Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. augusztus/1

1948-08-12 [0092]

/vérengző nyixas parnszoigaj-axos a nepoirossg exc^i; ,j..ioj.yíavds/ Tö & Ma/Sk/M Kö A kihallgatások sarán még a nyilasok közül is kitűnt Könyörtelenségével. Az általa kihallgatott foglyok egy részét a Radetzky-laktanyába kísértette, ahol teljesen nyomuk veszett. 1944 decemberében egy Holián-utcai házbői 42 munkaszolgálatost' hozott be társaival a nyilasházba, 1 akik közül többeket ugy megki-" noztak, hogy sérüléseikbe belehaltak, Sebcszta is tagja Volt annak á nyilas csoportnak, amely a Kossuth' Lajos-utcái nyilas könyvkeres­kedésben több ártatlan embert legyilkolt. Jelen volt a Mexikői­uton az Izraelita Süketnéma Intézet kiürítésénél is, ő adott paran­csot több beteg és magával tehetetlen aggastyán, valamint gyermek kivégzés érc. A népbirőoág Rácz Endre-kai Dácsa, csütörtökön kezdte meg c bűnügy tárgyalását. Az esküdtszéki termet zsúfolásig megtöl­tötte óz érdeklődő közönség. A tárgyaláson á kihallgatott tanuk cgŐ3Z'söra igazolta, a.zokat a minden emberi képzeletet felülmúló kínzásokat, amelyeket a vádirat az embertelen szadista"terhcrc ró. Az elnök valamennyi tanút szembesítette a vádlottal, a.ki azonban konokul tagadta, hogy a gyilkosságokban része lett volna. /folyt.köv./ — — —. Lényegesen meggyorsult a beszolgáltatás üteme BM & V/K Tó A beérkezett jelentésekből megállapítható, hogy a beszolgáltatás üteme az elmúlt háten"lényegesen meggyorsult. A népi bizottságok a* helyi hatóságokkal karöltve lelkes igyekezettel végzik feladatukat. A gabonabcszolgáitatás számszerű adatainak je­lentős növekedése az címalt héthez viszonyitva^valamint a cséplés! "visszaélések jelentéktelen száma bizonyítják & népi bizottságok" munkájának eredményességét ős a gazdák lelkes munkáját* A beszolgál­tatásra igen'nagy hatással volt az országszerte folyó beszolgálta­tás! verseny. , A bcszclgáltatási verseny során Győr-Moson-' vármegyében az eddig b szolgáltat ott gabonamennyiség 54 százalékkal haladja meg az ütemtervben megállapít -11 mennyiséget,, Bgycs gazdák 2oo - 3n" százalékos beszolgáltatást teljesítettek, Fe" j ér-vármegye bc n o verseny sarán különösen a következő községek tűntek kii Bara.cs, G-ccc, Pusztaegres, Gárdony és Köszárhe. y„ Hcves és Borsod-vármegye, valamint Heves-vármegye egyes járásai és községei erős versenyben állanak egymással. Jááznagykun-Szolnok-vármegyében a verseny sarán tultcljesitményükkel különösen kitűntek Mezőtúr, Törökszentmiklós és Tiszaföldvár, Az uj gaz dák közül kitűntek: Zj.nándi János kenderc­si lakoS, 295 százalékos, Sip^s Imre tiszaszentimrei lakos 264 százalékos, Táncos István dévoványai lakos 229 százalékos bcszolgál- ' tatásával; Ezenkívül számos uj gazda teljesített loo százalékos beszol­ál t o t ás t. -j^ /f o ly t, köv . /

Next

/
Thumbnails
Contents