Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. június/1
1948-06-14 [0089]
/ A Magyar Dolgosok Pártja egyesülési kongresszusának második naoja ; 3 /a folyt./ Mi - Csak a szélesülő és s2ilárduló ipari jelleg teszi lehetővé a mezőgazdaság gyors haladását és fejlődésót, a falu modernizálását, uj parasztság kialakulását, és ezzel együtt a munkás-paraszt szövetség elmélyítését, falu és város ellentéeinek fokozatos kikapcsolását" •* Meg kell szabadítanunk a kis- és közép parasztokat attól a nyomástól, amit helyi kizaákmányolóik feléjük érvényesítenek éa meg kell egyszersmind szabadítanunk a város dolgozóit az áruzsora fenyegetésétől. /Taps/ Erre a harcra is felkészültünk és nem kétsógos, hogy ebben c harcban nom a népi domokráoia marad majd alul. - Amikor a "munkásosztályon belül felszámoltuk a kapitalizmus és imperializmus ügynökségét, a jobbold aliságot és cz osztály árulást, egyesülésükben felszabadultak a magyar dolgozó nóp mérhetetlen erői ós a történelmi orők működésének eredménye, a Magyar Dolgozók Pártjának megalakítása, a munkásosztály egyedüli győzedelmes elméletének, a marxizmusleninizmusnak, Marx ós Engels, L 0 nin és Sztálin tanításának alapján ós egyúttal a magyar gazdaság gyorsütemű átalakítása a szocializmus gazdaságává. Pártunk ideológiai egységében, harcos szellemében, törhotetlon ós megingathatatlan vezetésében ol a biztosítéka annak, hogy a ml utunk a_gypzolom utja, a győzelmes szocializmus utja. /Hosszantartó, viharos taps./ . \ / Foly-fc*kövV <5 .