Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. december/1

1947-12-10 [0073]

A romáin, rádió a franci a országi e^emánye-kről. RHr üyé/Kná/P-. Ve B u k a r est, deoomber io. A romári rádió külpolitikai hírmagyarázója *A francia munkásság sikere* cím alatt foglalkozott a .francia­országi helyzettel s ogyobok"között a következőket mondta: A világ mindén táján, akol uszítás ós á-gázg^tás folyik a dómokra cin ollón, ott lehet találni a fasiszta ós reakciós ündejfs tábornokot. Fel lomot találni Olaszországban, *Froncic. 02V szágban ós mindenhol, ahol munkásárdokckot ós iaogmczdulásoka t fojtanak vérbe. A doliárbarát Schumzn-kormÍny ás undora tiharnok szolgálatai t vetto igénybe, mert tudta, hegy a francia ősapátok nem fognak fegyvert jogaikért küzdő testvéreik ellen. A j igáit követelő francia munkásság ellen az imperializmus szolgálatába szegődött francia kormány fekotebőrü azenegálokat és szőke 33­legényeket vonultatott fel. Andors tíbornek, ugy látszik, hűsége­sen mogs zolgálj a zsddjét. A demokrata világ közvéleménye örömmel vett tudomást orról, hogy a Schumin-kormány mégis meghátrált és toljesL tette a f r endü dolgozó tömegek kívánságainak ogy részét. A francia munkásság nem áll egyedül harcában, mögötte ítl sorakozott a dó­mokra tikus világ dolgozó törnie. Schuman kormánya kénytelen volt bizonyos engedményeket iammi. A franci a munkásság sikere esek részleges, taort nem téliesítettek minden jogos kör. te lését. A végső győzelem tehát egyelőre még csak kívánság, do ennek betel­jesedése érdekében tovább harcol a franci, s munkásság. Fi ne a végo a harcnak s mire'addig nem is lesz, míg a francia dolgozók t ömege nem kap telj 03 elégtételt ée nem telje sitik jogos követ o­lésoit. A francia <1 ragozok ne>m teszik le a fegyvert addig, mag v nem látják biztosítva az ország függetlenségét és jogaik'be teljese­dés ót. Ali/ Sacvrburg a Soarvi deka ez kivan csatlakozni. RLa Dc/pi vé L o n d 0 n , december lo. •* Az ahgoi rádió hirndása szerint a Ur.arvidék mr.i határain kivül cső 3afrburg város és kerülőt lakosain" k kép­viselői emlékir r tot juttattak el a francia kormányhoz és R külügy** miniszteri értekezlethez s ebben ujre kérik, hogy terület üköt osa­tolják a Francia orsz ággal gazdaságilag yositett Gaarviuókhoz. Am/ Szlovák képviselőnő hcű.«Lj.os bed esete.. Iroda/ % cr br/?l Vé V c z s 0 n y , doccubor lo. /Gs eh szlovák Távirati iiaria lürkova, c szlovák koimaunist apárt tron­csáni képviselője sz .rdán tragikus balosat áldoz-ta lett. Turkova asszony a prágai expresszre szállt fel, do a. lépcsőről fisszaosu­jzott és a vonat kerekei alá• ^rült. Az éppen akkor minduló ex­presszvonat halálra gázolt*. /lii'I,' 7L

Next

/
Thumbnails
Contents