Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. október/3

1947-10-21 [0069]

A köztársasági elnök beszéde a bolgár hét megnyitásán* A t.Szerkesztőségei' figyelmébes Az alábbiakban t.Szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Tildy Zoltán köztársasági elnöknek kedden este a Zene­akadémián a budepesti bolgár hét ünnepélyes megnyitásán elhangzó beszédét. Kdretet később adunk* c KEH Gy35 Té - Melegen köszöntöm a ^ magyar-bolgár kulturhétre . s a két nemzet kulturegyezményének aláirására hazánkba érkezett ked­ves bolgár vendégeinkot s köszöntöm ez ünnepélvünkön .JLttlévő magyar közönséget is, amely jelenlétével és komoly érdeklődésével tanúságot tesz arrél, hogy nemzetünk miJgon fontosnak, mennyire történelem­formáló ténynek tartja a dunavölgyi népek őszinte közeledését a tartós' barátságuk és együttműködésük alapjainak megszilárdítását. - Áz Európa keletén s a. Dunavölgyében éle népek sorsa közös sors. Megtanítottak bennünket erre az igazságra hosszú száza­dok szenvedései 9 az elnyomatás ős Szolgaság sötét korszakai, ame­lyekben külső beavatkozásnak .sikerült a népeket egymás ellen is * felhasználni, kárára valamennyi itt élő nemzetnek. De megtanultuk ezt abból a felismerésből is, hogy mennyire azonosa* kulturális, gazdasági, társadalmi ás politikai problémáink s hogy mennyire ?lkalmásak itt föld és nép az egymás erŐinek•kiegészítésére. Az egymás jobb megismerésének utján boldogan látjuk mély népi kultúránk messzi múltba visszanyúló ölelkezésének nyomait 23 sok más komoly adottságát az igazán baráti ás testveri együttélésnek. -_ Rendkívüli jelentőség:-, van annak, hogy országainkban a sok-szenvedés után uralomra jutott nép s a népi kormányzatok a béke életbeléptétésü után /sőt már azt megelőzőleg is/ a legdöntőbb feladatnak az egymásköaöt ti közeledés ás barátság intézményes megvalósítását tekintették. Bizonysága .e-z annak, hogy valamennyien levontuk közös történelmünk i.mmoly tatíulságait 3 ezek közük azt a legnagyobbat, hogy népeink fejlődését, megerősödését, biztonsagát és boldogabb életét csak egymást megértve, egymást sogitve, szellemi ós anyagi javainkat egymással megosztva, tudjuk elérni. Egymással 3 zouibenállva, vagy egymástól elkülönülve, mindannyian s zegényobbok' és erőtlenebbek lennénk, erőinket összevetve, értékeinket és javainkat tostvermódon kicserélve valamennyien gazdagodni ós erősödni fegunk. /Fhlyt.köv./ T.

Next

/
Thumbnails
Contents