Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. július/2
1947-07-30 [0062]
/ Az uj olasz követ átadta megbízólevelét , folyt. / Kö/Mi 1 Me - Nagyméltóságod meg lehet győződve arról, hogy nem fogom, elmúl-sztani küldetése folyamán legjóakaróbb támogatásomban részesíteni és, hogy ezt a támogatást kormányom részéről is élvezni fogja. - Kérem fogadja az olasz népnek, valamint az Olasz Köztársaság elnöke Őnagyméltóságának jólétére és érvényesülésére irányuló legőszintébb jókívánságaimat. Hozta Isten köztittünkl A£ ünnepélyes aktusnál közreműködött dr. Mihályfi Ernő," a külügyminisztérium vezetésével megbizott tájékoztatásügyi miniszter. ii • "Reichstag-eset" Indonéziában? RMor' Vö/Hné/Mi 1 Me Moszkva , július 30. A moszkvai rádió idézte a United Press jelentését az indonéz hadsoreg főparancsnokságának egyik hivatalos közleményéről. A • v közlemény hangsúlyozza, hogy a Szumetra déli részén, penbokban láng-' ban álló nagy olajmezőt, az ^amerikai Standard Oil Company tulajdonát, • a hollandok gyújtották fel és most az indonézekre akarják hárítani a felelősségót. Igyafcarják maguk felé hangolni az amerikai közvé eményt. Az indonéz hivatalos közlemény Éolhivja a figyelmet arra, hogy ez ügy feltünőon emlékettet a Reichstag felgyújtására. /MTI/ —. -.— A Beel-korraányt az angolszászok támogatják. Taf Ei/Sp/Mi 1 Me Hága, július 30/TASS/ A sajtó továbbra is olyan értesüléseket közöl, amelyek* afct bizonyítják, hogy a Beol-kormány katonai hadműveleteit az amerikaiak és angolok jóváhagyásával Indította meg. Az egyik rotterdami ~ lap szerint Washingtont és Londont előre tájékoztatták a hadműveletekkel kapcsolatos előkészületekről. /MTl/ —«—.— Hétszáz millió frank kár 3restben. RLa Szó/Szó/Mi 1 Me London , július 30. A londoni rádió jelentése szerint Brestben a robbanások és a tüz okozta kárt 700 millió francia frankra bedsülik. /MTI/