Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. március/2
1947-03-16 [0054]
A párisi rádió a palesztinai ké rdé s 1 e^uj abb fejleményeiről. HPfr Bs/3s/p37 LCe London, március 16. A párisi rádió qgállapitja, hogy a palesztinai kérdés élénken foglalkoztat ja London, 'Tashlngton és Moszkva' politikusalt. Londonba írkezet';, de a külügyminisztériumtól m'gmeg nem erősített hirek szerint Bevin már eddig is több megbeszélést folytatott Marshall külügyminiszterrel Moszkvában Palesztina ügyében* A hir szerint Borin teljesen nyíltan feltárta Anglia álláspontját. Hangoztatta, hogy Amerika most már; nem térhet ki a zsidókérdés megoldásában reá háruló felelősség, elől. Megismételte alsóházi beszédében' felsorakoztatott érveit, de ez alkalommal még rryomatékosabb formában. Ki jel e tette, hogy Angliának a zsidókkal ás arabokkal megkezdett tárgyalásai éppen Amerika magatartása miatt jutottak zsákutcába r, Washingtoni körök szerint Amerika nem ellenzi, hogy Anglia az egész palesztinai kérdést és egész ottani huszonötévefl politikáját az Sgyesült Nemzetek elé terjessze* Csak az eljárás i r.icdo^at kérdésében varrnak nég ellentétele az angolok és m erikaiak között s ebben a tárgyban megbeszélések folynak az angol külügy- és gyarmat 1ügyi mini ezt érium, valamint a londoni amerikai - nagykövetség között. Douglas nagykövet nyilván a palesztinai kérdés tekintetében is kormányának ujabb utasításait hozza magával uj állomáshelyérc. Anglia legutóbb. Javaslatot terjesztett élő, amelynek értei** mében a nagyhatalmak képviselőiből álló bizottság vizsgálná mj?g Palesztina kérdését* Ezt a javaslatot szovjet, francia és kinai részről kedvezően fogadták s most Trygve Li8. az egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára elé terjesztettek. /tóll/ mm mmm Xrancia lapok Trumfiti beszédéről. HLm Bá/Co/P37 He Paris, március 15. A L'Aurore cimü lap igy ir Truman beszédéről: Az Egyesült Állasok befejezett ténynek tekinti a világnak két blokkra való fel.sztását kiküsaöbölh et otlcn ideológiai különb-' sé gek következtében? Ha ez igy volna, kimkor sz ert ef oszlana minden regényünk a tartós békében á a. kollektív bi'etonságban. - A konzervatív Figaro szerint Truman beszéde utat nyitott olyan aktiv intervenciós politlkának, amelynek célja megakadályozni a Szovjetunió állítólagos terjeszkedését kelet- és Délkel et-3u rop ába n. Ha Crurmn azt gondolta, hogy befolyásával sikerül majd elérnie, hogy az Egyesült Állasok készen álljon a Fekete-tenger lezárására, vérjodett, mert a Szovjetuniónak rendkívül erős idegei vannak. A világ közvéleménye előtt az Egyesült Állán ok külpolitika ' a bírálatra fog találni .