Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. január/2
1947-01-31 [0050]
A Beran-per pénteki papja. Ce Hy/Gy/Pl Vé P r ága , jahuár 31. /Csehszlovák Távirati Iroda/ A Beran-per pénteki tárgyalisán Beran volt miniszterelnököt hallgatták ki. Beran vallomásában azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy politikája az előző koalíciós kormányok poli" tikájának folytatása volt. Hivatkozott arra, hogy 1941-ben a németek letartóztatták, bíróság elé állitották és börtönbe vetették. Az agrárpárt sajtójának közleményeiért, holott 1936-től a párt elnöke volt, minden felelősséget elhárít magától. Hangsúlyozta,hogy ez a párt husz évig támogatta Béres külpolitikáját. Partja külpolitikai irányvonala - mondta - a müncheni diktátum után sem váltoaott. A vád állítása szerint Beran mint a München utáni miniszterelnök nem kérte Magybritanniát és Frrnciaországot,hogy garantálják Csehszlovákia határait, "holott erre a müncheni döntések értelmében kötelezve voltak* Beran ezzel kapcsolatban meg állap ítjt, hogy tárgyalásokat kezdett a brit és francia, kormányokkal ebben az irányban. Az egyetlen válasz, amit kapott, az volt, "egyezzék meg előssör a németekkel; ha ők elismerték Csehszlovákia határait^ akkor mi is garantáljuk azokat". Beran u továbbiakban t gadja, hogy pártja kaposola%» ban állott Honiéin pártjáv'l. Az agrárpárt szerinte sohasem volt hsjlandó a Heclein-pártot beven:.i a koalioiós kormányba. Az agrár* pártnak a kommunistákéi szemben elfoglalt magatartásával kapcsolatban Burán kijelenti, gyakran voltak összetűzések a kommunistaparttal, de a Szovjrfcuniőve 1 vlő kapcsolatok korrektek wltak. Ber.V.,0 Beran szerint barátságtalannak minősítette kormányát, mert a n émet ek, elégedetlenek voltak azzal a politikai iránnyal, anely szerintük a München előtti politika folytatása volt. /MTI/ Elrablással fenyegettek meg egy zsidó egyetemi tanárt Londonban. Yrr Hy/KF/Pl Vé L o n d o n , janáár 31. /AFP/ Három nap óta két detektív őrzi dr.Izidor Ep^teinnek, a londoni egyetem zsidó kollegiima igazg at ójának h -xz át .Szerdán egy ismeretlen rekedt hang telefonon figyelmeztette Epst ein családJát, hogy az igazgatót elrabolják. Amikor a telefonáló neve után érdeklődtek, leosapta a kagylót. A rendőrség azt hiszi, hogy ionét ossz tréfáról en sző, de megtette az elővigyázati intézkedéseket. -,- " /MTI/ A holland sajt,ó a Szovjetunióval való együttműködés mellett. RMm FV/FV/Pl Vé M O S Z k v a , január 31. A holland sajtó óle"3 hangon bírálja Churchillnek Európa egyesítésére irányuló tervét.. Mir.t.y moszkvai rádió jelenti, s lapok megállapítják,, hogy Churchill tulajdonképpen nyugati blokkot akar létrehozni Németország részvételével és a Szovjetunió nélkül,s hangoztatják, hogy csík a három nagyhatalom együttműködése biztosithetja komolyan a békét. /MTl/ -.-