Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. január/2

1947-01-17 [0050]

/Zollner Istvánt bíróság elé állították Belgrádban. II.folyt./ 2 g/g/Gyl4 HQ AZ első" terv sikeres végrehajtása után Zollner Hud­sonnal való előzetes tárgyalás után, elkészítette a iüá3ik, aég nagyobb értékínenn.yl n4$ kiásását és jogtalan eltulajdonítását. Zollner István a vizsgálati fogságban történt ki­hall gátasakor aiSal védekezett, hogy oSttpáü Hudsonnak akart szíves­séget tenni, mert azt hitte, hogy a.z arany Hudson magántulajdona. Ez az állítása azonban helytelen, inert az idegen állampolgároknak tidgvolt a ti>rvéave3 lehetőségük vagyonuk kivitelére. Zollner bevallotta, hogy leveleket és pénzt közvetített Jugoszlávia és a külföld között. Azt is bevallotta, hogy aranypénzt dinárra cserélt be Jugoszláviában. A többi vádlott is beismerő vallójáét tett a vizsgálati fogságban./MTI/' A hadigondozottak január j5i.-éi<gr kérhetik a B-li3ta-hatarozat megsemmisítését. HM o- Vé/K?/Gyl4 Kint israeretes, december havában koraarivrendelet jelent meg, amely szerint a B-lista-rendelet alapján elbocsátott­vagy végelbánás alá vont hadigondozott és hadifogságban levő volt közalkalmazott, illetve - ha gátolva van ~ házest ársa, testvére kérheti az elbocsátást, illetve a tfégelbánást kimondd határozat riíe<gsemmisít étét, A kérelem előterjeszt és ére ' engedélyezett december 31.-i határidőt most a korúlány a népjóléti íidnisatériua javaslatára 1947 jattuár 31.-ig -meghosszabbította. A kérelmet a miniszterelnök­nél kell előterjeszteni s benne aeg kell jelölni a kérelea alapjául szolgáló adatokat, valamint o3atolni kell az esetleges bizonyítéko­kat /hadigondozási igazolvány stb,/./MlI/ K

Next

/
Thumbnails
Contents