Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. május/2

1946-05-18 [0034]

A román reakció iga^i arca, RMn S/m/Szál4 Moszkva, május 18, A moszkvai rádió azemleirója "A rcmán reakció igazi arca" cimii előadásában a következőket mondtat Már az Antonescu per elején bebizonyosodott, hogy a jelenlegi rmkoiós román ellenzék ve zetői mindvégig a legszorosabb összeköttetésben állottak a román há­borús fő bűnösökkel, A icét jelenlegi úgynevezett román történelmi párt ezzel eljátszotta szerepét, hogy a jövőben is hangadó lehessen Romá­niában, Érdemes megvizsgálni ennek a két pártnak a múltját is, A ro­mán liberális párt mindvégig németbarát volt és uralma id^én a román ' belpolitikai életben is addig példátlan korrupciót és visszaélésekkel teli rendszert honosított meg. Nemhiába állapitotta meg a PM oimü neayorki lap, hogy a román liberális párt Európa egyik legrothadtabb pártja, A másik párt, a parasztpárt, hosszú kormányzása idején egyet­len igéretét sem váltotta be,-Sem földet nem adott a parasztságnak, sem demokráciát nem teremtett. Vezére, Maniu, igen tekervényes pályát fűtöttébe. Először a magyar parlamentben az osztrák-magyar monarchia eszméjéért lelkesedett, majd a háború után a németeket és Hitlert ; szolgált*. Emlékezetes az a kijelentése, amely szerint Hitlernél senki jobban mem érti a romániai problémákat, Coareanuval, a vasgárdista • légió vezérével, ls sokszor egy követ fujt, majd 1940-ben annak utó­dával Hória Simával dolgozott együtt, .[' ' Az Antonescu-per tárgyalása során Bratianu beismer­te, hogy Mihai Antonescu legjobb barátja volt és^ a többi, jelenleg: ellenzékben lévő román politikus is kénytelen volt tanúvallomása alap­ján felfedni múltbeli szoros összeköttetését a per vádlottaiva 1. /MTl/ Befejezőajkk a kőszegi kitelepítés. Tud o- VTr/VG Bar Szál4 Kőszeg, május 17* A kőszegi kitelepítés befejezéshez közeledik, A mentesítő bizottság 1085 áttelepítendő közül 443 személyt kötele- • zett az áttelepülésre, 642 szem lyt pedig a belügyminisztériumi rende­let értelmében, mégpedig olyan szegélyeket, akikről kétségtlen módon megállapították a politikai megbízhatóságot és ncmzothüségat, mente­sített, A karhatalmi oszlop személyzete is megérkezett Kőszegre, A kitelepülésre Ítélt 443 személynek 72 órán belül el kell hagynia Készeget és Magyarországot* Fonyódi Feronc, a mentesitŐ bizottság olnöke: • felhívta a figyelmet, hogy Kőszegen sok idegen' állampolgár tartózkodik, , Ezekre nem vonatkozik az áttelepítési rendelet, A bizottság elnöke meg­jegyezte, kívánatos lenne, ha az idegeneket ellenőrző hivatal megvizs­gálná, milyen jogcímen tartózkodnak ezek a többnyire németajkú idegen állampolgárok Magyarországon. /Folvt. köv./ 4n

Next

/
Thumbnails
Contents