Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. március/2

1946-03-26 [0030]

A biztonsági tanács hétfői ülése. Q D/KF/0yl4 Oc N e w Y o r k , nárcius 25./Reuter/ Truman elnök üzenetét és Bymes külügyminiszter megnyitó szavait a bizottság tagjai mélyen elgondolkozva, osendben fogadták, A beszéd francia nyelven való tolmácsolása után dr.Ko-Tai-Si a tanács nevében köszönetet', mondott Truman elnök üzenetéért. Hangoz­tatta, hogy az emberiség bizalomteljes reménykedései és várakozásai most a tanácsban összpontosulnak. A biztonsági tanács a nemzetközi kérdé­sek őszinte és nyilt megvitatásával és a megvitatás 3orán bátor és megértő magatartásával igazolja majd a világ népei által belevetett bizodalmat és hitet, A bizt-.nsági tanács el3Ő ülését, amely 52 percig tartott, elnapolták anélkül, hogy az iráni kérdést emiitették volna. /un/ Tito tábema;;y ünnepélyes fogadtatása Belgrádban. Z 3y/Gyl4 Oc 3elgrád, március 26./Tanjug/ , Tito tábornagyot és kiséretét hétfőn mintegy kétszázezer főnyi tömeg fogadta a belgrádi pályaudvaron. A fővárosi jugoszláv, lengyel, csehszlovák zászlókkal diszitették fel, A . Varsóból ás Prágából visszaérkező jugoszláv miniszterenök ünneplésére­• megjelent közönség lelkesen tüntetett a szlávság szövetsége és testvérisége . mellett ./MTI/' Átnyújtották a béketárgyalásokkal kapcsolatos román 3 mlékiratot. RRr p/l,.n/Oyl4 Oc Bakarest*., március 26, •Aromán rádió jelentése szerint ?ranasovioi rendkivüli követ és meghatalmazott miniszter, Románia angliai kép­viselője, Svájcon keresztül megérkezett Londonba. Az újonnan kineve­zett román követ átnyújtotta az angol fővárosban tárgyaló külügy­miniszterek helyett eseinek a béketárgyalás okkal kapcsolatban el­készített román emlékiratot./MTl/ NewYork lakossága imádkozik a biztonsági .ülés sikeres munkájáért. RAMr p/Mn/Oyl4 Oc Washington, március 26. , Az amerikai rádió jelentése szerint NewYork polgármestere felhlvta.a város lakosságát, hogy imáukozzék a bizton­sági tanács munkájának sikeres befejezéséért,/MTl/ — Ti

Next

/
Thumbnails
Contents