Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. február/1

1946-02-12 [0027]

o-'fc Cs/PH A Magyar Távirati Iroda jalenti: Sagy Ferenc nini sz terelnek kedden délelőtt Szabolcs­megye 133 községének több mint két száztagú küldöttségét fogadta, A küldöttség szónokának beszéd're a miniszterelnök hossaasabban vála a lt. Válaszát azzal kezdte, hogy ozÍvesen fogadja a küldött­séget, annál is inksfb, mert igen szomorú lenne, ha ilyen nagysaáua paraszt-küldöttség most ssn találna fogadtatást, araikor a miniszter­elnöki s ékben először ül paraszt ember, Kiérti a földreformmal ós a. politikai helyzettel kapcsolatban kifejtett aggodalmakat* Há kell mutatnia, hogy a demokráciában a reakció elleni harcot ne vérfürdő­vel és erőszakkal, aanom a tiszta meggyőzés eszközével és a nemzet Összessége által alkotott törvényekkel kell megvívni. Törvénnyel kell megvédeni a földreform t is, azzal a törvénnyel, amelyet még a? simult év márciusában alkottak és amelyet akkor is meg kell t.rtani, ha volükinek e&yáni érdekeit 3érti, A földreform közel 7oo,ooo magyar parasztembert juttatott fődhez, Magyarország birtokpolitikai képe örfckrS megváltozott, A multat visszahozni többé nem lehet, Abban a törvényben, amelyet a d.enc krati kasán választott nemzetgyűlés jóvá­hagyott i pontösari fneghatdr^zták, kik kaphatnak földet, de -azt is ^állapította a törvény, kiktől lehet a földet elvennii T-toü helyen előferdült, hogy egyéb főid hjján a száz holdon aluli birt skótot is felosztották. Ezeket sem/okvetle­nül kell visszaadni, hanem a volt tulajdonosaknak lehetőleg cSero utján kell biztosítani máshol áCegfelélő fcldet. A földbirtok­r«f©:mot be kell fejezni, a telekkönyvi bekebelezésnek is mög kell történnie, Kért efcálkül a földreformba vetett hit megrendül és sokan azt hiszik/ h©«y viQSz^kell adniok a földet, amelyet már fefe^Diüvelteks - Megnyuq|ti5i,thatpk mindenkit - folytatta a miniszter­•elnök a magyar kormány -nem enfedi meg, hs^y elvegyék a földet azoktól, akik v&gre. évszázados küzdelmek után jogosan földhöz jutott aki Nem is tudok elképzelni olj^an kormányzatot., amely csak meg is kísérelné, hc^y vissz ácsinál ja a foldrefe rmot. A wost kapott ff.ldoken a magyar parasztságnak uj lehetőségei nyílnak^ Öj nemze­dékek élhetnek és de 1 józhatnak a szebb és boldogabb Magyarországért* A küldeti ség tagjai lelkes t ipssal és ellenzéssel . fogadták a miniszterelnök be az elét, -«­Sokas küldöttség a miniszterein''-knél* o* a^/Eö/Plé A Magyar Távirati Iroda jelentii ílOjay Ferenc minisztereinek kedden délelőtt Gyöngyösi János külügyeiinissfter éö Kerosztury Dezső vallás - és közoktatásügyi Miniszter társaságában a baranyamegyei sokácok küldöttségét fogadta, CSerta.János Mohácsi polgármester adta elő a küldöttség kívánságait és fjflBtOíWialt, m /{pi yt m> *

Next

/
Thumbnails
Contents