Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. május/3

1945-05-21 [0012]

0 £oP Bu Aki ismeri a Szovjetunió történetét, az tudja, hogy 1921-be; szóval a gyó'zelme3 prolotárforradalom negyedik esztedejében, maga Lenin javasolta az ui gaftdasági rendet t amelyiknek egy lényeges része az volt, hogy a szocialista tanáosköztarsaságon belül vissz adtak az üzemek ogyreszét a magántőkének. Abban az időben nagyon sok munkás sőt sok kommunista is ológoavtlenkodett emiatt, Azóta persze kiderült nogy az intézkedés nagyon helyénvaló volt. A mi viszonyaink termesze-' tesen egészen mások ós ez a példa a magyar helyzetre minden változtat* nélkül egyszerűen nem vihető at. De a hasonlóság kétségkívül fenn- ­éli. Mutatja, hogy ezt mi, akik egy magántulajdon alapján állá .dísripkv­rata országban élünk, szintén alkalmazhatjuk és alkalmazni is fogjuk, Iii nagvon jól tudjuk, hogy az ilyen állami segítségtől természetesen erősödik a tőke, de ugyanakkor tudjuk, hogy erősödik a dómokraoia is és erősödik a demokráoián belül a magyar dolgozó* osztály és ezért határoztuk el, hogy az erfdigi lassú építési tempő meggyorsításéra minden erőnkkel szorgalmazzuk ezt a gazdasági lépést. Természetesen ezzel Bsssefügg az is, hogy minden erővel gondoskodunk arról, hogy az ipari munkásság, elsősorban a vasutasok; a vasútra dolgozók, az építőmunkások, az építőiparosok é* a mezőgaz­daságra dolgozó iparok munkássága megkapja a legszükségesebb élelmi es ruházati oikkeket, méftoedig állami áron még abban az eset bon is hogyha ezáltal helyzetük pillanatnyilag jobb is lesz, mint az ipfcrí munkasok átlagos színvonala. "Feltétlenül meg kell találnunk a miiuját annak, hc ,.y a termelés a döntő pontokon teljes erővel meg­induljon* Ugyanúgy, ahogy a fronton odairányitják a legtöbb hadi­anyagot, a legtöbb lőszert, ahol az titköze.t döntő része folyik, ugyan* igv kell dolgozni a gazdasági életben is, Természetesen ezzel fcaposp*. lauoan és ezzel párhuzamosan kiméletlenüJ ...tat keli vetni az árakat felhajtó spekuláoiónak, mely lehetetlenné teszi, hogy a bérek és az arak között tűrhető arány alakuljon ki. Elsősorban ki kell. zárni minden néven nevezendő közellátásból, meg kell vímni mindennévan nevezendő éle Imiszer j egyet azoktól, ak"k nem végeznek hasznos munkát /helyeslés, taps/. Internálással és kézimunkák utján rá kell kénysze-m ritoni a spekulánsokat, az árdárgit^kat és a felépítés minden szabo~ «iWj a j arra, nogy munkájával ö is járuljon hozzá a fölépítés nehéz' feladatának megvalósításához, A- . Ezzel párhuzamosan el kell kezdeni a bányók államosítását /éljenzés, nagy tipS/, Ezt a követelést annakidején már magukévá i 5 i. a ""W-" 11 * Nemzeti Frontban egyesült domokrata pártok is, ozt a követelést egyhangúlag elfogadta a nemrég megtartott bánya­munka skongrosszus is. Csak természetes, hogy a Kommunista Párt ezt a követelést teljes erejével támogat jaT A felépítésnek, elvtársaim, vannak belpolitikai előfel­tételei is. Ezekhez az előfeltételekhez tartozik elsősorban, hogy • ZfP£ e ..£&?4 n meginduljon a haro a fasiszta- és nyilasmaradvanyok MikdflzoWlés5r*,.fn^kor*a kiirtására, /ügy van, taps/,, " , /Folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents