Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. április/3
1945-04-26 [0011]
Gró£ Majláth Erzsébet, ifj, dr. Dániel Sándor és több más nyilas ügyében befejezte a nyomozást a politikai rendőrség* Mo/Sk A budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztálya r legutóbb több nyilas bűnügyében fejezte be a nyomozást. Az őrizetbevettek, illetve letartóztatottak sorában szerepel többek között gróf Hajláth Erzsébet, aki kihallgatása során beismerte, hogy mindig németbarát ős nyilas volt. 194o-»ben lépett be a nyilaskeresztes pártba x oroszgyülöleto ós "néniét imádata* miatt* A nyilaspárt munkájában tevékeny részt vett, Gyűlésekre, előadásokra járt, hangversenyeket, teadélutánokat ren,duzott, Állandóan hordta a zöld inget, és a nyilaskeresztes párt jelvéft nyót. 1941 évben lett körzetvezető és ettőíkezdve még erősebben dolgozott B nyilasok erdekében. Ifj, dr. Dániel Sándor az Ébredő Magyarok Egyesületének alapitótagja és nemzetvédelmi szakosztályának vezutője volt. Tanáosadója és jóbarátja gróf Pálffy•Fidélnek. Baráti körében voltak Endre László,Hain Péter, Baky László is. Az október-januári nyilas uralom alatt felesége Saég tevékenyebben működött, mint dr, Dániel. Vacsorákat rendezett, amely CKen resztvettek a jobboldal képviselői. A Gellért-szállodában állandóan német tisztek társaságában jelent meg. összeköttetései révén fonalnagykereskedői engedélyt kapott és amit igy szerzett, a párt céljaira adta,^ Hédii József, a nyilas nyomezóosz^ály helyettes vezetője , mult év novemberében lépett a nyilaskeresztes pártba. Kezdetben kisebb ^jeleutőoégü munkát végzett, majd különböző kiszállásokon vett részt,amikor zcidékat kisért a párthelyiségbe, Decemberben azt a negbizást kapta, hogy az utcán ^ár-kelő férfiakat igazoltassa és kisérje be a pártba. Feladatát el is vogezte, az igy összefagottakat aztán kényszerítőttok,hogy }a.hungarista légióba lépjenek. A politikai rendőrség a nyomozati iratokat megküldi a nópttgyeeaaógre esetleges további intézkedés céljából. /MTI/ X polgármester felhivása_.az egészségügyi intézmények vezetőihez, Vr/Sk A polgármester felhívja a" székesfőváros területén nomibetegek részér© szakrendelést fenntartó klinikák, közkórházak, magánkórházak* társadalombiztosító intézetek, politikai pártok, vagy más társadalmi szervezetek vezetőit, hogy az általuk fenntartott rendelők pontos helyét és a rendelések idejét a főváros tisztifőorvosi hivatalánál /IV., Központi városháza, I, emelet 74/ április 28-ig Írásban jelentsók be. Ha a rendelések nők és férfiak részére nás-más időben folynak, fel kell tüntetni a nők, illetve R férfiak részére fenntartott rendelési időket m4' ... fa*