Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. április/2
1945-04-18 [0011]
Négy zsidó kisfiú tragédiája a népbiróság előtt. Sy/Gná.l. Illés II»IStván nyugalnazott rondírtörzsőrnoster a Petneházd^. utca 44.szánu háznak volt a házfelügyelője. MuiTév oktdberében,anikor a munkaszolgálatra vuiá jelentkezésről szóló plakátok negjelontokjkót zsl«* dónőt feljelentőit a rendőrségen, hogy nen vonult be nunkára. Decenborben, JCaráosony előtt ' bonenkült a házba négy 8-10 éves zsidó finé ' szállást kért. :. >-házfelügyelő jelentést tett a gyerekekről a nyilaa pártirodában, ahonnan nyilasok azután meg is jelentek és a négy gyereket elhurcolták. A népügyószsóg ezekért a cselekményokért háborús bűntett cinén vádat emelt Illés II.István ellen, akinele bűnügye szerdán délelőtt került a népbiróság dr.Nagy-tanácsa elé. Illés II,István tagadta bűnösségét. Arra hivatkozott,hogy mindkét e3«tben a -fcör>vónyo3 rendelke zések értelmében járt el.A kiofiuk azzal állitettak t^hozzá,hogy a nyilasok küldték őket éjjeli szállásra abba a házba, formaruhában voltak, de csak később tudta meg,hogy a zsidó árvaházbői yalők.Adott nekik enni, majd amikor gyanúsnak találta a gyerekek által elmondottakat, kötelességszerűen szólt a. nyilas pártirodában. Védekezése szerint előzőleg a nyilasok megfenyegették,hogy agyonlövik, ha ösak egy zsidót is rejteget. - PoXt magát fenyegették volna meg l - jegyezte inog az elnök* Ha annyira meg' volt ijedve ós félt a következményektől,niért fogadta be a gyerekeket, miért non küldte el őket. Nen gondolja >hogy embertelen sóg volt négy kisfiút igy kiszolgáltatni? 1 Mi lett velük, naw tudja? - Nen tudón. - Mi nár tudjuk, megölték őket. Egyik nópbiré szólt most közbe: i Voltak házfelügyelők, akik non jelentették fel az ilyen szerencsétlen gyermekeket, nem küldték tfket a halálba* Nem gondolt arra, hogy xaí lesz a sorsuk? Ha nirűenki igy járt volna el, temt maga.,egyet- j lene^y zsidó* eem maradt volna az országban! Az elnök közölte ezután,hogy jelentkezett nála kedden a zsidó árvaház igazgatója s elmondta,hogy tudomása szerint a négy kisfiú kö- ' zülbárn&t agyonlőttek a nyilas banditák és a. Dunába dobták okot. Csak egy'menekült neg a négy közül, Noszkó Imre dr .nép ügyész inditványozta, hcfgy a népbiróság a szerencsésen megmenekült kisfiút hallgassa ki tanuképen, nerckülönben azokat,afcik tudnak a gyornekek sorsáról és a vádlott nagatertásáról, A népbiróság az indítvány értelmében kikérdezte tanúként Vajds Lászlóné ápolónőt, aki elmondta,hogy tudonása szerint egy Katz nevű családból eltűnt annakidején egy Izsák nevü 10 éves kisfiú .Később megkerült ás saját elbeszélése, szerint az árvaházból harmadmagával került ki,majd. a nyilasok a Dunapartra hurcoltak éh megkötözték őket,majd egyenkénti a Dunába dobták. Két nő is velük együtt vi_ selte ezt a sorsot. A nők ás ő, Katz Izsák kiúsztak a partra ós igy nenekültek meg. Három kisfiú a vizbe fulladt. A- kisfiú még azt is elmesélte, hogy gokan voltak a Dunaperton. A tanúvallomásból megállapította tíz elnök,hogy a aegnenekült kisfiú Máramarosban van ezidoszerint.A népbiróság erre való tekintettől ugy határozott,hogy az árvaház igazgatója utján próbálja beidézni Katz Izsákot és annak uihallgatása után hozza meg Ítéletéttárgyalást ennek a végzésnek a kihirdetése után elnapolták. AlTI/