Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. április/1

1945-04-02 [0010]

/Képviselőválasztó nagygyűlés. 21 Folytatás./ Ha/Vm Szakasits György ezután felolvasta a Szociáldemokrata Párt képviselőjelöltjeinek névsorát s végül a következőként fejezte be beszédét: . , - Kérem, fogadják képviselőinket szeretettel, ugyanakfior' azzal a szocialista kötelezettséggel, hogy munkájukban támogatják őketi ÍUjön mögöttük a tiz- és százezres dolgozó'tömeg s ha ez igy lesz, ( i:og vagyok győződve arról, hogy a munkásság és parasztság nemzetgyűlési t ' összefogásából megszületik a szebb boldogabb és magyarabb Magyarország, Ezután a Független, Kisgazda Földmunkás es Polgári párt nevében Nemethv Jenő emelkedett szólásra, elöljáróban ismertette párt-, iának évtizedes küzdelmét a ránehezedő reakcióval szemben, megállani tv ár: hogy a föld, kenyér, szabadság hármas jelszaváért a harcot a Független Kisgazdapárt 1929-ben indította meg. Megállapította ezután, hogy a Kom­munista Párt, Szociáldemokrata Párt és Parasztpárt " a Kisgazdapárt­tal végzett együttes munkája eredményeként a magyar paraszt elértő ősi álmának valóraválását. t 4 . '- A magyar parasztság neveben Ígéretet teszek- mondotta többek között, k magyar parasztság viszonozni fogja a neki nyújtott segítséget a magyar munkásságnak akkor, amikor az Ipari munkásság akar majd ősi jussához hozzájutni. Ott leszünk mi is és együtt fogunk har­colni az ipari munkássággal. A magyar dolgozék t akikhez hozzátartozik minden kétkezi munkát végző ember és minden fejével dolgozó intelligens ember, most összefogtak. Ebből az összefogásból jobb, boldogabb és, szebb Magyarország támad.fiaix A romokat elhordjuk^ az országot újjá­építjük GS talán a végén wé« azt is mondhatj.uk majd; jő, hogy igy történt, nagy leckét kaptunk; tudni fogjuk mit ke-ll csinálnunk, nogy ami most történt, többé soha be ne következzék. A három réteg, a pa­rasztság;, a munkásság, az intelligencia összefog és ebből az össze-, fogásból igrazi boldog haza. a magryar nép közös hazája épül. Ehhez kérem mindnyájuk támogatását, - fejezte be beszédét a Független kis«a£daaár_L./ a közönség éljenzése közepette. /szónoka A Sportcsarnok előtt tartott gyűlés utolsó szónoka a Nemzeti Parasztpárt részéről Somogyi Imre volt, aki büszkén mutatott rá, milyen szívesen vállalja a magyar paraszt a paraszt elnevezést, amelyet oly sok időn keresztül sértésnek szántak. _ Az évezredes harc eldőli - mondotta a földreform meg­valósításával kapcsolatban. Ezt a harcot csak veletek dönthetjük el ­fordult a jelenlévőkhöz - magunkban tehetetlenek vagyunk. A szónok ezután utalt a parasztság szabadságmozgalmára a század elején, a reakciós rendszer választási"fifikáira, amellyel minder módon es eszközzel megakadályozni igyekezett^enogy a parasztság 8 képvi­selőházban szavát hallathassa, a parasztmozgalom vértanúira, majd igy folytatta: t T^fy •)

Next

/
Thumbnails
Contents