Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-12-15 / 12. szám
VOLUME XVI. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N.Y., 1959 DECEMBER No. 12. SZÁM l’ROHÁSZKA: Karácsonyi Khrácsony-éj, legszentebb éj! 3Iennyei fény, ezüstös angyalszárnyak szövődnek sötét fátyolodba, s a teremtést édes angyalének ébreszti fel karjaidból. Angyalok ereszkednek le benned magányos lejtőkre, s éneklik az isteni szeretet diadalénekét. A mennyei harmónia leolvad a kökintete. Tizenkilencszáz év óta ez az éj egyforma: csendje és angyaléneke egyaránt ünnepélyes, csillagai az égen, s pásztortüzei a földön ki nem alusznak soha. Pedig mily nagy ellentétben állanak a kis Betlehem barlangja, jászola, pásztorai a kultúrgondolatok ‘‘Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek”. dijs, álmos völgyekbe, akkordjai ellejtenek a hegyek csúcsain s felhőket ringatnak hullámaikon; az erdők suttogása elakad az éji szellőben s az alvó halandókra az álom legrózsásabb látomásai hullanak. A próféták szellemei, a sibillák árnyai ellebbennek a barlang fölött, a látás bizonyossága eloszlatja gondteli arcukról a jövendölések homályát, s megnyugodva térnek örök lakóhelyükre. A mennyei fény hátterében siető pásztorok vonulnak el, mintha egy aranyos gót képnek eleven alakjai volnának. Távolról tevék csengőinek csengése hallatszik; keleti, tarka fényben, selyemernyők alatt vonulnak fel a napkeleti bölcsek, előttük az égen a ragyogó csillag aranyos fényküllője, mintha ez a csillag is csak lámpás volna, melyet a királyok előtt angyal visz, hogy megvilágítsa útjukat. Ez az az éj, a legszentebb éj! S már több, mint tizenkilencszáz év óta hitünk keretébe van foglalva; keretbe, melyet bearanyoz a karácsonyfa aranyos fénye, kedvessé tesz örömtől kigyulladt gyermek-arcok pírja, áttetszővé imádkozó lelkek átszellemült tenépek gazdag, fényes városaival; mily örvények nyílnak istálló, s paloták, puha szőnyeg, s aljazott szalma, elhaló pásztortüz, s villamos ívlámpa nvájbégetés és orgonazscngás, a lejtők magányos csendje, s az éjféli harangszó közt! S még sem akarunk megválni tőle! Mily nagy ellentét, mikor azt a betlehemi barlangot, az istállót beállítjuk fényes templomainkba, dísznövények, s illatos gyertyák közé. Nem félünk-e, hogy az az aljazott szalma lehull a márványra, s onnan elvetődik a szentély szőnyegére és felkerül az oltár lépcsőjére? Hát mire jók azok a kedves, idilli képek, azok az egyszerű pásztorok, a gyermekarc, s az angyalszárny, ebben az őserőktől duzzadó, évszázadokat megőrlő világforgásban, az embernek szenvedő, de hódító élettörténetében? Az emberiség valóságos élettörténete csodás és gazdag. Maga a föld is, melyen az ember áll, folytonos változások színhelye. Csak az a szent éj, az mindig ugyanaz; angyaléneke el nem hal; szalmájára szőnyegekről is Karácsonyi ének Miért fekszel jászolban, ég királya? visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt ridogálsz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán, mint csillag-ür szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt... Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy "megszületett!” Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkűnkben gyújts pici gyertyát. sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt. BABITS MIHÁLY szívesen térdelünk, hogy a jászol bárdclatlan fáján fejünket pihentessük. Karácsony szent éjjelén elzarándokol ész, szív, tudomány, művészet, társadalom, család, gyermek és öreg, nézni azt a szent éji látomást, mikor a szalmán fekvő Gyermek szemeiben kigyullad a világot megváltó szeretet; mikor az éjféli barlang népes lesz, a Szent Szűz és Szent József mellett ott állanak az evangélium örök igazságai, mint ragyogó géniuszok, örök eszmék, csillogó eszmények és a barlang szegénységében, s az istálló kietlenségében üdvözlik a született Messiás szellemi függetlenségét, s odakötik jászolához, mint a győző diadalszekeréhez az emberiség reményeit, vágyait és hitét. Ez a hit, ez a vágy a változatlan örökkévalóságnak képviselője a földön. Minden változik, forog, elhal; de az emberiség hite és reménye nem változik, sőt örökkévalóságba költözik, s minden karácsonyéjjel új ruhát húz, fényeset, mint az égből leáradó mennyei fényesség, s örök ifjúságot szív magába a kis Jézusnak tiszta, ragyogó szemeiből. Ezért él, s nem változik a karácsonyi öröm; ezért folytonos a búcsújárás a betlehemi barlanghoz, azért nem pusztul el a szent karácsony Betleheme. Ott él a hívő lelkek emlékezetében. A betlehemi barlang felfedezése fontosabb az emberiségre, mint Amerika felfedezése s minden egyes természetfölötti gondolat és buzdulás, imádás és hódolás, fölajánlás és bánatos indulat, melyre Betlehem tanítja és vezeti az emberiséget, értékesebb Isten előtt, mint minden egyéb, merően természetes vállalat és küzdelem. Csoda-e hát, hogy Betlehem él és el nem pusztul? Csoda-e, ha minden szívben él és él úgy, hegy édesíti s nemesíti az emberiség életét? Csoda-e, ha mindenhova elhat; s még a haldokló arcán is mosolyt kelt. Elhat a széles, nagy világba, oda, ahol a karácsony éjjelén is pálmák virágoznak, s oda, ahol csak a zöld fenyő emelkedik ki az élet szemfödője alól. Elhat a nagyvárosokba, hol a vigasztalan szegénység modern barlanglakói bujkálnak, s ott is oly tiszta marad, mint a napsugár a mocsár fölött. Elhat a fjordok ködös, jeges völgyeibe, s fölkúszik a magas-Az összmagyarságnak kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és boldog ú jesztendőt kíván A KRÓNIKA
