Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1959-11-15 / 11. szám

1959 November KRÓNIKA Fáradhatatlan hóhérok A NEUE ZÜRCHER ZEI­TUNG, világszerte elismert, ko­moly és tekintélyes napilap ter­jedelmes cikkben részletezi azon értesülését, mely szerint 1959 június 15-ike és szeptember else­je között 31 politikai kivégzést hajtottak végre Magyarorszá­gon. A vádlottak legnagyobb része 20-30 év közötti fiatalember volt, akik ellen titkos tárgyalást foly­­tatttak le azon a címen, hogy 1936 november 4-e után sem ad­ták fel a forradalmi eszméket és “államellenes összeesküvésben vettek részt”. A kivégzések közül 8-8 volt Budapesten és Pécsett, kilenc Miskolcon és hat Nagykanizsán. A NZZ a kivégzettek nevét, fog­lalkozását és születési évét is közli. Eszerint a következő sza­badságharcosokat végezték ki: PÉCS: Felszeghy István (Született: 1936, július 12) joghallgató; Szász József (1937 február 17) technikus; Börcsök András (1935 március 20) asztalos; Ist­­vánfi Lajos (1936 szept. 19) bá­nyász; Dános Endre (1938 ápri­lis 19) gyógyszerész hallgató; Zelenka Gáspár (1935 november 11) gyógyszerész hallgató; For­ró Károly (1936 február 13) technikus; bányász; Deák László (1935 december 7) teológiai hall­gató. NAGYKANIZSA Horváth Jenő (1939 fér. 15) geológus; Krajcsik Ádám (1934 május 2) olajtechnikus; Szedres Ernő (1937 október 26) segéd­munkás; Ládas Ignác (1934 jú­nius 7) olajtechnikus; Fertsek Oszkár (1938 július 24) olajfúró technikus; Szárnyas Gyula (1935 január 19) gépszerelő. MISKOLC Krisko Dániel (1939 jan. 29) acélmunkás; Reznyai Béla (1938 február 25) acélmunkás; Kubicza Döme (1935 május 5) acélmun­kás; Sándor Elek (1937 március 11); Dienes Pál (1935 október 15) asztalos; Szilasi Róbert (1935 április 7) lemezgyári tech­nológus; Garass Sándor (1929 augusztus 18) üzemvezető mér­nök; Schuller Árpád (1937 már­cius 14) technológus; Sejbal Ká­roly (1935 május 18) segédmun­kás. BUDAPEST Tamás Aladár (1937 novem­ber 11) mérnökhallgató; Lipo­­wetz Lóránt (1929 október 12) mérnök; Both Gábor (1929 nov. 17) mérnök; Ballega Béla (1936 március 2) technikumi hallgató; Zarnyika Endre (1937 nov. 7) technikumi hallgató; Gandikó László (1929 dec. 17) techniku­mi hallgató; Ardacski Zoltán (1938 február 9) technikumi hallgató. Az eljárást, — írja a svájci lap, — Szénási föállamügyész vezette, s valamennyi kegyelmi kérvényt elutasították. ★ Ha ezekét nem a jólértesült­­ségéről híres svájci lap jelenti, amely a magyar ügyben nincs közvetlenül érdekelve és amely­nek antikommunista irányzata mindig nyugodt, higgadt hangú cikkekben jut kifejezésre, hanem valami emigráns propagandista állítaná, akit a Nyugat felrázása érdekében esetleg könnyen elra­gad a képzelete, el sem hinnők. hogy ez tényleg megtörtént — három évvel a forradalom után! A Kádár-Münnich kormány nem egy vezetőembere jelentette ki már hosszabb idővel ezelőtt, hogy a forradalom miatti osz­tályharcos megtorló bosszúnak vége van, több kivégzés nem lesz, s a nagy ügyek aktáit már lezárták. E kijelentések megsze­gésén nem ütközünk meg. hozzá vagyunk szokva, hogy egyetlen szavukban sem lehet bízni. De hihetetlen ostobaságnak és go­noszságnak tartjuk azt, hogy ennyi idő múltán is még a terror legborzalmasabb eszközeit alkal­mazzák az “osztályellenség” el­len. Ha a tárgyalások titkon is folytak le és a kommunista mo­nopol sajtóban és rádión semmit sem közöltek is, a hír valamikép biztosan elterjedt és csak növel­te a vérengző rendszer elleni mélységes gyűlöletet és haragot, a kényszerű némaságban még keményebben szorultak össze az öklök . . . Micsoda balgaság ily féktelen hóhérkodással, nem szű­nő öldökléssel még inkább élet­ben tartani a nép haragját a rendszer ellen? így akarják el­érni az általuk annyira óhajtott konszolidációt, a rendszer meg­szilárdulását, a nép gazdasági és politikai együttműködését, ko­operációját, a szabotálások- a “szürke háború” megszűnését?! Ebből a kommunista érdek­­szempontból sem volt már szük­ség erre a tömeggyilkosságra, s hiába igyekeznek a régi polgári sajtó színes, szórakoztató hang­jának felújításával, szépségápoló szalonok, divatrevük és más ré­gi polgári életforma-kellékek visszakozásával kedvébe járni az intelligensebb rétegeknek, csak még erősebbé teszik a lelki ellen­érzést magukkal szemben! ★ Péter Gábort, a kegyetlen ÁVO főnököt annakidején, ami­kor már az egeket csapkodta az ellene izzó gyűlölet, többi közt azzal a szándékkal csapták el és dugták börtönbe, hogy a nép el­keseredését levezessék. Nagy Im­re első miniszterelnökségével akartak megkezdeni egy új kor­szakot azzal az elgondolással, hogy a megfélemlítés, a sok be­börtönzés és kivégzés már hatott és a terror legvéresebb, legzsar­nokibb fajtájára már nincs szük­ség. Ez a felfogás sokban hoz­zájárult az 1956-os forradalom kirobbanásához, mert a diktatú­rák a megfélemlítésre vannak alapítva és miként itt Nagy Im­re első kormányralépésénél meg­írtuk, az emberek kezdenek nem félni a hóhértól, ha mosolyogni próbál... És emlékezetes, hogy J5. 1959 NOVEMBER 4. NEW YORKBAN November 4.-én hajnali négy órakor több, mint 150 főből álló magyar tüntető csoport jelent meg Szovjet-ellenes feliratú táblákkal az Egyesült Nemzetek szovjet-delegációjának a newyorki Park Avenuen lévő palotája előtt. November 4.-ének ugyanazon hajnali órájában folyt le a hallgatásra kényszerített magyar nép nevében a szabadföldi magyarság harsány tiltakozása a szovjet-kommunizmus szabadságtipró hóhér-erőszaka ellen, amelyben az orosz tankok és csapatok Budapest elleni csalárd lehengerlő akciója megindult. Azt jelképezte ez a demonstráció, hogy a magyarság soha, soha nem fog belenyugodni az erőszakba és nem engedi, hogy a szabad világ napi­rendre térjen annak törteimé és gyalázata felett. A tüntetésnek külön is lendületet adott, hogy az utolsó napok­ban az hírlett, hogy a Kádár-Münnich-Biszku-Nezvál-Marosán hóhér kormány mintegy 150 (más verzió szerint 350) kiskorú 14-16 éves ifjút ítélt halálra, s elkülönített börtönben tartja őket 18 éves ko­rukig, hogy aztán valamennyit kivégeztesse. A hajnali órákban nagy némaság fogadta a tüntetőket. Rév. Végvári Vazul Ferences-rendi atya, a szabadságharcosok mozgal­mának egyik amerikai elnöke, aki az 1956-os szabadságharcban a budai Vár lakói felkelésének élén állott, bement az épületbe, s ott a következő szövegű tiltakozó memorandumot adta át: “Lelkem mélyéig megrendülve tiltakozom az ellen, hogy annak a 150 ifjú magyarnak tervezett kivégzését, akiket máris összegyűjtöttek evégett a központi börtön siralomházában, végrehajtsák. Ezek a magyar ifjak ártatlanok. Az, hogy a maguk szabadságáért és hazájuk felszabadulásáért harcoltak, nem bűn. Ellenkezőleg, ez istenadta joga minden embernek és minden nemzetnek. Én magam is megtettem ezt, mint a budai királyi Vár védelmének a vezetője 1956 novemberében. Éppen ezért komoly elhatározásom és szándékom, hogy megjelenek ugyanaz előtt a kommunista bíróság előtt, amely ezeket a gyer­­mekifjakat halálra Ítélte és elfogadom az ítéletét, még a halálos ítéletet is a következő feltételek mellett: 1. Ha a mai magyar­­országi kormányzat biztosítja, hogy a 150 magyar ifjút azon­nal szabadon bocsátja; 2. Ha a szabadon bocsátott ifjakat a UN egyik bizottsága semleges területen gondjaiba veheti; 3. Ha az igazságtalan ítéletet egyszer és mindenkorra megsem­misítik és ezáltal érvényét veszti.” Rév. Végvári Vazul önfeláldozó drámai javaslata, mély hatást keltett az amerikai magyarság körében, amelynek számos tagja le­velet írt Krusesevnek a kivégzések ellen. Izgalommal várja a köze­lebbi hiteles híreket és állandó permaneneiában van, hogy minden lehetőt megtegyen és a világot felrázza a szűnni nem akaró ma­gyarországi kommunista terror-kegvetlenségek ellen. Spellman bí­boros és más egyházi vezérférfiak, minden felekezetből, támogatják az egyre szélesebb hullámokat verő mártir-mentő akciót. a kommunisták nem helyezked­tek 100 százalékig szembe a for­radalommal és többi közt az azó­ta megszűnt “Szabad Nép” hiva­talos párt napilap 1956 október 31-i számában maguk is beis­merték, hogy hibák történtek és a nép haragja e ponton indokolt és érthető volt. Azt hangoztat­ták. hogy “több humanizmust és igazságosságot” kell bevinni a rendszerbe, mint volt Rákosi Má­tyás rémuralma alatt. De a mi­hamar megindult osztályharcos bosszú hevében elrendelt kivég­zések és Nagy Imre és társainak becstelen szószegéssel való bitó­fára küldése, legújabban pedig e 31 kivégzés híre arra mutat, hogy Kádár, Münnich, Nezvál igazságügy- és Biszku belügy­miniszter végeredményben ugyanoly elvakult osztályharco­sok és moszkvai parancsot köve­tők, mint Rákosi volt, holott ez az osztályharcos vérengzés az “összeesküvő” antikommunisták ellen sohasem, sem Mindszenty bíboros fegyvertelen ellenzékisé­ge, sem a többi más kegyetlen esetben nem volt veszélytől in­dokolt. hiszen az orosz megszál­ló hordák ott voltak és most is ott vannak Magyarországon, hol­mi “államellenes összeesküvés” tehát nem veszélyeztetheti a rendszer fennállását. Ha igaz a szörny hír és tényleg csak az 1956-os forradalom ma­radványait számolták fel ily ké­sőn. de akkor is- ha újabb “szer­vezkedés” történt volna, szadista gonoszság ennyi idő múltán ily öldöklést véghezvinni az osztály­harc “szent nevében”! Hol van a valóságban az oly vakmerőén hangoztatott “több humanizmus és igazságosság”, amelyről a kap­ca szorulásának napjaiban sza­valtak? Csak három napig tar­tott ez a belátás, csak november 4-ig. amikor megindult a Szovjet gőzhenger rohama? ★ Október 23 harmadik évfordu­lója alkalmából a State Depart­ment deklarációt adott ki, mely hangoztatja, hogy “ez a nap, a­­melyen a forradalom megkezdő­dött “úgy fog továbbélni a tör­ténelemben, mint egy nép áldo­zatának jelképe a függetlenség és szabadság ügyéért”. Megálla­pítja. hogy “a felkelés a Szovjet kegyetlen katonai beavatkozása következtében meghúsult”. “Azóta — folytatódik a nyi­latkozat, — a magyar s a szov jet kormány állandóan dacoltak a vi­lág közvéleményével és elutasí­tották, hogy megfeleljenek az Egyesült Nemzetek túlnyomó többsége által Magyarország ii­­gvében hozott határozatok kívá­nalmainak.” A deklaráció azzal fejeződik

Next

/
Thumbnails
Contents