Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-15 / 6. szám
VOLUME XVI. ÉVFOLYAM. NEW YORK. N.Y., 1959 JUNIUS No. 6. SZÁM AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE Statusquo helyett— igazságos összeurópai rendezést! Több, mint hat hete folyik a genfi külügyminiszteri konferencia, amikor e sorokat írjuk. Eddig semmiféle megegyezésre nincs kilátás, s már látszik, hogy ha a konferencia nem is végződne teljes kudarccal, csak a berlini statusquo fenntartása ügyében lehet némi időleges megállapodás. A német egyesítés és szabad választások, valamint Európa szabad jövőjének kérdései, köztük a rabnépek önrendelkezésének visszaadása ügyében ezen a konferencián már aligha várható előrehaladás. A nyugati szövetségesek ragaszkodnak a Berlin megszállásáról kötött szerződésben biztosított jogokhoz, s azokat nem hajlandók feladni, amíg a német-kérdés végleges rendezést nem nyer. A Szovjet viszont csak egy évre hajlandó meghosszabbítani a mai helyzetet, — alkalmasint azon tudatban, hogy a Nyugat úgysem fogadja el. Ez ugyanis csapda volna, mert a jogérvényes szerződés határidő nélküli, míg ha ezt elfogadja, csak egy évig maradhatna még Berlinben. Ezért végül is azt javasolja, hogy a jelenlegi szerződés fennáll mindaddig, míg új szerződés nem jön létre. Akár elfogadja ezt a javaslatot Kruscsev, akár nem, a Nyugat és a Szovjet között fennálló ellentétek, a hidegháborús világválság probléma-tömege nem oldódik meg, az igazságtalanságot szenvedett népek 'hh Szenvednék, s az igazi békéhez semmivel sem jutunk közelebb. Félő, nem jutunk közelebb akkor sem, ha most államfői csúcskonferenciára kerül sor, ami szintén még bizonytalan. Mint OTTÓ örökös-király hangoztatja nyilatkozataiban, egycsomagban (“single package”) kellene elintézni Európa problémáit, amelyeknek a németek ügye csak egyik, a rabországok ügyével összefüggő, szerves része. A békét nem egy különálló német, hanem csak EURÓPAI RENDEZÉS hozhatja meg. Államfői csúcskonferencia csak akkor oldhatja meg a válságot, ha nemcsak a német kérdést, hanem a rabországok ügyét is dűlőre viszi. A Szovjet semleges Németországot és nukleáris fegyverektől mentes Középeurópát akar. Lehet-e a Szabad Világnak ebbe beleegyeznie, amíg a Szovjet nem tette jóvá sorozatos jyszág-ragadozásait, s nem adta vissza Magyarország és a többi rabországok szabadságát, ezzel bizonyságot téve arról, hogy annyira hangoztatott békeszeretete komoly, igaz? Nemcsak Németországot, de Magyarországot, s a többi rabországot is megilleti, hogy önmaga határozhasson bel- és külpolitikájáról, s ha megfelel számára, a semlegességet is választhassa. EGÉSZ Európa függetlensége, szabadsága nélkül végzetes appeasement és Európa halálos veszedelme volna a Szovjet által kívánt német semlegesség, s a középeurópai atommentes zóna. Ily ÖSSZMEGOLDÁS követelésének felvetése és élére állítása nélkül csupán kárbaveszett pénz- és időpazarlás volna, ha — mint angol politikusok javasolják, — a csúcskonferenciák egész sorozatát rendeznék is meg! ★ Joseph Alsop, a hírneves amerikai politikai író és világ járó riporter, — aki OTTÓ örökös-királlyal elutazása előtt itt beható tájékozódó beszélgetést folytatott Magyarországról, — több napig Budapesten tartózkodott, s benyomásairól cikksorozatban számol be nagy amerikai lapok hasábjain. ‘Budapesten, — írja, — a hívők zsúfolásig megtöltik a templomokat. Ennek egyszerű a magyarázata: a vallás az egyetlen dolog, amiben az emberek önként vesznek részt és amiben a magyar nép nagyobb része valóban hisz.” Többi közt kifejti, hogy szovjet katonákat alig lehet látni a budapesti utcán, de az ÁVO hivatalaiban oroszok nyüzsögnek és dirigálnak. Diplomáciai körökkel való érintkezéséből azt a benyomást nyerte, hogy Kruscsev azért beszél oly sűrűn arról, hogy hajlandó I John Foster Dulles | John Foster Dulles, az Egyesült Államok hat éven át volt külügyminiszterének halála érzékeny vesztesége a népek szabadsága és az emberi szabadság ügyének, amelynek nagytehetségű, kiváló fiskálisa, odaadó védelmezője volt. Diplomata családból, Washingtonban született 1883-ban. Tanulmányait a princetoni és párisi egyetemen végezte. Az első világháborút tisztként szolgálta végig, majd Wilson elnök egyik politikai tanácsadója a béketárgyalásokon. A két háború közti időben többször bízták meg fontos diplomáciai feladatokkal. 1945-ben résztvett az Egyesült Nemzetek alapokmányát elfogadó sanfranciscoi értekezleten, mint Byrnes akkori külügyminiszter tanácsadója 1947-ben Marshall külügyminiszter tanácsadójaként vett részt a londoni és moszkvai konferencián. Két évvel később Acheson külügyminisztert kísérte el a párisi értekezletre. 1951-ben ő dolgozta ki a japán békeszerződést. Eisenhower és a republikánus párt 1952 novemberi győzelme juttatta, mint republikánust a külügyminiszteri székbe. Az európai rabországoknak békés úton való felszabadítási politikát ígért. Fáradhatatlan munkása volt a Szovjet-kommunizmus terjeszkedési törekvései elleni feltartóztató politikának. Az 1956-os magyar szabadságharc idején folytatott politikája felett a Történelmet illeti a bírálat feladata. Rákbetegsége már 1956-ban kezdődött, s önfeláldozó hévével látta el munkáját, amíg csak le nem gyűrte a gyilkos kór. Április 15.-én lemondott és helyettesét, Christian Hertert, a jelenlegi külügyminisztert ajánlotta utódjának. De mindvégig megmaradt Eisenhower elnök külügyi tanácsadójának, aki halálos ágyán a legnagyobb polgári érdemrenddel tüntette ki. Katonai dísztemetésén a világ összes hatalmai képviseltették magukat. Halála után Kruscsev azt állította róla, hogy Mikoyan januári amerikai látogatása alkalmával magánbeszélgetésben engedékenységet mutatott a rabországok ügyében. A halott nem képes megcáfolni Kruscsev tudva-valótlan propaganda blöffjét, de megcáfolja az a meg nem alkuvó éles antikommunista szellemisége, amely áthatotta egész külügyminiszteri működését. Csak a “meredély széléig” ment el, de vitathatatlan, hogy határozott ellenfele volt a münchenizmus, a dőre békítgetés, az appeasement politikájának. Remélve, hogy ez utóbbiban a Nyugat külpolitikájának példaképe marad, kegyeletes tiszteletben őrizzük meg emlékét. kivonni az orosz haderőt Magyarországból és a többi Vasfüggöny mögötti országokból, mert “Communist Commonwealth”-et készít elő, egy nagy federatív egyesülést a Szovjet és ez országok között, s ezt megvalósítaná a katonai kivonulás előtt úgy, hogy ha a kivonulás után Magyarországon, vagy valahol másutt, az orosz hatalmi szférában, forradalom tör ki, egyszerűen odavezényli a Commonwealth haderőit a felkelés leverésére. Alsop úgy látja, hogy ez van Kruscsev azon sürgetése mögött is, hogy a Nyugat ismerje el a kommunista erőszak-uralom alatti országok mai helyzetének véglegességét. Kruscsev ez állítólagos terve, amelyet, úgylehet, megvalósítana akkor is, ha Amerika, — mint biztosnak látszik, — nem hajlandó írásban adni a véglegesség elismerését, mert ez az elismerés nagyon visszavetné a magyar és a többi vasfüggöny-országok szabadsága reményeit, — mindenképpen egy okkal több, hogy a Nyugat az aktuális nagy nemzetközi konferenciákon végre sarkára álljon a szabadságharcos Magyarország és rabország-társai, — s Kelet-Németország is nem kevésbbé az, — szabadsága érdekében, mielőtt Kruscsev “befejezett tények” elé állítaná!
