Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-15 / 3. szám
1959 március "KRÓNIK A" 9 “Nincsen,” mondta a férfi. “Főkép az egyszerű emberek között nincsen. Ha van Amerikaellenes hangulat Európában, akkor azt semmi esetre sem lehet a munkások, vagy a parasztok között észrevenni.” “Akkor hol?” Kérdezte István atya. ‘Bizonyos intellektuel körökben s néha, bár csak elvétve, azon menekültek között, akiknek nem sikerült az Egyesült Államokba kivándorolni- De ez bizonyos fokig természetes,” mondta a férfi. “Szerinted miben nyilvánűl meg legjobban az amerikai befolyás Európában ?” Kérdezte Edit. “Az én benyomásom Európában az volt, hogy az európai reakció mindarra, ami amerikai és mindarra, amit Amerikából kapnak, teljesen különböző,” mondta a férfi. “Amikor az ausztriai vámhivatalnok meglátta az amerikai útlevelemet, meg sem nézte. Ha azt hiszik az emberek az utcán, a boltokban", hogy amerikai vagy, mindenki segíteni akar azzal a sajátosan európai büszkeséggel s közvetlenséggel, ami csak Európában létezik. A kirakatok tele vannak amerikai könyvekkel és amerikai hanglemezekkel. Az amerikai jazz olyan népszerű Európában, hogy még a kommunista rádiók is játszák. Az idősebb generációnak nem mindig tetszik ez a tény, de a fiatalság rajong az amerikai zenéért. Klagenfurtban, egy közepes nagyságú ausztriai városban egy vidéki társulat O’Neill darabot játszott. (O’Neill 1936-ban kapott Nobel díjat.) Mindez természetesen az amerikai kultúrális behatásra vonatkozik Európában. Politikai vonatkozásban az vált ki ellenhatást, főleg a nyugat-európai sajtóban Amerika ellen, hogy Európában a nagy átlag nem érti és nincs is módja megérteni az amerikai és az európai gondolkozásmód ellentéteit.” “Ön olyan nagy különbséget lát az európaiak és az amerikaiak gondolkozásmódja között V' Kérdezte a szerzetes. “Hogyne,” mondta a férfi. “A különbség nagyon nagy. Az európaiak egymásközötti gondolkozásmódjában viszont, akár Franciaországban, vagy Németországban, vagy Olaszországban él az ember, és én idesorolnám a Vasfüggönymögötti elnyomott országok kommunista - ellenes közvéleményét is, nincsen különbség-” “S járt Ausztriában is?” Kérdezte a szerzetes. “Ott voltam legtovább,” mondta az újságíró. “Mikor Becsben voltam és az újonnan felépített déli és nyugati pályaudvarokon jártam, Budapestre gondoltam és arra, hogy mivé fejlődött volna az ország, ha nem a kommunisták kerültek volna otthon uralomra.” ‘‘Mindnyájan erre gondolunk,” mondta a szerzetes. “Hogyan élnek az ausztriai magyarok?” Kérdezte aztán István atya. “Nagyon nehezen, legalább is a nagyobb része súlyos gondokban él,” mondta a férfi. “Sokan élnek még mindig táborokban és sokan vannak állás nélkül. Azoknak, akik táborokban élnek sokszor a hazamenetel látszik az egyetlen kiútnak.” “Néha csodálatos megmenekülésekről hallok, —— mondta a szerzetes, — annál leverőbb hallani, hogy a menekültek között annyian nem tudnak tovább jutni.” f “És mi ezen felül egymás között veszekedünk,” mondta keserűen az újságíró. “Mintha sohasem lenne ennek vége,” válaszolta leverten a szerzetes“Igen, mintha sohasem lenne ennek vége,” mondta a férfi. “Néhány héttel ezelőtt hírlapi támadást olvastam egy újságíró barátom ellen, aki már hosszú évek óta harcol a kommunizmus ellen. Valaki az FBI-ba kapaszkodott meg jó erősen és úgy bíráskodott. így akarta megásni ennek az újságírónak a sírját.” “És gondolja, János, hogy az emberek komolyan veszik az ilyesmit?” Kérdezte a szerzetes s mosolygott s a férfinek úgy tiint, mintha nem tulajdonítana az egésznek semminémű jelentőséget‘‘Néha úgy tűnik nekem, — mondta a férfi — mintha éppen idekünn sokszor mindent, amit olyan nehezen építettünk fel, el akarnánk pusztítani. Talán az alázat az, ami énbelőlem s mindnyájunkból hiányzik, elsősorban akkor, amikor leülünk, hogy újságcikket írjunk.” A szerzetes valamit válaszolni akart, de,aztán hallgatott. “Tudják,” mondta végül hoszszú szünet után, “elmondok maguknak egy í'övid történetet. Edit és János feszülten hallgatták. “Néhány hónappal ezelőtt felkeresett egy katolikus asszony. Elmondta, hogy a szabadságharc után szökött külföldre. Férj ét, mondta az asszony, a szabadságharc után életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Egy idő múlva sikerült azonban neki. hosszú utánjárással egy pestvidéki börtönben meglátogatni. Férje azt tanácsolta, ne várjon rá, hanem szökjön a gyerekkel külföldre. Közvetlenül a szabadságharc vége után ez nem volt ILYEN LESZ AZ UJ “ÖREGEK HÁZA” A LIGONIERI BETHLEN OTTHONBAN Az Amerikai Magyar Református Egyesület — 1801 STREET, N.W. KOSSUTH HOUSE WASHINGTON 6, D.C — üdvösséges húsvéti ünneplést kíván az olvasónak és örömmel jelenti be azt a nagyarányú új építkezést, amit hivatalos fórumainak lelkes jóváhagyásával a közeli napokban kezd meg, hogy helyet adhasson SZÁZ OLYAN ÖREG MAGYARNAK, akik életük alkonyát magyar testvéri közösségben kívánják leélni. Az építkezés hozzávetőleges számítás szerint az ugyancsak most felállítandó KÖZÉPISKOLAI fNTERNÁTUSSAL és a szükséges berendezéssel együttesen NÉGYSZÁZEZER DOLLÁR BEFEKTETÉST JELENT. Az amerikai magyarság idáig is dicséretesen támogatta azt a szeretetintézményt, amely sohasem ismert felekezeti korlátokat. Azt reméljük, hogy a támogatás most sem fog elmaradni. Adományokat, alapítványokat kérünk akár közvetlenül,, akár az alakulóban lévő helyi gyűjtőbizottságok révén e címre: — BETHLEN HOME — Ligonier,PA,—
