Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-04-15 / 4. szám
"K R Ó N I K A" 5 1958 április Királypárti újjáéledés Középeurópáhan FREDERICK D. WILHELMSEN cikke a NATIONAL REVIEW-ben Kruscsev Stalin csizmájában Stalin nyomdokain... A kitűnő NATIONAL REVIEW hetilap 1958. január 18.-i száma 61-63 oldalain ‘ROYALIST REVIVAL IN JCENTRAL EUROPE" címen Frederick D. Wilhelmsen tájékoztatja amerikai olvasóközönségét a középeurópai monarchikus törekvésekről. Elsősorban a németországi “Neues Deutschland” nevű csoportosulást említi, majd pedig hosszasan foglalkozik a “Monarchistische Bewegung in Österreich"-hel. AZ OSZTRÁK MONARCHISTA MOZGALOM TÖRTÉNETE A cikkíró ismerteti az osztrák monarchista mozgalom történetét, amelynek legújabb fejezete egyidős a Habsburgoknak Ausztriából való kitessékelésével. 1945-ben ugyanis a Habsburg Ház férfitagjai a tiroli kormány szolgálatára ajánlották fel magukat. A francia megszálló nem kifogásolta jelenlétüket, sem a másik két nyugati megszállónak nem volt semmi kifogása a Habsburgok működése ellen. Az osztrák kommunisták ellenzését azonban támogatta a szovjet megszálló és amikor megalakult az osztrák kormány, kommunista tagjai unszolására a Szövetségi kormány kitoloncoltat ta őket őseik földjéről. Ekkor a monrachista mozgalom a nyugati övezetben nyíltan színre lépett, a keletiben csak a föld alatt. 1946-ban a Megszálló Bizottság mint ‘‘fascista” mozgalmat betiltotta, a nyugati hatalmak azonban ezt nem hajtották végre, az osztrák Szövetségi Kormány pedig egyszerűen napirendre tért felette. Ettől kezdve a mozgalom növekszik. A kommunisták igyekeztek őket minden téren akadályozni, a szocialisták azonban nem gördítettek akadályt munkája elé. 1952-ben az osztrák Parlamentben szó van róla, mint a köztársasággal ellentétes mozgalomról, azonban Figl kancellár úgy nyilatkozott, hogy minden ausztriainak joga van törvényes eszközökkel a köztársasági államforma megváltoztatásáért küzdeni. 1955-ben Schaerf alkancellár szintén védte őket, mert szerinte minden osztrák állampolgárnak joga a Korona kérdését a nép elé tárni és vinni megmaradván az alkotmány előírásai alapján. A KORONA MAI HIVATÁSA Az író a továbbiakban a monarchisták elgondolásaival foglalkozik. Alaptételük, hogy a Koronára, mint pártokfeletti, minden párturálomtól független ideálra tekintenek. Szerintük csak a Korona tudja legjobban biztosítani az emberjogokat. A legfőbb bírói hatalom gyakorlásában látják mai küldetését, így elkerülhető lesz a XVIII.XIX. századi abszolutista törekvés, de megszűnik a Korona mai megaláztatása és kisemmizettsége is. A Korona birtokosa a nemzetcsalád atyjaként gyermekei jogai felett őrködik. Törvnéyhozói és végrehajtói szerepkörrel ez az atyai hivatás nem lesz megzavarva. De ezen túlmenően úgy gondolják, hogy Európa mai szétesettségében, illetve útkeresésében a Korona tudná legalkalmasabban Európai Federációba, családba foglalni Európa népeit nemzetekfeletti Monarchia jegyében. Uj tartalommal töltik ki tehát a hat évszázados Habsburg Ház küldetését, amely valójában a legigazibb “európai” Ház és Európa közös ügyéért már annyit tett. MAGYAR LEGITIMISTÁK ÁLDOZATA Az író Magyarországgal fejezi be ismertetését. Kifogásolja, hogy több nyugati sajtótermék a szabadságharc célját Független Szocialista Magyarországban jelölte meg. Az író úgy tudja, — és nagyon jól, — hogy ez a küzdelem nem a sztalinistáktitóisták civakodása, nem csupán “enyhülésért” folyt, ö úgy tudja, hogy a Korona sok híve esett el a hősi hetekben, amikor Európa Magyarországon mutatta meg, hogy lehet a mai megalkuvó korban is áldozni az eszmékért. Mindezt azért közöljük, hogy felhívjuk a Krónika Olvasói figyelmét mind a monarchista mozgalmakra, mind pedig annak amerikai ismertetésére. Ez egyben válász is azoknak, akik a “Habsburg kérdést” egyszerűen azzal sujkolják le, hogy “az” magában Ausztriában sem aktuális többé. Dr. MIHÁLYI GILBERT NYUGATI DIPLOMATÁK MINDSZENTY BÍBOROS HÚSVÉTI SZENTMISÉJÉN A New York Daily News budapesti külön jelentése szerint Mindszenty bíboros egy Íróasztalon rögtönzött oltár előtt ünnepi szent misét mondott Húsvét vasárnapján a budapesti U. S. követségen, ahol 1956 november 4.-e óta tartózkodik, mint politikai menekült. Az ünnepi misén mintegy húsz nyugati diplomata vett részt, akik szerint a hercegprímás azt az örvendetes benyomást tette, hogy teljesen egészséges. Küldeményekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat nem adunk visss Krucsevet a legutóbbi egylistás “választások” másnapján összeült legfőbb szovjetek két háza március 27.-én a Szovjet miniszterelnökévé “választotta”. Már amikor Kruscsev Zsukov tábornagyot eltakarította egyeduralkodói ambíciói útjából, emlegették Bulganin miniszterelnök távozását, mert a Zsukov elleni akciók során állítólag egy szavazásnál megingott és nem mindenben szavazott Kruscsev javára. De akár ez volt az ok, akár nem, régóta világosan volt megfigyelhető, hogy • diktátorságra tör és a Pravda által Sztálin halála után behírdetett “kollektív vezetés” (a pártelnökség tagjainak közös uralma) nem lesz hosszú életű. Most már azt is meg lehet állapítani, hogy Kruscsev egyik célja Sztálin lefokozásával az volt, hogy Sztálin legbensőbb embereit, Malenkovot, Molotovot, Kaganovicsot stb. könyebben tegye el az útból. Noha voltakén maga is sok éven át pribékje volt a sztálini terror politikának és kommunista szempontból sok minden , így a terror időleges enyhítése és a ‘sokféle út vezet a kommunizmushoz” elv meghirdetésével Tito kedvéért történt, látszólagos eszmeköri lazítás, baklövésnek bizonyult Lengyel- és Magyarországon, sikerült háttérbe szorítania őket. Beriát, egy másik konkurrenst már előzőleg a régi kivégző szta'lini módszerrel tett el az útból éppen Zsukov segítségével. Bulganin sohasem számított népszerű és igazán erős ellenfélnek és kétségtelenül, az ő lemondatása volt a legkönnyebb Kruscsevnek. Akkor is keresztülvitte volna, ha Bulganin a Zsukov ügyben mindvégig száz százalékig mellette áll. ócsárolta Sztálint, de akkora hatalmat akart, mint amelyet ő birtokolt... A Szovjet politikájában nem sok változást vár Washington. Azt eddig is Kruscsev csinálta évek óta. Mint egyik szenátor a Bulganin levelekre célozva, mondotta, csak annyi történt, hogy ezentúl aki diktálja a levelet, alá is írja. Az ukrajnai szegényparaszt fiából, az egykori pásztorgyerekből és ifjú bányászból Oroszország miniszterelnöke és első párt-titkára lett: hivatalosan is Sztálin csizmájába bújt. Politikája is lényegében ugyanaz, mint Sztáliné volt: elérni a világuralmat a kommunizmus számára, belpolitikáikig pedig folytatni a diktatúrát annyi terrorral, amennyi elég a nép lefékezéséhez. Ma 64 éves és jóval későbbi életkorban jutott teljhatalomhoz mint Sztálin. Nálánál közvetlenebb, nem burkolózik misztikus t.félelmetességbe. Bőbeszédű, olykor szinte patriarkálisan kedélyes diktátor, aki azonban a célokért való harc tekintetében szintén nem ismer tréfát. Nem egészen alaptalanol nevezi őt egy csomó nagy amerikai lap vezércikke Sztálin Il.-nek. Épp oly \eszélyes a szabad világra, mint Sztálin volt. Érdemben azt a vonalat követi, amelyet Sztálin a Legfőbb Szovjetben tartott utolsó beszédében és utolsó kiadott tanulmányában politikai végrendeletként meghagyott. Sztálin is a “békés együttélést” akarta, nehogy a Szovjet ellen fogjon össze mindenki, hanem a piacokért való versengés, területi kérdések vagy más nemzeti ambíciók és vélt sérelmek új konfliktust idézzenek fel a nyugati polgári országok között, úgy hogy a Szovjet újra a nevető harmadik szerepét játszhassa és végül egyedül arasson újra... Addig is azt ígérte a Szovjet-országok rosszul fizetett, rossz lakású, rossz ellátású munkásainak, hogy “magasabb munkateljesítménnyel s magasabb életszínvonallal fogjuk majd legyőzni a kapitalizmust”, vagyis jobb béreket és jobb megélhetést igér az orosz munkásnak és földművesnek, ami bizony nagyon rájuk fér az amerikaival való összehasonlításban. Tudja, hogy az orosz munkás életviszonyai nyomába sem jöhetnek az amerikai szervezett munkásénak és tudja, hol fáj a népnek, mivel kell “főzni”, hogy puhuljon államkapitalista uraival szemben. Ez azonban roppant messzi cél a mai orosz életviszonyok mellett és ha egyszer valamikor majd Kruscsev, vagy az utóda alatt esetleg mégis elérnék, akkor is még mindig több- összehasonlíthatatlanul több, amit az amerikai rendszer nyújt a union munkásnak, mert nemcsak tisztességes polgári életszínvonalt biztosító bért ad neki, — de a Szabadság napfényes légkörében adja! Ma leszögezhető, hogy Kruscsev ezzel az ígérettel önkéntelenül is bevallotta a nyugati rendszer fölényét, bevallotta, hogy az oly előnyökkel rendelkezik, amelyeket a Szovjet még nem képes és kérdés, lesz-e képes valamikor is nyújtani. Ez mindenesetre akaratlan bók és elégtétel a Szabadság rendszere számára és a leghitelesebb elismerése, hogy a Szovjet-kommunizmus a dolgozók jóléte terén kevesebbet nyújt, mint a Nyugat osztályharc-mentes, népjóléti individualista rendszere. Messze elmarad mögötte! A csúcskonferencia tervével is összefüggésbe hozzák Kruscsev mostani ön-előléptetését, hogy így egy személyben lenne kép-
