Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-01-15 / 1. szám
T 7 8 "KRÓNIKA” 1957 január. maradunk hazánkhoz és népünk- “A néppel tüzön-vizen át!” hoz és híven valljuk továbbra is A Zrínyi Miklós Katonai Akadéeskünket: mia teljes személyi állománya. Hazugság-ország helyén igazság-ország Néphadsereg, 1956. október 29. Szaggatjuk magunkról a multat, egy dicső történelmi nemzet méltóságával mossuk le homlokunkról a rákent gyalázatot. K'pusztitjuk életünkből mindazt, ami szennyes, követeljük azt, ami egy időtlennek tűnő évtizeden át szégyenpirba borította a becsületes magyar arcát. Hazudták, hogy szabad nép vagyunk, hazudták, hogy jól élünk. Hazudták, hogy tiszta lapot nyitunk az ország történetében. S kegyetlen erővel követelték, hogy sárba tiporva nemzeti büszkeségünket, azt higyjük el, azt cselekedjük vakon, bután, elkábulva, ami ellen becsületünk minden porcikája sikoltva tiltakozott. Szivünk és józan eszünk mondta: hazugság a szavuk! A zsarnoki önkény azonban a tisztaszivü magyar ember torkára forrasztotta az ellenkezést. Milliárdnyi gyönyörű tulajdonsága van a magyarnak. Bátor, munkaszerető, szívós, kitartó, — ki tudná valamennyit felsorolni. Mégis a legszebb közöttük: igazságszerető, igazmondó. — Népünk képzeletét a mondavilágok igazságáért harcoló hősei töltik be, az igamondásra neveli az anya gyermekét, a tanár az iskolásfiut, erre inti bölcs szóval az öregebb a fiatalt. Nemzetünk lényegében él az igazságérzet, ezért a nemzeti büszksségünket tiporták a szégyentelenek, akik csalás és hazugság árjával borították el hazánkat. De most vége, örökre vége a hazugság dőzsölésének. A nép magáraébredésének tragikus óráiban mindenki megtanulhatta, hogyan szabadítja ki magát a nemzet a hamisság, a félrevezetés fojtogató hálójából. Most azt dörgi a magyar: az igazság országa legyen a hazugság országa helyén. Az igazságé, ahogy 1953 nyarán felcsillant a remény, ahogy, a törvény márványába vési az alkotmányt, az igazságé, amely az emberek szivében él. Igazság legyen a programm és a terv, a szó és a tett! Félre a körmönfont ravaszkodókkal, a karrieristákkal és pozicióhajhászókkal, — félre mindazokkal, akik hitványságukat hazudozással akarják leplezni az emberek színe, előtt. A nép nagylelkű és bizakodó. Az uj nemzeti kormány többségében a maga hívét látja, azért megadja az időt, alkalmat, rendet és lehetőséget, hogy a kormány munkához lásson, tettekkel állhasson a nyilvánosság elé. Bizakodó, mert az első intézkedések, — tüzszünet, az uj karhatalom létrehozása, a szovjet csapatok kivonásának bejelentése, a munkástanácsok létrehozása, — őszinte tetszéssel találkoznak. Most a helyes intézkedések gyors végrehajtását és folytatását várja, amelyekben az igazság megdicsőülve kerekedik felül minden szennyen, hazugságon, embertelenségen. Az igazság országa legyünk, amelyben büszkén, emelt fővel járhat a becsületes magyar ember! Az a nép embere, aki ezen munkálkodik! Tanuságtétel a felkelő mellett Szabad Nép, 1956. október 29. (Tudósitónktól) Csak látszólag apróság, amiről írunk, de tudniok kell mindazoknak, akik esetleg nem látták, vagy nem .tapasztalták saját maguk, hogyan viselkednek a felkelők. Szó esik fosztogatásról és rablásról e napokban, — el kell mondani, hogy korántsem ez a jellemző, ez nagyon ritka. Csak végig kell menni a Bajcsi-Zsilinszky utón és megnézni a betört kirakatokat, a golyótalálta, hatalmas nyílásokkal tátongó üvegeket, a magukat kinálgató árukat. A kirakat ugyan betört, az áru ugyan egy kézmozdulattal elérhető s mégis napok óta nem nyúlt hozzájuk senki sem! Aka-d-e, akinek fáj rá a foga? — Hogyne akadna, hiszen még nem volt olyan forradalom, amelynek zűrzavarát ne próbálta volna kihasználni néhány csirkefogó. De most nagyon nehéz helyzetben vannak ezek, mert a tényleges forradalmárok, mert a forradalmi ifjúság nem engedi őket. Az egyik kirakatból kilógott egy vég szövet. Valaki fel akarta emel ni. Erre odalépett hozzá három diák, egyikük a szövethez nyúló férfi vállára tette a kezét és csendesen igy szólt: — Ne nyúljon hozzá, mi nem ezért harcolunk. Nekünk semmi nem kell, ami a másé. Ne kelljen magának sem, mert nem engedjük meg. A kirakatokba odaírták, az érintetlen áruk fölé: nem- fosztogat a magyar! Rendüljön meg ettől mindenki, aki még most is arról beszél, vagy gondolni is mer arra, hogy a forradalmárokat ezzel sértse meg. Lehet-e fosztogatásról beszélni általában, ha elő is fordul ilyesmi, — amikor olyan jelenetek zajlanak le, mint például a következő. A Híradó Mozival szemben -van egy cipőüzlet. Az emberek a tüzelés elől a közeli kapuk alá bújtak. Valaki, aki úgy érezte, hogy itt van az ő ideje, betörte a cipőüzlet kirakatát egy seprünyéllel és hívta az embereket. A nép odatódult, de nem azért, hogy lopjon, hanem azért, hogy megverje azt, aki betörte a kirakatot. Dühösen, az igaz, a tisztességes emberek felháborodásával húzták el a tolvajt a kirakattól. Még egy jelenet. A Hold-utcai csarnokban, mint mindenütt, nagy tolongás volt az élelmiszerekért. Röviddel a csarnoki boltok kinyitása után megjelent egy csoport fiatal, odaálltak a sorok elejére s elkezdtek irányítani. Rendezett és szervezett lett az élelmiszer árusítás. Nyugodtan beszéltek arról, hogy ők a felkelőkhöz tartoznak s most nagyon fontos, hogy a nép fegyelmezett legyen, hogy megőrizze nyugalmát, hogy vigyázzon saját magára, az ország javaira. — Mindenki szeretettel, tisztelettel nézett ezekre a fiatalokra. Egy modern szent Irta: SOMSSICH LÁSZLÓ. “Aqui se entrego a Dios Inigo de Loyola.” (Lojolai Szent Ignác itt adta meg magát Istennek.) A spanyolországi Urola folyó partján, egy mérföldnyire Azpeitia városkától, a lojolai kastély észak keleti sarkának egyik termében ezzel az emléktáblával találja magát szembe a látogató. Szent Ignác ebben a szobában sokáig nézett szembe a halállal és sokat elmélkedett azon ami a halál után következik. Naplójában harminc évvel később leírja a parancsot, melyet orvosainak ekkor adott: “Törjétek el lábszárcsontomat ég illesszétek most már jól össze!” — amikor nem tud lábára állani, melyet egy francia ágyúgolyó roncsolt össze. És amikor az orvosok a fájdalmas műtétet végrehajtják rajta, csupán ökölbe szorított kezén és verejtékező testén látszik a végső megerőltetés. Ebből a mélyen vallásos aszkézisből és a testi vágyaknak és szenvedéseknek ebből az abszolút elnyomásából születik meg annak a nagy embernek és szentnek az alakja, aki a jézustársasági rendnek alapítója lesz és ezzel a világtörténelemben olyan páratlan szerephez jut. # * # Egy korabeli olasz történész alacsony spanyol embernek (un espanoletto piccolo) írja le, aki kicsit sántít és ragyogóan értelmes szemei vannak. “Önfegyelem, szeretet, megértés, jellemzik arcát, mely olyan emberé, hogy bárki szívesen vállalná gyóntatójánek” írja róla egy másik egyháziró. Szent Ignác legjellemzőbb vonása hallatlan akaratereje. “Mindig nagy dolgokra vágyott” mondja róla titkára, Palanco atya. “Ad Majorem Dei Gloriam’ ’(Isten Nagyobb Dicsőségére) lesz a Jezsuita rend jelszava az elkövetkező évszázadokban. A szigorú önfegyelem azonban nem zárja ki a szentnél, hogy sokszor nagyon erős belső megindultság erőt ne vegyen rajta. Naplójában, melynek sajnos csak egy része maradt reánk, a többi tűzvész áldozata lett, ilyen megjegyzéseket találunk: “nagy kegyelem, odaadás és csendes könnyek”: “könnyek és zokogás fokozott feszültsége”. Lojolai Szent Ignác harminchárom éves, amikor elkezd latinul tanulni és a párisi egyetemre iratkozik be, ahol diplomát szerez. Párisban ismerkedik meg a rendkívül müveit, népszerű, szenvedélyes tanárral és a hires atlétával, navarrai Xavéri Szent Ferenccel. Kettőjük barátsága a jezsuita rend legszebb élményei közé tartozik majd. Az igazi barátságot, ahogy az igazi szerelmet az évek múlása sem koptatja el. Xavéri Szt. Ferenc pl. igy ir, 1552-ben Szent Ignácnak: “ . . . most értünk el Malaccából Japánba: szentséged levele itt ért el engem; csak a jó Isten a megmondhatója annak, hogy lelkem milyen vigasztalást talál az egészségéről kapott kedvező hírekben. Könnyezve idézem vissza a régi idők emlékeit és a szeretetet, mely Önhöz fűz, mikor levelében zt olvasom: — Egészen az^ Öné, ama lehetetlenséggel, hogy Önt bármikor is elfelejtsem: Ignác — ”. * * # Lojolai Szent Ignácnak rengeteg akadályt, kétszeri bebörtönzést és meghurcoltatást kellett elviselnie, amig rendjét 1540 szeptember 27-én, III. Pál pápa hivatalosan elismerte. Szt. Ignác maga nem tesz említést róla, de rendtársaitól származtatják a történészek azt a hirt, hogy a szentnek manrezaj magányában, 1522-ben, egy látomása volt, melvhf- " meglátta rendjének példátlan és az egész világra kiterjedő elterjedését. A Mindenható eszközei kifürkészhetetlenek, titokzatosak és kimerithetetlenek —• megjutalmazni azokat, akik Öt keresik és Őt szeretik. Szent Ignácnak céltudatos munkája és minden mást alárendelő Istenszeretete az emberek millióit téritette meg akkor, amikor az egyháznak a vallásujitók olyan nagy károkat okoztak. Ötszáz évvel ezelőtt, 1556 julius 30-án, Rómában, ért el földi életének végére a nagy szent. Titkárát, Palanco atyát, még elküldte IV. Pál pápához, hogy a Szentatya áldását kikérje, mert mint mondotta közel érzi a halálát. A pater azonban előbb a spanyolországi futárpostát szerette volna útnak indítani és egy napi haladékot kért. Szent Ignác szokott alázatával és szerénységével csak annyit jegyzett meg: “minél előbb megy, annál jobb”. Amikor julius 31-én, napkelte után, az atyák Szent Ignáchoz benyitottak, már haláltusában találták. Miközben Palanco atya most már ugyancsak futva sietett a Vatikánba, Lojolai Szent Ignác, hajnalban félötkor, csendesen meqhalt. LAPUNK New Yorkban a yorkviliéi újságárusoknál, az East 79-ik és 86-ik uccákban és környékükön lévő ujságstandeken, valamint a Kerekes-féle könyvkereskedésben (208 E. 86th St.) és Kosmos könyvboltban, 1582 First Ave. is kapható.
