Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1957-10-15 / 10. szám

1957 szeptember.

"KRÓNIKA

7

Magyarország történelme 1929-1945-ig

C. A. MACARTNEY PROFESSZOR KÖNYVÉNEK ISMERTETÉSE.

Irta: SOMSSICH LÁSZLÓ.

HOLLYWOOD ALSZIK

Szülőhazánk uj szabadságharcának első évfordulóján hálával gondolunk az amerikai napilapok, képesfolyóiratok kiadóira, a fotóriporterekre és újságírókra, a nagy könyvkiadókra, ugyanolyan elismeréssel adózunk a Free Europe, a rádió, a televízió igazgatóinak, hogy az elmúlt 12 hónap alatt napirenden tartották azt a tragikus véget ért, mindvégig tiszta küzdelmet az egyéni szabadságért és nemzeti függetlenségért.

Újabban a szinház is a magyar szabadságharc krónikásai közé állt. A Domokosrend new yorki rendháza a Blackfrias Theatreben, 320 West 57th St., New York, a magyar szabadságharc évfordulóján, október 23-án mutatja be a “Truce of the Bear” (A medve békéje) cimü 3 felvonásos drámát, amelynek színhelye a magyar főváros egyik uccája.

A drámát Pat Wilmot irta.

Amikor arra gondolunk, hogy a sajtó, rádió, televízió és a színpad olyan rokonszenvvel foglalkozott és foglalkozik ma is a magyar nemzet tragédiájával, keserűen gondolunk Hollywoodra, az amerikai filmgyártás központjára, ahonnan az elmúlt 12 hónap alatt a rokonszenv legkisebb jelét sem tapasztaltuk.

Ha tekintetbe vesszük, hogy az amerikai sajtó, rádió, televízió és színpad nélkülözi a magyar tehetségeket (az egy Érnie Kovács és Szörényi Éva kivételével) és hogy Hollywoodban nyüzsögnek a magyar tehetségek, a filmgyárosok, filmsztárok, scenário irók és rendezők tekintélyes része magyar, nem tudjuk megérteni Hollywood közönyét a magyar szabadságharc iránt.

Még ma is, 12 évvel a németek és japánok leverése után, alig van hét, hogy egy-két japán vagy német ellenes filmmel ne kedveskedjenek nekünk a televízión. Ezeket a filmeket a háború után készítették és noha a világpolitikai helyzet nagy fordulása úgy hozta magával, hogy a japán és német ma Amerika szövetségese és a régi szövetséges hazánk nyilt ellensége, Hollywood erről nem vesz tudomást.

Hol vannak a hollywoodi magyar filmírók, filmszinészek, filmrendezők? Nem tudják rávenni legalább az egyik nagy filmstúdiót, hogy készítsen egy impozáns, történelmi hüségü filmet a magyar szabadságharcról?

Évekkel ezelőtt a Readers Digest-ben egy cikk arról emlékezett meg, hogy egyik Hollywood-i filmstúdióban ilyen írást függesztettek ki a falra: It is not enough to be a Hungarian. You have to work!” Bizonyára tréfából tették. Ma, ha én Hollywoodban lennék, újból kitenném ezt a figyelmeztető Írást, de hozzá tenném: "Yes, work against the Communists with your talent as a producer, star, writer or director!”

TARCZ SÁNDOR.

(Első rész)

A magyar történelemirás odahaza több mint tizenkét éve hallgat már. A második világháború vége óta Magyarországon a történelemkutatást olyan szempontok határozzák meg, amelyek a történelemirást lehetetlenné teszik. Könyvet csak a kommunista államrendszer irányítása és ellenőrzése mellett lehet Írni és a Szovjet kérlelhetetlen censor Budapesten.

A magyar egyetemekről kikerülő ifjúság, ha magatartásában kommunista-ellenes iß, mégis abban a szellemben nevelkedik, amely a nemzet egész múltját a Marxizmus és Leninizmus jegyében értékeli át; az ifjúság már a gimnáziumban csak ilyen könyveket olvashat és az nem kétséges, hogy a nyugati világ forrásmunkáinak az olvasása elől el van zárva. Azok a történészek, akik hivatva lennének, akár eldugva, titokban, csak a jövőben reménykedve írni, nem élnek. Hóman Bálint a váci fegyházban halt meg, még ott is állandóan dolgozva és jegyzeteket csinálva. Szekfü Gyula, akiért a magyar ifjúság és a magyar intellektuelek egyszer annyira rajongtak, élete végét, a moszkvai bársonyszék után, keserű önmarcangolással és lelkiismeretfurdalással töltötte el? a pesti kormányzat által neki kiutalt rózsadombi villájából igy ment el az örök Biró elé.

A menekült magyar történészek szintén hallgatnak azonban. Részben a forrásmunkák hozzáférhetetlensége, de legfőképen az anyagi gondok — magyar könyv kiadása külföldön néha áthidalhatatlan akadályokba ütközik — bénítják meg kezüket, amikor tollat vesznek a kezükbe, vagy ha leülnek az írógép mellé, ha egyáltalán van nekik.

Helyettük most egy angol tudós, Carlile Aylmer Macartney, az angliai edinburghi egyetem professzora, irta meg két kötetben Magyarország legválságosabb éveinek a történelmét, 1929-tól 1945-ig.

Amikor a könyvet a kezünkbe vesszük, meghatódottság fog el. A tudóst nem ismerjük személyesen. De most meg szeretnénk szorítani a kezét és meg szeretnénk köszönni neki azt, hogy egy ilyen szép és egy ilyen méltó könyvet irt Magyarországról angolul úgy, hogy azt az egész világ elolvashassa és különösen azok, akik történelemkutatást végeznek.

A professzor az előszóban leírja, hogy könyvet nem szánta ilyen nagy műnek. De ahogy néha a hólabdából lesz a lavina, néhány feljegyzésből és rengeteg jegyzetből igy született meg a második világháború utáni Magyarországnak kétségtelenül legkomolyabb, legkimagaslóbb és főleg legkimeritőbb történelem kritikai müve. Mert a bőséges utalások a professzor minden megállapitását, néha több forrásmü megnevezésével ugyanazon tárgyra, pontosan igazolják. A második kötet végén található tárgy- és névmutató kitünően használható, — bárcsak az emigrációban megjelenő minden magyar történelmi műnél is megtalálnánk ezt! — és külön ki kívánjuk emelni az első és második kötet végén található térképeket, amelyek a helyiségneveket egész Nagypragyarország területén, először mindig magyarul nevezik meg.

* * *

Macartney professzor 1895-ben született Angliában. Az első világháborúban végig tiszt vett. 1921- től 1925-ig angol konzul volt Bécsben. A régi monarchia, Magyarország és Ausztria ügyeivel itt lett közelebbről ismerős. 1926- tól 1928-ig, mint történész, irodalmi munkásságot fejtett ki az “Enciclopedia Britannicana”-nál és

1928-tól 1936-ig az angol "League of Nations Union”-nak volt a tagja és munkatársa. Ilyen minőségben került Magyarországra. A Liga a Népszövetségnek volt egy angol szervezete és az volt a feladata, hogy a Népszövetséget Angliában és az angol domíniumokban népszerűvé tegye, főleg kulturális kapcsolatok kiépítésével a külföld felé, igy Magyarországgal is. 1939-től 1946-ig a professzor az angol külügyminisztérium részére végzett tudományos munkát és ilyen minőségben, a háború alatt mint előadó, az angol rádióval is közreműködött. 1951 óta az angliai Edinburgh-i egyetemen tanít történelmet (International Relations).

Macartney professzor a következő történelmi müvek szerzője: (Zárójelben a kiadás éve.) Társadalmi Forradalom Ausztriában (1926), Magyaroka Kilencedik Században (1930), Nemzetiségi Államok és Nemzetiségi Kisebbségek (1934), Magyarország (1934), Magyarország s az Utódállamok (1937), Tanulmányok korai magyar történelmi forrásokról, I-VIII (1933-1952), A Dunamedence Problémái (1953, Októben Tizenötödike (1955).

A világhírű angol történész a harmincas években került Magyar országra, rövidesen kitünően megtanult magyarul, hogy csak a második világháború kezdete után térjen vissza Angliába. A békekötés után azonban újból visszajött hozzánk és hivatalos minőségben a népbirósági tárgyalásoknak egyik angol megfigyelője lett. Ezekről a tárgyalásokról jegyzi meg könyvében (XI. old.), hogy "rendszerint botrányosan voltak vezetve”.

Macartney professzor könyve megírásában egy nagy helyzeti előnnyel dicsekedhet: a két háború közötti Magyarországnak nem volt úgyszólván egyetlen egy olyan személyisége sem, akit ne ismert volna személyesen. Az angol tudós ezért sok olyan értesüléssel, naplókivonattal és nyilatkozattal rendelkezik, amellyel talán egyetlen más magyar történész, vagy akár magyar politikus sem dicsekedhet és tudvalevő, hogy a magyar minisztériumok okmánytárai, vagy meg lettek semmisítve, vagy pedig elpusztultak Buda ostrománál. Macartney a történész szorgalmával, szívósságával és pontosságával gyűjtötte össze a megmaradt anyagot, kérdezte ki a még életben maradt tanukat és csak helyeselhetünk neki, amikor megjegyzi: (XV. old.) "Félreérthetetlenül történelmi érdek volt, hogy valaki értékesítse ezeket a forrásokat mielőtt kiapadnának.”

Úgy véljük, hogy nemcsak általános magyar érdekeket, hanem különösen a magyar történetírás érdekeit szolgáljuk, ha a profeszszor könyvét a következőkben részletesen ismertetjük. Félreértések elkerülésére a professzor minden fontosabb állásfoglalásánál idézni fogjuk könyvének oldalszámát.

Azon személyiségek közül, akik értesüléseikkel a professzor munkájában leginkább támogattak, első helyen Ottó trónörökös, Horthy kormányzó, valamint a kormányzó helyettes özvegye, Horthy Ilona és Magyarország politikai, diplomáciai, katonai és kulturális reprezentásai szerepelnek. Társadalomtudományi kérdésekben Macartney sokszor idézi az Egyesült Államokban tanitó Kovrig Béla professzort.

* * *

Macartney professzor a két háború közötti magyar politikai élet politikai szereplői közül legjobban talán Teleki Pált jellemzi. Amit róla ir, azt legjobban szeretnénk szószerinti fordításban hozni. Teleki Pálnak messze kimagasló személyiségéről Macartney úgy ir, mint eddig senki más előtte. Macartney tisztán látja, hogy Teleki Pál tudta és ösztilhszerüen megérezte előre a magyar tragédiát, amelybe a hitleri Németország bukása Magyarországot magával rántotta. A magyar drámát az angol tudós végre őszintén és IGAZSÁGOSAN írja meg.

És a professzor kitünően ismerte a többi szereplőt is: Horthy kormányzót, Bethlen Istvánt, Imrédy Bélát, Gombos Gyulát és Bárdossy Lászlót, a vezérkar és a volt magyar külügyminisztérium legtöbb vezetőjét, a legtöbb ismert képviselőt és másokat.

Kétségtelen, hogy vita tárgyát fogja képezni, mennyire lehet egy olyan korszaknak a történelmét tárgyilagosan megírni, amely még olyan közel áll hozzánk és amelytől főleg mi, az emigrációban még mindig nem tudunk elszakadni. Embereket és eseményeket a történelem mérlegére helyezni és megmérni őket, éppen ilyen kö-