Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-02-15 / 2. szám
2 “K R Ó N I K A” 1956 február. ros, kisparasztok, sokszor jóval súlyosabb gazdasági viszonyok között élnek, mint a testi munkások. A rosszabbul szervezett, szét.szórtabban élő és kevésbé erélyesen vezetett középosztály keresete és fizetése lényegesen lemaradt, bár még mindig kénytelen a testi munkásnál nagyobb kötelezettségeknek eleget tenni. Nem csupán alkalmazottak szenvednek; az u.n. önálló keresők, a kis kereskedők és kisiparosok Európában fokozatosan őrlődnek fel a nagy kereskedelmi szervezetek és az ipari tömeggyártás között. Gyakran hallják, hogy ez a haladás váltságdíja, ami valóban igaz, ha a haladáson csakis fokozott termelést értünk. Ha azonban haladáson emelkedő termelési görbénél többet értünk, emberhez méltó életet s szellemi, valamint kulturális szükségletek növekvő kielégítését, akkor a lakosság eme független részének pusztulása komoly veszélyt jelentene Európa jövőjére. Hiszen Európában kiváltképpen az iparosság és a középosztály tartozik azokhoz a rétegekhez, melyek politikailag biztos alapot adnak e földrész nyugodt fejlődéséhez. E szabadon gondolkodó és cselekvő osztály esetleges eltűnésével Európában üres tér támadna és ez megzavarná az egyensúlyt. Az igazság és politikai okosság az uj Európa egyik legnemesebb kötelességévé teszi olyan egészséges középosztály-politika kezdeményezését, mely mások törvényes jogainak megrövidítése nélkül a középosztálybelieknek módot nyújt alkalmazottként igazságos munkabérhez jutni és önálló dolgozóként tovább élni; ami legalább is lehetővé teszi, hogy ne kelljen félniök a manapság, sajnos, oly gyakran tapasztalható ellenszenvétől a hatóságoknak és kormányoknak. A politika is karöltve jár a szociálpolitikával. Amig kormányaink csakis olyan csoportok szavára hallgatnak, melyek választáskor nagyszámú szavazatot hozhatnak, addig nem lesz szociális igazság, addig a gyengébb mindig ki lesz szolgáltatva az erősebbnek. Világosan látszik ez ma különösen Európában, ahol a demokrácia leple alatt oly gyakran térünk át a legnyersebb pártdiktaturára, amely alatt a pártpolitikától függő kormány a népben csakis a holnapi választó-tömeget látja, Európában tehát igazságos szociálpolitika keresztülvitelére szükséges a kormányok pártonfelülisége, ez védi meg az igazságosságot a pártpolitika túlkapásai ellen. E vonatkozásban érdeklődésre számíthat a következő kis történelmi visszaemlékezés: Amikor Theodore Roosevelt elnöksége idejének le járta után egy világutazása során látogatást tett Ferenc Józsefnél, az agg uralkodótól megkérdezte, hogy szerinte a huszadik században mi a fejedelem legnemesebb feladata? Ferenc József pillanatnyi habozás nélkül ezt válaszolta: Népemet kormányommal szemben védelmezni. Ugyanerre a politikai elvre lesz szükség a tisztviselőkérdés megoldásánál. A jelenkor egyik főbaja a bürokrácia tultengése és a közigazgatásban tapasztalható korrupció. Szokás a tisztviselőket szidalmazni anélkül, hogy az áldatlan állapot tulajdonképeni okán elgondolkoznánk. Valójában a felelősség a kormányokat terheli, mivel pártpolitikai okokból, valamint szavazatok megvásárlására, számtalan hivatalnoki állást rendszeresítettek a múltban és ezt teszik ma is; ezzel aláássák a tisztviselői erkölcsöt és elősegítik a tisztviselői kar életszintjének sülylyedését. A közpénzek és az adófizetők teljesítő képessége ugyanis végesek, modern elméletek ellenére. A modern politika az államot számos, őt meg nem illető feladat vállalására is kényszeríti, csakis tisztviselőinek foglalkoztatása érdekében. így lesz az állam áttekinthetetlen szörnyeteggé, a tisztviselők viszont egyszerűen képtelenek fizetésükből megélni. A köztisztviselők szociális problémája tehát, helyes meglátással tisztára politikai természetű és csakis az államok politikai gyógyulásával oldható meg. Az államnak tulajdonképpen feladatai elvégzésére kell szorítkoznia és egyszersmind számos köztisztviselőt kell a magángazdaságnak visszaadnia. A közalkalmazottak számának csökkentésével párhuzamosan tetemesen kell emelni a fizetéseket. Csakis igy lehet majd ismét tisztességes, közbecsülésnek örvendő, hivatásos tisztviselői kart felállítani, mely valóban képes a köz szolgálatában állni és nincs, mint manapság, egyenesen arra kényszerítve, hogy tisztességtelen jövedelemből éljen. Itt kell hangsúlyozni sok hivatásos tisztviselő fennkölt lelkületének különösen nemes bizonyítékául, hogy a kormány részéről elszenvedett igazságtalanságok ellenére, még éhezve is, megmaradt a becsület utján. A sajtóban, különösen az Egyesült Nemzetek gazdasági-szociális bizottságának vitáival kapcsolatban, sok szó esik a földreformról; sokan vannak, kik ebben a mezőgazdaság bajainak általános orvosságát látják. Mint egyébként a politika minden kérdésében, úgy itt is reális szempontokat kövessünk, nem pedig elméleteket! Minden megoldásnál elsősorban az élethez való jogot vegyük tekintetbe. Ott, ahol a latifundiumok vagy nagybirtokok oly terjedelműek, hogy nagy néptömegek földéhségének kielégítését akadályozzák meg, — mint annak idején Magyarországban, Romániában, vagy Lengyelországban, — a földreform teljesen jogos és indokolt. A tulajdonjogba való beavatkozást azonban el kell kerülni, hacsak életbevágó szükségletek nem követelik; mert csakis demagóg okokból, vagy kizárólag a gazdag birtokának eltulajdonítása céljából történő földreform közönséges ban ditizmus. Észszerű államvezetés eltulajdonítás nélkül is lehetővé teszi minél több olyan közepes kisgazda-birtok létesítését, mely a gazdát családjával együtt képes eltartani; ezzel az önálló exisztenciák száma jelentékenyen növelhető. Kétségtelen, hogy jelenleg Európában szörnyű, megoldásra váró szociálpolitikai problémák vannak. Ezek kiterjednek szinte valamenynyi terére a közéletnek, melyet az 1», II8-1956. II. 8 MINDSZENTY BIBOROS-HERCEGPRIMÁS TANÍTÁSÁBÓL. A MI ELVÜNK A SZERETET. “És mert a szeretet a mi alapunk, nem vesszük el senki kenyerét, inkább az éhezőknek ételt adunk. Nem vesszük el senki ruháját, inkább két köntösünkből az egyiket odaadjuk a didergőnek. Nem juttatunk senkit a fogdába. Inkább segítünk kiváltani a foglyokat. Nem gyötrünk senkit a halálba. . . Nem hajszolunk senkiemberfiát a kétségbeesésbe, inkább a kétségbenlévőknek eligazító tanácsot adunk. Nem taszítunk embertársakat szomorúságba . . .” (1945 december 23-án a csepeli munkásokhoz.) FELELŐSSÉG EGYMÁSÉRT. “Benne élünk egy nemzet sohasem felejthető sorsközösségében a magyar koldusszegénységgel, a nagy világtájak rabsóhajtásaival és kilométeres nagy magyar temetőivel, a külső-belső börtönökkel, az otthontalan kiüldözöttekkel, kisirtszemü édesanyák és hitvesek beláthatatlan sorával. . . A magyar fa leveleit messze elhozta a világfergeteg. Ne mondjátok eggyel-eggyel találkozva Káinnak: vájjon őrzője vagyok-e öcsémnek? Bizony az vagy! Vigyázzatok minden árva magyarra, mint a szemetek világára és ne múljon el egyetlen nap, hogy valamelyik árva falevélre jótéteményt ne irtatok volna”. (Üzenet a szabad földön éló magyarokhoz.) ÜZENETE AZ AMERIKAI KATOLIKUSOKHOZ. ‘ Imádkozzanak és emlékeztessék a világot az Atlanti Chartára”. (Az International News Service tudósítójának 1948-ban.) MAGYAROK KÖTELESSÉGE. “A közös vér és nyelv tudását is őrizzétek, a közös történelmet és szent hagyományaitokat el ne felejtsétek”. (Búcsúszavak hazatérőben amerikai látogatásából.) Ipari fejlődés, valamint napjaink viharos politikai eseményei befolyásolnak. Tartós felépítés azonban csakis egészséges gazdasági feltételek mellett valósulhat meg; ezek bekövetkezése pedig az európai egység létrejöttétől függ, mivel csak igy válik lehetővé nagy gazdasági segédforrásainkat a néptömegek javára mozgósítani. Szokás újra meg újra rámutatni az amerikai és az európai munkások életszintjei között fennálló nagy eltérésekre; ezek kétségtelenül igen jelentősek. Nem szabad természetesen megfeledkezni arról, hogy Amerika gazdaságilag egyedülálló valami: aránylag csekély számú lakosság olyan uj földrészt hasznosít, mely a világ természeti kincseinek eléggé tekintélyes részével rendelkezik. Ennek ellenére az Európával szemben e téren hangoztatott kritika nem teljesen igazságtalan, mert hiszen az egységes Európa helyes vezetéssel — és észszerű gazdasági politikával sok olyat érhetne el, ami ma még megváltoztathatatlannak látszik. Egy gazdaságilag egyesült Európában munkásaink például családi házak vagy gépkocsik tulajdoni vonatkozásaiban legalább is elérhetnék az amerikai színvonalat. Ennek ellenére Európában, képzelőtehetség, bátorság és realista derűlátás szükséges. Megvoltak ezek az erényeink, amikor Európa volt a Nyugat, mikor Európa, mint a keresztény kultúra fészke, még uj világokat fedezett fel. De megvannak még ma is. A jövő erői máris megmozdultak, bár a közelmúlt salakja részben még elía karja őket. Ennek ellenére kettéosztottságSnk, gyengeségünk és szegénységünk haszonélvezőinek nem sikerül majd ifjúságunknak és eszméinek győzelmét meghiúsítani! Csillag után Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok . . . körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy Ígéretes csillagot. Ó, ha most mindent iít hagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok bethlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton: olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, mig utamat szelné a vám. “Aranyad tilos kivinni!” — szólna ott e vámos rám. — “Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltán dicsőíteni.” Százszor megállítanának, — örülnék, ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád,Jézusom! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, Te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb s ahelyett, hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal, keserüszagu mirrhámmal, kenném véres lábadat. BABITS MIHÁLY. Kérjük, elolvasás után adja tovább a lapot ismerőseinek.
