Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-11-15 / 11. szám
1956 november. “K R Ó N I K A” geznek velök!”A fenyegetés olyan, hogy az orosz meghátrál a magyar asszonyok elől, pedig nincsen ám nálok más mint csak néhány miitőkés. * # $ A new yorki magyarság magatartása bámulatos, akárcsak mindenütt az egész világon. Vallásra és származásra való tekintet nélkül, a gyári munkás, a volt miniszteri osztályfőnök felesége, a grófnő, a kereskedő és katona, napnap után, órákon át pikketelnek az UNO és a new yorki orosz kirendeltségek előtt. Az első hírek, hogy orosz csapatok bombázzák a fővárost, miután a magyar béketárgyaló bizottságot tőrbe ejtették, november 4-én, vasárnapra virradó éjjel érik el New Yorkot. Az egyházak és a különböző szervezetek azonnal riadóztatják a magyarokat. És az emberek, férfiak, asszonyok és gyerekek azonnal felkelnek és jönnek tüntetni. A hatalmas arányú megmozdulás, amelyhez sokan csatlakoznak amerikaiak is, olyan mint a tenger háborgása. De egyetlen szó sem hallik. Csak a zokogó, siró magyarok nem tudnak semmikép magukhoz térni. Nem tudják elhinni, hogy a magyar szabadság ügyét egyszer újból cserben hagyta éppen az a nyugati világ, amelyért ők harcolnak otthon Magyarországon és amelyne segítségére odahaza, annyira, de annyira számítanak. Vasárnap a new! yorki Szent Patrik székesegyházban van ünnepélyes magyar szent mise. Amint a nép kiáradt a templomból, az egyik sarokban egy öreg, fehérhaju, görnyedthátu nénit látok térdepelni. Rózsafüzért szorongat kezei között, de látni, hogy nem tud imádkozni, mert sirás fojtogatja és egész testében remeg. Magyarul szólok hozzá, mert mintha 9 csak az én édesanyám lenne. “Nem szabad ennyire sirni, néni” mondom neki. “Édes kis fiam” válaszolja és meg akar szorítani könnyes kezével “vége lett a magyarok ügyének, a magyar anyák de sokat szenvedhetnek most.” nem tudok válaszolni. Sírok. Lassan jövök ki a templomból. Kint süt a nap. Ahogy a délutáni körmenet végig halad a legnagyobb new yorki sugárutakon, mindenütt megáll a forgalom s egyszerre csak mindenütt csend lesz néhány percre. Egyedül vagyunk. Rendkívüli . Budapest, 1916. XXXVI. évfolyam, 325. szám. Szerda, november 22. Budapesti Hírlap legjeliBik niadionap. ■lilMttd irftk: Trítl «vro 33 kor., íólevre IS kor., reiry.aővr. 0 kor, bóa.pr. 3 kor. 80 fill. Sirye. helybon, Tldiken es 0-7 * pilysadTATonia ftll. Hirdetések miül stier asánitáual, dtyasabás «X érint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Siirkcsstfoég és igazgatóság: VIü. kcr., Hokit Szilárd-utca 4. szia. KiaűóMvalal: Till, kér., Ióss«f-körut 6. s:&b. TEIEFOESZ4HÖS: Józsot 43. lómi S3. lést«! 63. Meghalt a király. Bécs. nov. 21. (Érkezett éjjel 11 órakor.) A Magyar ‘Távirati Iroda jelenti: A császári Wiener Zeitung külön kiadása ielenti: Ö császári és apostoli királyi felsége I. Ferenc József ma, november 21-én este 9 érakor Schönbrunn kastélyban csöndesen elhunyt az Urban. IA sárgult, elfakultak, negyven éves ujságlap a bejelentést követő, emelkedett szellemű és mélységesen igaz vezércikkét, amelynek betűi annyira hogy kép-reprodukcióban nem volnának tisztán olvashatók, itt közöljük. Első Ferenc József, Magyarország apostoli királya ma lehunyta fáradt szemét örökre. A világtörténelem robogó szekere megáll egy pillanatra, mert e halállal az emberiség sorsa uj fordulóhoz ér, amiképp fordulatot jelentett egész élete népekre és birodalmakra nézve. A végzet ifjú fővel, véres és viharos napokban hívta el az uralkodásra, a mikor a trón nemcsak ragyogást jelentett neki, hanem kimondhatatlaul súlyos gondok és veszedelmek széke is volt. És a végzet megengedte, Hogy férfiésszel megbékéljen nemzetével, önként adja vissza szabadságainkat és királyi eskü erejével tegyen hitet alkotmányunk csorbittatlan megőrzésére. S a legnagyobbat is megadta neki: hogy milliók csüngjenek rajta gyermeki szeretettel, örvendjenek az aggastyán kivételes egészségén, rugalmasságán, munkabírásán, minden fájdalomnak ellenálló szívósságán: és aggódjanak a természet követelte hanyatlás és elmúlás fájó jelei miatt. A természet most az utolsó adót is behajtotta rajta s a milliók szeme őszintén könytpl nedves. Könyezünk a veszteségen, mely nemes alakja elhunytán nemzetünket érte; gyászoljuk hálából mindazért, a mi jót velünk hosszu-hosszu uralma alatt müveit; és fojtó aggodalommal tekintünk a közel jövőbe, a melyről nem tudjuk, mit hoz fejünkre. Isten, aki annyi csapással sújtotta Ferenc József fölként fejét, huszonhat hónappal ezelőtt rázuditotta a legszörnyübb felelősséget is: az ősz uralkodó kénytelen volt lemondani szép álmáról, hogy hosszú uralkodása végéig megőrzi népe s a világ békéjét. Ármány, gonoszság, összeesküvés kezébe nyomta a fegyvert, hogy megvédje birodalma épségét, népei becsületét, neve szeplőtelen tisztaságát. Kimondhatatlanul fájdalmas lehetett rá nézve ez az elhatározás, de előle tisztességgél kitérni mégis lehetetlenné vált. És most lángban áll a világ, országai határán még a fenyegető ellenség, viszont seregei diadalmasan plántálták lobogóját Belgrád falára és elvitték győztes fegyvereiket a messze Albániába, a köves Montenegróba, a lengyel földre, a melyre az ő fejedelmi akarása derítette ismét a szabadság éltető napját. De áll még a küzdelem és senki a végét bizonyosan nem tudhatja. Mily kínzó gondolat lehetett neki elhagynia a viaskodás terét, mielőtt megérte volna, melyben rendületlenül hiszünk és hinnünk kell, végleges diadalát! Belemenni az örök éjszakába, a bizonytalanság szörnyű érzésével. Szivünk elszorul a kettős fájdalomtól: a mit várunk, ma még merő bizonytalanság; a mit Első Ferenc Józsefben szerettünk és becsültünk, nagy uralkodói erényeinek gazdag teljessége, ránk nézve elveszett. Komor feketeség üli meg lelkünket. Az elárvult népnek Isten adjon kegyes vigasztalást és oly jóságos, hitében rendületlen, emberségesen érző atyát, mint volt az elköltözött. . . Ez az örökös, a kit születése és egész sor elődjének tragikus végzete arra rendelt, hogy két országnak és sok népnek legyen ura, fiatalon emelkedik a trónra. Fiatalon, de a háború véres látomásától megedzve, megkomolyodva, tapasztalatban gazdagon. Bízunk meleg szivében, nemes indulataiban, varázslatos ifjúságában. Szemünk feléje fordul már a gyász első pillanatában. Magyar nemzetünk léte nincs kötve uralkodó személyéhez, mert ezt a nemzetet a Gondviselés halhatatlanságra rendelte. De jóléte, boldogsága, haladása mégis biztosabb lesz, ha Magyarország uj királya fölesküszik a réginek, a jóságosnak, az oly soká köztünk és fölöttünk állottnak legjobb hagyományaira, politikai hagyatékára, szive jóságára, elméje belátó bölcseségére.
