Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-10-15 / 10. szám
1956 október. “K R ó N I K A” 11 mindjárt a legnagyobb veszedelembe küldötte is őket. Gyönyörű befejezése volt életének a szép keresztény halál, amely a nándorfehérvári győzelem után nemsokára bekövetkezett. A keresztény táborban járvány ütött ki és augusztus 4-én Hunyadi is megkapta a betegséget. Amikor Kapisztrán Szent János az utolsó dolgokra figyelmeztette őt, igy válaszolt: “Ha eddig nem tudtad, most tudd meg, hogy egész életemben, férfikoromtól kezdve, mindig készen voltam a halálra. Azért régóta megtartottam, hogy bűnöm meggyónását egy hónapnál tovább nem halasztottam. Hitem és kívánságom, hogy keresztény módjára haljak meg.” — Aztán meggyónt és a földön térdelve fogadta Krisztus testét. A haldoklók imáját hallgatva adta vissza nagy lelkét Teremtőjének augusztus 11-én. Halálát az egész keresztény világ gyászolta és a magyar nép őszintén megsiratta. A nemzetek útja válságok közt vezet a történelem folyamán. Nagyjaink emléke és dicső elődök példája vezérlő csillagok gyanánt ragyognak ezen az utón. Amely nemzet nem becsüli meg nagyjait és az elődök példaadását, az veszélyezteti jövőjét és méltatlanná lesz arra, hogy Isten fenntartó keze megóvja létét. A mi nemzetünk büszkén tekint múltjára, melyet kiváló hősök és szentek serege tesz dicsővé. És amikor most közülük Hunyadinak és vitézeinek emlékét üljük, megfogadjuk, hogy az ő példájuk nyomán törekszünk népünk jelenét és jövőjét biztositani. Amen. A MAGYAR PÜSPÖKI KAR. Az emberiség hőse: Hunyadi János Kemény öklök emelkedtek égnek, döntött Bizáncból irta szultánjok: “Ha egy Allah parancsol ott fennen, egy ur lesz itt a földön is, tudjátok? Egy Ur, kié asszony s minden szűz lány, a keresztény mind csürhe disznónyáj: megállj “fakó” civilizáció, vagy hódolsz vagy pusztulsz, ebnáció . , .!” S megindult a kaján bősz ottomán, s behódolt a balkáni nép sorba egymásután harc nélkül vagy harcban, csak a Dunát övezte szép vár-korba: s elszánt szó hangzott: “Eddig s ne tovább!" Megdöbben rá a muzulmán világ. S kinyúlt egy kar . . . markában kard szorult: a Jánosé... arcán át vészfelleg vonult. E hős magyar: Nagy Hunyadi János, Ő lett rémült világ sarkcsillaga, utána jár igazodván az ég, mikor csillagnyáját estén kihajtja. Őrá tekint alanti földi nép, midőn nyakára zsarnok lába lép, járomba törten s gyermekét rántja gonosz kezű ellenség rabláncra. Tizenkét nagy csatát vívott vele, és tízben döntő győzelmet aratott, a kettőt is csupán azért veszté, mert másoknak szavára hallgatott. Köztük legfényesebb a nándori volt: kétszázezer négyezret ostromolt, de jött a győzelem-sóvár vezér4 s pirosra festé a Dunát a vér. Nyugat lapult párt harctól fáradtan, s megszégyenítvén névleg önmagát, a célbavett vadként a dús fűben gyáván s irigykedvén leste a csodát. Magyar hazában is sok áruló, titkolt örömben úszó gaz csaló távolról várt, lesz-e most hát csoda: mit mivel a bátorság hős apostola? Hány ős keresztény ország mindenütt, és nincs segítőtársa más: egy barát — összébb szorult a szive, ha gondolt rá ■— hordozza véres kardját magyar földön át: szegény magyar jobbágy és köznemes tódult a táborába . . . mind bátor s heves. . , De száz vitézzel mérkőzött Ő maga: amerre lép s nyomul, megdől a vész hada. A nagy gályák mind tűzre kerültek, s két álló nap folytak a rohamok — a szultán nem kiméit embert, volt elég —s lihegve bár, de győztek a magyarok. Fellélekzett a keresztény NYUGAT, harangzúgás jelzé a tört utat. . . . így győzelmet nem ért még tán soha: Ötszáz év múlt el már ide s tova. S szól a harang delenként azóta hü emlékeztetésül, emberfiák: van egy nép, mely pusztult és szenvedett több mint ezer évig a többi miatt. És a jelenben is, mint áldozat érte odadobottan pusztul ... a véreb elébe. Ha ván még szived, ó vén Emberiség, szánd meg, hisz' ez már több, mint a szentség. Pittsburgh, 1956. LÁZÁR JÓZSEF. Jegyzet: Vár-korba: vársánc, erődítés. V. ö. angol: corbel vagy corbeil: kiugrás( fal, kőfa) vársánc, gát: továbbá: curb at side walk. Korba használt szó Krasznahorkaváralján géphajtó karvas szíj. Régi Veni-Sancték Diszer ruhákban a trilla az iskola mögül. Zendül már a trilla az iskola mögül. Az ember-palánták eltört hegedűkkel Állnak és sírnak anyjuk szoknyája körül. Az ég szikráit szórja nagy kegyesül! Félnek a pádtól, a kultura-lánctól, Mely most igába köti szabadabb szivük. — Érzik az évek más-világát s ettől Remeg, sőt retteg az angyali-bus szemük. Az anyák lelke a jövőbe merül. Vége az anyás és mesés-világnak! Ma, órára beosztva felzug már a gong. Virágzó mezők, csalitok, virágok — Oh! Isten veletek, — hisz velünk jött már a gond! A Szeptember rőt fénye rájuk hajolt. Az éhes betűk s széditő számok Törnek rá lelkűk szép, mesés tájira — Mert könnyben születnek csak mélyebb világok, így mit tehetünk? — ez az élet maga! Arcunk verejtékével megnő az iskola! Anyuka helyett a nagy-betűk szólnak — A kis-betük az apát csilingelik itt! Az iskola: bástya, a szellem otthona, Ahol a tábla jeleivel titkokat nyit. < A lélek-táblán az élet jelenkezik! Betü-kalodába beálltok sírva, — De itt látni tanítják titkon az agyat! Az ősi világok kultura-lángja És csúcsai hívnak, sőt az eszme maga. B betűk élete: mélységeket fakaszt! Ne félj hát, csak lépj be, örök világ ez! Itt az öröm is vár a szellem hegyein. Szép is, ha látod, múltban mi az élet? A betü-erdőkben sok, szép virág is int! A kivül-maradt nem látja titkait! Tanulj hát látva, letűnt ős-világot! A könyvekben a csendek nagy titka is vár. Elfut a szépség, az ifjú fény-álmod — És egyedül a könyv lesz: az igaz barát! Öreg napjaidban a biztos áldás! / S ha kopott ruhában, kialudt szemmel — Hallani fogod a drámát a csend-sirok mögül, Az edzett-palánták hit-hegedükkel Harsannak fel a nagy ut vég-kapuja körül! A kapu-nyitásban az Isten örül! Tanító hatalmú örök Isten vára, Küldd reájuk is Lelked tüzse-nyelveit, Hogy lássanak a sötét utak árnyán S találják meg hitednek boldog kincseit, — A Szentlélek Isten fényes titkait! Carey, 1956 szeptember. P. SZELÉNYI IMRE.
