Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-10-15 / 10. szám
8 “KRÓNIKA” 1956 október. A kommunizmus története Irta: TARCZ SÁNDOR. NEGYEDIK FEJEZET. AZ INTERNACIONALE. Az európai munkásmozgalom a múlt században országhatárok közé szorult mindaddig, amíg Kari Marxnak, sikerült megszervezni a bérmunkások nemzetközi egyesületét, amely INTERNACIONALE néven ment át a köztudatba. Ez a munkásszervezet abból a célból alakult és működött egészen az első világháború kitöréséig, hogy együttes akcióval kiharcolja a munkásosztálynak a napi 8 órai munkaidőt, betegsegélyt, szervezkedési jogot és a munkateljesítményért járó igazságos bért. Az Internacionale Svájcban, Belgiumban, Franciaországban, stb. tartott bizonyos időközökben kongresszusokat, amelyeken résztvettek az európai államok szocialista pártjainak kiküldöttei. Az első világháború alatt a szervezet nem működhetett, de 1919- ben az Internacionale a svájci Berne-ben ismét összeült, hogy a háború alatt szerzett tapasztalatok alapján azt újjá szervezzék. Ezt a kongreszszust mint Második Intemacionale-t ismerjük. 1920 augusztusában fogadták el az uj alkotmányt és alapszabályokat. A szervezet állandó székhelyéül London-t választotta. Érdekes tényként említjük meg, hogy egyik tekintélyes tagja J. Ramsay MacDonald, a későbbi angol miniszterelnök volt. Kimaradtak a második Internacionale tagjai sorából az oroszok, mert nem tartották azt radikálisnak. Sőt továbbmentek és a maguk, valamint más országok munkássága előtt úgy tüntették fel, mint a munkásosztály árulóját és a nemzetközi nagytőke uszályhordozóját. Az oroszok, illetve a bolsevikiek elleninternacionale-t szerveztek moszkvai székhellyel, amelyre meghívták az európai országokban nyíltan vagy titokban működő kommunista pártok vezetőit. A kommunista Internacionale-t COMINTERN-nek nevezték. Egy évvel a megalapítása után lefektették azokat a pontokat, amelyeket az összes kommunista pártoknak el kellett fogadniok. Ezek voltak a főbb pontok: A Cominternhez csatlakozó pártoknak harcolniuk kell azok ellen, akik mint munkáspárti képviselők megelégednek reformokkal és pacifista (békétkereső) érzelmüek. Hazájuk szakszervezeteiben a vezetőszerepet magukhoz kell, hogy ragadják, a hadseregben propagandát kell kifejteniök, a földmivesnép támogatását meg kell szerezniük, az elnyomott nemzeti kisebbségek és a gyarmati lakosság elégedetlenségét agitációval fokozniok kell, továbbá arra bírni a szállító munkásokat, hogy a szovjet ellenségeinek hadifelszerelést ne szállítsanak, időközönkint saját szervezeteikben tisztogatást rendezzenek, stb. Röviden . . . a külföldi országok kommunista pártjainak vakon kellett követniük a Moszkvában székelő Internacionale utasításait. Ennek a programnak a szerzői Lenin és Gregory Zinoviev voltak. Az utóbbit érte az a “tisztesség”, hogy a Comintern első elnökének megválasztották. Utóda Nikolai Ivanovich Bukharin lett. Erről a két Comintern elnökről cikksorozatunkban még megfogunk emlékezni. Stalin mind a kettőt kivégeztette. • • • A szovjet Internacionale-t az európai politikai helyzet hozta létre. A tisztességes eszközökkel dolgozó európai szocializmus megdöbbenve látta, mily brutális fegyverekkel valósítja meg a szovjet a “termelési eszközök köztulajdonba vételét”. Oroszországból elmenekült férfiak, nők, gyermekek hajmeresztő történeteket mondtak az 1918- 1919 években. Európa nagyvárosaiban százszámra lehetett látni orosz menekülteket. Páris, London, Bécs, Budapest, sőt New York, ahova azelőtt a cári rendőrterror elől menekültek az “intellektuelek” a forradalmárok, a pogromok szerencsés túlélői, most az arisztokrácia, a tisztikar, a tőkés, földbirtokos és középosztály üldözöttéinek adott menedékhelyet. Szomorú elégtétel volt számukra, hogy találkoztak a Kerensky kormány idemenekült politikai híveivel. Dúlt a véres terror Szovjetoroszországban. A Cheka mellett a Vörös Hadsereg alakulatai páncélosvonaton száguldták be nagy Oroszországot. A különítmények megérkezése után a városok és falvak főterére terelték a proletariátus ellenségeit (akor még nem nevezték őket a “nép ellenségének és tárgyalás nélkül agyonlőtték őket. Sok esetben egész családot kiirtottak. Nem volt felebbezés, mert ha a helybeli direktórium vagy szovjet vezetője menteni is akart valakit, Trotsky, az egykori földbirtokos fia, mint a Had- és Tengerész Ügyi Népbiztos, Lenin írásbeli utasítására a tömeges kivégzéseket végrehajtotta. Ha valaki kételkedne ebben az állításban, olvassa el mit irt Lenin annak a levélpapírnak az aljára, amelynek felső . . . ÜRES . . . részét ily alkalmakkor maga Trotsky töltötte ki: A SZOVJET NÉPBIZTOSAINAK ELNÖKE KREMLIN, MOSZKVA, 1919 julius . . . Elvtársak: Ismervén Trotsky elvtárs rendeletéinek szigorú jellegét, anynyira meg vagyok győződve, oly teljesen meg vagyok győződve Trotsky elvtárs által az ügy sikere érkekében adott parancs helyes ségéről, sürgősségéről és szükségéről, hogy ezt a rendeletét feltétlenül jóváhagyom. V. Ulyanov (Lenin) s. k. A moszkvai nyomda megszámlálhatatlan mennyiségben nyomtatta ezt a halálos ítéletet Trotsky részére, aki ezt a levelet emlékirataiban a közte és Lenin közti barátság és bizalom szinte megdönthetetlen bizonyítékának szánta akkor, amikor Stalin őt már száműzte Lenin ellenes magatartása miatt. A fegyvertelen, békés, megfélemlített köznép ellen páncélvonatról, gépfegyveres, kézibombás Lenin-fiuk kíséretében megérkezett Trotsky-nak Lenin ajánló levelére voit szükség, hogy a halálos ítéleteket végrehajtsa. « ® * Amikor Oroszországra a temető csendje borult, városaiban az apátlan-anyátlan otthontalan gyermekek százezrei koldultak, amikor a templomokból istállókat, vagy jobb esetben forradalmi múzeumokat csináltak, az orosz nép rájött, hogy rossz vásárt csinált. Ilyen terrort még sem kellett szenvednie a cár alatt, Kerensky pedig bizonyára nem ezt hozta volna. Az elégedetlenség szabotálásban nyilvánult meg. A gyárak lassabban dolgoztak, a földmives nép kevesebbet termelt, abból egy részt elrejtett és az államnak nem szolgáltatta be az előirt mennyiséget. A megtorlás persze nem maradt el. Kivégzések, enyhébb esetben munkatáborok és . . . SZIBÉRIA telepei szerelték le az ellenállást, majd utolsó fellángolásképpen Lenin elleni részben sikeres merénylet, amely egyben le is zárta az orosz kommunizmus első fejezetét, hogy kövesse azt egy másik korszak, amely csaknem 30 teljes évig tartott és amely halálos áldozatokban megtízszerezte Lenin-Trotsky áldozatainak számát, továbbá kétszer annyi embert fosztott meg szabadságától, mint amennyi azt elvesztette Lenin-Trotsky alatt. A következő fejezet Stalinról szól, nem ahogyan egykori tanítványa, politikai örököse Khrushchev látja, hanem ahogyan ennek az embernek életpályáját tanulmányozó történetiró megismerte. JOSEPH VISSARIONO VIT CH DJUGASHVILI . . . ALIAS STALIN A cári Oroszország egyik tartománya volt 1798 óta Georgia, amely a Fekete tenger keleti partján fekszik. Történelme Nagy Sándor idejéig nyúlik vissza. Krisztus után a második században az örményeké volt, később az arabok foglalták el, hogy azután a perzsák és törökök harcoljanak érte egymás ellen. Asszonyait szokatlan szépségük, férfiait a bátorság és erő tették ismeretessé. Ennek a tartománynak egy kis városában (a neve Gori) 1879 december 21-én Vissarion Djugashvili-t, a városka cipészmesterét (saját műhelye, illetve üzlete volt), felesége fiúgyermekkel ajándékozta meg. Az egyszerű kispolgár házaspár papnak szánta a fiút, az anya tehát ruhavarrással igyekezett férjének jövedelmét gyarapítani, hogy a fiú tandiját megteremtsék. József, aki szüleitől csak a georgiai nyelvet tanulta, az elemi iskolában sajátította el a teljesen külömböző orosz nyelvet 1894-ben, tehát 15 éves korában, 4 évvel apja halála után a tiflisi Görög Theologiai Szemináriumba iratkozott és mint bennlakó theologus 5 éven át szedte magába a hittudományt. Papneveldék fegyelme mindenütt a világon szigorú. A tiflisi sem volt kivétel. Paptanárok ügyeltek arra, mit olvas a növendék. Józsefet érdekelték Victor Hugo, Charles Darwin és Marx könyvei, továbbá a tifliszi radikális elemek társasága. Fulton Sheen new yorki róm. kath. püspök egyik televíziós programján azt hallottuk, hogy Józsefet a papneveldéből azért csapták ki, mert szobájában, illetve ágyában elrejtve olyan könyvet találtak, amely nem szemináriumba való. József, amikor már STALIN-nak (magyarul acélt jelent) nevezte magát, azt mondta, hogy a “szigorú türelmetlenség és jezsuitái fegyelem” miatt hagyta ott a szemináriumot és lett hivatásos forradalmár. Még papnövendék korában vétette fel magát a tifliszi szociáldemokrata pártba, de 1901-ben egy évvel azután, hogy a szemináriumból kicsapták, vagy kilépett, már résztvett a forradalmi szocialisták mozgalmaiban és nevének megváltoztatásával, lakóhelyének cserélésével igyekezett az OKHRANA elől bujkálni. Első letartóztatása 1904-ben történt, az orosz-japán háború alatt, bizonyára azért is, mert a katonai szolgálat elől kibújt. Szibériába száműzték, ahonnan megszökött. A következő évben visszatért Tifliszbe és sztrájkoló munkásság egyik vezetője lett (de nem dolgozott soha velük a gyárban). 1907 júniusában a tifliszi bankot egy KAMO nevű forradalmár kirabolta amerikai “holdup” módszerrel, a bolseviki párt kaukázusi irodájának utasítására. A zsákmány 341,000 rubel volt, amely a pártkasszát gyarapította. Volt már pénz, amellyel a propagandát kiszélesítették külföldön is. A külföldre csempészett rubeleket Maxim Litvinov (a későbbi külügyi népbiztos, majd londoni orosz követ, sőt washngtoni orosz követ) igyekezett beváltani, de letartóztatták. Az orosz szociáldemokraták elitélték a propagandára szánt pénzszerzésnek ezt a különös módját és megtámadták érte annak egyik értelmi szerzőjét Stalint és a külföldön tartózkodó Lenint. Lenin azonban jóváhagyta a bankrablást és georgiai elvtársának leleményességén mulatott. Az Okhrana ismét lefülelte Stalint és megint Szibériába száműzték. így ment ez egészen 1913-ig, amikor Stalint, aki eddig aránylag kényelmes körülmények között élt a száműzetésben és onnan ötször
