Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-15 / 1. szám
12 “KRÓNIK A” 1956 január. Anticommunist AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY KRÓNIKA Kommunista, ellenes AMERIKAI MAGYAR HAVILAP ESTABLISHED 1943 Editor — SÁNDOR TARCZ — szerkesztő Published every month by “KRÓNIKA” Hungarian Press 370— 7th AVE. SUBSCRIPTION: U. S. of AMERICA and CANADA $2.00 PER YEAR NEW YORK 1, N.Y. ELŐFIZETÉSI PI): az Egyesült Államokban és Canadában $2.00 EGY ÉVRE PRICE PER COPY - 10c. - EGY PÉLDÁNY ÁRA ez uj filozófiát, amely a munkások ügyét nem mint egy kényszernyomást gyakorló csoportét nézte, hanem az egész nép alapvető szükségletei szempontjából, mert kezdettől megértettük, hogy problémáinkat csak úgy oldhatjuk meg, ha résztveszünk az egész nép problémáinak megoldásában. — Hiszem, hogy az egyesitett munkásmozgalom, melyet építünk, nagy és hasznos eszközünk lesz. Használhatjuk itthon a nagyobb társadalmi igazság érdekében, az egész amerikai nép előrehaladása javára. És használhatjuk a világ számára, hogy megértetni próbáljuk a népekkel: LEHET GAZDASÁGI BIZTONSÁGUK EGYÜTT A LELKI ÉS POLITIKAI SZABADSÁGGAL, ANÉLKÜL, HOGY AZ EGYIKET FEL KELLENE ÁLDOZNIOK A MÁSIKÉRT. * * * ATTLEE PÉLDÁJA . . . Clement Attlee, Anglia volt miniszterelnöke, a Labor Party vezére lemondott a párt vezetéséről és Erzsébet királynő grófi ranggal és a Lordok Háza tagságával tüntette ki. A 73 éves politikus régóta gyengélkedett és a nyáron kisebb szélütés is érte. Nyolc hónappal ezelőtt Churchill, most pedig Angliának a második világháborúban és utána másik politikai vezére, Churchill volt háborús helyettes miniszterelnöke vonult vissza úgy, hogy a trón és a nép tisztelete és szeretete kiséri. Attlee nem marxista, hanem u. n. Fabiánus szocialista. Miniszterelnöksége alatti kül- és belpolitikájával nem mindig értettünk egyet, de el kell ismerni, hogy mindenkor a szabadság és a többségi népakarat uralma alapján állt és lojális volt uralkodójához és Anglia történelmi, nemzeti szelleméhez. . . ötven évig vett részt az angol politikában. Gazdag ügyvédi familiából származott és a nagyvárosi nyomornegyedekben látottak vitték a népbarát politika útjára. Amikor 1945-ben dacára, hogy Winston Churchill a második világháborúban megmentette Angliát, legyőzte Churchillt, kezdetben maga sem akarta elhinni. Miniszterelnöksége alatt több iparágat köztulajdonba vett és ezt Churchill, amikor a Labor .Party újra kisebbségbe került, visszacsinálta. De változatlanul fenntartotta “a bölcsőtől a koporsóig” jeligéjű népjóléti reform rendszerét, amely betegbiztosítási és számos más szociális gondoskodást juttatott a szegényebb néprétegek számára. E bölcs és emberséges reformok történelmileg Attlee vezérségéhez fognak fűződni. Attlee minden demagógiát kerülő, frázis- dagálytól mentes, szűkszavú és puritán politikus volt, mérsékelt irányú és pártjában is mindig mérsékletre törekvő. Miniszterelnöksége alatt India, Burma és Ceylon szabadok lettek és Attlee nem állt ennek útjába, mert maga is hive a népek szabadságának. Utóda a Munkáspárt vezérségében Hugh Gaitskill, szintén mérsékelt irányú és Amerika-barát, fiatal politikus lett, szemben a párt balszárnyának kisebbségben maradt vezetőjével, Aneurin Bevannal, aki Amerika-ellenes és a Szovjettel a mai rabországi helyzet fenntartásával hajlandó “békés együttlétezésre”. REUTHER RECEPTJE Az American Federation of Labor és a Congress of Industrial Organizations, az amerikai munkásszakszervezetek (unionok) két nagy tetőszervezete december elején közel 16 milliós egységbe forrt össze AFL—CIO néven. Elnök George Meany, az AFL eddigi elnöke lett, mig Walter Reuther a CIO elnöke a főosztály élén lesz. Meany beszédeinek és magatartásának alaphangja az volt, hogy “a munkást és munkaadót annyi közös érdek fűzi össze, hogy balgaság volna háborúskodni”. Reuter pedig olyan beszédet mondott, amely figyelemre- és megszivlelésre méltó a majdan felszabaduló Magyarország munkaügyi politikája szempontjából. Többi közt ezeket mondotta: — Az elmúlt húsz év küzdelmeiben megváltoztattuk Amerika arcát és megváltoztattuk amerikai családok millióinak életét. Napfényt hoztunk Amerika sötét helyeire. Az amerikai munkások millióinak és millióinak megadtuk a biztonság és az emberi méltóság érzését. Ha benézünk ma egy acélmunkás otthonába és azt nézzük, milyen volt az húsz év előtt, vagy egy gummi gyári munkás, egy autómunkás vagy hajós otthonába, akkor kezdjük megérteni a nagy változást, amelyet a CIO hozott Amerikába e húsz év alatt. Nagy gazdasági haladást értünk el. Megszüntettük az izzasztó műhelyeket. Felemeltettük a béreket. Megjavítottuk a munka feltételeket. Nyugdíj-fizetett szabadságidő- és betegsegitő programmokat és sok más dolgot valósítottunk meg, amelyeket büszkén említhetünk vívmányaink sorában. A szociális és gazdasági igazság nagyobb mértékét értük el, de még fontosabb, hogy elértük az emberi méltóság helyreállítását. A CIO a személytelen és névtelen munkásnak, aki csak egy szám volt a gyári bejáratnál s munka kezdetét és befejezését igazoló, stempliző kártyákon, polgári státust szerzett fejlődő ipari demokráciánkban. Beleszólást adtunk neki a saját sorsába és gyermekei és nemzete jövőjébe. — Kezdettől elvetettük a régi, szimpla szakszervezeti filozófiát, amely a munkásokból szűk látókörű, gazdasági kényszernyomást gyakorló csoportot csinált. Elvetettük a marxista osztályharc elméleteit és uj mozgalmat, uj filozófiát fejlesztettünk ki Amerika gazdagságából és nagy lehetőségeiből. Alkotmányos idealizmusnak nevezzük Reuther tétele: 1. A munkásság az egész nemzet boldogulásának munkálója. 2. Lehet gazdasági biztonság, polgári jólét minden tisztes dolgozónak, együtt a lelki és politikai szabadsággal, nem kell egyiket feláldozni a másik miatt. Mindkettő régóta a mi tételünk is. Olvasóink nyilván emlékeznek reá, hogy évek óta ismételten ez utóbbit jelöltük meg erkölcsi bázisul és harcunk okául a kommunizmus terrormódszerei és mindenféle diktatórikus erőszak-renaszer feleslegességéről és károsságáról szóló írásainkban. E tétel a kommunizmus lelki legyőzésének legbiztosabb receptje, amelynek helyessége mellett Amerika a legkiválóbb, kétségtelen bizonyíték. A szabad világ minden országában az amerikai “materialista” módszerekkel, jó bérekkel, emberséges munkafeltételekkel, népjóléti gondoskodással kell felvenni a harcot a kommunizmus ellen. Ezzel, nem pedig dagályos, de üres szónoklatokkal lehet közömbösíteni a tömegeket a kommunizmus hamis csábításaival szemben. Ez legyen a jövő felszabadult Magyarország munkaügyi politikája is! BULGANIN ÉS KRUSCSEV A MÁSOK HÁZA ELŐTT SEPERNEK . .. Bulganin orosz miniszterelnök és Kruscsev első párttitkár az indiai gyülöletkörutjuk után átmentek Burmába. Itt Kruscsev egy ősrégi buddhista templomban bősz kirohanást intézett az angol kolonializmus ellen és többi közt azt állította, hogy az angolok önállóságra nem jogosult rabszolga-páriának tekintenek minden burmait és lobogó tűzzel támadta a gyarmatosító politikát, mint ami beavatkozás más népek ügyeibe. A gyarmatosító politikának nincs nagyobb ellensége a magyarnál, akinek lelkében ősi szenvedélyként él a szabadságszeretet. De Bulganin és Kruscsev urak jobban tennék ha a saját rabló-portájuk előtt sepernének. Avagy talán, ha elmennek Magyarországra és a többi Szovjet-rabországba, egy európai “baráti látogatásra”, ott is — a gyarmatosító politika ellen fognak szónokolni az önállóságuktól megfosztott, rabszolga pária-nemzeteknek?! Amilyen szemérmetlenek, ez is kitelik tőlük. . . . A KOMMUNISTA SAJTÓ ÉS AZ IGAZSÁG A Szovjet kormány bankettet adott a Moszkvában élő amerikai laptudósitók és az Egyesült Államokból látogatásról visszatért hét Szovjet újságíró tiszteletére. Az utóbbiak egyike, Boris Kapov- Polevoy, az orosz iróegyesült főtitkára a beszédében hangoztatta, hogy nem arra voltak kiváncsiak ami rossz Amerikában, hanem arra, ami jó. Polevoy nem mondta meg, mit tart utánzandónak, abból, ami Amerikában jó, de persze nem gondolt a közszabadságokra és szabad választásra, amit ők nem tartanak jónak. . . . A legnagyobb benyomást az tette rá, hogy az amerikai nép a “genfi szellem” folytatását kívánja. A genfi szellem folytatásához két fél szükséges. A Nyugat egymaga nem elegendő és Molotov a külügyminiszteri konferencián alaposan befütött a genfi szellemnek. Polevoy tehát a saját gazdáit kellene okolja a folytatás hiányáért. A főszónok Leonid Ilyichev, a Szovjet sajtófőnöke, a Pravda főszerkesztője volt, aki többi között kijelentette, hogy az újságíró elsősorban “politikai munkás” és a legjobb újságíró az, aki nem azt Írja meg, amit lát, hanem azt, amit “lelkiismerete sugall számára”. Végre ők is bevallják, hogy a kommunista újságírók nem azt írják meg, amit látnak, hanem azt, amit a lelkiismeretnek nevezett pártszempont diktál, — tekintet nélkül a tényleges igazságra. Ilyichev a Nyugat és a Kelet közti jóviszonyra ürítette poharát azzal, hogy a jóviszony megteremthető, ha — egyik ország sem avatkozik be a másiknak belügyeibe. Azonban úgy látszik itt is azt mondja, amit a pártszempont láttat vele, nem pedig azt, ami tényleg a látható igazság és pedig az, hogy a Szovjet tiz éve beavatkozik Magyarország és a többi európai Vasfüggöny ország belügyeibe. Könnyű igy beszélni, amikor az a legnagyobb erény, ha valaki nem zavartatja magát az igazságtól, “lelkiismereti” alapon mindent a fejetetejére állítva lát! Dulles külügyminiszter a december 8-iki, chicagói beszédében azt mondta, hogy a népek szabadsága elérésére csakis az igazságot kell eszközül használni. De van-e ennek siker kilátása, amikor a Szovjet első újságírója azt hirdeti, hogy nem az igazi igazság a fontos, hanem mindenekelőtt és mindenekfölött a kommunista pártigazság? Hitler mondotta, hogy igazság az, ami Németországnak használ. A bolsevikok a “Németország” szót “Szovjettel” helyettesítik. Mindig mondtuk, hogy a totalitáriusok között alig van valami különbség.
