Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1955-12-15 / 12. szám

2 "KRÓNIKA 1955 december. Menjetek, megtaláljátok... Irta: P. SZELÉNYI IMRE. KALIFORNIAI MESSZELATÓ Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Szent ihletedben állunk csodás karácsonyi álom, kifáradva és kiaszva szegény, árva magyarok, mint a huszadik század homoksi­vatagjának kitaszított és kiűzött hazátlanjai! Várjuk fényedet, vár­juk béke csillagodat, várjuk mo­solyodat és isteni áldásodatlOázis kell már számunkra, csillogó, örök forrás, ahol leborulva, nagy hittel újra ránk ismersz és megáldva elindítasz bennünket az uj, nagy útra! Mert utón állunk, sötét, bitang, komor útvesztőben, ahol nem akar léket törni senki, a Vértanú népek vasfüggönyén, beborult, véres há­­zatáján! Ködösítő szólamok, agya­kat agyonbunkozó megrögzöttség és vandáli gonoszság járatják a sötét-vizek halál-malmait! FÉNY kell tehát, hogy a nagy magyar várakozások és álmok végre ki­gyulladhassanak a megpróbáltatá­sok ijesztő mélységeiben, szét­szórtságunk útvesztőiben, hogy látva-lássunk a nagy bánatok és várakozások nehéz drapériáin át! Légy végre felhőket és emberi go­noszságokat áttörő fény s ne ve­szítsük el hitünket, a sok ellenség és acsarkodó ágensek között! Add fényedet, hogy a Te sugarai­don keresztül újra megismerjük egymást, a testvért, a magyart és a magyar lélek ősi hitével, elszánt­ságával törjünk a fényed felé, bár­mit is mondanak, bármit is akar­nak ránkerőszakolni a hamisbéke sötét kárpitjai alatt! Gyűlj ki igaz, isteni és csalhatatlan fény 10-ik szomorú Karácsony esténkén és szórd be ezüstös, gondokban ter­helt, de kemény turáni koponyán­kat! Nem semmiért küldötted a Kárpátok alá, a fenyők magasz­tos hegyormaira, a kéklő Dunánk véráztatta medréhez, a szőke Ti­sza dalos partjaira és a delibábos magyar rónák mesés világába! Ezer évig ránk ragyogott éltet és jövőt biztosító fényed, bár meg­engedted: Muhit, Mohácsot és Segesvárt! Talán akaratod és üze­neted szólt Királyunk ajkáról: magyarok sose felejtsétek el, hogy a virradat előtt, mindig a legsöté­tebb! Igen, a betlehemi pásztorok szive is, talán, akkor volt legjob­ban elszórva, amikor hirtelen fény vette őket körül s az égy angyalai hírül adták: megszületett, menje­tek és megtaláljátok: szegénység­ben és hidegben, távol az embe­rektől és közel a lemondáshoz! így lesz csodás a Te fényed, mert belénk világit, körül világit és mindent megvilágít! Látni fogunk: szegénységünk, nyomorunk és ba­jaink igen vastag függönyein ke­resztül is, Feléd, magunkba és a jövőbe! Ne féljetek, mert ebben, mind örömet hirdetek Nektek! S ha a napi problémáink gyilkos emberi szólamait, a világ höbörgő pénzimádatát is, másképen kezd­jük és akarjuk látni és érteni, ak­kor csurog és ömlik be szivünkbe a Te IGAZI BÉKÉD, ami a min­­dent-elhagyás, földtől-szabadulás emésztő napjaitól, éveitől és ré­meitől szabadit meg minket! Nem tétlen quietizmus nyugalmasság ez, de a szellemnek és az életnek igaz töltekezése, azzal az értékkel, azzal a kiegyensúlyozottsággal, amit a világ nem adhat, mert túl földi, mert túl, csak ember! A Te békéd, az igaz béke, ahol minden emberi hatalom és nagyság, gaz­dagság és jólét pecsétet kap, ame­lyen a halál, avagy az örök bol­dogság márkája ragyog! A kará­csonyi béke az abszolút aszkézis és mindent megvető öntudatban izzik ki ránk, ahol a bánat, a meg­próbáltatások és könnyek, mély­séget, biztonságot és erőt sugá­roznak! Mindszenty bíborosunk elutasította a személyi szabadsá­gát, amig mindenki nem lesz sza­bad! Itt az én, már áldozat, heroi­kus önlegyőzés és a halhatatlan­ság előize! Az ilyen lelkek nem félnek, az ilyen lelkek világokat mozgatnak meg és a lelkek táborát őrzik! Ezektől fél a terror, a sö­tétség és az alvilág minden nagy­hangú Luciferé! Ezt a békét vár­juk igaz és szent béke Fejedelme: Princeps Pacis, hogy a genfi ha­mis-kártyások és a béke kufárai, minél előbb elnémuljanak: ott, itt és otthon is! Jöjjön el a Te or­szágod, ahol a lelkek megpihen­nek, mert erősek s nem félik a föl­di hatalmakat! Harcunkban, véres arcunkon, de rég elmúltak a MOSOLYOK! Pásztorok lettünk mi is, éjben és ezer veszélyben! A nagyvilág önző utjain, de kevés szeretetet, de ke­vés megértést kaptunk! Nekünk a tiz év alatt mosoly nem jutott! Idegenek lettünk, még atyáink földjén is, nemhogy idegenben, idegen utakon, istentelen emberek között, a szegénység, a kritika és elnyomás tövises magányain! Te, ki nem veted meg a szamaritánus alázatát, lebomlását és nagy hitét, most mosolyodj Te ránk s vésd szivünkbe gyermekeink sikereit, elszánt pionírjaink munkáját és ígérd meg nekünk, hogy ezek az örömeink gyarapodni fognak és különös gondjaid lesznek a leg­kisebb magyarjainkra, hogy minél több mosolyt kapjanak az életre! Csak ezt kérjük Tőled isteni Meg­váltónk! S ha kell, halálunk órá­jának biztos bucsu-mosolyával lás­sanak bennünket árva és hontalan magyarokat eltávozni: HOZZÁD! Tudjuk, hogy őket szeretted a legjobban és mikor fáradt voltál a megváltás nehéz munkájában, ak­­kar, ezeket ölelted át, tiszta szi­vüknél megpihentél és megáldva őket, nekik ígérted a Mennyek országát! Mi vagyunk, most sok ezer kismagyarnak, a Te tiszta lelkű gyermekeidnek pásztorai, gondozói, ápolói, akik, de ártat­lanul szenvednek és sehogyan sem értik meg álmatlan éjeinket, köny­­nyes szemünket, avagy ideges napjainkat! Légy napjuk, légy mo­solyuk a Karácsony Szent Estén, hogy érezzék születésed melegét, mosolyát és boldogságát! Mi Hozzád engedjük őket, Hozzád vezetjük őket, hogy Te légy: az ütjük, az igazságuk és életük, itt és örökké! De minthogy nagy utón va­gyunk: Szibériától Szegedig, Ca­­nadától Sydneyg, Vietnámtól San Minél sötétebb és gondterhe­sebb az egész emberiség élete, an­nál nagyobb szükség van a kará­csonyi fényre és ragyogásra. Ez alatt nemcsak a külső jellegzetes­ségeit értjük a Karácsonynak, ha­nem főképpen a lélekben felra­gyogó tiszta örömet és békességet. Amikor a Karácsony elérkezik, az egész földgömböt a karácsonyi öröm fénye ragyogja be. Amikor a nap bevilágítja a Keletet, sőt már az előtte való este, karácso­nyi öröm árad millió és millió ott­honba és szívbe. A napkelet misz­­sziói állomásainak kis kápolnái­ban éppen úgy, mint a városok templomaiban felhangzik a kará­csonyi öröm hangja. Felgyulnak a karácsonyi gyertyák a legegysze­rűbb otthonokban is és a gyerme­kek arcáról éppen úgy, mint a szerető szülőkéről, testvérekéről és rokonokéról ragyog a karácso­nyi öröm fénye. Az öreg Európa még nagyobb lelkesedéssel köszönti a Kará­csonyt, mint a távoli Kelet, ahol csak a missziói egyházakban ra­gyoghat a karácsonyi fény. Az öreg Európa ősi katedrálisai meg­telnek az ünneplők seregével újra és újra. Felzugnak az ősi kará­csonyi énekek, hallatszik a ka­Franciscoig, Budától Congóig, áldj meg minket, szétszórt és szét­húzó rideg és elfáradt magyarjai­dat, hogy a karácsonyi szeretetben és meghitt bensőségben újra test­vérek, jóbarátok és megbékült ma­gyarok lehessünk! Bízzuk Rád a nagy történelmi szolgálataink igaz ságtevésének fényre jutását és elismerését s áldásodban a magyar géniusz, úgy dolgozzon, úgy al­kosson, hogy mindenkinek öröme teljék benne! így fogják érezni a világ minden táján, hogy ezek jó ' emberek, szorgalmas munkások, komoly irók, megbízható politiku­sok és igazságot hirdető tanárok! Jöjjünk össze a szeretet estéjén, a világ minden táján s lélekben kös­sünk szentszövetséget, Veled, életre-halálra! Arról ismerjenek meg bennünket az emberek, hogy igen nagy szeretettel vagyunk egymás iránt! Mert, ha ezt nem visszük el a nagy útra, a szeretet és béke bölcsőjétől, úgy elszára­dunk és elgyengülünk a felszaba­dulás kemény harcában! Fényre, békére, mosolyra és ál­dásra várunk, mert ez hiányzik a mindennapi életből! Magunk is, ezekkel töltekezzünk, mert kialudt elemeket, üres szólamokat, farize­usi simogatásokat és istentelen embereket már eleget láttunk és tapasztaltunk! Nem tetszett ne­künk, de nem tetszik az Istennek sem, azért kell nekünk magyarok­nak elindítanunk, amint Mind­szenty bíboros is uj korszakot nyi­tott az uj vértanuk, de az embe­riség felrázásának is dicső törté­nelmében! Menjünk hittel és örömmel az isteni Kisdedhez s mindez megada­tik nekünk és boldogabbak is le­szünk! rácsonyi Ige és árad a karácsonyi fényesség. A földgolyó fordulásával árad a karácsonyi fény Amerika felé. A hatalmas óceánjárókon is ki­­gyulnak a karácsonyi gyertyák és felcsendülnek a karácsonyi énekek és zeng az örökkévaló Ige. Még a kisebb hajókon is, ahol csak né­hány tengerész vigyázza a teher­hajó útját, megvan a karácsonyi ünnep öröme. A karácsonyi ünneplés teljessé­ge azonban akkor árad szét az egész földre, amikor Karácsony napja Amerikába is beköszönt. A mai időkben, amikor a gazdasági viszonyok más országokban le­­csőkkentik a karácsonyi ajándé­kozást és sokszor a hangulatot is, a karácsonyi öröm teljes gazdag­sága Amerikát önti el fényével. Itt valóban nincsen otthon kará­csonyfa nélkül. Még azokban az otthonokban is, amelyek egyház­hoz nem tartoznak, a gyermekek és fiatalság kérésére felragyog a karácsonyfa fénye. Északon és Délen, Keleten és Nyugaton ka­rácsonyt ünnepel Nagy-Amerika. Amint fordul az öreg föld, a ka­rácsonyi öröm aranygyűrűje ra­gyogja be az emberiség szivét, lel­két és otthonát. A nap járása és a föld forgása miatt különböző órákban köszönt be Krisztus szü­letésének örömünnepe népekhez és nemzetekhez, de fénye és ragyo­gása átöleli az egész világot. Milyen nagy boldogság és ál­dás volna, hogyha a karácsonyi örömet minden szív be tudná fo­gadni és nemcsak egy napra, ha­nem az egész életre! Istennek or­szága és a lelkek békessége való­ban elérkezne akkor e földre. “AZ IGE TESTTÉ LETT!” Hosszú évszázadokon keresztül vágyakozott az emberi szív az is­teni kijelentés után. Ott élt a lel­kekben a szent vágyakozás: nem­csak hallani, de megtestesülve lát­ni az isteni Igét. Több, mint hét évszázaddal Krisztus Urunk születése előtt Ésaiás próféta ajkáról csendült fel az üzenet a testté lett Igéről: “Mert egy gyermek születik né­­künk, fiú adatik nékünk és az ura­lom az ő vállán lészen és hívják nevét: csudálatosnak, tanácsos­nak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésaiás 9:6.) Ez a prófétai üzenet akkor va­lósult meg, amikor a betlehemi me­zők felett “hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek so­kasága, akik az Istent dicsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a ma­­gasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az embe­rekhez jóakarat.” (Lukács 2:14.) Az emberiség életében még nem volt olyan korszak, mint a mai, amikor a sötétség hatalmasságai minden rendelkezésükre álló esz­közzel harcolnak a testté lett Ige: Krisztus Jézus ellen. Még az ünnep nevét is megváltoztatták hivatalos hatalommal. Szegény Magyaror­szágunkon is a Karácsony helyére a fenyőfa ünnepét tették. A goi-

Next

/
Thumbnails
Contents