Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-11-15 / 11. szám
1955 november. "KRÓNIK A” 5 A Szovjet-mosoly lyokat, hogy ne szökjön meg sen-A MAGYAR SAAR VIDÉKEK. A Saar-vidéki "szabad államban” október 23-án lefolyt népszavazáson, a lakosság kétharmada a Saarvidék Európa közi országgá tétele ellen szavazott. A Saar- állam bányákban és gyárakban rendkívül gazdag, közel egy millió lakosságú. A második világháború után elszakították Németországtól, noha lakossága zömében német. “Gazdaságilag” Franciaországhoz csatolták. A mostani népszavazáson nem volt szó másról, csak arról, hogy kiván-e a lakosság Európa-közi országgá lenni. A Saarvidék tehát “gazdaságilag” továbbra is francia fennhatóság alatt marad, azonban a lakosság túlnyomó többsége egyre nyíltabban követeli a visszacsatolást Németországhoz. Mint ismeretes, Adenauer kancellár csak azért járult hozzá a Saarvidék Európa közivé tételéhez, mert a franciák addig nem voltak hajlandók jóváhagyni Nyugat Németországnak a NATO-n belüli uj fegyverkezését, de nem hagyott kétséget aziránt, hogy ezt nem tartja végleges megoldásnak. A Saarvidék húsz évvel ezelőtt, 1935-ben tartott népszavazáson Hitler uralma dacára több mint 90 százalékos többséggel utasította el a francia igényt. Angol, francia és amerikai lapok kifogásolják, hogy a német pártok részéről Heinrich Schneider Saar-vidéki ügyvéd és exponált egykori nazi vezette a választási kampányt teljesen nazi stílusban és a “német nationalizmus újabb veszélyes fellobbanását” látják ebben. Kétségtelen, hogy Schneider szerepeltetése nem volt szerencsés, de misem érthetőbb, mint hogy a Saar vidék németéi Németországhoz akarnak tartozni. Ez egyszerűen a hazaszeretet megnyilvánulása és semmi köze a nazismushoz! A saarvidéki népszavazás azonban nemcsak a franciáknak tanulságos, mert megtanulhatják belőle, hogy miként ők ragaszkodnak a földjükhöz, úgy más is. Többi közt Trianonban is az őslakosság megkérdezése nélkül szakítottak el három millió magyart hazájuktól és az "utódállamok” közül háromban soha sem volt népmegkérdezés! A Saarvidékre hivatkozva követeljünk népszavazást Északon, Délen és Keleten, de a maradék országcsonkon is, ahol ma talpalattnyi föld sem szabad magyaroké! Követeljük a világtól, hogy ne tartson örökké ez a "rólunk — nélkülünk” állapot, beszélhessen a magyar Saarok népe is végre! Tudják meg a hatalmasok, mit kíván maga a nép! (Egy Magyarországról kiszökött katona juttatta el a Krónikához ezt a cikket. <—< Szerk.) Mi, volt hadifoglyok, már régen Ízelítőt kaptunk a Szovjet-mosolyból. Ezek a volt hadifoglyok most torkuk szakadtából kiáltják bele a szendergő nyugati világba, hogy: Ne higgyetek nekik... Ne higgyetek a sátán mosolyában, mert most veti a legnagyobb cselt: most, a mosolya mögött húzódik meg a leggonoszabb terve. A szovjet taktika a nyugati ember hiszékenységére épit. Most sok van a téten. Most hazárdjátékba kezdett. De ők mosolyognak, csábítóan mosolyognak. Székesfehérváron, a rommálőtt szent György korház területén is létesített a Magyarországot megszálló szovjet haderő hadifogoly tábort. Ez a tábor 1945 március elejétől augusztus végéig állt fenn. Ezen idő alatt kereken 100.000 hadifogoly fordult meg benne. Ebből a 100.000 hadifogolyból csak kb. 4-5000 szabadult ki, a többit kiszállították a szovjetbe. A fogolytáborból különféle munkákra a Dunántúlon is felhasználtak kisebb-nagyobb csoportokat; pl.: Székesfehérváron a romok el takarítására, a villany- és vízmüvek felépítésére; Fehérvár környékén a még elaknásított területeken az aknák felszedésére; Hajmáskéren a tábor újjáépítésére; a móri erdőségekben erdőirtásra és szovjet katonai kiképző-tábor építésére; a Balaton környékén villák karbahelyezésére. A Székesfehérvár-i fogolytábor életéből veszek ki két példát, mint megtörtént esetet, annak szemléltetésére, hogy amikor a szovjet mosolyog és a legjámborabb képét mutatja, akkor használja ki legjobban az emberek hiszékenységét, akkor hajtja végre a leggonoszabb tettét, tehát: Ne higgyetek nekik. A Mór-környéki erdőségekbe 3000 hadifoglyot vittek ki a fehérvári táborból munkára. Erős őrizet alatt vitték odáig és ott is állandó erős őrség felügyelete alatt éltek és dolgoztak. Életével játszott, aki szökni próbált. Szovjet őrizet alatt, szovjet terv szerint dolgoztak. Egy szép napon egy szovjet kapitány jött a munkahelyre és azonnal beszüntette a munkálatokat. Mindenkivel felfogatta a szerszámot, amivel dolgozott és bevonultatta a foglyokat a szálláskörletbe. Ott mosolyogva felállt egy asztalra és az egybegyüjtött foglyok előtt beszélni kezdett. Megdicsérte a fogolykülönitmény munkáját, még meg is köszönte, majd tudomásukra hozta, hogy másnap bevonulnak Székesfehérvárra, ahol megkapják az elbocsájtó igazolványt és utána hazamehetnek. Megadta a másnapi indulási időpontot, majd a nap további szakára pihenőt adott. Boldog készülődéssel telt el a nap. Hajnalban menetkészen együtt állt a 3000 ember, körülötte az őrség. Megjelenik a mosolygós kapitány, feláll ismét az asztalra és kihirdeti, hogy a bevonulás Székesfehérvárra őrség nélkül, egyedül az ő vezetése alatt történik. Kérte a fogki, — bár megtehetik, őrség nélkül mennek, — mert ha papírok nélkül mennek haza, nem tudják igazolni eddigi tartózkodásukat, úgy csak kellemetlenségük lesz abból otthon. Ezt az egy napot már kibírhatják, — mondotta — estétől úgyis szabadok. Délután, a még mindig mosolygó kapitány vezetésével a fogolykülönitmény beérkezett a fehérvári tábor elkülönített táborrészébe, ahol már álltak a szerelvények; egyenesen vagonirozták őket és még azon éjjel útnak indították az ismeretlen jövő felé. A 3000 emberből csak 15-en léptek le, azok is csak Székesfehérváron, ahol az utcán járó-kelők biztatták erre őket, jelezve, hogy vagonok várják a táborban. A másik példa: A Balaton-környéki villákat kelleít lakhatókká tenni, hogy a megszálló szovjet haderő törzstisztjeinek nyaralók álljanak rendelkezésre. Ide főleg szakmai képzettségűeket: kőműveseket, asztalosokat, festőket, stb. válogattak. Előre elkészített terv szerint csoportosítva, kisebb-nagyobb csoportokban, a rongált villák feltérképezése és állapotuk kívánta szükséglet szerint. Itt az elhelyezés a csoportokon belül tetszés szerint, a rongált villákban, kinek-kinek amint jónak látta. Ennél a csoportnál a munkálatokat irányitó őrnagy tehergépkocsioszloppal jött a különitményért. Mosolyogva állt és beszélt a kb. 400 főt kitevő különítményhez. Ismertette a tervet: mesteremberek és segédmunkaerők egyaránt, a kiutalt munkák befejezése után, amely szerinte 2-3 hónap, szabadok lesznek és haza mehetnek. Őrség nélkül, de naponta ellenőrzötten dolgoznak. A naponta ellenőrző személy gondoskodik róluk minden téren, nála teszik meg anyagmegrendeléseiket is. Akinek felesége a közelben lakik, elhozathatja és élhetnek együtt, látogatót fogadhatnak, de ők a kijelölt területet nem hagyhatják el. Ha valamely csoportból csak egy személy is megszökik, az egész csoport leváltásra kerül és bevonul a fogolytáborba. Több mint két hónapig a fogolyélet “gyöngyéletét” élte a különítmény. Dolgoztak derekasan. Minden ment rendjén. Szökésre . . .? nem gondolt egy sem. Már számolták a napokat, tervezgettek ... ha jól megy, két hét múlva otthon lesznek. ... — Egy szép napon — mindegyik csoportnál azonos időben, — megjelent a tehergépkocsi, minden munkát, úgy ahogy épen állt abbahagyni, fel a gépkocsira. Minden felszerelés, — feleség is ha ott volt — marad, mert estére visszajönnek; csak a papírokért mennek be Székesfehérvárra. Még ma este szabadok lesznek, mehetnek haza — mondották nekik. Sorsuk ugyanaz lett, mint az előző csoporté. Már vártak rájuk a vagonok. Egyetlen-egy se szökhetett meg közülük. Ezek a sátáni tervek bújtak meg a Szovjet mosoly mögött tiz éve. Nem csak e két esetben, hanem naponta ezerszer és ezerszer. Amikor már a “davaj”-ra elfásult fogoly nem reagált, mosolyogva kezdtek beszélni, mosolyogva igér tek, mosolyogva hazudtak. Hazudnak mindig, hazudnak rendületlenül: hazudnak ha kell, ha nem kell; hazudnak maguknak és hazudnak másoknak is; hazudnak ébren, de hazudnak még álmukban is; mosolyogva hazudnak. . . Ne higgyetek nekik. . . Tudták tiz éve, de tudják most is, hogy a hiszékenységre lehet építeni, csak mosolyogni kell hozzá. Mi megtanultuk, — saját bőrünkön tanultuk meg, — hogy óvatosak legyünk, ha mosolyog a Szovjet, ilyenkor rosszabb, mintha “davaj”-t, vagy “nyet”-et mondana; ilyenkor hazudik. Ha mosolyog, csak álarc a mosoly a képén, csak takar valamit vele, ilyenkor valamire készül. — Nincs, de nem is lehet abban a hazug világban őszinte mosoly. Szabad világ . . . vigyázz. . . Ne higgyetek nekik. .. Most már nem csak elszórtan egy-egy fogoly, nemcsak magyar mondja ezt. Szabad világ, szabad fiai, kérdezzétek meg azokat a fiaitokat, akik szovjet fogságból szabadultak, ha nekünk nem hittetek, kérdezzétek őket, de ne várjátok, hogy saját bőrötökön tapasztalják. Csak csalétkek, altatók a kis, látszatengedmények és a mosolyok. Amig áll a vasfüggöny, amig azon belül diktátorok, rendőrkopók, kényszermunkák, börtön- és internálótáborok vannak; Ne higgyetek nekik. . . Amig a szovjet nem húzódik a saját határai mögé; ott nemcsak a vezetők, de a milliós tömegek is meg nem tanulnak mosolyogni, addig ne, ne higgyetek nekik. . . Szovjet fogságból szabadult bajtársak! Ne szenderegjünk. Még százezrek szenvednek a szögesdrótok mögött. Még mélyülnek a tömegsirok. És a sátán arca már újra vigyorog. Mit tudjuk, hogy mi lakozik e mögött a vigyori ábrázat mögött. Tapasztalatból tudjuk. Ne hagyjuk, nem hagyhatjuk, hogy a szabad világ is a szélesnyomtávra kerüljön. Kiáltsuk bele a szabad világban szendergők süket fülébe, együttes erővel és torkunk szakadtából, kiáltsunk egyet és egyszerre, azt hogy: Ne higygyetek nekik! ZUPAS. NYÍLTTÉRI KÖZLEMÉNY. Vannak dolgok, melyekkel foglalkozni kell, nehogy helytelen megvilágításba jutva, mételyezzenek. . . Egyik amerikai magyar újság cikkírója gúnyolódó hangnemben foglalkozott a Krónikában megjelent Nyílttéri Közleményemmel. Azt akarja nevetségessé tenni, hogy magamat m. kir. csendőrezredesnek és Őfelsége leghübb alattvalójának irom. El kell és el fog jönni az idő, mikor nemcsak a magyarság, hanem a békecsináló Nagyok is ráeszmélnek. hogy a magyar alkotmányosság és törvényesség nem írott malaszt, hanem ezerév viharában kifejlődött, örök-élő valóság! És ekkor majd a törvényesalkotmányos király összefogja, összetartja, a széthúzásra és egymás elleni ármánykodásra hajlamos népünket. Aldobolyi dr. Dobolyi Lajos m. kir. csendőrezredes, II. Ottó király leghübb alattvalója
