Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-11-15 / 11. szám
VOLUME XII. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1955 NOVEMBER. NO. 11. SZÁM, AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY- 10c. A COPY -AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE Az állami élet alapelvei Irta: OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS. A trónörökös most megjelent “Döntés Európáról című könyvéből. (Megszerezhető az Amerikai Magyar Kiadónál (Köln Postfach 322 W. Germany.) Ara 6 DM. (1.50.) A JOGÁLLAM. Tárgyilagos megfigyelők, esetleg jövendő történetírók a legutóbbi évtizedekről, mint az embertelenség és barbárság időszakáról emlékeznek meg majd. A haladásban hívők ezt túlzásnak fogják minősíteni. A történelem kutatói ennek ellenére már ma megállapíthatják, hogy a múlt századokhoz viszonyítva mélyen süllyedtünk és a teljes elvadulás útjára tértünk. Mert a középkor eleje óta mindig megtaláljuk az ember megbecsülését legalább is a jog alapelveiben, ez volt a lassú, nehezen kivívott haladás alapja. Az embernek mint egyénnek, mint Isten képmásának, többféle joga volt és ezeket nem érintette az állam, vagy közület, A jogviszonyok világosak voltak: legalább is elvben nem volt büntetés vétkesség nélkül, nem volt visszaható erejű törvény, kollektiv felelősség vagy rokoni kezesség. Háború idején a polgári lakosságot a lehetőséghez képest megkímélték. Végül ezelőtt 200 évvel minden nyelvi, faji, vagy felekezeti üldözést általánosan és a legerősebben Ítéltek volna el. Az emberiségnek voltak közös normái, melyek előtt mindenki meghajolt. Az első világháború befejezése és különösen a totalitarizmus erőre kapása egy korszak végét jelentette. Kötetszámba menne a mai tömegnyomor ecsetelése; ez olyan tragédia, melyet, eltérően korábbi évszázadok csapásaitól, nem természeti események, hanem egyesegyedül az ember idézett elő. Az oroszországi munkatáborok, az ukrán lakosság tömeges meggyilkolása jelentették észrevetően a kezdetet. Ezután következtek Hitler koncentrációs táborai és a zsidók kiirtása — amikor első Ízben történt, hogy a születés véletlen tényét büntetés sújtotta. Végül a második világháborúval és annak befejezésével elérték — egyelőre — a tetőfokot: a bombázásokkal, emberek millióinak keletről történt embertelen kiűzésével, a népbiróságokkal, visszaható erejű törvényekkel, a védekezési jog megszüntetésével és milliónyi ember végtelen nyomorával, kik ma táborokban kénytelenek életüket tengetni. Unosuntig ismert tények ismétlését mellőzve, mégis meg kell állapítanunk a jogérzék és erkölcsök hihetetlen süllyedését, mely annál visszataszitóbban hat, mert olyan korszakban történik, melynek nincs kellő bátorsága saját gaztetteit beismerni. A múlt idők banditái, az ókor nagy zsarnokai, legalább elég őszinték voltak ahhoz, hogy “elveiket” . nyíltan hangoztassák. Manapság viszont az elnyomást demokráciának, a jogfosztást haladásnak, a kisebbségek kiirtását szabadságnak nevezik. A Csehszlovákiából történt “emberséges” kiűzés tetőfoka volt az álszenteskedésnek olyan korban, mely feltalálta a genocídium (faji, felekezeti, vagy népi kisebbségek tömeggyilkolását az egyénre való tekintet nélkül) fogalmát és ennek alapján hozott nemzetközi ítéleteket. A formai jog uralma alatt élünk, ahol a hatalmasnak állandóan menlevele van szabad hazudozásra; ezzel csak azért, mert hatalmas, sikert arathat addig, mig ő maga is elbukik. E formai jogból ered a mai időkre oly jellemző kettős gyilkosság is: az ellenfél, az elnyomott megfoszthatása nemcsak életétől, de becsületétől is. A jó hírnév meggyilkolása a propaganda korszakában, szinte lényeges része a gyilkosság fogalmának. Ennek a barbárságnak, melynek terjedését még aránylag fiatal emberek is megfigyelhették, - az a borzalmas tulajdonsága, hogy állandóan fejlődik. Évről évre tapasztalhatjuk növekedését anélkül, hogy az elnyomottak hallatnák erős tiltakozásukat. A legtöbb ember ma már nem mer olyan nézetet hangoztatni, mely holnap életébe kerülhet. A fiatal nemzedék pedig, mely már ismerte a jelenlegi önpusztító ámokfutás előtti kort, ösztönszerüen érzi ugyan a jogtalanságot, azonban ki lévén szolgáltatva a pillanatnyi kívánalmak szerint meghamisított történelem-tanításnak, azt hiszi, hogy ez mindig igy volt és hogy ezért szükségtelen a zsarnokság ellen — különösen a demokratikus köntösben járó ellen — fellázadni. Az emberiség többsége ma szinte hipnózis alatt áll: már csak kevesen érzik erkölcsi elesettségünk fokát, a törvényellenes állapotok ellenállás nélkül való elfogadásában rejlő halálos veszélyt. Minden valószínűség szerint még igen súlyos válságokat fogunk megélni, mivel a hideg háború nem egyéb, kissé megváltozott módszerrel viselt harmadik világháborúnál és ezért a további eldurvulás előfeltételei máris megvannak. Dekadenciánk legfőbb forrása — és ezt nemcsak Európára értjük — a jogérzék csökkenése. Ez azért oly veszedelmes, mivel igen messzemenő következményekkel jár. Mert ott, ahol a jogérzék kihalt, szükségképpen a becsület, szabadság és igazság megértésének is el kell tűnnie. Igaz, hogy a jogérzék visszafejlődése a távoli 'múltban indult meg; mégis érdemes közelebbi megvilágítása, hogy ebből fontos következtetéseket tudjunk levonni jövendő magatartásunkra nézve. A keresztény középkorban a jog fogalma általánosan elfogadott, tiszteletben tartott és egye-Nyugateurópai szabad magyarok ezévi Szent István-napi tisztelgése alkal mával készült felvétel. temes valami volt. Bár a kormányok nem voltak a mai értelemben demokratikusak, alattvalóik mégis lényegesen szabadabbak voltak: mert léteztek világos jogszabályok, melyek élesen körülírták a kormányok jogait és alattvalóik kötelességeit. A bíróságok többnyire függetlenek voltak és készek arra, hogy a jogot még a legerősebb uralkodóval szemben is megvédjék. Ezzel szavatolták a magánszemélyek biztonságát. Több szabálynak nemzetközi jogi jellege is volt. Népjogról ugyan nem esett annyi szó, mint manapság, de a háború emberségessé tételét, a hadviselők jogainak korlátozását és az ártatlanok és kívülállók védelmét illető intézkedések lényegesen haladottabb népjogra mutattak, mint a hágai egyezmények, vagy a nürnbergi jog. Nemzetközi intézmények szükségességét nem hangsúlyozták annyira, mint ma, az UNO korszakában, viszont az Egyházzal és a nemzetek feletti birodalom fogalmával olyan nemzetközi kötelmek jártak együtt, melyek írott egyezmények és hollywoodi propaganda nélkül is sokkal hatékonyabban szolgálták a háború elhárítását, mint a new yorki nemzetközi fórum. Mi volt ez a keresztény középkor? Mit vesztettünk, mikor az egyetemes jellegű kötelező jog helyébe ma a káosz és a legocsmányabb ököljog lépett? A középkori jogi rendszerben különösen feltűnik annak egyetemessége; elvei az összes keresztény országokban egyformák, mivel a jog egy és ugyanazon forrásból eredt. A keresztény középkorban, sőt a mi újkorunkig, a törvényhozók megértették, hogy valamely jogot változásoktól és ingadozásoktól kizárt vashorgonyokkal kell megrögziteni általános elfogadtatás és biztosítás céljából. Helyesen ismerték fel, hogy a jog csak akkor tesz szabaddá, ha forrása önmaga is jog. Ebből szükségszerűen következik, hogy a jog csak Istentől származhatik. És ez a földöntúli horgonyvetés, az isteni és természetjog általános elismerése teljes állandóságát biztosította az országok törvényhozásának, mely mindig hivatkozhatott egy máris létező és elismert normára. Ezzel az emberi törvényhozó — fejedelem vagy nép számára meg volt szabva az a szigorú határ, melyet nem léphetett át. Az emberi jogokat nem kellett kodifikálni és nemzetközi gyülekezetekben kihirdetni. Mindenki ismerte őket és mindenki köteles volt előttük meghajolni, A pozitív jognak erkölcsi alapelvekre való lefektetése számos következménnyel járt. A jogbizonytalanság ki volt zárva, az ember szabadsága még a törvényhozóval szemben is meg volt védve. A törvénynek, az írott jognak összhangban kellett állnia a természetes emberi erkölccsel. Maga a törvényhozás a leglényegesebbre szorítkozott, ezért egyszerű és világos fogalmazásban lehetett általánosan ismert is. A törvénysértő, akár az állami, akár a nemzetközi életben, sohasem cselekedhetett a törvény ismerete nélkül; tudta, hogy mit tesz és ennek következtében világosan kellett számolnia a következményekkel is. Ekként ítélkezhetnek a birák is egyetemes, erkölcsileg meg nem támadható alapon, mely egyébként meghagyta számukra a szükséges mérlegelési szabadságot. A jognak ez az egyszerű, de egyúttal világos képe a renaissance-al és a pogány felfogás terjedésével kezdett tova tűnni. Legelőször a fejedelmi abszolutizmus gondolkodói voltak azok, kik az
