Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-15 / 1. szám
6-ik OLDAL ‘KRÓNIK A" 1955 január. A pánszlávizmus metamorphózisa Irta: TAUBINGER M. LÁSZLÓ. A szláv expanzió századunk eleje óta a világpolitika előterébe került és egyike lett azon kérdéseknek, melyek a magyarságot földrajzi helyzeténél fogva közvetlenül érintik. A világon élő szlávok összlétszámát a legújabb adatok alapján kb. 195 millióra becsülhetjük a következe. megoszlás szerint: keleti szláv 139,000.000 nyugati szláv 35.100.000 délszláv 20.900.000 összesen 195.000.000 A szlávok egyesítését szolgáló politikai eszme, a pánszlávizmus a 18-ik század végén jelentkezik először. A szláv egység gondolata erősen romantikus és humanista vonásokkal a német Herder, Schelling és Hegel hatása alatt született meg. Kezdetben a nyelvápolásban, szláv népdalok és költemények gyűjtésében és egy közös szláv nyelv kitermelésére irányuló kísérletben nyilvánult meg. Bölcsője a Habsburg Birodalom, első apostola pedig a szlovák evangélikus lelkész és költő Ján Kollar volt, akinek hires verses kötete a “Slávy Dcera” indította el a mozgalmat. A kezdetben kulturjellegü szláv romanticizmus a 19-ik század közepe felé politikai színezetet kezdett ölteni. Eredeti elképzeléseit megtartva célja most már a Dunai Monarchiában élő szlávok függet-CS ä äi&iu v egység létrehozása volt Oroszország erkölcsi támogatásával. Ennek a politikai pánszlávizmusnak a múlt század folyamán bárom fő irányzatát ismerjük. Az első az úgynevezett illyrizmus volt. Megteremtője a horvát Gaj Lajos, aki 1835-ben indítja el Kollár hatására mozgalmát, melynek célja a délszlávok egyesítése volt horvát vezetés mellett. Nemcsak a romantikus történelemhamisitás (a délszlávok az illyrek leszármazottai) jellemezte, de nem számolt a horvát nép tényleges erejével és a többi délszláv néptől eltérő kulturtradiciójával sem. Ennek a következménye az lett, hogy az illyrizmus hamarosan megbukott. Helyette a jugoszlávizmus alakjában az orthodox szerbek valósították meg erőszakkal és reálisabb alapokra építve a Gaj által elérni akart délszláv egységet 1918-ban, ami a horvátok, szlovének és vendek brutális elnyomásához vezetett. A másik irányzat az ausztroszlávizmus, kompromisszumos megoldást keresett a lehetőségek és az egységre törekvő szláv gondolat között. Főképviselője Frantisek Palecky, a hires cseh történész volt. Az ausztroszlávizmus az Oszták Magyar Monarchia föderativ átszervezését és ennek keretén belül a szlávoknak harmadik államalkotó népként való elismertetését tűzte ki céljául. Külpolitikai követelése a Monarchia és a Német Birodalom közti szövetség felbontása és a cári Oroszországgal való szorosabb kapcsolatok felvétele volt. Végül a harmadik irányzat az Oroszországból kiinduló szlavophilizmus. Bizánc eleste óta pedig Moszkva, később aztán Szentpétervár tekintette magát a keleti egyház középpontjának és az őskeresztény egység visszaállítását akarta orosz vezetés alatt elérni. Rettenetes Iván ennek a kidomboritására vette fel 1547-ben a császári címet és ettől kezdve az orosz messianizmus és nacionalizmus közösen szolgálták a cárok Európa meghódítására törő terveit. A múlt század végén az orosz diplomácia hamarosan felismerte a pánszlávizmusban rejlő politikai lehetőségeket és a szlavophilizmus révén igyekezett a Dunai Monarchia szlávjait lázadásra bírni. Rész ben a szlavophilizmus pravoszláv jellege, részben pedig az orosz uralom alatt élő lengyelek és ukránok szomorú sorsa elidegenítette a nyugati szlávokat a szentpétervári elgondolások alapján létrehozandó nagyszláv államért való lelkesedéstől. Ennek következményeképen jött létre századunk elején a Masaryk és Benes képviselte modern neoszlávizmus, melynek célja az Osztrák Magyar Monarchia szétbomlasztása és a nemzeti alapokon álló független szláv államok Orosz országra támaszkodó koalíciója volt. Oroszországnak a neoszláv koncepcióban a primus inter pares szerepét szánták és a tervezett omÍV iWu.VeAjÓali a ozláv Kuliura és a kisebb szláv nemzetek pártfogójává kellett volna válnia. A világháborút megelőző és annak első éveiben a szellemben folyt a Monarchia elleni propaganda, miután az 1908-ban Prágában megtartott szláv kongreszszuson megállapodtak a szláv politika uj alapelveiben. A cári birodalom bukása után a bolsevista Oroszország elvesztette a szlávok közti vezető szerepet, mivel elvetve a pánszláv elképzeléseket a kommunizmus és nemzetközi világforradalom révén akarta megvalósítani imperialisztikus terveit. A Párizs környéki békeszerződések valóban létrehoztak uj szláv államokat Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország formájában, melyek nemcsak maguk között nem voltak egységesek, de politikai struktúrájuk, célkitűzéseik és kultúrájuk is homlok egyenesen ellenkezett egymással. A sokat hangoztatott szláv testvériség is csak az idealisták álmaiban élt tovább, mert az uj államokat reprezentáló erősebb szláv népcsoportok brutálisan elnyomták a gyengébbeket, sőt nemzeti létüket is tagadva erőszakos beolvasztásukra törekedtek. A pánszlávizmus történetében lényeges változás állott be, amikor Hitler 1941 junius 22-én megtámadta Oroszországot. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió vajmi kevés jelét adta 1939-ben a szláv szolidaritásnak, — amikor Sztálin Hitlerrel együtt osztozkodott Lengyelországon, — Moszkva a Kreml diplomáciájára jellemző macchiavellizmussal máról holnapra a szlávok protektorának MEG KELL NEVEZNI A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS FELTÉTELEIT! Malenkov orosz miniszterelnök egy amerikai újságírónak adott újévi nyilatkozatában azt állítja, hogy a Nyugat és Kelet közti békés együttélés nem jöhet létre mert, — szerinte, — a Szovjet hajlandó ennek érdekében mindent megtenni, de Amerika részéről hiányzik az együttműködés hajlama. Amikor e sorok sajtó alá kerülnek, még nem ismeretes Amerika válasza, de szeretnék, ha olyan volna, amely végre pontosan megjelöli a békés együttlétezés feltételeit, köztük az európai rabországok szabadságának teljes helyreállitását! Kijelenti Malenkov, hogy a németek újbóli fegyverkezésének megengedése növeli a háborús veszélyt. Ugyanakkor a N. Y. Times arról értesül, hogy Moszkva a tizenkét német divízió felállítása és Nyugat-Németországnak a Nyugathoz való csatlakozása miatt nemcsak a német egyesítést látja hosszú időre időszerűtlennek, de az osztrák békeszerződés megkötését is. Moszkva már előbb is hangoztatta, hogy a német ügy elintézése előtt nem ir alá osztrák békét és várható volt, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése folytán nem tesz olyan lépést, amely csapatainak Ausztriából és következésképen, — legalább is a békeszerződések szerint, — Magyarországból és Romániából való kivonulásával járna együtt. Ez igazolja régi felfogásunkat, hogy a német kérdés nem bogozható ki külön, hanem az összes európai kérdések gordiusi csomóját együttvéve kell megoldani. adta ki magát. A húsz esztendőn át pihentetett pánszlávizmus ismét az orosz propaganda főfegyvere lett s annak középpontjába került. 1941 augusztus 10-én és 11-én hívták össze Moszkvában az első “Nagyszláv Kongresszust”, melynek fő szónokai az orosz Alexej Tolstojon kívül a cseh Zdenek Nejedly, a lengyel Vanda Vasiljevska, a német Johannes Becher és Friedrich Wolf voltak, mindnyájan hírhedt kommunisták. A kongresszus alábbi kiáltványt bocsájtotta ki: “Leigázott Szláv Testvérek!’ Ütött az összes szláv egyesülésének szent órája. Itt az ideje, hogy a fassizmust egy pillanatig sem habozva gyökereiben irtsuk ki. Mint egyenlők az egyenlők között gyűltünk itt össze attól az izzó vágytól lelkesítve, hogy a szláv népek számára mostantól kezdve békés és szabad életet biztosíthassunk.” Ezzel egyidejűleg bejelentette az orosz külügyminisztérium a KOMINTERN megszüntetését és a pánszláv eszme propagálására 1943 janurjában megjelentették Moszkvában a “Slavjane” cimü hetilapot. így vált a pánszlávizmus a kommunizmus egyik propaganda eszközévé és igy született meg az úgynevezett “néppánszlávizmus”, melynek kimagasló képviselői között Dr. Benes Eduárd nevét kell elsősorban megemlítenünk. Benes azt remélte, hogy a Szovjetunió, mint primus inter pares fogja a szláv népek ügyét a germán veszéllyel szemben diadalra vezetni és egyúttal a háború után egy általános társadalmi forradalom kiváltásával “demokratizálni” fogja egész Európát, ami a szláv hegemónia biztosítását jelentette volna. Csehszlovákiának fontos szerepet szánt ebben az uj rendben és összekötő hidként szerette volna megtenni a keleti és nyugati államok között. Ezenkívül elképzelése szerint Csehszlovákia lett volna a Dunavölgy veze’tő állama. Ebben a szellemben zajlottak le az 1942-ben és 1943-ban megtartott “Nagyszláv Kongresszusok” is. A szláv országokban mindenütt partizán mozgalmak alakultak, melyekben a vezető szerep sorban kommunista kezekbe ment át. Hogy azonban Moszkva mit értett a pánszlávizmus alatt, azt hamarosan maguk a szláv népek tapasztalhatták. A háború után a Szovjetunió csakhamar megszűnt a győztes szláv testvérek között “egyenlő az egyenlők között” lenni és a nemzeti érzésű elemek lkvidálása révén sorban uralma alá hajtotta gyengébb szomszédait. Amit Izvolskijék nem tudtak ■Tie\j^sgi\ferA?iTr-J- trári: elérte Sztálin és Oroszország határait Berlinig és Bécsig tolta ki. Az álmodozók romanticizmusa nem számolt a realitásokkal, a békés szláv lélek másik, uralomra törő, brutális oldalával. Ma bár nyugodtan állíthatjuk, hogy a pánszláv gondolat az egész vonalon csődöt mondott. A kultur pánszlávizmus nem tudott egységes szláv nyelvet kitermelni, politikai változata pedig, akár pravoszláv, csehszlovák, jugoszláv, vagy pedig a kommunista néppánszlávizmus alakjában valósították meg, minden esetben a gyengébb szláv nemzeteknek az erősebbek által való elnyomásához vezetett. Nem volt egyébb imperialista klikkek terveit szolgáló és álcázó, fajelméletre alapított, csalóka propaganda eszköznél. A tanulságot mindezekből elsősorban maguknak a pánszlávizmus áldozatául esett szlávoknak kellene levonniuk. Népeik jövőjének biztosítását vérségi kötelékekre és az őstörténelemből származó kapcsolatokra támaszkodó politikai romanticizmus helyett olyan reális alapokon kellene keresniük, melyek évszázados, bevált történelmi és kulturtradiciókra, valamint a geopolitikai helyzetből eredő gazdasági adottságokra épültek fel. Erre a kedvező lehetőségek úgy Közép- mint Keleteurópában és a Balkánon megtalálhatók, csak fel kell adni ehhez a csődöt mondott szláv koncepciót és helyette a szlávoknak is az ezekben a térségekben élő másfaju népekkel való békés integráció megvalósítására kellene törekedniük.
