Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-15 / 1. szám

2-ik OLDAL “KRÓNIKA” 1955 január. MINDSZENTY ÜNNEPÉLY NEW YORKBAN. Az Amerikai Magyar Katolikus Liga rendezésében lélekemelő Mindszenty-ünnepség folyt le Karácsony másodnapján a new yorki Szent István r. kát. egyházközség Fehér Termében, a hercegprímás letartóztatásának hatodik évfordulója alkalmából. Az ünnepségen a Koreában tartózkodó Francis J. Spellman new yorki biborosérsek, a magyar nép nagy barátja képviseletében Msgr. Philipp Furlow mon­dott együttérző, szép beszédét. Friedrich Vorbeck, a “United Organ­izations for Freeing of Cardinal Mindszenty” New Yorkban székelő országos szervezet elnöke mutatta be az ünnepség angol nyelvű fő­szónokát, Alvin M. Bentley republikánus kongresszusi képviselőt, aki­nek az ezidőszerinti amerikai külpolitikáról és a kongresszus jelen­legi nézeteiről felvilágosítást nyújtó, magvas beszédét lapunk más he­lyén részletesen ismertetjük. Az ünnepség magyarnyelvű főszónoka dr. Kertész István ame­rikai egyetemi tanár, volt külügyminiszteri osztályfőnök, majd római követ volt, aki előkelő színvonalú, igen értékes előadásban méltatta a hercegprímás martiriumát. A hercegprímás szabadonbocsájtásáról' szállongó híresztelésekre hangot adott a közfelfogásnak, mely szerint a hercegprímás mindaddig nem tekinthető szabadnak, amig egyházi méltóságába vissza nem helyezték és nem gyakorolhatja azt teljes sza­badsággal. Az ünnepséget gyönyörű élőkép és nemzeti és vallási szellemű kórusok tették változatossá dr. Kilián Csaba O. F. M. átszellemült rendezésében. A gazdag műsort, amelyet Ft. Szlezák Imre plébános vezetett, számos kitűnő zene- és énekszám tarkította. Felszólalt dr. Szoó József, a Katolikus Liga new yorki világi elnöke és Jaeger La­jos, az Amerikai Magyar Szövetség keleti kerületének újonnan meg­választott elnöke is. A hallgatóság soraiban az amerikai magyarság és menekült politikusok nagy számban vettek részt, pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül elhozva hódolatukat a ma­gyar szabadság történelmi nagy mártírja iránt. törekvéseit. Ez értelmezésekre akarok itt ma válaszolni. — Mindazoknak számára, akik hallják hangomat (a beszédet a Voice of America angolul és ma­gyarul sugározta Rab-Magyaror­­szágra. Szerk.) kijelentem, hogy kormányunknak a Vasfüggöny mögötti rabnépek iránti politikája egy betűt sem változott és nem is fog változni a jelenlegi kormány alatt. December 16-án, vagyis tiz nappal ezelőtt a következő sza­vakban kaptam megnyugtatást a State Departmenttől ( külügymi­nisztérium. Szerk.): “Ez a kor­mányzat nem nyugodott bele a rabnépek mai sorsába; sohasem lesz szerződő fél semmiféle olyan egyezményhez, amely megerősíti vagy meghosszabbítja a Szovjet­zsarnokságnak való alávetettségü­ket és a helyzettől megengedett, békés eszközökkel törekszik arra, hogy e szolgaságba került nemzeti csoportok visszanyerjék igazi sza­badságukat és függetlenségüket”. — Bizonnyal hallották, vagy olvasták Dulles külügyminiszter legutóbbi chicagói beszédét, mely­ben kijelentette: “A Szovjetkor­mánnyal való tárgyalások anya­gát szükségképen korlátozza a rabnépek ügyében fennálló maga­tartásunk, mert a Szovjet tudja, hogy nem kötünk oly egyezséget, amely emberek vagy nemzetek rabságát jóváhagyná vagy állan­dósítaná”. És a State Department személyileg “biztosított engem, hogy azon célunk, hogy békés eszközökkel dolgozzunk olyan Europa megteremtéséért, amely­ben a rabnépek szabadon választ­hatják meg kormányukat és társa­dalmi és gazdasági berendezésü­ket, változatlanul fennáll. — Remélem, hogy kormányunk e hivatalos politikai nyilatkozatai viszontbiztosítást jelentenek a rab népek számára, hogy nem felejtet­tük el és nem fogjuk elfelejteni őket és nem kötünk olyan úgyne­vezett alkut a Szovjettel, amely a szó bármely értelmében azt jelent­hetné, hogy megnyugszunk rab­sorsunkban. Mitöbb, kijelenthe­tem, meg vagyok győződve, hogy az amerikai nép nagy többsége áhitja és reméli, hogy eljön a fel­­szabadulás napja, mégpedig ha­mar. — Tisztázni szeretnék egy dol­got, amely körül sok félreértés mutatkozott. Nem lesz a szó betű szerinti értelmében úgynevezett felszabadító háború. Az amerikai nép nincs felkészülve arra és nincs szándékában, hogy külön a rab­népek felszabadítása céljára há­borút viseljen. Az atom- és ther­­monuclear-háboru borzalmai tul­­nagyok számunkra ahhoz, hogy bármikor is magunk indítsunk há­borút. De ha minden béke-törek­vésünk dacára, háborút kényszerí­tenek reánk, nem fogunk meghát­rálni borzalmai elől, bármily ka­tasztrofálisak is legyenek azok. A FELSZABADÍTÁS AMERIKA ÉRDEKE IS. — A világ minden népei békére vágyakoznak. Senki sem kívánta jobban a békét, mint Mindszenty bíboros. De másrészről sohasem fogjuk valamely méltatlan áron megvásárolni a békét. És meg va­gyok győződve, ha nem a mi el­határozásunkból háború lesz a Szovjettel, nem fogunk visszariad­ni attól, hogy azt mindaddig foly­tassuk, mig a nemzetközi kommu­nizmus hatalmát mindenütt le nem vertük és el nem pusztítottuk. — Ekként azt mondhatom Önöknek, hogy ha folyik is beszéd a békés együttlétezésről, amely­nek megvalósítása szerintem soha­sem lehetséges, a felszabaditási politika épp úgy része nemzeti cél­jainknak, mint eddig is volt. Van­nak békés módok és eszközök, amelyekkel a felszabadításért dol­gozhatunk s róluk kívánok most röviden beszélni. — Hitem szerint, amikor békés felszabadításért dolgozunk, való­jában a Szovjetunió feletti győze­lem azon egyetlen módját választ­juk, amely elkerülhetővé teszi úgy a Szovjet előtti szégyenletes ka­pitulációt, mint egy általános atomháborút, amelyben nem volna sem győztes, sem legyőzött. Eb­ből látható, hogy a felszabadítás­nak békés eszközökkel való elé­rése saját nemzeti érdekünk és az kell legyen a jövőben is; igy tehát ez a törekvés kormányunk Szov­jettel szembeni politikájának to­vábbra is része kell maradjon. Bentley itt kifejtette, hogy az amerikai kommunista párt betiltá­sára vonatkozó kongresszusi hatá­rozatnak gyakorlatilag is érvényt kell szerezni az egész vonalon, már azért is, hogy barátainkat és szövetségeseinket arra sürgethes­sük, hogy hasonló lépéseket te­gyenek saját országukban is. Majd állást foglalt a kommunista uralom alatti országokkal való bárminemű kereskedés ellen, mert bizonyos értelemben minden áru­­szállitmány, amely Vasfüggöny­országnak megy, hadianyag-szál­lításnak és még az élelmiszer­szállítás is a kommunista rezsimek fennmaradási érdeke kiszolgálásá­nak tekintendő. Állást foglalt amellett is, hogy azokat, kik életük kockáztatásával kimenekülnek a Vasfüggöny mögül, baráti jöve­vényekként pártfogásba kell ven­ni. Majd igy folytatta: SZABADSÁG-LÉGIÓK. — Ezzel kapcsolatban külön kell beszélnem a katonai egysé­gekről, amelyeknek Nyugateuró­­pában a katonai korban lévő me­nekültekből való megalakítására felhatalmazás történt. Noha e cél­ra nagy összegek szavaztattak meg, az eddigi előrehaladás visz­­szatetszően lassú. Azt hiszem, hogy ily, a csatlóskormányok or­szágaiból és magából a Szovjetből származó úgynevezett szabadság­­légiók Nyugateurópában való je­lenléte hatalmas vonzóerőt gyako­rolna a Vasfüggöny mögötti kato­nai erőkre. Ily csoportoknak saját nemzeti zászlóik alatti fennállása mindenütt gyűjtőpontul szolgál­hatna a szabadságszerető mene­kültek számára. Megjegyzendő, hogy emellett magának a szabad Európának védelméhez is mérhe­tetlen módon járulhatna hozzá és ezáltal megszabadítana bennünket Európában fennálló súlyos kato­nai kötelezettségeink egyrészétől. ULTIMÁTUMOT YALTA ÜGYÉBEN. — Kormányunknak gondosan felül kellene vizsgálnia a szégyen­­teljes teheráni, yaltai és potsdami egyezményeket, amelyek annyi rabnépet juttattak Szovjet-szolga­ságba. Hitem szerint a Szovjetnek ultimátumot kellene küldeni, hogy azonnal hozza helyre e szerződé­sek kötelmeinek megszegését, kü­lönösen a m i Németországot, Ausztriát és Lengyelországot il­leti. Ha a Szovjet elveti ez ulti­mátumot, úgy vélem, teljesen in­dokolt volna, ha kormányunk ha­tályon kívülinek tekintené e szer­ződéseket és közölné a világgal, hogy azok az Egyesült Államok szempontjából nem léteznek töb­bé. Őszintén remélem, hogy angol szövetségeseink képesnek éreznék magukat, hogy ez akciónkhoz csatlakozzanak. ÁLLAMVEZETÖK TALÁLKOZÁSA. — Sokat beszéltek a Szovjet­­vezetőkkel legfőbb rangfokon va­ló közeli találkozás lehetőségéről. Ily konferencián való részvéte­lünk számára csak egy mentséget fogadhatnék el és pedig azt, hogy némely ingadozó szövetségesünk­nek további bizonyságot szolgál­tatna a reménynek hiábavalóságá­ról, hogy a Szovjet jelenlegi ura­ival bármely egyezség volna elér­hető. Túlsók szomorú tapasztala­tunk volt a múltban, semmint bár­mit is remélhetnénk egy újabb összejöveteltől. Még akkor is, ha több fennálló kérdésben kielégitő megoldás volna elérhető a kommu nistákkal, kérdem a történelem tanulságai alapján, milyen garan­ciánk volna, hogy az egyezményt a vörösök betartani akarnák? Né­zetem szerint, szinte céltalan oly kormánnyal tárgyalni, amelynek a nemzetközi erkölcsről fennálló fogalmai annyira eltérőek a mien­­kéitől. Az egyetlen nyelv, amelyet a Szovjet jelenlegi urai megérteni és tisztelni látszanak, az erőhatal­mi nyomás, amelynek alkalmazá­sára azonban nincs szükség nem­zetközi találkozásokra. DIPLOMÁCIAI SZAKÍTÁST! Majd a kommunista országok­kal fennálló diplomáciai összeköt­tetések megszakításáról többi közt a következőket mondotta: — Sokat beszéltek a Vasfüg­göny mögötti amerikai követségek úgynevezett megfigyelő posztjai értékéről. Magam is több mint két évig szolgáltam egy ilyen megfi­gyelő poszton (Budapesten. Szer­kesztő) és megállapíthatom, hogy egyéni nézetem szerint ez az ér­ték rendkívül korlátozott mérvű. A legtöbb, ha ugyan nem minden információ, amelyhez e révén hoz­zájutunk, könnyen megszerezhető más forrásokból és távolról sem áll arányban a beható propagan­dával és kémkedő tevékenységgel, amelyet a Szovjet diplomáciai tisztviselői országunkban kifejte­nek. Ezenkívül, miként személyes tapasztalatból tudom, a Szovjet hivatalos politikája minden elkép­zelhető nehézséget é s akadályt útjába állít a kommunisták alatti országokban működő képviselő­inknek. A méltánytalanságok és megkötöttségek, amelyek közül számosak személyi jellegűek, nem­csak megalázóak embereinkre, de talán még megalázóbbak orszá­gunk tekintélyére és befolyására. A rabnépeknek rendkívül nehe­zükre eshetik, hogy a tisztelet és csodálat bármely fokát megőriz­zék az Egyesült Államok iránt, amikor látják, hogy tisztviselőit mily gúnnyal és megvetéssel ke­zelik, miként az napirenden van, amióta csak hivatalos képviselete­ink fennállanak a Vasfüggöny mögött. — Szilárd és őszinte meggyőző­désem tehát, hogy a Szovjettel és csatlóskormányaival való diplo­máciai összeköttetés teljes meg-

Next

/
Thumbnails
Contents