Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-15 / 5. szám
2-ik OLDAL “KRÓNIKA” 1954 május ges felszabaditási politikára való áttérés lehet majd a vége. . . * # * Eisenhower elnök május 12-én felhívta a szabad világot, hogy “ne írja le’’ Indokinát. Ne könyvelje el veszteségtételként, hanem, ‘bizonyos optimizmussal és elszántsággal kell nézni ezt a dolgot, mert hosszú arcokkal és defetizmussai (lemondó hangulattal) nem lehet csatát nyerni”. Az elnök ajkáról reményt-erősitően hangzanak e szavak és magasra lobbantják a bizalom lángját a szivekben. Hisszük, Eisenhower nemcsak a kommunizmus újabb ázsiai előretörésének fogja gátját vetni, de a történelem logikájától végzetszerűen ki van jelölve, hogy az általa megnyert máso-Egyikünk előtt sem kétséges, hogy nemzetünk zavartalan továbbfejlődését biztosítani akaró politika nem épülhet érzelmekre, vagy elavult szólamokra. Ha nem akarjuk a múltban elkövetett hibákat megismételni, akkor a realitásokat hidegen lemérő tervek kidolgozására és megvalósítására van szükségünk. Nemcsak a magyarság. hanem a volt Osztrák Magyar Monarchia többi népének fiai is rájönnek lassan arra. hogy a Dunamedence problémáinak olyképen való rendezése, ahogyan azokat harmincöt esztendővel ezelőtt Trianonban és Saint Germainben jó marék gyűlölettel és benesi hazugsággal kísérelték meg. nemcsak hogy csődöt mondott, de közvetlen oka lett mai nyomorunknak is. A Dunamedence népeinek súlyos árat kellett fizetniük, amig belátták, hogy nem lehet büntetlenül vétkezni a történelmi fejlődés természetes törvényei ellen, melyeket évezredek óta a kisebb egységeknek nagyobb egységekbe való tömörülése jellemezett. Ami ugyanis a párizsk.örnyéki békeszerződésekben történt, nem volt egyébb. mint ezeknek a törvényeknek megcsúfolása és semmibe vétele. Az uj “országépitők” évszázados politikai és* gazdasági egységet bontottak szét alkotórészeire és nem törődtek azzal, hogy az általuk kreált államtákolmányok életképesek lesznek-e, hogy meg tudnak-e felelni annak az európai feladatnak, melyet elődjük töltött be? Húsz esztendő sem kellett hozzá és a feleletet maguk a történtek adták meg erre. Ha az 1918-as őrület következményeként beállott 1939-es és 1945-ös eseményekből eredő tapasztalatokat levonjuk, kétségtelenül rá fogunk jönni arra. hogy azorosz elnyomás alóli felszabadulás után a Dunamedencében lakó népek békés továbbfejlődésének s újabb külső inváziók kivédésének egyedüli lehetősége az ott élő nemzetek modern alapokon történő reintegrálódásában van megadva. Súlyos hibát követnénk el, ha a Dunamedence reintegrálódádik világháború elvesztett békéjét megmásítsa, megnyerje a békét is és biztosítsa az európai rabországok szabadságát, amelyekről isme telten elhangzott Amerika biztató Ígérete, Hogy ők sincsenek ‘'leírva”. t Ha a Szovjetet ismerő politikai megfigyelők jóslásaival ellentétben, Indokínában létre is jönne egy kompromisszumos megegyezés, annak aligha lesz hosszú időre szóló, végleges jelentősége. . . Ha pedig meghiúsul az egyezség, olyan uj helyzet áll elő, amelyben legsajátabb érdekük is arra készteti majd a szabad világ erőit, hogy minden nézeteltérést félreté,« ve, egymásra találjanak a Szovjetimperializmus és a kommunista világveszedelem elleni, világ-átfogó, sorsdöntő küzdelemben. sának fontosságát nem ismernők fel és 1918-hoz hasonló nacionalista szempontok figyelembevétele alapján akarnók problémáinkat megoldani. De ugyanolyan hiba lenne az is, ha a másik végletbe esnénk és egy távolabbi, akaratunktól sokkal függetlenebb és nehezebben elérhető cél: az Európai Egyesült Államok közvetlen elérésére emésztenénk fel erőinket. Tagadhatatlan, hogy ma. a XX. század második felében, ugyanolyan varázsereje van az Európai Egyesült Államok hangzatos jelszavának, mint a század elején a Wilson elnök által világba röpített, tagadhatatlanul jó szándékból eredő, de tévesen alkalmazott "népek önrendelkezési jogának” volt. ... A felületes szemlélő előtt mi sem látszik ma jobb megoldásnak, mint az Európai Egyesült Államok haladéktalan megteremtése, melyben véleménye szerint minden probléma magától megoldást nyerne. Akik azonban nemcsak múló álmot, hanem valóban egy életerős Európa megszületését akarják elérni, azok tisztában vannak azzal, hogy ezt nem lehet máról holnapra megvalósítani és siettetni, hanem ennek lépésről lépésre, a természetes fejlődés alapján kell megtörténnie regionális csoportosulások révén, hogy ezekből a kifejlett, természetes és történelmi adottságok alapján eggyéforrott föderációkból jöhessen létre az életerős, közös Európa. • Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Európai Egyesült Államok gon dolata nem olyan uj keletű, mint ahogyan azt sokan hiszik. A tervet először Dubois javasolta a 14. században. A 16. században a Marini Podjebrad-féle javaslat hasonló eszméket tartalmaz. Ezt követte Sully herceg, IV. Henrik francia király miniszterének tervezete a 17. század elején, stb:, stb. . . . Kétségtelen, hogy eddig talán még sohasem kedvezett a ■helyzet ennyire az Európa egyesítését célzó törekvéseknek, mint ma, amikor az öreg kontinens szabad része külső erőknek az integrálódást sürgető nyomása alatt áll és magának az európai közvéleménynek beállítottsága is az egyesülésben kezdi felismerni a folytonos káoszból kivezető utat. Ami ezen a téren 1945 óta történt mégis azokat látszik igazolni, akik kezdettől fogva azt a nézetet vallották, hogy Európa egyesülése nem következhetik be egyik napról a másikra, hanem ehhez az előbb említett regionális alapokon való integrálódási folya. mat szükséges. Amit eddig ugyanis pozitív eredménynek könyvelhetünk el Európa szempontjából, az hat európai nemzetnek a Szén és Acélközösségbe, valamint az úgynevezett és egyelőre még nagyon bizonytalan Európa-Hadseregbe való tömörülése. Ha ennél azt vesszük, hogy — a Vatikán-államot, Törökországot, a szabadságért küzdő, szuverenitásából megfosztott Ausztriát és néhány törpe fejedelemséget nem tekintve — tizenhét európai állam tartozik ma a Vasfüggönyön inneni Európához, úgy be kell vallanunk, hogy ami eddig történt Európa egyesítésének érdekében, még nagyon távol áll az Európai Egyesült Államoktól és nem egyébb hat állam regionális föderáció létrehozására irányuló kísérleténél. Hogy mennyi nehézségbe ütközik csupán a hat szóbanforgó ország integrálódása is. — annak ellenére, hogy ezek külügyeit eddig az európai gondolat őszinte barátai vezették — azt mindenki maga tapasztalhatta az elmúlt esztendők során. Mennyivel több ütközőpont merülne fel, ha a tárgyaló asztalnál az összes európai nemzet kép. viselői ülnének! Mindez amellett szól. hogyha valóban akarjuk az Európai Egyesült Államok megszületését, előbb kinek-kinek a saját házatáján kell megindítania az integrálódási folyamatot azokkal az őt körülvevő nemzetekkel, melyekkel közös gazdasági és politikai érdekek, közös tradíciók és földrajzi adottságok fűzik össze. Főleg vonatkozik ez a kis országokra, mert ezek csakis igy fogják tudni saját érdekeiket az európai egyensúly megőrzése révén kellőképen biztosítani az uj rendben. A regionális integrálódás ezért nemcsak annak előfeltétele. hogy hamarább érjük el egész Európa egyesülését, hanem annak is, hogy a kis népek nemzeti érdekeiket kellő súllyal képviselhessék benne és hogy az uj rendezés keretén belül a szükséges, egészséges egyensúlyi helyzet kialakulhasson. A magyar emigráció úgy saját nemzeti, mint európai szempontból is végzetes hibát követne el, ha elhanyagolná ma egy még nagyon távoli lehetőség kedvéért a bennünket közvetlenül érintő dunavölgyi problémák mielőbbi megoldását. Ha helyes magyar és helyes európai politikát akarunk folytatni, úgy olyan területen kell ezt megkezdenünk, ahol valóban hasznos munkát fejthetünk ki és ahol szavunk súlyánál fogva ezeréves történelmi hivatásunknak tehetünk eleget. Nem kétséges, hogy ez a terület a magyarság számára az 1918 óta darázsfészekké, később pedig siralomvölgyévé változott Dunamedence. Mindenki tisztában van azzal, hogy a Dunamedencével kapcsolatos kérdések rendezésének gyakorlati megvalósítása csak azután válik lehetségessé, ha sikerül a szabad Nyugatnak Oroszországot régi határai közé visszaszorítani. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy már ma az emigrációban rendezzék a dunai népek szomszédaikkal vitás kérdéseiket s lefektessék a jövőbeni kölcsönös együttműködés alapjait, melyek a Dunamedence reintegrálódásában keresendők. A közös történelmi múlt, mai közös sorsunk, a közös jövőbeni érdekek és magának a Dunamedencének az integrálódást egyenesen parancsoló földrajzi helyzete, mind emellett szólnak. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázatot hirdetünk versre, novellára és rádió-hangjátékra. A pályázaton résztvehet minden odahaza élő hallgatónk és minden magyar menekült. A pályázatot 1954 szeptember 15-ig kell beküldeni a Szabad Európa Rádió címére: München, Englischer Garten 1, Illetve München 62. Postafiók 20. Kérjük a borítékon feltüntetni: Irodalmi Pályázat. A pályázati feltételek: a beküldött novella ne legyen hosszabb 250 gépelt sornál; a rádió-hangjáték ne haladja meg a 20 ritkán gépelt oldalt. Magyarországi pályázóink a feltűnés elkerülése végett pályamüveiket részletekben is küldhetik cimünkre. Pályázatunkra a következő dijakat" tűztük ki; Verspályázat: I. díj: 2500 frt. ($75). II. dij: 1800 frt. ($50), III. dij: 900 frt. ($25.) Novellapályázat: I. dij: 2500 frt. ($75), II. dij: 1800 frt. ($50). III. dij: 900 frt. ($90). Rádió-hangjáték pályázat: I. dij 5000 frt. ($150), II. dij: 3600 frt. ($100). III. dij: 1800 frt. ($50) A vers és novellapályázatra érkező jelentősebb müveket hétrőlhétre ismertetjük Irodalmi Pályázatunk műsorában. Az ismertetett versekért és novellákért külön tiszteletdijat utalunk ki. Magyarországi pályázóinknak tiszteletdij fejében csomagot is tudunk küldeni. Pályázni lehet névvel és jeligével. Rádió-hangjáték pályázatunk a magyar rádió-játék műfaját kívánja kialakitani és felfrissíteni. A terjedelem, húsz ritkán gépelt oldal, időben félórás hangjátékot jelent. A szerdánként műsoron lé. vő Studio 3 cimü hangjáték műsorunk mintául 'szolgálhat a pályázatra. A hangjáték lehet önálló alkotás; lehet történelmi és irodalmi nagyjaink életének vagy cselekedeteinek hangjátékszerü feldolgozása; jelenetek a mai otthoni magyar életből; fel lehet dolgozni rádió-játékra magyar, vagy külföldi novellákat, stb. A pályázat bíráló bizottsága: a Szabad Europa Rádió Magyar Osztályának Művészi Tanácsa. A Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának Művészi Tanácsa. Kérjük, elolvasás után adja tovább a lapot ismerőseinek. Reális politikát! Irta: TAUBINGER M. LÁSZLÓ. \
