Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1954-04-15 / 4. szám

1

1954 április “KRÓNIKA” 7-rk OLDAL

VITA-FÓRUM

Zárszó egy magyar közjogi kérdéshez

Irta: Dr. BOROSS FERENC.

“CSÚFSÁG ÉS SZÉGYEN VOLNA... ”

A Szovjet, miközben vasfüggönynyel és aknamezővel zárja el rabországait a Nyugattól, jegyzéket intézett az Egyesüh Államok' hoz és szövetségeseihez és nem egyebet áhit, mint hogy vegyék fel tagul az Atlanti Egyezmény országainak közös katonai szervezetébe, a NATO-ba.

Most már hajlandó belemenni abba is, hogy alakuljon kölcsö' nős biztonsági szerződéseken alapuló, össz-európai szervezet, amelybe felvehetnék az Egyesült Államokat is. A berlini konferencián tudvalévőén már javasolt ilyesfélét, azt ajánlva, hogy Európa valamennyi 32 országa álljon össze és az Egyesült Államokat kizárva, egy európai Monroe-elv (“Európa az Európaiaké”) alapján biztosítsák egymás függetlenségét és területi integritását. E javaslat átlátszó ostoba ravaszságánál csak vakmerősége volt nagyobb, hiszen ha Amerikát kizárják az európai védelemből, a Szovjet a többieket óriásian túlszárnyaló, legnagyobb haderejível úgy, dirigálhatna Európában, ahogy akar.

Azt lehetne hinni, hogy ennél arcátlanabbat már a polgári Nyugatot gyengeelméjünek tekintő Szovjet-superbölcsek sem tudnak kitalálni. Hát tudnak, mutatja az uj ajánlat. Miként egy szellemes párisi lap irta, olyan ez az uj javaslat, mint amikor a gyujtogatási tébolyban szenvedő, piromániás ember — felvételét kéri a tűzoltósághoz.

Ez az ajánlat azzal is túlszárnyalja a berlininek vakmerőségét, hogy még árat is kér annak fejében, hogy a Szovjet módot kapna a NATO belülről való megfúrásának lehetőségére, mégpedig nem kevesebbet, mint az EDC., vagyis a nyugateurópai hadseregterv feláldozását, Nyugateurópa közös védelmi felkészülésének és uj német katonai divíziók felállítása tervének elejtését, hogy Nyugat-Németország, katonai ür legyen Európa szivében.

Akármily jól időzítették is az ajánlatot a mostani hidrogénbomba-félelmek napjaira, nincs senki, aki komolyan venné e legfrissebb moszkvai blöfföt.

Csak a rabországok csatlóskormányai veszik komolyan és a magyarországi úgynevezett felszabadulási évforduló ünnepen április 5-én, az Oroszországból jött, titokzatos múltú és magyarul csak törve beszélő Bata István “alábornagy és honvédelmi miniszter”, a magyarországi Polit Büro póttagja a díszszemlén tartott beszédében sürgette, hogy a Nyugat fogadja el ezt a "békebiztositó” ajánlatot. Kétségtelen, hogy a többi magyarországi és más rabországi csatlóskreatúráknak is ez az álláspontjuk, ami magában is mutatja, hogy az ajánlat elfogadása Moszkvának és a rabnépek nyakán ülő csatlósainak volna jó; a kommunista terjeszkedés érdekeit segítené elő és igy a többi népek számára csak ártalom és kárhozat lehet.

A nyugati szövetségesek írásban fognak válaszolni az orosz jegyzékre, de a State Department azonnal jelezte elutasitó válaszát és kijelentette, hogy ily szervezet "csúfság és szégyen volna, amíg a keleteurópai országok abban mint moszkvai csatlósok vennének részt”.

Ez a kijelentés a dolgok lényegére tapint. Kölcsönös biztonsági szerződéseken alapuló megegyezés Moszkvával, addig fontolóra sem vehető, amíg a rabországok vissza nem nyerték szabadságukat. A Szovjetnek előbb helyre kell hoznia rabló-bűneit, előbb igazságot kell teremteni Európában, függetlenséget és igazságos területi ujjárendezést kell megvalósítani s csak ha már igazságtevés történt, lehessen szó az állandósításról, kölcsönös garanciákkal való körülbástyázásról. A rabláncokat nem szabad és ne is lehesssen kölcsönös garanciákkal véglegesíteni. Moszkvának ez az egyik fő-utógondolata, hiszen ha ily kölcsönös garancia-szervezet a rabországok szabaddá-tétele nélkül létrejönne, a Nyugat elárulná a rabországokat, sőt végeredményben önmagát is, mert appeasementjével csak még vakmerőbbé tenné Moszkva terjeszkedési étvágyát.

A State Department nyilatkozata átlát a szitán és rámutatva a rabországok ügyére, hideg zuhanyt zudit a moszkvai arcátlanokra. Örvendetes, hogy Eden angol külügyminiszter hasonló elutasitó nyilatkozatot tett és a francia kormány sem megy lépre.

(Folytatás)

Jakab Mihály szabadlábon védekezett s igy merész állítás az, hogy a Népbiróság előtt vallomást csikartak ki tőle. A büntető bírónak tudnia kell, hogy a nagy nyilvánosság előtt lefolyt tárgyaláson igén nehéz helyzetben van a bíró, ha meg nem engedett eszközökkel vallomást akar kicsikar, ni. A testet és lelket az Andrássy ut 60. és a Katona Politikai Osztály kinzókamráiban törik össze, de nein a bírói tárgyalóteremben, ahol 100 és 100 árgus szem figyel.

Az a ténykörülmény, hogy az Országtanács 1944 október 27-iki üléséről felvett jegyzőkönyvben Serédy Jusztinián Biboros-Hercegprimás felszólalása rögzítve nincsen, egyáltalán nem bizonyítja, miszerint a Bíboros a Kormányzó lemondása és Szálasi megválasztása miatt alkotmányjogi kifogást nem emelt s ezen kifogását Írásban ,is nem juttatta el Jakab Mihályhoz. Ellenben az a ténykörülmény, hogy a jegyző, könyvet csak a felváltva elnöklő Tasnády-Nagy András és báró Perényi Zsigmond, valamint Jakab Mihály jegyző írták alá, kétségtelenül bizonyítja, hogy a jegyzőkönyv nem tartalmazta hiv szellemben az ülés lefolyását. Kiemelendőnek tartom, hogy az említetteken kívül csak Serédy Jusztinián Biboros-Hercegprimás és Balázs Kornél a Közig. Bíróság másodelnöke vettek az ülésen részt.

Ha a külömböző eljárási szabályok a bírói ítéleteket csak akkor tekintik érvényesnek, ha azokat' az ítélkező tanács minden tagja személyesen irja alá, úgy az aláírás még inkább kötelező egy olyan szerv jegyzőkönyveire és főleg határozataira, amely egy ország sorsdöntő kérdéseiben határoz. Az aláírás a jegyzőkönyvben és határozatban foglaltak tartalmáért a felelősség vállalását jelenti és ha Serédy Jusztinián Bíboros, valamint Balázs Kornél a jegyzőkönyvet nem írták alá, úgy nyilvánvaló, hogy az abban foglaltakért a felelősséget sem vállalták.

Alapos okom van azonban feltételezni, hogy az ülés jegyzőkönyve hiv szellemben vétetett fel s a jegyzőkönyvet az ülés összes résztvevői aláírásukkal is ellátták. Miután azonban az ülés jegyzőkönyve -és a határozat nem felelt meg a hatalom birtokába helyezkedettek elgondolásainak és céljainak, az ülés lefolyásáról és a határozatról még egy jegyzőkönyv készült, amely azonban már nem tartalmazta a Biboros-Hercegprimás különvéleményét. Ezért az Országgyűlés elé terjesztett jegy. zőkönyvet és határozatot Serédy Jusztinián Bíboros és Balázs Kornél nem írták alá, vagy még valószínűbb, hogy a jegyzőkönyv aláírás végett nekik be sem mulattatott.

Bár nem voltam jelen az Or. szágtanács 1944 október 27-iki

ülésén, mégis határozottan tagadom, hogy az ülés befejezte után Serédy Jusztinián Biboros-Hercegprimás a lemondott Kormányzó helyett Szálasi Ferenctől kivette a miniszterelnöki esküt.

Az alkotmányosan kinevezett miniszterelnök közjogi funkciót (kivéve a saját és kormányának •kinevezésére vonatkozó okirat ellenjegyzését) addig nem teljesíthet, amig az alkotmányra az esküt le nem tette.

Az 1944. évi X. te. tudomásulvette, hogy Szálasi Ferenc a miniszterelnöki teendők ellátása mellett 1944 október 16. napjától gyakorolja az államfői jogkört.

Ha a Kormányzó szándéka 1944 október 16-án arra irányult, hogy Szálasi Ferencet miniszterelnökké kinevezze, úgy nemcsak jogosult, hanem kötelezett is lett volna az eskü kivételére. De miért csak 11 nappal később vette ki a Bíboros az esküt az “alkotmányosan” kinevezett miniszterelnöktől, mikor a Bíboros a kormányzói jogkört személyileg nem is gyakorolhatta s igy a lemondott Kormányzó helyett sem vehette ki a miniszterelnöki esküt. Mindehhez még hozzáteszem, hogy az államfői jogkör törvényileg biztosított személyhez kötött jog s az Államfőt sem illeti a jog, hogy jogkörének gyakorlását egészben vagy részben harmadik személyre átruházza.

Ámde nézzük, hogyan és miképpen lett Szálasi alkotmányos miniszterelnök. Erre vonatkozólag a Kormányzó emlékirataiban a következőket találjuk:

“Az SS hadiszálláson két szobát utaltak ki számomra. A korridoron számtalan őrszem volt felállítva és saját szobámban is fegyveres SS katona őrzött. Lakatos miniszterelnök, Vattay altábornagy és Tost alezredes voltak nálam. Rövid idő múlva belépett egy német tiszt és jelentette, hogy a “Ministerpräsident” kíván velem beszélni. Nagyon csodálkozva mentem a szomszéd szobába, ahol Szálasi Hitler-köszöntéssel üdvözölt és kérte, hogy miniszterelnökké nevezzem ki. Hosszú pályafutásom alatt még nem fordult elő, hogy valaki önmaga kinevezését kérje. Tanácsoltam Szálasinak, hogy a németek által neveztesse ki magát, ha mindez eddig még nem történt volna meg. Én itt egy fogoly vagyok — fűztem hozzá — aki államügyekkel foglalkozni nem tudok és ezenfelül Ön volna az utolsó, akit miniszterelnökké kineveznék. Mindez nem akadályozta a nyilas vezért abban, hogy délután hasonló kívánsággal hozzám ne jöjjön, amikoris tőlem azonos választ kapott.”

Ugyanezen nap délután 6 órákor a Kormányzó SS katonák kíséretében a királyi Várba ment át, ahol Veesenmayer német követ megzsarolta azzal, hogy elrabolt gyermekét csak azon feltétel mellett bocsátják szabadon, ha az államfői tisztségről lemond. Ekkor a Kormányzó aláírta az előre meg szövegezett nyilatkozatot Veesenmayernek azon megjegyzést téve, hogy "Géppisztollyal kikényszeritett aláírásnak nincs alkotmányos érvénye.”

4. A törvény a törvényhozó hatalom által alkotmányos formában kimondott és kihirdetett jogtétel.

Az 1920. évi I. t.c. a törvényszentesítés helyett a Kormányzónak a törvénykihirdetés jogát tartotta fenn. A kihirdetés a törvény lényegi kelléke s mindaddig, amíg a törvény alkotmányszabta formában kihirdetve nincsen, az Állam egyetlen polgárára sem kötelező. A kihirdetés által a Kormányzó a törvényalkotásban is részt vesz.

Korábbi cikkeimben a jogszabályokkal kellően alátámasztva bizonyítottam, hogy az 1944. évi X. te. — amely a Kormányzó lemondását és Szálasi államfővé választását törvénybe iktatta — az alkotmány előírásainak megfelelően a mai napig kihirdetve nincs és igy olybá tekintendő, mintha meg sem alkottatott volna.

Jogi érveimre dr. Szeműk Jenő röviden, de annál értelmetlenebbül azt válaszolta, hogy az 1937. évi XIX. te. az Országtanácsnak a Kormányzónál szükebb jogkört

t