Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1954-04-15 / 4. szám

2-ik OLDAL "KRÓN1K A" 1954 április. Husvét az emigrációban az állam s a jogtudomány terén feltűnő, régivágásu emberek szá­mára szinte botrányosan modern felfogásai voltak. Mint fiatal tiszt szolgálattételre ajánlkozik a soros tiszt helyett karácsony éjszakáján, hogy az illető a szentestét család, ja körében tölthesse. Ezt a fiatal­embert érdeklik mások örömei, szenvedései és a szociális igazsá­gosság akkor még oly megoldat­lan kérdései. 1911 októberében tartotta es­küvőjét ZITA pármai hercegnő­vel. A májusban szén íté avatandó X. Piusz pápa az akkor uralkodó Szentatya, üdvözlő levélben igy ir a fiatal párnak: “Vesse a je­gyespár minden bizalmát a Jóis­tenbe, aki mindig megsegíti azo­kat. akik igaz hittel és áhitattal hozzá fordulnak. A házasság szent sége, amelyet most vettek föl s amelynek magasztos volta csodá­lattal tölt el bennünket, váljék boldog családi életük alapjá­vá". (2.) Amikor a szerajevói merénylet következtében trónörökössé lesz és 27 éves fejjel a kirobbanó vi­lágkatasztrófa forgatagába kerül, két esztendeje van még arra, hogy előkészüljön az emberfeletti fela­datra. Jómaga is résztvesz csapat­testével a déltiroli és olasz har­cokban, majd I. Ferenc József megbízásából ismételten végiglá­togatja a külömböző frontokat. Jó iskola ez a jövendőbeli király­nak. Ahol csak megjelenik, re­ményt hoz és kitörő lelkesedés fo­gadja. Mi jellemzi ezeket a há­borús éveket? Minden reggel szent mise, hetenként többször szentál­dozás, vagyis bensőséges kapcso­lat az Úristennel, aztán állandó utánjárás, hogy milyen a legény­ség ellátása. . . Aki nap mint nap az Úristennel beszél a háborúról, ezrek szenvedéséről, saját szemé­vel látott töménytelen nyomorról, az tudja, hogy mi a tennivalója. “Mindent meg akarok tenni, hogy a háború rémségeinek és ál­dozatának minél előbb véget ves­sek és hogy visszaszerezzem né­peim számára a béke keservesen nélkülözött áldásait. . .”(3.) így ir az ifjú király az öreg Ferenc József halála napján a monarchia népeihez intézett nyilatkozatában. Egy félévre reá a norvég politikus és iró Björnson előtt igy nyilatko­zik: “Tudom mi a háború, isme­rem szörnyűségeit és azt is tudom, hogy mit jelent a béke. S ez az én akaratom, a béke”. (4.) Mig a milliók a lövészárkokban véreznek, a fiatal király elindul és megkezdi a becsületes, lelkiisme­­rétes férfi-harcát német marsaitok vak győzniakarása, diplomaták si­ma rosszakarata és a feudálisok akadékoskodása ellen a békéért és a népért. Nekik kellemetlen a becsületes ember. KÁROLY királyról Anatole France, a fran­ciák halhatatlan nagy írója, a fi­nom, flegmatikus szellemesség mestere és a népbarát, haladó értelmiség egyik legmarkánsabb képviselője tőle szokatlan tiszte­lettudással irta, hogy a legbecsü­letesebb, talán egyetlen abszolút becsületes ember volt a világhábo. ruban. sj: % % A hires SIXTUS afférrtól, KÁ­ROLY király békekisérletéről (sógorának, Sixtus burbon-pármai hercegnek közvetítésével próbál­kozott, hogy megtalálja a béke út­ját) sokan és sokféleképen írtak. Azok, akiket, győzelmi optimiz­musuk elvakitott és nem látták, vagy nem akarták látni a nép le­­rongyolódottságát s a katonák kibírhatatlan nyomorát, gyávaság nak és árulásnak bélyegezték. Akiknek szálka volt a szemükben a békekirály, addig mesterkedtek, amíg el nem idegenítették tőle azo­kat, akikért az életét adta.volna, a népeit. . . Öt évig harcolt Károly a gyű­lölet ellen. Talán mondhatná va­laki, hogy nem jól választotta meg az embereit, hogy nem találta meg minden pillanatban a politikailag legmegfelelőbb megoldást. Lehet, hogy igaza van az illetőnek, de lehet, hogy téved. De azt senki­­sem vonhatja kétségbe, aki annak a viharos öt évnek történetét is­meri, hogy becsülettel, tiszta szán­dékkal és tiszta eszközökkel har­colt a békéért. (5.) Öt ilyen esztendő megérleli az embert, megérleli és megemészti. Károly királynak az Isten volt a támasza ezekben a nehéz időkben. Gyermekkorából a férfikorba tö­retlenül hordozott hűség, ez a mély, hit valló szentekre emlékez­tető vallásosság, az Istennel való bensőséges kapcsolat úgy fejlő, dött s mélyült el a férfiben, ahogy a felelősség fokról-fokra egyre nagyobb súllyal nehezedett a vál­lára. Ez jellemzi a fiatal királyt, bensőséges, boldog családi életé­ben és ez kiséri az uralkodás tö­vises utján. Aki ilyen szivközelben él az Istenhez, azt nem tudja le­győzni a gyűlölet és a szenvedés. Mert amikor a népeibe beleoltot­ták ellene a gyűlöletet, amikor el kellett hagynia hazáját, az egész­ségtelen szigeten pedig úgy lát­szott, hogy fiatal élete rombadől, akkor érte el ez az élet tetőpont­ját, akkor lett a gyönge emberi békefejedelem az örök Békefeje­delemhez hasonló, akkor tette éle­tét az áldozati oltárra népeiért. B. M. K. * « • (1) Kaiser Karl Charakter­bild eon I. G., Wien 1925. Yogelsangeerl. 96-9. oldai (2) Ugyanott, 22 oldal. (3) Arthur Graf Polzer-Ho­­ditz: (Aus der Geheimmappe seines Kabinettschefs) Amaft­­hea-Verl. Zürich, Leipzig, Wien, 1929, 168. oldal. (4) Kaiser Karl-Charakter. bild ... 63. (5) Lásd Polzer-Hoditz: Ka­iser Karl, 351-386 oldal. NT. RÁCZ GYŐZŐ HALÁLA. Nt. Rácz Győző passaici refor­mátus lelkész, volt egyházkerületi elnök férfikora delén, 47 éves ko­rában. egyházának paróchiáján, dolgozó-asztala mellett, szivszél­­hüdésben meghalt. A szabolcsvár­­megyei Tiszabezdén született s iskoláit Kisvárdán. Debrecenben, Budapesten és Bloomfielden vé­gezte, 1929-ben szentelték lelkész­­szé. Özvegye és két gyermeke gyászolja. Nt. Rácz Győzőnek hazafias magyar lelkülete és humanista szellemisége miatt sok tisztelője volt amerikai magyar körökben is. Derék egyénisége emlékét kegye­lettel megőrizzük. Évről-évre igy husvét előtt a ré­gi kétségek támadnak fel az em­berben. Megvert magyar sorsunk vetiti elénk ezeket a kételyeket, amelyek többnyire ilyenek: Ha az Isten a végtelen jóság, akkor miért oltatt olyan sok rossz szenvedélyt egyes lelkekbe? Akit még jobban fojtogat a sorsa, az még tovább is megyen: Ki tudja, talán nem is Ő ennek a világnak az igazi fejedelme, ha­nem a Sátán. . . És valóban, mintha maga a Sá­tán járna közöttünk, aki megszag­gatja a ruhánkat és ordító fájdal­munk, ennen vér-ivásunk egyre gyűjti a kinok billikomába a ret­tentő keserűséget és ebből kijut jócskán mindannyiunknak. Igen, a Sátán jár közöttünk, aki mint ordító oroszlán szüntelen keresi, hogy kit nyeljen el s úgy érezzük: erősebb és hatalmasabb a jóságnál, amely mindég gyön­gébbnek bizonyult ellene. . . S ki tudja, nem-e az övé lesz majdan a végső győzelem ezen a földön?!... Roppant fájdalmas az önkinzás. nak ez a neme, amelynek nyomán tenger bűn, nyomor, szenvedés, halál és maga a kárhozat követ­kezik. Emigrációs életünk szörnyű nya. valyája ez a kétségbeesés, amikor valójában csk az ember szája jár rá az ilyenfajta mosdatlan beszéd­re. Pedig imádság a gyökere ennek is. Meg a hűség, szeretet, meg a szivbeli jóság. S bizonyára, ezeket a kifakadásokat nem is bírálják el olyan súlyosan az égben. . . Mert hát bajaink azok vannak jócskán s egyes lelki őrmesterek gyönyörködnek ebben a szenve­désben és kietlen magányossá­gunkban, amelyben ez a széttagolt magyarság él és vonaglik. . , Hát mulatni lehet is azon, ahogy mi élünk. Előljárnak közöttünk az ingyenélő széptevők, akik hol las­sú. hol ütemes gyors csárdással járják az idő bolondját. Gyümölcséről ismerjük meg a fát — mondotta az Üdvözítő, aki egy magasztos élet után a kinok kínjától átalverten igy kiáltott fel: — Miért hagytál el engemet? Ezek az uj hazafiak fattyúhaj­tások csak a magyarság fáján s hazafiasságuk úgy kong, mint az üres hordó, amely csak az ő hiú­ságukat és kevélységüket esik. landozza s talmi dicsekedésekben páváskodik. És ezalatt parlagon hevernek legfőbb javaink és ebek harmin­­cadjára kerülnek legjobb értéke­ink. Ezek az urak már csak nevük­ben magyarok s még azok is, akik a magyarság vérén piócáskodnak, a gyermeküket már idegennek ne­velik. Ezek már nem értenek ma­gyarul egy árva szót sem. . . Pedig az igazi értékeink itt van­nak közöttünk, de hiába kiáltanak az alvóknak, hogy ébredezzetek, kiáltó szavuk elvész a pusztában. A csak beszélők helyett itt van­nak a dolgozók, akiknek lelkében kiégett a harag és a bosszú. Sze­mükben lelkes a láng s a nyomo­rult öncéluság helyett szentségnek tennék a közérdeket. De a maguk is vezetésre és irá­nyításra szoruló törpék nem ad-, ják át a helyüket a szellem embe­reinek. Azoknak, akikben még hallik a századok elhantolt zokogása, amely az eget dörömbözi, mielőtt elnyelne bennünket a tér és az idő iszapja! Emberek, magyarok, akiknek a múltjuk tiszta, akik fölé tudnak magasodni ennek a szörnyű ka­tasztrófának. A királyra gondolok elsősor­ban, akinek már a puszta neve élő-eleven agitáció, robbantó erő. a magyarság feltámadására vezető útját beragyogó napfény! . . . Sajnos, egyre sötétül és vakul az éjszakánk. Pedig nekünk nem a néző, hanem a látó emberekre volna szükségünk, akik vissza adnák hitetlenségünkre a hitet, reménytelenségünkre a megváltó reményt. Azoknak félre kellene állni a közélet posztjairól, akik csak ma­guknak teremtik újra a világot. ■Egy kis lelkiismeret vizsgálattal és felelősség érzettel le kellene mondani a rangidősségről, helyes látással eltüntetni a többnek tünés látszatát, vessék le a szamárfüle­ket mutató, amúgy is nevetséges álarcot. . . S aki igy megigazul, nem fog soha kisebbnek látszani, mert iga* zában csak emelkedik úgy a ma­ga. mint mások szemében. . , A magyarság fája csonkán me­­redez a kietlen idő zordságában. De már közeledik az idő, amikor meglátjuk ennek a csonka fatörzs nek az uj kivirultát és megkóstol­hatjuk drága gyümölcsének bő­szüretét. Ezt a feltámadást harsonázzák a húsvéti harangok s ezt várja a magyarság igazi, jobbik része, akik nem váltak idegenekké. . . Az bizonyos, hogy csak kevesen lesznek a hivatottak, a választot­tak, de ezeknek a keveseknek lesz az a rendeltetésük, hogy majdan újjá építsék az országot. . . Az idegen érdekeket szolgáltak alól pedig irgalmatlanul ki kell huzni a gyékényt. A kiválasztott kevesek majd megpróbálják a lehetetlent és megkísérlik a csodát! Husvét van. Színes, bolyhos barkák suhognak: az egyforma föld. uj tavasz hirdetői. Ilyenkor újból megtelik lelkünk a feltámadás Ígéretével. A meg­ejtett virágok termő gyümölcsben születnek újjá s igy megy ez a vi­lág teremtése óta. Bíztok benne, hogy el fog jönni nekünk, magyaroknak is az ün­nepek ünnepe: az uj feltámadás, mikor az Igazság bibortalárban jár előttünk s király urunkban rajta felejti tüzes szemét a Nap. . . Zenél a husvét csöndje. Sosem hallottam ilyen lágy muzsikát. Anyám hangján dudolgatja a szép séges bölcsőm dalát. Szeráfok kórusa cseng az Ég­ből felém s nem tehetek róla, hogy meglátogatott s itt maradt nálam egy ritka vendég: a remény. . , Canada, 1954 április. SZÉKELY MOLNÁR IMRE.

Next

/
Thumbnails
Contents