Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-02-15 / 2. szám
\ 10-ik OLDAL "KRÓNIK A" 1954 február. KRMÁS A KRÓNIKÁNAK Látomás Irta: P. SZELÉNYI IMRE A Krónikás hivatása nem csak abból áll, hogy a most végbement történéseket regisztrálja, vagy régebben történt eseményeket felfrissítsen, ha azok valamely oknál fogva aktuálisak ismét, pld. kerekszámu évfordulóknál. Nem érdekelnek senkit. Ha azonban a mostani vagy régebbi történések bizonyos oknál fogva ma is aktuálisak, vagy ha azokból mostanra is érvényes következtetéseket lehet levonni, akkor a Krónikás munkája mindennél fontosabb. Olyan, mint a vészharang kongása, figyelmezteti az embereket, hogy siessenek, baj van, minél előbb a vész színhelyéhez érnek, annál könnyebb a vészt elfojtani, olyan mint a jó orvos, aki idejekorán észreveszi a bajt, amikor még -könnyű segíteni, de észreveszi azt is, hogy baj ugyan még nincs,, de könnyen lehet, ha az illető “nem ésszerűen viselkedik, utalhat végzetes példákra, de utalhat arra is, hogy a jó tanács megszivlelése mily gazdag kamatokat hozhat. Ily értelembe véve a történéseket, bőségesen akad a Krónikás tollára olyan esemény, amelyet érdemes felfrissíteni, kommentálni is. AMI SZÁZ ÉVE TÖRTÉNT. Akkor, mint már annyiszor azelőtt és azután, a világ meghódítására törekvő oroszok — akiket ezért az úgynevezett “elfogulatlan” világtörténelem egyáltalán nem sietett megbélyegezni sohasem — nekitámadtak a török birodalomnak és pedig oly sikeresen, hogy végül is Anglia és Franciaország úgy érezték, hogy nekik ezt a világ egyensúlya érdekében nem szabad tovább tűrni. Nem is tűrték és mivel az oroszokat ném támadhatták meg közvetlenül a kontinensen át, mert Poroszország nem volt hajlandó melléjük állni, óriási kerülővel, költséggel a Fekete Tengeren át hajóztak csapatokat a Krim félszigetre, ahol több mint egy évig véreztek, arattak nagy győzelmeket, mind hiába, mert hiszen a nagy orosz mamuthot nem bojtos farka végén, hanem valahol a szive táján kellett volna támadni. Az egész dolog feltűnően hasonlít a most szerencsésen befejezett koreai háborúhoz — nesze semmi, fogd meg jól — könnyen megtörténhetett volna, hogy a hazájuktól oly messze harcoló szövetségeseket, akikhez akkor azóta oly sokszor bevált módszer szerint csatlakozott a későbbi olasz királyság magvát képező szárd királyság és részben a románok is megsemmisítik. Ugyanis az oroszok bizonyosra vehették, hogy a végén ők kerekednek felül, mert ott van a fiatal osztrák császár, Ferenc József, az nekik életre-halálra le van kötelezve, hiszen alig öt éve meny nyi orosz vér folyt el, csak azért, hogy a fiatal uralkodó ne találja helyesebbnek, a magyarokkal való békés megegyezést, ami az alkotmányos eszméket halálosan gyűlölő orosz cárnak sehogysem tetszett volna. Ha akkor Ferenc József a tanácsadóira hallgat, akkor minden bizonnyal a nyugati csapatok borzalmas katasztrófájáról Írhatna a Krónika, de az ifjú uralkodó akkor már a szivére hallgatott, nem törődött azzal, hogy hálátlannak nevezik még jóval azután is. Előbb semleges maradt, majd a nyugati szövetségesek mellé állt nyíltan, de nem katonailag, mert az Isten által reábizott polgárok vére becsesebb volt neki, mint akármilyen hódítás. így tudtak a nyugati szövetségesek, becsülettel kikerülni a kelepcéből, amelyet önmaguknak állítottak. Hála Ferenc József békeszeretetének, igy juthatott végre két román fejedelemség bizonyos önállósághoz az oroszoktól, sőt bizonyos területhez is, csak Oroszország viseltetett azután a “hálátlan” monarchia iránt ólthatatlan gyűlölettel. Mi jobban tudjuk, hogy Ferenc József hosszú uralkodása alatt egyszer sem kezdeményezett háborút, de láthattuk, hogy a nyugati hatalmak, Anglia és Franciaország mikép hálálták meg ezt Ferenc Józsefnek és utódjának 1914-18-ban. Azt is tudjuk, hogy az olasz és román mily mohón siettek beleharapni annak a vonagló óriásnak testébe, aki nélkül sohasem juthattak volna önálló államisághoz. SZÁZÖTVEN ÉVE. Egy másik világhódító ostromolta igen hatásosan az ezeréves tradíció által megszentelt németrómai császári címet — mert akkor az már cimnél egyébb nem igen volt — mire I. Ferenc József koronás magyar király, aki a német-római császári címet is viselte, ehelyett az üres cim helyett a sokkal reálisabb osztrák császári címet vette fel, de kihangsúlyozta, hogy ezzel az ősi magyar alkotmányon semmi változás nem esik, nem esik a monrchia két országa közötti kapcsolaton sem. Akkor nem sokat láttak a dologban, pedig kiderült, hogy a középeurópai béke legjobb biztosítéka a németség köréből kikerült nagy monarchia és kitűnő ellensúly a pánszláv és pángermán törekvések ellen, főképp, ha a két országrész egymással egyenrangú fél a nagy monarchiában. A 19-ik században a nyugati nagy államférfiak, még a poroszok is felismerték ezt, mily tragikum, hogy huszadik századbeli utódjaik már ennek épp az ellenkezőjét hirdették és erőhatalommal tönkre is tették a béke legbiztosabb oszlopát, a monarchiát. Saját húsúkba vágtak, a mostani atombombáktól rettegő világ ezt annak köszönheti, hogy a 150 évvel ezelőtt történt változást mindenféle népboldogitó elvek hangoztatásával, az orosz cárizmus és eszmei utóda, a pánszláv bolsevizmus javára megváltoztatta, sőt még ma is ragaszkodik hozzá. A Krónikás süket füleknek kiáltozta oda, hogy tűzveszély van. 140 éve, 1814 márciusban, a legyőzött világhódító országban jártak már az angol, német, orosz, magyar, osztrák csapatok, hallani sem akartak arról, hogy I. Napóleont meghagyják a császári trónon, amelyre éppen 10 évvel aze-Vánkosomon könnyem szárad, Megújuló magyar bánat. A lánc csörög: itt is, ott is. . . A porkolább bolsi, hamis! Zöld mezőink bus temetők, A gyáraink átkot termők! Hegyeinket vér borítja, — Vizeinknek nincsen hangja. Zászlónk lehullt, por lepi ma, Könnyes minden harangszava. Templomaink a végvárak, Nagy vigaszra, itt találnak! Fáradt lelkűk harcokban van, De a hitük: halhatatlan! llgy érzem a Vérszerződés: Álmaikban erősödés! Az őrtüzek titkon égnek ~ Gyújtására a ‘‘békének!” Könnyes arcuk égő fárosz, Szabotázsuk elszánt átok! A Hét Vezér megtért, virraszt! Védanyánktól jön a malaszt! Turul-madár porból éled — Hősök hantján rak ő fészket! E fészkekből sasok szállnak, Csodájára a világnak! Ősi-madár lángokban száll: Szeme csillog s a szive láz. . . lőtt lépett, mint hitték, élete végéig. De a győztesek nem feltétlen megadást követeltek a levert frannia néptől, amely több mint húsz évig tartotta háborús izgalmakban a világot, még a legyőzött uralkodót sem akarták háborús törvényszék elé vinni. Igazságos békét ígértek, megtorlás, erőszakos területi változások, hadisarc, jóvátétel, más egyéb címeken történt legalizált vagyonfosztások nélkül és ime a koronás fők akaratából létrejött béke után 100 évig örvendett a világ biztonságnak, olyan fejlődésnek, amelyről azelőtt álmodni sem lehetett, sőt még szabadságnak is. A Krónikás ezúttal is 1918-ban süket fülekre talált, inntő szavát tulharsogta a “népek önrendelkezési joga” jelszó. * A Krónikás végül megemlékszik arról, ami most februárban ötven éve történt. Akkor az Ázsia minden részét fenyegető orosz medve ellen támadt vakmerőén, minden figyelmeztetés, hadüzenet nélkül a feltörekvő, szintén imperialista szellemmel telitett japán nemzet. Tudjuk mi történt, az ázsiai bőségesen jövedelmező, birtokaikat féltő nyugati gyarmathatalmak örömmel fogadták a japán győzelmek hírét, abban még éppenséggel nem láttak semmit, hogy egyik ország a másikat megtámadhatja orvul, minden hadüzenet nélkül. A siker mindent Repülnek is bérceken át, Riadózzák Hungáriát! Vijjogásuk merész, elszánt, — A lelkekben uj forrást vág! Az őrtüzek titkon égnek, — Gyújtására a “békének!” Az ellenség kapkod, hebeg . . . Átkos sebe, be nem heged! Az ellenség nem is sejti, Hogy a magyart, mi segíti! Temetőkben téli estén ... Kihányt sírból uj erő kél! Bontogatják a szent falat, Vörösmartynk sem nyugodhat! Trombita szól sírok mélyén. . . Tárogató hadak élén! \ Nincs nyugalom, nincsen béke! A temetők is belépnek . . . Harcaikba, elszánt bálba, — A vén cigány nótájára! A nép rendül, keserve nagy, — Csepp vér helyett: életet ad! Gyújtására a “békének” — Az őrtüzek titkon égnek! Egy életük, egy haláluk, — Hős magyarok, mind Vértanuk! Gondolom, hogy a Megváltónk: Szeretete a megváltónk! i igazolt, igazolta a japánok szemében a pearl harbori orvtámadást, igazolta azt, hogy az Ázsiában akkor letört pánszláv imperializmus Európában keresett magának ezután teret, ahol kidühöngheti magát. Ebben a franciák és angolok, az Entente még elő is segítette őket, a Krónikás hiába figyelmeztette őket, a francia föld kétszeri megszállása, az angol világbirodalom összezsugorodása, mind az ötven évvel ezelőtt történt orvtámadás sikerére vezethetők vissza, de még a bolsevizmus is. Mit ér a legjobb orvos, ha a receptjeit nem csináltatják meg, ha a tanácsainak épp az ellenkezőjét követik?! KRÓNIKÁS. A KRÓNIKA BARÁTAIHOZ Lapunknak a; eddiginél is nagyobb elterjesztése és ezzel az általunk szolgált nagy nemzeti eszmék és célok mind szélesebb körben való népszerűsítése érdekében örömmel fogadjuk UJ LAP-KÉPVISELŐK JELENTKEZÉSÉT BÁRMELY ORSZÁGBÓL. Kérjük azon hazafias magyar testvéreinket, akik lapunknak országukban való képviseletére vállalkozni és ezzel a magyar ügyet szolgálni készek, írjanak mielőbb címünkre, 277 Fifth Ave., New York, N. Y., és közöljék, hány példányt igényelnek ottani propagandisztikus terjesztésre? A KRÓNIKA Az Istennek hatalma nagy! Ily nemzetet veszni nem hagy! Fájdalmamban ez a hitem. Víziómat átölelem! — Ötvennégyet büszkén kezdem! Carey, 1954.
