Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-02-15 / 2. szám
VOLUME XI. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y.f 1954 FEBRUÁR. NO. 2. SZÁM. A Mindszenty per ítélethirdetése ötödik évfordulóján , Irta: TAUBINGER M. LÁSZLÓ Régi igazság, hogy a zsarnokok hatalma ott törik meg, ahol a szel. lem birodalma kezdődik, azé a szellemé, mely az örökérvényű isteni igazságból és a történelem traditióiból meriti erejét. Ezeknek a hősöknek, ezeknek a jellemerős magyaroknak élén Mindszenty hercegprímás áll, a magyarországi katolikus egyház első főpapja, akit az isteni Gondviselés történelmünk legszomorubb óráiban küldött számunkra, hogy magatartásával kijelölje azt az utat, melyen a nemzetnek haladnia kell, ha át akarja vészelni a reánk szakadt nehéz időket. A Bíboros egyesítette személyében az apostolok törhetetlen hitét és bátorságát, az igazán nagyok szerénységét és aszkétizmusát, valamint a magyarság nemzetfenntartó, megalkuvásokat nem ismerő hazaszeretetét, mely lehetővé tette, hogy átvészeljük a történelem véres orkánjait és megtartsuk népünk számára az őt megillető helyet az európai kulturközösségben. Mindszenty Józsefben mi Istenhivő magyarok elsősorban a hívőt, az embert és a magyart tisz. teljük. Annak ellenére, hogy a katolikus egyház főpapja, személye ezen tulmenőleg, vallási felekezetekre való tekintet nélkül az egész Isten-hivő, igaz magyarságé. Amikor szavát felemelte a nyilas és bolsevista terror ellen, amikor szinte prófétai látnoksággal megjósolta a bekövetkező eseményeket és népét egységre, összefogásra, az isteni törvények előtt való meghajlásra szólította fel, nemcsak katolikus testvéreihez szólott, hanem az egész magyarsághoz, az egész szenvedő ország lakosságához, sőt ezen tulmenőleg a kulturvilághoz. Ahol csak megjelent,, a templomok spontán teltek meg a hívők seregével; a hivőkével, akik Istent keresték tekintet nélkül arra, hogy a katolikus, protestáns, vagy zsidó egyházak rítusa szerint imádkoztak. Mindszentyben nem a katolikus prelátust, hanem a hit és az isteni kinyilatkoztatáson alapuló örökérvényű igazságok szimbólumát látták, azokét az igazságokét, melyek eddig még mindég diadalmaskodtak azok felett, akik az anyag bálványának emeltek oltárt és milliók véres holttestének hekatombáin keresztül akarták boldogítani” az emberiséget. A bíboros hercegprímás két nagy emberi erény hordozója volt: a szereteté és a hűségé. Ez a két jellemvonása volt talán a legerősebb és ezeknek köszönhette elsősorban azt az erőt, ami szinte emberfelettivé tette alakját kortársai szemében. A felebaráti szeretet nevében emelte fel szavát két diktatúra üldözöttjeiért. . . Az Isten, egyháza és hazája traditiói iránt érzett hűsége volt, pedig az a forrás, melyből az erőt meritette ahhoz, hogy a zsarnokok előtt emelt fővel álljon meg és rettenhetetlen bátorsággal szemükbe mondja az igazságot, hogy az első keresztények alázatával vállalni tudja a megaláztatásokat, a megkinzatást és a börtön minden szenvedését. Nehéz a Bíboros személyében a keresztényt a magyartól elválasztani. Kereszténysége összeforrott magyarságával, magyarsága pedig kereszténységével. Mintaképe Ö annak a krisztusi szellemben élő magyarnak, amivé ma mindannyiunknak változni kéne, hogy lelkünk számára az üdvösséget, népünk számára pedig a jövőt biztosíthassuk. A krisztusi szeretetnek, közösségérzetnek, az ebből a szellemből született összefogásnak és egységnek kéne végre a gyűlölködés és széthúzás helyére lépni közöttünk, ha meg akarjuk állni helyünket a történelem itélőszéke előtt, mert egykor mindannyiunk számára elérkezik majd a nagy számonkérés napja és jaj lesz azoknak, akik könnyűeknek találtatnak. * * * Firenze Pantheonjában, ahol az olasz nemzet nagyjai számára emelt örök emléket a hálás utókor az egyik márványtáblán a következő felirat olvasható: “Tanto nomini nullum par elogium” — ez a név minden dicséretnél ékesebben szól —. Nyugodtan elmondhatjuk ezt Mindszenty Józsefről, Magyarország fogoly prímásáról is, mert ő már életében bevonult a magyar történelem halhatatlanjai közé és aranybetükkel irta be nevét nemcsak kortársai, hanem az utókor emlékezetébe is. Mi, pedig könyörögjünk a nagy prímás elitéltetésének ötéves évfordulója alkalmából az Egek Urához, hogy hozzá méltó magyarok lehessünk, hogy az ö szellemében küzdjünk meggyötört, -ezer sebből vérző Hazánk felszabadulásáért. A január 25-én kezdődött berlini négyes külügyminiszteri konferencia február 18-án véget ért. Ahhoz, hogy eredményeket hozzon, csodának kellett volna történnie és békehoző csodákat a Szovjet nem szokott produkálni, mert minden cselekedete a lenini és sztálini célok előbbrevitele vonalán, — és csakis azon. — szokott történni, sohasem visszafelé, hanem mindig előbbre a totalis imperialista tervek megvalósítására; nem visszaadni, hanem még többet kapni akar, még többnek elragadására kiépíteni az utat. Ezért kételkedtünk kezdettől fogva a Churchilltől szorgalmazott módszer sikerkilátásaiban, amely szerint előbb egy-két kérdést kell elintézni és ha azokban sikerül zöldágra vergődni, “egyik jó dolog hozza a másikat” és végül apránként létrejöhet a világbéke, a biztonságos együttélés a Szovjet-blokkal ugyanabban a világban. Ebben nem hittünk soha. Ez két világ, tűz és viz harca és ami az egyiknek jó, a másiknak csak rossz lehet. A Kreml taktikai célból olykor emlegeti a két világ egymás mellett élésének lehetőségét. de a kommunista blokk haderői bentállnak Európa és Ázsia szivében, a még szabad országokban pedig ötödik hadosztályok készítik a talajt az uj hódítások számára. Totalitárius és szabad rendszerek nem élhetnek egymás mellett tartós békességben, mert ez ellenkezik a totalitáriusok célkitűzésével, világuralmi nyughatatlanságával, úgynevezett dinamizmusával, akár Hitlernek, akár Sztálinnak vagy Malenkovnak hívják őket. ^ Churchill álma, a német kérdés és- az osztrák békeszerződés elintézése nem valósult meg Berlinben. A német kérdésben a Szovjet változatlanul az 1952-es javaslata és az 1953-as jegyzékek képtelen követelései alapján áll, ami pedig az osztrák békeszerződést illeti, eszeágában sincs kimenni Ausztriából és ezt a legnagyobb cinizmussal nyíltan hirdeti. Az osztrák békeszerződés ügyének hátterében ott volt az oroszok magyarországi és romániai kivonulásának kérdése is, mert azosztrák béke életbeléptétől számított 90 napon belül ez országokból is ki kellene vonulnia a Szovjetnek. Már emiatt sem hittünk az osztrák béke létrejöttében és az idevágó berlini tárgyalások csak azok hamis illúzióinak szétfoszlása hasznát hozták meg, akik még mindig hittek abban, hogy “apránként” meg lehet egyezni a totaliter imperializmussal, az “egyik jó dolog hozza a másikat" ez esetben naiv hólapda-módszere utján. Ha a kijózanodás eredmény, a berlini konferencia az optimisták számára nagyon eredményes volt. * * * A Szovjet lefegyverzett Németországot akar, amely nem köthet politikai és katonai szövetséget az antikommunista hatalmakkal, nem csatlakozhat a Nyugathoz. Csak akkora haderőt engedélyezne számára, amely épen elég a belső védelemre, — legalább is nem nagyobbat, amíg nem kötne katonai szövetséget vele. Ennek veszedelme állandóan Damocles kardként lebegne Európa és a világ felett és méltán lehetne aggódni Európa jövőjéért egy "semleges Németország esetére. Egy, a Nyugat és Kelet közt hintapolitikát folytató “semleges Németországtól semmi jót nem várhatnak a rabnépek, mert amit ily helyzetében a Szovjettől kicsikarna, azt nem nekik, hanem magának akarná. Egy “semleges Németország csak akadálya, hátráltatója volna a rabnépek felszabadulásának. Molotov előbb össznémet kormányt akar, felében a Szovjet-zóna kommunistáiból és csak majd azután valamikor választásokat, nem a “Nagy Négy", hanem e felében kommunista kormány ellenőrzése alatt és olyan választási törvény alapján, amely “nem a monopóliumoknak, hanem a demokráciának kedvez”. Van-e nagyobb antidemokratikus monopolium, mint a kommunista rendszer?. Az osztrák béke ügyében a Szovjet szintén kikötni kívánja, hogy Ausztria nem csatlakozhat a Nyugathoz, továbbá, hogy addig csapatokat tarthasson Ausztriában. amíg a német egyesítés és békeszerződés létre nem jön. amit Dulles és két külügyminisztertársa épp úgy visszautasítottak mint Molotov egyéb javaslatait, hiszen a német kérdésben való megegyezés távolabb van, mint valaha. A Szovjet már régebben megmondta. hogy a német kérdés megoldása nélkül nem megy ki Ausztriából és csak ez álláspontja mellett tartott ki Berlinben, annál inkább, mert Magyarországon és a többi rabországokban egyre növekszik a passzív ellentállás. E csökönyössége nem meglepetés. Bármily gyötrelmes is, nem vártunk mást. * * * A Szovjet egyik főcélja, hogy meghiúsítsa a nyugati összefogást, A berlini konferencia *
