Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-10-15 / 10. szám

1953 október “KRÓNIK A” 5-ik OLDAL kifejezetten a Kormányzónak tar­totta fenn, ami azt jelenti, hogy a Honvédség a Kormányzó pa­rancsainak rendeletéinek engedel­meskedni tartozik. A Kormányzó tehát önállóan hadat nem üzenhet, békét nem köthet, de a Hadsereggel a tör­vény korlátái között rendelkezik. Ebből folyik, hogy amidőn a Kormányzó 1944 október 15-én a Honvédségnek az ellenségeskedé­sek beszüntetésére adott paran­csot, törvényben biztosított jogá­val élt. Aki törvényadta jogát gyakorolja, nem követhet el jog­gal való visszaélést. Hivatkozott törvényeink szerint csupán a hadüzenet és békekötés igényelnek országgyűlési hozzá­járulást, minélfogva a Kormányzó nem szegte meg a törvény rendel­kezéseit akkor, amidőn az Ország­gyűlés megkérdezése nélkül fegy­verszüneti tárgyalásokat kezdemé­nyezett. A fegyverszünet a békekötéstől elhatárolandó és a békekötést megelőző közbenső katonai aktus. Az ellenségeskedések felfüggesz­tését, de nem végleges megszünte­tését jelenti. Az első világháborúban, de még messzebb menve a világosi fegy­verletételnél sem kérték az Állam­fők az Országgyűlés hozzájárulá­sát a fegyverszünethez. A fegy­verszünetet rendszerint a hadi­helyzet indokolja, minélfogva az katonai kérdés, amelyben a kato­nai vezetők meghallgatása után a Legfőbb Hadúr tartozik dönteni* 1944 október 15-én, de azt megelőzőleg is a hadihelyzet any­­nyira reménytelen, kilátástalan volt, hogy a teljes katonai össze­omlás bármikor bekövetkezhetett. A nemzetet fenyegető szörnyű ve­szélyt csak az ellenségeskedések megszüntetésével lehetett elháríta­ni, helyesebben a veszélyt csak fegyverszünettel 'lehetett korlátoz­ni, csökkenteni. Nemcsak a kor­mány látta elveszettnek a hadi­helyzetet, hanem az ország veze­tőinek számottevő része. Az Öregek Tanácsának 1944 szeptember 10-iki ülésén megtar­tott expozéjában Vörös János ve­zérkari főnök a katonai helyzetet annyira kétségbeejtőnek vázolta, hogy többen — igy Bethlen István is — a háborúból való azonnali kiugrás mellett foglaltak állást. Kétségtelen, hogy ez a "gyüleke­zet” nem volt közjogi szerv, azon­ban volt miniszterelnökök, minisz­terek, honvédségi Főparancsno­kok és más magasrangu katonák véleményeit a Nemzet sorsdöntő kérdéseinél figyelmen kívül hagy­ni nem lehetett. De reá kell mu­tatnunk a dunántúli Püspökök elaborátumára is, amelyet 1944 novemberkben nyújtott át Mind­­szenty József veszprémi püspök Szőllősi miniszterelnök-helyettes­nek s amelyben az ország Főpap­jai a Nemzet érdekében az ellen­állás azonnali megszüntetését kí­vánták. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a fegyverszünet prejudikál a békekötésnek s ilyképpen ország­gyűlési jóváhagyást igényelt vol­na, ez a kérdés az Országgyűlés házában nyilvánosan tárgyalható nem volt. Olaszország és Románia kiugrása után a németek nyíltan hangoztatták, hogy több kiugrás már nem lesz s ez a figyelmeztetés utolsó és egyetlen szövetségesük­nek szólt. A fegyverszünetet — ha arról a németek tudomást szerez­nek -— nyilván minden eszközzel és módon megakadályozták volna, mintahogy 1944 október 15-én ténylegesen meg is akadályozták. A fegyverszünetet csak titkos tárgyalások utján lehetett elindí­tani és lebonyolitani. A németek a Kállay kormánnyal szemben teljes bizalmatlansággal viseltettek s ezért 1944 március 19-én országunkat megszállották. A Nemzet szuverenitását ezzel ténylegesen elvesztette. A meg­szállás első napjaiban a felsőházi tagok közül 9-et, a képviselők kö­zül pedig 13-at hurcolt el a Ges­tapo. 1944 március 19 óta a féle­lem nehezedett az ország vezető­ire. Amikor a terror ily félelmetes méreteket öltött, vájjon nyilvánít­hatta e szabadon akaratát az Or­szággyűlés? Téves a cikkíró azon megálla­pítása, hogy a Lakatos kormány az 1944 szeptember 11-iki minisz­tertanácson a háború folytatása mellett döntött. A minisztertanács meghallgatta a vezérkar főnökét, akinek tájékoztatása után a mi­nisztertanács minden tagja katasz­trofálisnak látta a katonai helyze­tet. A Gestapótol való félelem azonban annyira elhatalmasodott rajtuk, hogy a Kormányzó elha­tározásáért nem merték vállalni a "politikai felelősséget” s ezért a kormány lemondott. Csak a Kor­mányzó kifejezett kérésére vállal­ták újból az ügyek vitelét. Ámde az 1944. október 15-iki Koronata­nácson még Reményi-Schneller és Jurcsek is tartózkodó álláspontot foglaltak el és nem ellenezték a fegyverszünetet. A Koronatanács jegyzőkönyve szerint Jurcsek a németek kegyetlen bosszújától" féltette a Nemzetet s ezzel igye­kezett a Koronatanács tagjaira lelki nyomást gyakorolni. Az 1944 október 15-iki Korona­tanács ülése előre vetette a teljes és közeli katonai összeomlást. — Ehelyütt nem ismertetjük Lakatos Géza miniszterelnök-vezérezredes és Vörös János vezérkari főnök drámai jelentéseit, de kiemelendő­nek tartjuk Lakatos azon vélemé­nyét, hogy "ha az oroszok Buda­pest alá érkeznek, a további küz­delmet kilátástalannak kell hinni.” A vezérkari főnök eme vélemény­re azon felfogásának adott kife­jezést, hogy "ha az orosz páncélos erők úgy akarják, két nap alatt Budapest alá érkezhetnek.” A Honvédség vezetői a teljes katonai összeomlással számoltak. Ilyen körülmények között a Kor­mányzó bűnt követett volna el a Nemzettel szemben, ha a fegyver­­szünet megkötésére irányuló szán­dékától eláll. Történelmünk legválságosabb óráiban a Nemzet felelős vezetőin a félelem lett úrrá. Nem a Nem­zetet féltették, hanem önmagukat. A Kormányzóban volt erő és bá­torság, hogy elhatározásáért úgy a németekkel, mint a Nemzettek szemben vállalja a felelősséget. Az események és az idő nemcsak Őt, de a katonai vezetőket is iga­zolták. E téma-körrel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a Kor­mányzó fegyverszünet iránti ké­rését előbb a nyugati hatalmakhoz juttatta el, de a nyugati kormá­nyok eme kérelmével a Szovjet kormányhoz utasitották. Nem kétséges, hogy a Szovjet fegy­verszüneti feltételek kegyetlenül súlyosak voltak. Többek között a tényleges és tartalékos tiszti-kar mellett jelentős számú ipari mun­kásság kiszolgáltatását is követel­ték. (Vége következik) A PÁPA ÍTÉLETE XII. Pius pápa október 3-án fogadta a Rómában ülésező nem­zetközi büntetőjogi kongresszus tagjait és kifejtette, hogy azokat, akik hatalomvágyból vagy más erkölcsileg nem eléggé indokolt okból tá­madó háborút indítanak, mint háborús bűnösöket, tömeggyilkosokat valóban felelősségre kell vonni, de ezt egy semleges többségű, nem­zetközi biróságnak kellene intéznie. A pápa e kijelentését úgy fogják fel, mint a nürnbergi bíróság elitélését, amelynek tagjai nem semlegesek, hanem a győztesek voltak és köztük a Szovjet is helyet foglalt, holott a Molotov-Ribbentrop szerződéssel megadta a lehetőséget Hitlernek a második világháború hátbatámadás veszélye nélküli megindítására és igy maga is a vád­lottak padjára való volt. A pápa ezenkívül háborús bűnösként elítélendőnek tartja azo­kat is, akik bestiális módon viselnek háborút, igy azokat, akik túszo­kat mások cselekedetei miatt kivégeztetnek (a németek), a tömeges fajirtókat, (a németek és egyes csatlósaik) a tömegdeportálókat (a németek és a Szovjet), nők elleni erőszakot elkövetőket (oroszok), kényszertáborokat fenntartókat (a németek, valamint most a Szovjet és a csatlóskormányai.) Külön elitéli a pápa azokat, akik testi és lelki kínzásokkal és kábítószerekkel csikarnak ki vallomásokat a vádlot­taktól. (A Szovjet és csatlóskormányai.) A pápa páratlan erkölcsi tekintélyű és magasztos erkölcsi tisz­taságú szava végleg eldönt egy csomó “vitakérdést,” amelyek néme­lyikéről egyesek évek óta nagyon sokat beszélnek, némelyikéről pedig nagyon sokat hallgatnak. Hétezer szóból álló beszédében óhaját fe­jezte ki, hogy üljenek össze a jóindulatú nemzetek megbízottai és megállapításainak megfelelően dolgozzanak ki nemzetközi büntető­­törvény-kodexet. Sajnos, félő, hogy fenköít Útmutatása ezúttal is pusztába kiáltó szó marad. . . A VÖRÖS DACHAUK Az orosz rabszoígatáborok ügyét Dulles külügyminiszter és Cabot Lodge fődelegátusok napirendre akarják hozni az Egyesült Nemzetek mostani közgyűlésén. Az oroszok mindig tagadták e tábo­rok létezését, holott a megbízható nyomozati adatok tömege bizonyítja az e vörös Dachaukban fennálló embertelen, barbár állapotokat. Egyben szóvá akarják tenni a rabországokban fennálló kény­szermunka táborok ügyét is. E célra az egyes rabországok menekült politikusai szolgáltattak adatokat Jan Papanek disszidens cseh E. N. delegatus vezetésével, összejövetelükön a rabországok egyes kép­viselői adtak tájékoztatást. Magyar részről dr. Eckhardt Tibor kö­zölte, hogy a Magyarországon rabszolgatáborban szenvedők száma mintegy 150 ezer s ezenkívül mintegy 1,100,000 munkást fosztottak meg a munkavállalás szabadságától abban a rendszerben, amely “a munkát, az emberi termelő erőt kényszermunkává aíacsonyitotta s ezzel a munkás élete minden óráját elviselhetetlenné tette s fokozatos pusztulásra ítélte.” Carol Davila román menekült politikus jelentette, hogy Ro­mániában 600,000 ember dolgozik 73 rabszolgatáborban. Dr. Papanek szerint Csehszlovákiában 350,000 munkás van rabszolgamunkán, 250 táborban. Mileff bulgár menekült politikus közölte, hogy Bulgária hét millió lakosa közül két millió végez kényszermunkát. * * * A magyarországi kényszermunka-táborok feloszlalása nem volt Nagy Imre uj miniszterelnök ígéretéi között és ezeket, úgy lát­szik, a kommunista rezsim továbbra is fenn. akarja tartani. Valóban itt az ideje, hogy a kényszermunka-táborok, korunk ez égbekiáltó gyalázata ellen az Egyesült Nemzetek immár teljes er­kölcsi sulylyal lépjen fel és követelje azonnali megszüntetésüket. Az eddigi lanyhaság helyett többé nem szabad nyugodni a kultur­­emberiség lelkiismeretének, a viharzó felháborodásnak, amíg célt nem ért! th Avenue Public Service Bureau 277-5th AVENUE, NEW YORK 16, N. Y. (29th St.) Telephones: MU 4-1818 és LE 2-5322 -ik éve specializál és szolgálja a magyarságot szeretet­­csomag küldésben és hivatalos pénzátutalásban. IKKA csomagok Magyarországba újból rendelhetők! Világhírű CARE ajánl a vasfüggöny mögött országokba való csomagküldésre. , írjon, telefonáljon ma ingyenes körlevélért.

Next

/
Thumbnails
Contents