Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-08-15 / 8. szám
íiO-ik OLDAL “K R ó N I K A” 1953 augusztus. Miért tört Iá az első világháború? Irta: TAUBINGER M. LÁSZLÓ. SZENT ISTVÁN fiához, Imre herceghez intézett intelmeiből H. Az angol-francia (entente cordiale) szerződéssel mely a világ háborút megelőző diplomácia történetének egyik legfontosabb eseménye volt, Anglia megosztozott Franciaországgal Északafrika ural ma felett és a súlyos ellentétek elsimultak a két hatalom között, melyek az egyiptomi kérdésből (Fashoda) kifolyólag évek óta lehetetlenné tették a két ország közötti közeledést. Tekintettel a francia-orosz katonai szerződésre, az entente cordiale megkötése után, az európai helyzet most már lényegesen megváltozott annál is inkább, mivel Olaszország a századforduló óta kétkulacsos politikát kezdett folytatni. 1900-ban titkos szerződést kötött Franciaországgal a marokkói és tripoliszi kérdésben,' melyet 1902-ben francia-olasz semlegességi szerződéssel bővitettek ki. Amikor 1906-ban kitört az első marokkói válság Franciaország és Németország között, Bülow német kancellárnak a kérdést rendező algecirasi konferencián már azt kellett tapasztalnia, hogy teljesen elszigetelődött. Egységes angolfrancia-olasz blokkal találta magát szemben és súlyos diplomáciai kudarccal térhetett haza. Mint ahogy mindezekből láthatjuk, az európai nagyhatalmak ebben áz időben erős expansiós politikát folytattak, ami alól kivételt csak az Osztrák Magyar Monarchia képezett. A közös kormány külpolitikájának egyedüli célja az volt, hogy az ország határainak megvédését és balkáni gazdasági érdekeit biztosíthassa. Az osztrák-magyar-német szerződés és az ezt kiegészítő hármasszövetség, melyhez 1883-ban Románia is csatlakozott, kimondottan defensiv jellegűek voltak és a dunamedencei, valamint balkáni statusquo biztosítására szorítkoztak. A Monarchiát főleg belpolitikai kérdések foglalkoztatták ebben a korszakban. A magyar parlament közjogi vitákat folytatott, a Lajtán túli részben pedig a szláv kérdés megoldása volt a főprobléma. Ebben az időben, mivel Oroszország távolkeleti problémáival volt elfoglalva, a Balkánon viszonylagos csend és béke uralkodott. Szerbiában a Monarchiához baráti érzelmeket ápoló Obrenovics Sándor király uralkodott. Országának Ausztria-Magyarország messzemenő gazdasági koncessziókat biztosított, úgyhogy a két állam barátságát és békés fejlődését semmi sem zavarta. A Monarchia igyekezett többi szomszédaival is barátságos viszonyt fenntartani, amit az Olaszországgal, Romániával és Németországgal megkötött szerződések is igazolnak. A helyzet azonban 1905 után megváltozott, amikor Oroszország ismét a Balkán felé fordította figyelmét a keletázsiai vereség után. Az orosz külügyminiszter ekkor a központi hatalmak esküdt ellensége, Izvolskij volt. Ez a tehetséges diplomata, mint ahogy azt egy beszélgetése alkalmával maga is bevallotta, a Monarchia szétzúzását tűzte ki pólitikája főcéljául, hogy ezáltal szabad keze legyen a Balkánon. Terve kivitelezéséhez első sorban a Monarchia szláv népeiben a múlt század közepétől kezdve élő pánszláv érzelmeket és a balkáni orthodox szlávok, főleg szerbek, bizantinista hajlamait akarta felhasználni. A Balkánon megindult a nagyszerb propaganda, melynek első áldozata maga Sándor király lett, akit meggyilkoltak. Helyére a soviniszta körökből származó merénylők Karagyorgyevics Pétert ültették a szerb trónra és ettől kezdve a hivatalos belgrádi politika is a nagyszerb álmok megvalósításáért kezdett dolgozni. Ezek a körök Bizánc örökébe akartak lépni és a szerb uralmat nagyjából az egész ipeki patriarchátus területére ki akarták terjeszteni, amivel nemcsak a balkáni szláv népeket egyesítették volna szerb hegemónia alatt, de hatalmas területet hasítottak volna Magyarországból is ki. Ebben az időben született meg cseh vezetés alatt a pánszlávizmusnak egy újabb formája, a Masaryk által meghirdetett neoszlávizmus, melynek lényege az volt, hogy a szlávok szolidaritást vállalnak Oroszországgal, de ezzel párhuzamosan önálló nemzeti államokat óhajtanak alkotni, függetlenségük megőrzése mellett. A Monarchiát tehát az Izvolskij által pénzelt és fütött szláv körök nemcsak kívülről, de belülről is kezdték támadni. Asztria-Magyarország gazdasági rendszabályokkal igyekezett az egyre inkább izgága szerbeket észretériteni (vámrendelet) de ez csak olaj volt a tűzre. Szerbiában és Montenegróban az izgatás olyan fokot ért el, ami már a békét kezdte veszélyeztetni. Hogy a kér dést tisztázzák a Monarchia akkori külügyminisztere, Aehrenthal báró, Buchauban 1908-ban találkozott Izvolskijjal, akivel sikerült megegyeznie arra vonatkozólag, hogy a Monarchia a szerb izgatás megfékezése céljából kimondja a berlini kongresszus határozatai alapján megszállva tartott Bosznia és Hercegovina annexióját. Ezzel szemben Ausztria-Magyarország kivonul a Szandzsákból, ezt viszszaadja Törökországnak és támogatni fogja Oroszország igényeit a Dardanellákra. Mivel azonban Oroszország kísérlete, hogy a tengerszorosok birtokába jusson, Anglia ellenkezése miatt meghiusula, Izvolskij egyszerűen semmisnek nyilvánította a buchaui megegyezést. Ezzel minden maradt a régiben, sőt a helyzet még annyiból is rosszabbodott, hogy Törökországban felütötte fejét az úgynevezett “ifjú török mozgalom", mely a nagyszerb soviniszta körökkel keresett kapcsolatokat. A Monarchia erre, hogy elejét vegye az újabb várható provokációknak, ragaszkodott a buchaui megegyezéshez és fait accomplit teremtve kimondta az okkupáit területek annexióját, A hit megtartásáról írtam neked az első parancsot. Akiknek nincs igaz hitük vagy ezt jócselekedetekkel ki nem egészítik, sem itt nem uralkodhatnak tisztességesen, sem az örökélet részesei nem lesznek. . . Aki az Egyház méltóságát kisebbíti, vagy bemocskolja, az Krisztus testét megcsonkítja. . . Ha olyan ügy kerül eléd, aminek megítélése a te méltóságod elé való, bíráld el türelemmel és igazsággal. . . Az egynyelvű ország gyönge és törékeny. Azért parancsolom néked, fiam, hogy az idegeneket év vendégeket jól tartsd, hogy igy nálad örömestebb lakjanak, mint másutt. . . Minden kor abban gyakorolja magát, amire való. Az ifjak fegyverben, az öregek a tanácsban. De azért a fiatalokat sem kell egészen kizárni a tanácsból. Kedves atyád rendeletéi legyenek mindig szemed előtt. Habozás nélkül kövessed erkölcsimet, melyek látod királyi méltóságomhoz illőek. Nehéz lenne ez országban uralkodnod, ha az előtted valók nyomdokában nem haladsz. Es az imádkozásról is beszélek néked fiam: Az imádkozás a király üdvösa Szandzsákból pedig kivonta csapatait. Az annexió majdnem világégést robbantott ki a szerbek magatartása miatt, akik Oroszországot érezték a hátuk mögött. • Csak Bülow német kancellár közbelépésének volt köszönhető, hogy a háborús veszélyből , nem lett nyílt összeütközés. Az Izvolskijhoz intézett határozott hangú német jegyzék lecsillapította úgy az oroszokat, mint a szerbeket, aminek oka valószínűleg az volt, hogy Oroszország még nem heverte ki 1905-ben elszenvedett vereségét és az 1905-1906-os belső forradalom következményét. Alighogy elsimult a boszniai annexiós válság, a világ újabb megrázkódtatás előtt állt. 1910-től kezdve egymást érték a súlyos zavargások Marokkóban. A franciák és spanyolok ezt arra használták fel ürügyül, hogy bevonuljanak az országba, amivel viszont felborították az algecirasi és a később 1909-ben Németországgal kötött megállapodásokat. Miután a francia csapatok az ország fővárosát, a spanyolok pedig Larras kikötőjét megszállták, a német kórmány a “Panther” nevű ágyunaszádot küldte az agadiri kikötő elé azzal a megokolással, hogy marokkói alattvalóinak érdekeit megvédje. A Panther megjelenése marokkói vizeken különösen Londonban keltett nagy izgalmat. Lloyd George akkori angol kincstári kancellár éleshangu beszédben foglalt Németország ellen állást a Mansion Houseban megjelent közönség előtt és úgy látszott, hogy Angliában a német ellenes háboségének legfőbb eszköze, az erények pedig a király koronájának ékességei. Az erények ura a királyok Királya. Kell, hogy a király jámbor és könyörületes és egyéb erényekkel tündöklő legyen. . . Légy könyörületes kedves fiam, lelkem gyönyörűsége, ne csak atyádfiai, rokonaid, a hercegek, áezérek, gazdagok, szomszédok és az ország lakói, hanem a külföldiek és minden hozzád jövő iránt is légy kegyes, mert a kegyesség vezet a legnagyobb boldogsághoz. . . Légy könyörületes mindazokhoz, akik sérelmet szenvednek... Légy türelmes mindenki iránt, a hatalommal nem birók iránt is... Légy erős, hogy a siker el ne szédítsen s a szerencsétlenség öszsze ne törjön. . . Légy alázatos, hogy az Isten úgy itt, mint a jövő életben felmagasztaljon. . . Légy tisztességes, hogy szándékosan soha senkit meg ne gyalá zz. Ezeket és mindazt, amiket hozzáfűztem és írtam, tartsad meg fiam, ha már én nem leszek és akkor dicsőséggel uralkodhatsz magyari nemzetünk felett! . . . _ rus hangulat a tetőfokára ért. Grey külügyminiszter a német nagykövet tudomására hozta, hogy Anglia nem hajlandó a német lépést eltűrni és minden körülmények között eleget fog tenni a Franciaországgal szemben vállalt kötelezettségeinek. Wilson tábornokot, az angol vezérkar főnökét pedig Párizsba küldték, aki katonai szerződésben biztosította Franciaországot Anglia segítségéről háború esetében. A francia kormány nem akarta a helyzetet mégjobban kiélezni, de egyúttal meg akarta védeni marokkói politikáját is. Caillaux francia miniszterelnök utasította berlini nagy követét, Cambont, hogy lépjen érintkezésbe a német kormánnyal a viszály elsimítása céljából. Végre hosszú tárgyalások után létrejött a második marokkói egyezmény a két kormány között, melynek lényege az volt, hogy Marokkó francia protektorátus alá került, Párizs viszont Francia-Kongó egy részével kárpótolta Németországot. A marokkói válság ezzel elsimult, de a központi hatalmak köré szorosabbra fonódott a gyűrű. Anglia, hogy biztosíthassa a tengerek feletti hegemóniáját Németország növekvő flottájával szemben, uj szövetségeseket keresett. Megtörtént a csoda, amire Berlinben nem számítottak: a szigetország kibékült százados ellenségével, Oroszországgal. Nem tudni biztosan, hogy az 1907 augusztus 31-én Szentpétervárott megkötött angol-orosz szerződés kinek a kezdeményezésére jött létre. Egyes
