Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-08-15 / 8. szám
2-iJr OLDAL “KRÓNIKA’' 1953 augusztus. ISTVÁN KIRÁLY Irta: Dr. VITÉZ ÁRPÁD. Szent István szindus egyénisége és változatos működésére való emlékezés alakította ki a magyarság 900 esztendős szellemi örökségét, a szentistváni gondolatot, melyben Ő mint hitvalló, téritő apostol, mint az uralkodóház alapitó őse, a nemzet törvényhozója, minden jog, kiváltság és tulajdon forrása, a konzervatív hagyomány-tisztelet, az alkotmányos elv, a legitimitás de ugyanakkor mint ujitó lép elénk. Alakja nem egy eszme, törekvés, vagy irányzat, hanem a magyar gondolatnak és korszerű haladásnak, a Kelet és Nyugat határán örök próbát álló magyarnak halhatatlan szimbólumaként kerül a nemzet sok évszázados tiszteletének központjába. Trónraléptekor a magyar élet fő kérdése a népek országutján, Kelet és Nyugat ütköző pontján megtelepedett magyarság biztonságos elhelyezkedésének sorsdöntő problémája volt. Választania kellett a megsemmisülés veszedelmét magában rejtő elszigeteltség, vagy a szomszédos kulturális és politikai körzetek valamelyikébe való beilleszkedés kérdése között. ilyen szomorú országot hagyott utódjára a magyarok első koronás királya, az Árpád véréből való István. Nem ilyen megcsonkitott törzsököt, mint a milyenben most sinytődik megkínzott népe. Amikor 15 évvel ezelőtt, halálának kilencszázados évfordulóján újból országlásra indult birodalmat építő jobbja, — amikor a napsugaras búzát érlelő rónákon — a merre az Aranyvonat elhaladt, megáliött a munka és felsírt a fohász: “Hol vagy István Király, Téged néped kíván” — nem éreztük megnyomorított voltunknak súlyát, mert azt hittük megdobban a szive annak az egész földnek, amely valaha a" ® jogara alá tartozott, azt hittük, hogy lelkünk melegétől átforrósodnak a felíegekbe törő sziklák is. És ma is hisszük, hogy az a hit, mely az írás szava szerint hegyeket túl elmozdítani, — országot fog építeni a romokból is. Hiszünk a minden magyarnak közkincsévé lett Szentistváni gondolat erejében, — hiszünk Szent István országának feltámadásában. München. Szent István királyunk! Szent István, — aki szive és vére érzésével magyar, de már egész lelkében keresztény volt, — európai gondolkodásával és nyugati tájékozottságával felismerte azokat a sorsdöntő kérdéseket, melyeknek helyes megoldásától függött a nemzet pusztulása vagy fennmaradása s a nemzeti élet teljessége, a biztonságos elhelyezkedés és zavartalan belső élet biztositásának eszméjét tette politikájának alapgondolatává. Ezért az átfogó gondolatáért találta meg minden korszak magyarja és minden magyar nemzetpolitikai irányzat Szent Istvánban a maga követésreméltó eszméjét, ezért áll előttünk ma is mint a magyar eszme, erő és reménység megszemélyesitője, ezeréves történelmünk megtestesitője és jövőnk útmutatója. Szent István nemzetépitő gondolatát, nemzete kulturális és politikai egységének megteremtésével kívánta megvalósítani. Ebben a törekvésében a nyugati keresztény közösségbe való teljes bekapcsolódás mellett az állam uj életformájának megállapításával az állandóságot, a nemzeti élet zavartalanságát, a kereszténnyé lett magyarság szellemi és politikai függetlenségét igyekezett biztosítani. Amilyen nagyvonalú volt a célkitűzésben, ugyanolyan volt politikája megvalósításában is. At elszigetelődés politikájának tápot adó pogány hit gyakorlását megtiltotta, a pogány szokásokat kiirtotta, a trónöröklés rendjét megváltoztatta, a nemzeti egység kialakulásának útjában álló törzsszövetségi alkotmányt eltörülte, a törzsnek önkormányzatát megszüntette s a kereszténységgel együtt a korszerű nyugati eszme áramlatok előtt kaput nyitott. Szent István uj hitet, uj alkotmányt, uj műveltséget és uj életformát adott nemzetének. Országot alkotott, nemzetet teremtett, keresztény királyságot épített, nemzetté formálta a magyarságot. Olyan állami berendezkedést létesített, melynek alapjai máig állanak. A magyar nép megtérítésével, a katolikus egyház megszervezésével, a nemzet politikai egyesítésével, a keresztény királyság megalapításával, a német császári imperializmus erélyes visszautasításával megoldotta népe biztonságos európai elhelyezkedésének és zavartalan belső életének alapvető problémáját. Államépitő munkájában felhasználta mind azt a jót, amit a külföldtől tanulhatott, de tiszteletben tartotta az értékes nemzeti hagyományokat is. Az állami életbe belevitte az alkotmányosság lelkét, kemény kézzel megtörte a puszták vadviharába szerelmes pogány magyart, de értékelte és megtartotta népe számára a szabadságot. A keresztény uj világgal hozzá kötött bennünket a Nyugathoz, de az uj hitben a magyar nép kivirágzott nagy és erős nép lett és megtalálta szivét a Kereszt ragyogásában. Szent István nagy volt mint államalkotó, mint nemzet szervező és mint hadvezér. Benne kifejezésre jutott mind az a tehetség, melyet a magyarság századokon át az állami, politikai és katonai vezetésben felmutatott. Bátor volt, erélyes, sőt szigorú, ha annak múlhatatlanul szükségét látta, de jóságos, igazságos és mély szociális érzékről tanúskodik első dekrétuma, amelyben azt mondja, hogy “a jóságos cselekedeteié törvénye — főékesség a királyok koronáján.” A Kereszttel a nyugati civilizációt tűzte ki a magyar élet ormára s annak védő bástyát épített a Duna Tisza közén. Ezzel kijelölte a magyar nemzetnek immár közel ezeresztendős világtörténeti hivatását: az európai béke és egyensúly harcos és munkás szolgálatát. Élete alkonyán az esztergomi várhegyről nem úgy látta birodalmát mint ahogy mi ma látjuk, mert a távoli havasokról is magyar őrségek tüzei pislogtak fel, ha az éjszaka sötét selyem sátorán kigyulltak a csillagok és Ö ott állt a magas sziklán, a Duna zugó habjai felett. Amikor pedig örök álomra hunyta megfáradt szemét, nem Szent István királyunk, nézz az égből ránk! Szenvedésekkel telt a mi ősi Hazánk s alig van belőle. , Levették fejéről Kárpát koszorúját, más arat Bánátban Krisztus-képes búzát, másé Erdély földje. A pogány feltámadt, néped leigázta, szép nagy országodat darabokra vágta, pusztítja mindenét. A harangok hangja sem szólhat már máma. Holt bálványt akarnak Isten oltárára, földi ember képét. Hármas hegy csúcsának a kettős keresztje, amit Neked adtak ezer esztendeje, nincs már a hegy ormán. Pusztul, vész el minden, — sok hazafi-élet. Az ősi földeden a pogány ítélet, rombol mint az orkán. Ősi néped sarja rabláncra van verve, Nap-nap után csak nő a szörnyű keserve, segítséged várja. Dolgozó két karját már alig emeli. Ezen a világon nem segíti senki, elhagyatott árva. Saját Hazájában idegen a néped. Könyörögve hiv most szent királyát, Téged, segítsd, mert elveszett! A fedél sem övé ha még van felette. Mindenét mije volt, a pogány elvette. Nyújts segítő kezet! Gyermeki szivekbe mérget csepegtetnek. Isten tagadók és hitetlenek lesznek. Elveszik hitüket. Felnőnek hit nélkül, árva vadvirágok, pedig a jó Isten napja süt le rájok. Megölik lelkűket. Néped egyik része világ bujdosója, aki otthon maradt, rabság annak sorja s pusztul, vész el rendre. Trónodon utódod, az örökös Király, hosszú száműzetés tövises utján jár. Könyörög érette! Könyörögj, hogy ősi Szentkoronád fénye, legyen újra Hazánk dicsőséges éke, ragyogjon fel végre. Árasszon meleget az ősi szent földre s éljen szeretetben most már mindörökre, Dunavölgye népe. Hollandia. kéky barna. MINDEN CÍMRE KÉÉ. iuÁcrvaT^LDTUNK po kFtriitk ama r A MASIKAT VALAMELY ÉS KÉRJÜK ADJA£RSÁNA KÖSZÖNp ISMERŐS HONT TÜNETTEL A KRÓNIKA.
