Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-06-15 / 6. szám
1953 junius. "KRÓNIKA” 9-ik OLDAL KRÓNIKÁS A KRÓNIKÁNAK SZÖRNYŰ LECKE Csehszlovákiában május 31-én devalvációt léptettek életbe. Kíméletlen kegyetlenséggel leszállították a csehkorona értékét és érvénytelenitették az összes állami kölcsönkötvényeket, a '‘békekölcsön”jegyzéseket, amelyeket legtöbbször terrorral csikartak ki az emberektől. Egyetlen fillért sem kapnak a kötvényeikért, akik keserves munkával keresett pénzüket, megtakarított, szájuktól elvont garasaikat fektették az állampapírokba, hogy öregségükre tartalékaik legyenek, amiből élhetnek. A devalváció mértéke tekintetében is osztály-szempontok voltak irányadók, de az állítólagos uralkodó-osztálylyal, a munkássággal szemben is szívtelenül jártak el. Az a munkás, aki havonta ötezer koronát keresett ezentúl csak ezer koronát kap. Emellett szabaddá tették az árupiacot is a legtöbb élelmiszerré és fontos használati cikkre, de az igy bekövetkezett áremelés sokkal nagyobb, mint ami a devalvációnak megfelelne. Nejedly helyettes miniszterelnök egy rádió-beszédében beismerte, hogy a rendelet nyomán forrongás tört ki több városban, de sikerült azt elfojtani. Kiszivárgott hírek szerint Pilsenben, Kladnoban és más ipari városokban voltak elkeseredett véres tüntetések, melyeket vérbe fojtottak. A kormány közölte, hogy a pénz leszállítást az 1947. évi oroszországi devalváció mintájára hajtották végre és a koronát nem a dollár, hanem a rubel árfolyamához igazították. Az egykori középosztály maradványai és a farmerek ellen azt a vádat emelték, hogy a jobb időkből megmaradt készpénzüket rejtegetik és ezért a készpénzt csak úgy váltják be, hogy ötven régi koronáért kapnak egy újat. Nyugdíjasok 300 koronáig öt régi koronáért egy újra válthatnak be, de e nevetségesen csekély maximális összegen felül reájuk is az ötvenes rablóárfolyam áll fenn. Munkások a bankbetéteiket 5000 koronáig 5:1, ezen az összegen felül 30:1 arányban válthatják be. Sokaknak még emlékezetében áll a második világháború után a kommunistáktól Magyarországon a középosztály anyagi tönkretételére mesterségesen felidézett őrült méretű pénz-elértéktelenülés, infláció. A csehszlovákiai rendelkezés még ennél is kegyetlenebb, de várható, hogy ugyanilyen állami rablás áldozataivá válnak a magyarországi munkások is. Veszély fenyegeti az ő kényszer kölcsönjegyzéseiket is, hiszen mindezen devalvációk Moszkvából, kommunsta elméleti tanok szerint, parancsra valósulnak meg. A kommunista tanok nem engedik meg, hogy a munkásnak anyagi tartaléka legyen, különben meglazul függősége az államtól, nem olyan odaadó rabszolga többé, mint amilyenre a hajcsár-államnak szüksége van. Mindenkit állandó proletársorsban tartani, minden életbiztonsági alap gyűjtését megakadályozni, a kiszolgáltatottságot állandósítani, ez a kommunista főprogramm! S a mostani nép-kifosztást betetőzi egy junius elsején megjelent rendelet, mely szerint mindenki köteles a heti 48 órás munkaidőn felül annyi órát, — ha kell, a lakóhelyen kivül is, — dolgozni, amennyit az állam megkövetel tőle. így fest a kommunista munkás-paradicsom a valóságban. És aki szólni mer, a pilseni és kladnoi főtéren összelőtt munkások^sorsára jut. . . Korunkban minden társadalmi osztály sok tanulni-valót kap. Vájjon megtanulják e végre, hogy semmiféle osztály-uralom nem helyes és csak az osztályok egymás közti emberséges megértése válhat javára mindnyájuknak és nemzetüknek is?! Múlásával az időknek, a történteket többféle módon is lehet hasznosítani. A jóhiszemű, az alaposságra törekvő egyén a rég, múltakban történt dolgokban elmélyedve, higgadtan, tárgyilagosan vonja le a véleményét, arra törekedve mindig, hogy a történtekből okulást szerezzünk a mostani időkre. A történelem az élet tanítómestere, szokták mondani teljes joggal, ámde amint ezt éppen mostanság éppen a hivatásos oktatószemélyzetnél is tapasztalhatjuk, még az Egyesült Államokban is néha, a tanítás mesterségébe belopakodtak oda nem tartozó elemek. Olyanok, akiknél a tanítás nem cél, hanem eszköz, eszköz arra, hogy a, tények tudatos elhallgatása, más tények kiszinezése, sőt a tanítvány hiszékenységében bízva, a történelmi tényekkel ellenkező tények állítása által saját jogtalan törekvéseinek szerezzen tábort. Ez a törekvés nem áll meg az iskolánál, hanem az élet iskolájában, a felnőttek között még erősebben és hatásosabban működik, mert hiszen hivatalosan nem ügyel hetnek ténykedéseire, nem fenyegeti az illetőt az, hogy hamis állításaiért az állását elvesztheti. Ezekre kell gondoljon a Krónikás, amikor egyre másra olvassa azokat a megállapításokat, — magyaroktól, másoktól, akár magyarbarátoknak, akár közömbösöknek, vagy éppenséggel ellenségesnek mutatkoznak a magyarság gal szemben, — amelyek a magyarság, sőt a világ .minden szenvedésének az okául az uralkodóhá zat állítják oda. A ferenejózsefi korszakot ültetik a vádlottak padjára és természetesen ezzel támasztják alá azt az állításukat, hogy mindenki, akár magyar, akár más, aki a habsburgi monarchia feltámasztására törekszik, az feudális, az a nagybirtok és a nemzetiségi elnyomatás hive, az a szükkörü választójogot pártolja, amelyek egyben a kivándorlást is előmozdították. Mellesleg megjegyezve, anélkül, hogy a nagybirtok rendszert, a régi választói jogot és egyebeket védeni akarnánk, meg kell állapítani, hogy a nagybirtok rendszer akkor még egész Európában elterjedt volt, Angliában még ma is fennáll, másutt is vannak még mamutbirtokok, de éppen onnan vándoroltak ki a legkevesebben, ahol nagy birtokok voltak. A kivándorlás pedig Európából 60 millió embert öntött ki Amerika felé, ezeket talán még sem lehet mind a nagybirtok rovására írni. A választókerületeket pedig minden felsőbb nyomás nélkül 1848-ban a népképviselet állapította meg az akkori népesedési helyzetnek megfelelően és emellett az elavultnak nevezett rendszer mellett tudott a magyarság túlnyomó részben még nyílt szavazás mellett is ellenzéki képviselőket beküldeni a parlamentbe, sőt kormnyt, rendszert megbuktatni. Az utódállamok áltál agrárreform c-imén történt vagyonelkobzásnak, amelynél még egészen kicsiny birtokok is áldozatul esnének, a dicsérete magyar részről legalább is kirivó. De legfőképpen nem igaz és a legjobb esetben is meggondolatlan állítás az, hogy az európai politika főcélja a Habsburg Monarchia felszámolása volt. Azzá tették pánszláv világuralomra törekvők, azzá tették beugratott szövetségeseik, akik saját országuk vesztére eltértek bölcsebb elődeik megállapításától, amely szerint a Monarchia fennállása az európai béke és egyensúly elsőrangú biztosítéka, olyannyira, hogy habár Kossuth küzdelmeit bámulattal szemlélték, személyének a legnagyobb elismeréssel adóztak, de egyik sem támogatta. Azóta .saját kárukra tanulták meg, hogy mit tettek, az újabb történelem keserves leckét adott és ad nekik, a Kárpátoknál, az Elbánál, Koreában. Hiú mentegetődzés mindezekért nem saját magukban, hanem a Habsburgokban keresni a hibát, vagy azokban, akik felismerve min dezeket, annak a Monarchiának a visszaállítására törekszenek, amely kicsiny, önállóságra nem igen képes, népeket egy nagy gazdasági egységben tartott össze, amelyben minden nép és hitvallás szabadon fejlődhetett a történelem tanúsága szerint. Annak a Monarchiának, amelyben Trieszttől Bukovináig, Oderbergtől Brassóig dolgozhatott s boldogulhatott mindenki a saját tetszése szerint, annak a Monarchiának, amelyben 1867 év óta a magyarság félszázados zavartalan békének örvendve, számban, anyagiakban és kultúrában oly mértékbe megerősödött, mint annak előtte soha, anélkül, hogy ezt a magyar földön lakó többi nép rovására tette volna. Csupán a béke eszközeivel, a törvények mindenkire egyforma érvényű ereje mellett. Ez az egyik ellenpróba. * * * A másik ellenpróba most ment végbe Londonban az egész világ figyelme mellett, ahol egy fiatal nőt koronáztak meg mint a brit világbirodalom uralkodóját. A királynőnek voltak oly elődei, akiket joggal tartottak véreskezü zsarnokoknak, mégis senkinek nem jut eszébe, hogy ezekért az utódokat vonja felelősségre, vagy a dinasztikus rendszert. Mindenki, de mindenki ott áll a trónnál, érzik, tudják, hogy csak azok a gyenge női kezek tudják a nagy birodalom ezerfajta népét, óriási területeit összefogni az egész világ egyensúlyának javára. Mi lenne, ha azokból a kezekből kótyagos eszmék hirdetni képesek volnának, kiragadni a gyeplőt? Hogyan menne azoknak a népeknek? Talán még a legdogmatikusabb republikánusok sem mernék ezt állítani. Nyugodjunk hát bele, hogy azok, akik a múltak tévedésein okuló, modern Habsburg Monarchiát akarják, épp oly kevéssé feudálisok, nagybirtokosok és elnyomók, amint nem azok az angol, a belga, holland, dán és skandináv szocialisták, aki a világért sem akarnák megbontani országuk legbiztosabb alapkövét, a pártokon felül álló, változási esélyeknek ki nem tett dinasztiát. * * * A krónikás más ellenpróba után is tekint. Visszaemlékszik arra, hogy éppen 50 évvel ezelőtt junius 8-án, Űrnapján, millió ember szemeláttára haladt az Oltári Szentség mögött Ferenc József a bécsi utcai körmenetben. Biztonságban, semmitől sem félve, mert ha valamit terveztek volna ellene, azt ezernyi rendőr és defektiv sem tudta volna megakadályozni. De ezekre nem volt szükség, a millió ember, közöttük a Monarchia állítólag elnyomott népeinek mindegyikéből igen sokan, nem érezték, hogy egy zsarnok vonul el előttük, tudták, hogy az alkotmányos, népei mindegyikének jogait és érdekeit megőrző, mindannyiokat összetartó államfő, Első Ferenc József a Szentség mögött lehajtott fővel haladva, tudta, hogy mivel tartozik annak, akinek kegyelméből uralkodott oly hosszú időn át. A másik ellenpróba éppen azon a napon játszódott le Belgrádban, ahol szerb tisztek az uralkodót és feleségét orvul meggyilkolták 1903 junius 8-án. Vájjon azóta boldogabbak a szerbek? És hogy a viszszaemlékezésben kissé tovább menjünk, most 40 éve a Ferenc József király által kinevezett, magyar bírák igazmondása alapján távozni kellett miniszterelnöki állásából a hatalmas kormánytöbbség vezérének, Lukács Lászlónak. A bírák előléptetésükben a királytól és kormányától függtek, de Ferenc József alatt a bírói függetlenség eszméje annyira tisztelt volf, hogy bátran mondhatták ki perbeli meggyőződésüket, az igazság szent volt! Hiú erőlködés feltulzott, kapásra kiragadott dolgok által igazolni akarni a múltak tévedéseit, káros is, mert megakadályozza annak a felismerését, hogy miért folytonos harctér a világ 1918 óta is, mit kell tenni, hogy az emberiség aranykorszaka ismét helyre álljon. Az emberiség tanitómestere a meg nem hamisított történelem adja meg reá a feleletet. KRÓNIKÁS. MUNKATÁRSAINKHOZ! Kérjük, szíveskedjenek kézirataikat írógépen, olyan gépszallaggal írni, melynek írása tisztán olvasható és hagyjanak a sorok között legalább egy centiméter közt.
