Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-05-15 / 5. szám

1953 május. •KRÓNIK A” 5-ik OLDAL) Egy “választási” kiáltvány margójára Május 17-én voltak az uj, egy­­listás álválasztások Magyarorszá­gon. Az embereket odahajtották az urnák elé, bedobni a markukba nyomott cédulát; az egész csak formaság volt s az öntudatos ma­gyarok, a gépesített orosz meg­szálló túlerővel szemben tehetetle­nül, de ökölbe szoruló kézzel néz­ték az orcátlan komédiát. A “választások” alkalmából egész oldalt betöltő kiáltvány je­lent meg a “Szabad Nép” élén. Ellenzék nem lévén lehetséges, csak minél számosabb részvételt sürget a kiáltvány és azzal kecseg­teti, — helyesebben fenyegeti, — a magyar népet, hogy a második ötéves tervvel felépíti a magyar kommunista társadalmat. Meny­nyire ily társadalom felépítése a szive vágya a nyolc éve szenvedő magyarságnak, kitűnik a sorok közül, amikor a kiáltvány jobb együttműködést sürget a prog­ramit! megvalósításához: “Mi kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?, — kérdi a ki­áltvány — Az kell, hogy jól dol­gozzunk! Az kell, hogy megerő­sítsük a munkafegyelmet,, nö­veljük a munka termelékenysé­gét, csökkentsük az önköltsé­get, takarékoskodjunk az állam javaival. Az kell, hogy hétről­­hétre, hónapról-hónapra, ne­­gyedévről-negyedévre teljesít­sük a tervet. Az kell, hogy pa­rasztságunk gondosan megmű­velje a földet és pontosan meg­adja az államnak, ami jár neki. Az kell, hogy mindenki teljesít­se kötelességét a nép államával szemben,”. Vagyis a magyar nép nem dol­gozik jól a moszkvai urak és ma­gyarul beszélő hajcsárjaik számá­ra. Nem elég erős a munkafegye­lem, nem elég a munka termelé­kenysége, túlsók az önköltség, nem takarékoskodnak az állam (értsd Moszkva helytartó párt­­klikkje) javaival. Nem teljesitik pontosan a tervet. A parasztság nem műveli gondosan a földet, mert a javát úgyis elszedi beszol­gáltatásban az állam. Ä parasztság nem adja meg “pontosan” az ál­lamnak, ami “neki jár”. Nagyon sokan vannak, akik “nem teljesitik kötelességüket a nép államával szemben.” De a nép állama e az, amelyben kutyába veszik a nép­akaratot s orosz bajonettel diktál­ják fel, milyen kormányt “válasz­­szón” magának? A magyar népet, a földművest, a munkást és maradék értelmiségi­eket nem tudják betörni a kommu­nizmus rabszolga-igájába: Ennek a bevallása ez a kiáltvány. Törté­nelmi bizonyíték, tragikus dicső­ség a magyar népnek, hogy a lel­két nyolc esztendő minden bruta­litásával sem tudták leigázni. Talán érzik is, hogy kudarcot vallottak, mert némi hibák elisme­résével koncessziókat tenni! ma­gukhoz édesgetni próbálnak. Azt mondja a kiáltvány: “Az ötéves terv sikeres telje­sítéséhez dolgozóink jó munká­ján kívül állami hatóságaink, helyi tanácsaink jó munkája szükséges. Vannak azonban ha­tóságaink, amelyek ridegen bán nak a néppel, bürokratikusán dolgoznak. Vannak hatósági személyek, akik visszaélnek a hatalommal, önkényeskednek, megsértik a törvényeket. Rajta leszünk, hogy a hibákat és hiá­nyosságokat megszüntessük, a visszaéléseket megtoroljuk! Ä szocialista építés ellenségeit szolgálja az, aki éket ver a nép állama és a dolgozók közé. A népi demokrácia törvényei egy­formán kötelezők a hatósági személyekre és az egyszerű ál­lampolgárokra! A törvényesség megszilárdítása fontos állam­érdek. Államunk, kormányza­tunk szigorúan és keményen lé­pett fel és fog ezután is fellépni népünk ellenségeivel, épitő­­munkánk kártevőivel, a haza függetlenségére és szabadságá­ra törő idegen imperialisták ügynökeivel szemben, de a meg békélés és a megbocsájtás szel­lemében jár el és fog eljárni mindazokkal szemben, akikben — függetlenül múltbeli tévely­géseiktől és hibáiktól — őszinte hajlandóság van beleilleszkedni népünk nagy épitőmunkájába.” “Vannak hatóságaink, amelyek ridegen bánnak a néppel . . . visz­­szaélnek a hatalommal . . . önké­nyeskednek. . .” A magyar nép ezen csak keserűen nevethet. Az EGÉSZ RENDSZER egyetlen, monstruozus visszaélés az orosz fegyveres hatalommal, merőben önkény, — nemzetközi szerződést megszegő, moszkvai becstelenség! S a gyalázatosak, akik e becstelen­ség kiszolgálására odaadták ma­gukat, még kegyelmet mernek kí­nálni a tisztáknak, bátraknak, ge­rinces, igaz magyaroknak! Egy, egyetlenegy mondata mégis van a kiáltványnak, ame­lyet bízvást elmondhatna a saját szavaként maga a ncacjyar nép is. Ez a mondat minden keserv, az egész néptragédia summája és így hangzik; NEM AVATKOZUNK MÁS ÁLLAMOK BELÜGYE­­IBE, DE MEGKÖVETEL­JÜK, HOGY A MI BELÜ­­GYEINKBE SE AVATKOZ­ZÉK SENKI.” Persze, a Kreml urai címére. A SEGÉLYAKCIÓ FŐTIT­KÁRA EURÓPÁBAN. Örömmel értesülünk, hogv a Magyar Segélyakció Európába küldte főtitkárát. Dobozy Arthurt, hogy további segélyakciót készit­­sen elő a hontalan menekültek ja­vára. Felhívjuk hontalan testvéreink figyelmét Dobozy főtitkár európai útjára és ajánljuk, hogy lépjenek vele összeköttetésbe. Fölötte kívánatos ugyanis, hogy ott a segélyügyek központosítása jöjjön létre, hogy az amerikai ma­gyarság, igy az Amerikai Magyar Katolikus Liga is könnyebben bo­nyolíthassa le azt a lelkes segély­­programmot, amelynek megvaló­sítását tervezi és igaz szívügyének tekinti, FÉNYJEL KOREÁBAN A panmunjoni fegyverszüneti tárgyalások újabb fázisa is nehe­zen megyen, mert Amerika mindenkép biztosítani akarja, hogy a kom­munista uralom* alá visszatérni nem kívánó hadifoglyai szabadon vá­laszthassák meg jövőjüket. Nem hajlandó egy bizonytalan kimenetelű konferenciára bízni, hanem már most végleg tisztázni akarja ezt a kér­dést. Amerikának ez a végsőkig való kiállása amellett, hogy senkit se lehessen arra kényszeríteni, hogy kommunista uralom alatt éljen, ha nem akar, nagy erkölcsi jelentőségű és történelmű értékű. S méltán erősiti a bizalmat az európai rabnemzetek szabadságát áhitók szivében, hogy a rabnemzetek balsorsa sem lesz végleges, mert Amerika, miként nem hajlandó feladni az északkoreai és kínai hadifoglyai emberi jo­gait, nem fog nyugodni addig, míg a nagy históriai múltú, európai kul­­turnép, a magyarság és más európai rabnemzetek fiai is vissza nem nyerik a jogot, hogy maguk döntsenek sorsuk felett. "BÉKE-TEENDŐK" A New York Herald Tribune vezető republikánus napilap “Béke-teendők” címen közöl cikket május 6-ikí számában és'többi közt a rabországokra nézve azt kívánja, hogyha békés utón jön létre a szabadságuk helyreállítása, & ' nemzetközi védelem valamely for­májában” kell részesíteni őket. A felszabadítás egyezménye, úgymond a cikk, a papirt sem fogja megérni, amelyre írták, ha ez országok újra Oroszország és a mi (az Egyesült Államok) segélyével felfegyvérzett és iparilag hatalmas Németország nyomása közé kerülnek. A cikk hangoztatja, hogy ez országokban "valamiféle, a nyu­gati demokráciához hasonló” berendezkedés megvalósítására van szükség és a nemzetközi védelem céljára ajánlja, hogy “valamiféle Egyesült Nemzetek-bizottságnak kell alakulnia, mégpedig azon nem­zetek kizárásával, melyek e körzetben közvetlenül érdekelve vannak.” A cikkiró nem mondja meg, hisz-e a békés felszabadulás lehe­tőségében, de hogy máris az ezutáni helyzet teendőivel foglalkozik, rávall optimizmusára. Mindenesetre hozzátesszük a cikkhez, hogy kül­politikai jövőjük kérdésében természetesen ezeknek a népeknek saját akaratát is számba kell majd venni. "KÜLDJÉTEK A HONTALANOKAT, VIHARVERTEKET .. ” Eisenhower elnök kezdeményezésére törvényjavaslat -kongresszus elé, amely további 240000, két éven át évi 120000 sze­mélynek kvótán kivüli bevándorlását kívánja biztosítani. Mint az Elnöknek a kongresszus elnökeihez intézett levele hangsúlyozza, egyes túlzsúfolt lakosságú, nyugateurópai országok munkanélküli családjainak bebocsájtása mellett elsősorban a második világháború végén elmenekült és azon hontalanok bebocsájtásáró) van szó, akik nem akartak tovább a kommunista uralom alatt élni s életük kockáztatásával a szabadságot választották. Az illetékes kon­gresszusi bizottságok már foglalkoznak a javaslattal. Az Elnök lépése újabb, méltó bizonysága Amerika együttérzé­sének, melylyel a történelem kárvallottjai és ágrólszakadtjai iránt vi­seltetik. Azok között, akik az előző D. P. bevándoroltatás idején in­kább Európában maradtak, hogy bármi következzék is, közel legye­nek az eseményekhez és ha kell, tettekkel álljanak helyt világnézetük győzelméért az ellenség ellen, most is lesznek, akik nem veszik igénybe Amerika humanitárius, nemesszivü gesztusát, amelylyel újból kaput tár a hazájuktól megfosztottak elé és felkínálja az amerikai életrend nagyértékü egyéni szabadságait számukra. Mások, kivált az időseb­bek, talán örömmel fognak élni a kedvező alkalommal, hogy olyan megingathatatlan alapokon nyugvó, hatalmas ország biztos révében kössenek ki, ahol a becsületes munkának megvan a becsülete s ahol nem azt nézik, ki fia borja, melyik faj vagy osztály szülöttje valaki, hanem csak a tudása és a munkához való akarata számit. A felszabadulás biztosan elkövetkezik, de, hogy ki, mit határoz, minden hontalan magyar testvérünk saját egyéni ügye és abban ser­­kisem adhat felelős tanácsot. Mindenki önmaga kell számot vessen magával és emberileg megértjük azt is, ha valaki úgy látja, hogy a közlekedési technika mai haladottsága mellett nincsenek többé oly nagy távolságok, mint a régebbi időkben s hogy ha történelmi fordulat jön a világban, ma már nem oly körülményes a gyors visszatérés Euró­pába és a szülőhazába. . . * # * A new yorki Szabadságszobor, a Statue of Liberty fáklyás amazonja hirdeti: “Adjátok nekem fáradtjaitokat, szegényeiteket, a szo­rongatott tömegeket, amelyek áhitoznak a szabadság után, a nyüzsgő partjaitokon nem kellő szerencsétleneket. Küld­jétek e hontalanokat, viharverteket hozzám. Fáklyám vilá­git az arany kapunál!” Eisenhower akciója valóban a hontalanok, viharvertek számá­ra akarja kitárni az arany kaput, Uj Élet Kapuját s bármint dönt is valamely hontalan a saját jövője felett, feltétlenül forró köszönet, hála és szeretet illeti érte az Elnököt és az Egyesült Államokat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents