Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-02-15 / 2. szám
4-ik OLDAL "KRÓNIKA” 1953 február Horthy kormányzó: "Boldog lennék, ha a dunai államszövetség élén a Habsburgdmasztia jogos örökösét láthatnám!” A Hungária nevű müncheni magyar lap folytatólagosan közli Horthy Miklós kormányzó: “Egy Élet Magyarországért” cimen nem rég megjelent emlékiratait. A nagy érdeklődést keltett emlékiratok befejező részében a magyar kormányzó félreérthetetlen Ítéletet mond az Osztrák Magyar Monarchiáról és a restauráció jelentőségéről. Horthy Miklós hivatkozik arra, hogy ő még látta Ferenc József jogara alatt a nagy birodalmat s szilárd meggyőződése, hogy a Monarchia s ezzel együtt Magyarország feldarabolása végzetesen ártott az európai és a világbékének, mert a dunai térséget, ahol a népek összekeveredtek, esztelen dolog nemzeti államokra felbontani. “Minél többet gondolkozom e kérdésben”, — írja a kormányzó, “annál világosabbá válik előttem, hogy a Tirol és Bukovina, a Bánát és a Szudétaföld között élő népek békéjét és jólétét csak a régi történeti egység valamilyen formájú helyreállításával lehet biztosítani.” Természetesen senki sem gondol a régi alakulás változatlan formában való feltámasztására; olyan uj megoldást kell találni, amely valamennyi érintett nép jogos igényeit kielégíti. “Bismarck számára magától értetődő dolog volt, hogy a kettős monarchia élén a Habsburgok történelmi uralkodóháza álljon. Tulmessze mennénk a jövőbe, ha ma már ezen a kérdésen törnénk a fejünket; kétségtelenül megállapítható azonban, hogy ezt a régi és újból megalkotandó államegységet ugry lehetne legjobban megvalósítani, ha az államfő a nemzetiségek küzdelmétől kezdettől fogva távol állana. Én boldog lennék "ha a dunai nemzetekből alakuló hatalmas és boldog államszövetségnek az élén a Habsburg Dinasztia jogos örökösét láthatnám!” “Bármit hozzon is a jövő, "fejezi be emlékiratait Horthy Miklós kormányzó, “kérek és felhívok minden magyart, akár az idegen uralom alatt szenvednek, akár mint számüzöttek távol hazájuktól élnek, fogjanak össze, felejtsenek el minden viszályt és ellentétet s csak egy célt lássanak: Magyarország szabadságának helyreállítását. E szabadság védelmének és megóvásának szenteltem életemet.” i- ! ij / * Horthy Miklós, mint az 1920-tól 1945-ig terjedő 25 év tényleges magyar államfője most a legkompetensebb helyről világit rá egyes, eddig sokat vitatott kérdésekre, így pl. most feleletet kapunk a legilletékesebb személytől a “dinasztia-alapítás”, a “királyi trónra törés" cimen a Horthy családdal szemben nyíltan vagy suttogva terjesztett vádakra. Horthy Miklés emlékirataiban hangsúlyozza, hogy soha egy pilla natig nem gondolt arra, hogy egy "Horthy-dinasztia” részére igyekezzék a Szent Koronát megszerezni. Épp úgy nem igaz az sem, hogy tárgyalásokat folytatott volna II. Viktor Emanuellel, hogy az olasz királyt Szent István Koronájával magyar királlyá koronázzák. Ha ilyen tervet előterjesztettek volna, ehhez épp annyira nem adta volna meg hozzájárulását, mint ahogy szó sem lehetett volna az oastai herceg megkoronázásáról sem, amiről szintén beszéltek. A kormányzó-helyettes választásával kapcsolatban is felmerült ellene a “dinasztia-alapítás” vádja. Horthy Miklós kijelenti, hogy fiának jelölésébe kifejezetten mások, köztük Serédi hercegprímás unszolására ment bele; viszont az ő kifejezett Livánságára történt, hogy a kormányzóhelyettesi törvény nem tartalmazta az utódlási jogot. Ide illeszthető be a magyar társadalmat bizonyára meglepetésként érő s az emlékiratok egyik előbbi fejezetéből vett részlete arról, hogyan ajánlották fel a kormányzónak Szent István koronáját. Erről a következőképen emlékszik meg Horthy kormányzó. “Hogy a királykérdésben akkor uralkodó hangulatot és véleménykülönbségeket érzékeltessem, egy olyan eseményről emlékszem meg, amelyről eddig hallgattam s amelyre vonatkozólag minden résztvevő hallgatási kötelezettséget vállalt. 1922 augusztusában, a gödöllői kastélyban, ahol az augusztus, szeptemberi hónapokat szoktuk volt eltölteni, felkeresett a politiku soknak és magyar vezető személyi ségeknek egy csoportja, köztük egy katolikus püspök. Azt mondották, hogy fontos előterjesztést akarnak tenni. Bár előzetesen nem jelezték tervüket, de már a küldöttség vezetőjének, Ráday Gedeon grófnak, a régebbi belügy miniszternek és akkor képviselőnek első szavaiból megtudtam, hogy miről van szó: Gondos megfontolás után azért jöttek, hogy nekem a nép minden rétege nevében felajánlják a koronát. Szerintük az államfői kérdés körüli vitának meg kell szűnnie, hogy az ország végre megnyugodjék. Vannak, akik, független Magyarországot akarnak legitim királlyal; mások József főherceg, vagy Albrecht főherceg megválasztását javasolják; baloldali elemek köztársaságot szeretnének; a magyarok többsége azonban, kiáltotta Ráday gróf, úgy mint ezer év óta mindig, Szent István koronája és magyar dinasztia alatt akar élni. Fogadja el főméltóságod a koronát és az egész veszélyes kérdés egy csapásra megoldódik. Én természetesen rendkívül meg voltam lepődve és azt válaszoltam az uraknak, hogy teljes mértékben tisztában vagyok a tőlük ecsetelt nehézségekkel. Megköszöntem bizalmukat, de közöltem velük, hogy felkérésüknek nem tehetek eleget. Mi adja meg nekem a bátorságot, hogy^omokban fekvő hazánk újjáépítésében részt vegyek? Csak az az érzés, hogy kormányzóvá történt választásomkor bizalommal viseltettek irán-Horthy Miklós kormányzó emlékiratai megjelentek. Szükséges volt, hogy az ő megvilágításában is lássuk az eseményeket. Meglepődve olvassuk, hogy 1922 augusztusban Gödöllőn Ráday Gedeon gróf vezetésével egy politikai csoport jelentkezett a kormányzó előtt és “a magyar nép minden rétegének nevében” felajánlották a kormányzónak a Szentkoronát! A kormányzó nem fogadta el a “felajánlást.” Mint az emlékirat mondja, kijelentette, hogy még egyhangú népszavazás esetén sem fogadná el. Jellemző, hogy alig csukódott be a simán kiadott és 1922 április 1-én fiatalon elpusztult koronás király, IV. Károly mögött a funchali kripta ajtaja, már pár hónapra rá, augusztusban, Rádayék mozgolódtak. De hogy merészeltek “a magyar nép minden rétegének” nevében beszélni? Kit kérdeztek meg? Hisz akkor már volt az országnak számkivetésben élő ifjú királya: II. Ottó, a jogos örökös király, aki atyja halála percében már örökkébe lépett! A detronizációs törvény Indokolása elismerte, hogy a trónfosztást csak külföldi erőszakos nyomásra cikkelyeztették be. Tehát a “Pragmatica Sanctio” 1922 augusztusban érvényben volt, mint ahogy ma is jogi érvényben van! Az emlékirat említi, hogy egyesek javasolták akkor József kir. herceg, vagy Albrecht kir. herceg megválasztását. Tény az, hogy József kir. herceg jelöltségéről csak egyesek rebesgettek, de az érdekelt magas személyiség elé komoly formában az ügy nem került. Albrecht kir herceg említette nekem, hogy házassági ügyében Őfelsége, II. Ottóhoz fordult. Ebben benne volt az elismerése annak, hogy ő II. Ottó Őfelségét elelismeri a Habsburg Ház fejének. Tehát ő nem tekintette magát "jelöltnek." Hogy tárgyilagosak legyünk, a Rádayak 1782-ben kaptak báróságot és 179ö-ben grófságot a Habsburg királyoktól. Érdemes lenne tudni, hogy kik vettek részt a Ráday-küldöttségben és ki volt az egyedüli katolikus püspök, aki résztvett a próbálkozásban. * Az is tény, hogy kétszeres viszszatérése alkalmával Őfelségével, IV. Károly királlyal való bánástam, mert tisztességes és becsületes embernek tartottak. Ha a korona után nyúlnék, megszűnnék önzetlen és tisztességes lenni és a következő napon saját testvéreim ellenem fordulnának. Éppen ezért soha, még népszavazás esetén sem vállalnám a királyi méltóságot, még akkor sem, ha a népszavazás egyhangú lenne.” Toronto, Canada. módra, letartóztatásukra, a tatai kastélyban a Király és az állapotos Királyné éjjeli elrablási kísérletére, a király kardjának egy ezredes által történt hűtlen elvételére, a királyi párnak egy idegen áflam számára történt felségsértő kiadására — csak a legélesebb fájdalommal és a magyar becsületérzés nemes felháborodásával lehet gondolni. (Gömbös Őfelségéről csak per "Karicsek” beszélt. Tiszti becsületügyi eljárást kaptam, mert mint képviselő, parlamenten kívül azokban a napokban azt mondottam: "Bűnösök, akik a király visszatérését megakadályozták.”) Bizony, kálváriás ut volt ez! Nem a mi számunkra, akik ragaszkodtunk a hűséghez, hanem a Nemzet és őfelségének a számára. A magyar lovagiasságot kompromittálták ezzel a tettesek. És mily keresztény, példaadó megadással tűrte a megaláztatásokat IV. Károly királyunk, a béke legbecsületesebb akarója! Az elégtétel erkölcsi szükség. Megint nem egyesek, hanem az Igazság és a megsértett magyar Hűség számára. Gondolatom szerint angol hadihajónak kell majd Isten szolgája. IV. Károly őfelsége koporsóját Madeira szigetéről, a funchali sírboltból visszahoznia Európába, a római Szent Péter bazilika sírboltjába. Ez lenne a külföld részéről az elégtétel egy része, másrészről majd az igazságos békekötés és a tárgyilagos területi revízió. Magyar részről az elégtételadás lenne egy várva-várt lépés a Kormányzó Ur részéről, amelyben a királyság minden hívét csatlakozásra hívja Őfelsége, II. Ottó mellé. Addig is, csináljuk meg szeretettel magunk között ezt az egységet! * Egy ősi, szép szokása van a magyarnak. Minden - koronázás alkalmával a koronázási ereklyékkel együtt tisztelettel előveszik Szent István királynak palástját — mely tulajdonkép papi palást — melyet a király a koronázás alkalmával magára ölt. A megkoronázandó királyné kötelessége, hogy a koronázás előtt, finom fonállal egy pár öltést tegyen a szent paláston. Gyönyörű szimbólum ez! Jelenti azt, hogy a királyné résztvesz királyi ura és nemzete gond(B. T.) Feljegyzések HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ EMLÉKIRATAI. SZERETET REGINA TRÓNÖRÖKÖSNÉ IRÁNT. Irta: KÓRODY KATONA JÁNOS. (Svájc)
