Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-04-15 / 4. szám

1953 április

3-ik OLDAL

merte az ellenség anyag- s emberfölényét, tudta azonban azt is, hogy a központi hatalmakat a veszély nem annyira a harctereken, mint inkább a hátországokban fenyegeti. A frontokon hősiesen harcoló csapataink az ellenség túlerejével szemben kiválóan megállíák helyüket és szellemük töretlen volt. A hátországokban azonban egyre inkább éreztette hatását az entente blokádja. Mind nagyobb és nagyobb lett a hiány éelmiszerekben és a háború folytatásához szükséges nyersanyagokban. A Monarchiában ehhez még a nemzetiségi kérdés előtérbe nyomulása is hozzájárult. A külső ellenség szövetkezve a belső felforgató elemekkel féktelen uszításba kezdett, hogy fellázítsa a nemzetiségeket a Korona ellen. Különösen Csehországban kezdte éreztetni hatását ez a bomlasztó propaganda és hamarosan egész cseh alakulatok futottak át az ellenséghez. Ennek a propagandának főirányitói a franciák által pénzelt Masaryk és Benes voltak, akikhez hamarosan csatlakozott a szerbekkel szövetkezett Trumbic is. Hazánkban Károlyi Mihály és a marxisták folytattak aknamunkát, Ausztriában pedig a marxisták és nagynémet párt hívei közösen fúrták a régi falakat.

IV. Károlyt, hogy elkerülje a Monarchia végső összeomlását, kül- és belpolitikai okok is arra késztették, hogy mielőbb befejezze a háborút — melynek kitöréséért semminemű felelősség nem terhelte — és keresztülhajtsa a szükséges reformokat, hogy kiparirozhassa és élét vegye az ellenséges propagandának. Évtizedek mulasztását kellett pótolnia és olyan reformokat megvalósítania, melyek béke idején is sok nehézségbe ütköztek volna, de nem volt választani valója és meg kellett a lehetetlent is kísérelnie. Az idő és események sürgetőleg kényszeritették erre!

A király tehát egyszerre két irányban volt kénytelen a feladatok megoldásához nekilátni: kül- és belpolitikai vonalon. Tragédiája az volt, hogy a Monarchia törvényhozói nem értették meg az idők sürgető szavát és ahelyett, hogy a közös veszélyt felismerve, minden erejükből az uralkodó emberfeletti küzdelmét támogatták volna, a legjobb esetben közönyösen nézték az események alakulását, de gyakran egyenesen a közös érdek ellen dolgoztak, ha egyéni, vagy kicsinyes pártérdekeiket látták veszélyeztetve.

így a magyar kormányférfiakkal meddő harcot kellett folytatnia a szélesebb alapokra helyezett általános titkos választójog bevezetésért.

Az akkori parlament és kormányok hallani sem akartak erről.

Ugyancsak a magyar miniszterelnök, Wekerle Sándor makacs ellenkezésén bukott meg a délszláv kérdés rendezése is, melynek meg oldását a király egyik legsürgősebb feladatnak tartotta.

De hasonlóképen ütközött áthatolhatatlan falakba reformtervei keresztülvitelénél a Monarchia osztrák részének parlamentjénél is. Amit az egyik párt helyeselt, vagy támogatott, azt a másik ellenezte és meghiúsította.

“K K ó N I K A”

MALENKOV MEGFORDÍTJA A TÉTELT

Milyen békét kötne Malenkov? Csak olyant, amely meghiúsítaná a Nyugat védelmi felkészülését, ahogy a kommunisták mondják, — “a Szovjet egyre növekvő körülzárását”. Malenkov és társai remélik, hogy béke-hurpengetésük lelohasztja a nyugateurópai országok támadástól való félelmét és védelmi felkészülését s azt akarják, hogy Amerika adja fel az Atlanti Uniót, a NATO fegyverkezést, a Szovjet ellen világszerte kiépített diplomáciai összeköttetések hálózatát és katonai bázisokat, mint amelyekre nincs többé szükség, mert hiszen béke jön létre. Adja fel a nyugateurópai egyesítő terveket, nyugateurópai közös hadsereg és hadi-ipari közösségi terveket. És természetesen nyugodjék bele véglegesen abba, hogy a rabországok a Szovjet gyarmatai maradnak.

Sztálin egy hónappal a halála előtt fogadta Leopold Bravó argentínai követet és azt mondotta neki, hogy a béke könnyen létrejöhet, csak nem szabad beavatkozni más országok ügyeibe. Malenkov első beszédében ugyanez a mondat olvasható.

A Nyugat ne avatkozzék be abba, hogy a Szovjet hatalmában tartja a rabországokat és ne avatkozzék bele a Szovjet németországi mesterkedéseibe, amelyek célja egy kommunista Németország Európa szivében s ezzel az abendlandi Európa halála. Bolshevik Európa.

Vagyis Malenkov megfordítja azt a tételt, mely szerint a Szovjet vonuljon ki katonailag és politikailag Európából és világviszonylatban is vonuljon a saját határai mögé. Azt kívánja, hogy Amerika vonuljon vissza a többi földrész országai ügyétől, hagyja sorsukra őket, ne zavarja a kommunizmus ottani cirkulusait, mesterkedéseit. Van ilyen körülmények között kilátás eredményes tárgyalásra?

Szinte paradoxonnak hangzik, de az volt a helyzet, hogy egy modérné gondolkozásu uralkodó demokratikus reformterveit maguk a nép képviselőiből összetevődött parlamentek hiúsították meg.

A király minden kísérletét, hogy mentse, ami még menthető volt, örökös körmozgáshoz lehetne .hasonlítani. Bárhonnan is indult ki, mindenünnen a kiindulási ponthoz jutott vissza azon egyszerű oknál fogva, mert mindenütt az egyik, vagy másik párt — hogy divatos szóval éljek — makacs “nyet”jébe ütközött. A rendkívüli helyzetre való tekintettel esetleg felosz lathatta, vagy elnapolhatta volna a parlamentet, hogy hatalmi szóval hajthassa végre terveit. Ez ellen azonban nemcsak saját demokratikus felfogása tiltakozott, de súlyos ..következményei ..lehettek volna egy ilyen lépésnek egyébb téren is. Ne felejtsük el, hogy a bomlasztó propaganda fő jelszavai épen “a Monarchia a népek börtöne” és a “népek önrendelkezési joga” voltak. Ha az uralkodó a parlament kapuit bezáratta volna, ezzel méginkább tápot adott volna a dühödt izgatásnak, annál is inkább, mert a marxisták is egyre erősebben kezdték támadni a meglévő rendet. A sikeres orosz forradalom és a blokád okozta egyre súlyosabb nyomor naprólnapra több lehetőséget adott arra, hogy a zavarosban halászhassanak és féktelenül uszítsanak a Korona ellen.

Ahogy Károly király emberfeletti küzdelme a kortársak ostobasága és részvétlensége következtében belpolitikai téren nem járhatott eredménnyel, ugyanúgy nem találtak megértésre azon törekvései sem, melyekkel a háború mielőbbi befejezésén fáradozott. Se német szövetségesében, sem. pedig az ententeban nem volt meg a szán dék, hogy kölcsönös megegyezés révén az igazságra és méltányosságra alapuló békét kössenek. Míg német részről teljesen félre' ismerve a tényleges erőviszonyokat győztes békéről álmodoztak, addig az entente a központi hatalmak totális vereségét akarta elérni. Károly hivatalos és magán utón több ízben igyekezett közvetíteni a két homlokegyenesen ellenkező nézetet valló fél között, hogy belátásra és a béke megkötésére bírja őket. Külügyminiszterében, Czernin grófban, kezdetben jó segítségre talált, azonban a túlfeszített munka következtében a külügyminiszter idegei épen a legválságosabb pillanatban mondták fel szolgálatukat és helyrehozhatatlan hibát követett el egy olyan időpontban, amikor a legkisebb tévedések is súlyos következményekkel járhattak.

Miután a németekkel közösen megtett hivatalos békejavaslatok nem találtak meghallgatásra az entente oldalán, a király az ősidőktől fogva jól bevált módszerhez folyamodott és magán személy közvetítésével igyekezett megtudni azokat a feltételeket, melyek alapján az ellenség hajlandó lenne a békéről tárgyalni. Ehhez a diplomáciai akcióhoz sógorait Sixtus és Xavér hercegeket hivatta Bécsbe, Czernin külügyminiszter jelenlétében tárgyalt velük a béke

lehetőségeiről Czernin külügyminiszter által összeállított és Sixtus hercegnek átadott * jegyzék első pontja szerint abban az esetben, ha a franciák készek igazságos békét kötni, minden tőle telhetőt el fog követni, hogy szövetségesét egy ilyen béke megkötésére rábírja. a Sixtus herceggel folytatott tárgyalásásával egyidejűleg a király értesítette a Monarchia “berlini nagykövete, Hohenlohe herceg, révén a német kormányt, hogy tapogatódzó tárgyalások van nak folyamatban az entente-tal, anélkül azonban, hogy a közvetítő személyét felfedte volna. Tehát nem igaz az, hogy a németek nem tudtak a Monarchia béketapogatódzásairól. Itt kell megjegyezni azt is, hogy német részről már korábban hasonló érdeklődő lépések történtek az ententenál azzal a különbséggel, hogy a német kormány nem értesítette erről osztrák — magyar szövetségesét és ajánlatában a — Monarchia területének lényeges megcsonkítására tett javaslatokat.

Amikor Clemenceau propagandisztikus okokból felfedte az Osztrák Magyar Monarchia béketapogatódzásait közvetítő Sixtus herceg személyét, a németek a leglehetetlenebb rágalmakkal, sőt áru lássál vádolták Károlyt, akit épen ezekben a válságos pillanatokban hagyott cserben fejétvesztett külügyminisztere is. Ez az akció annak a nagy német propagandának keretében állott, mellyel a Monarchia németlakta területeinek Németországhoz való csatolását akar ták elérni. A bécsi német nagykövetség már hónapok óta azon fáradozott ugyanis, hogy éket verjen a dinasztia és a nép közé. Ennek első jelei már 1917 nyarán Károly amnesztia rendeletével kapcsolatos nagy német tüntetésekben mutatkoztak, melyek azonban egyelőre még csak a parlamentre korlátozódtak. A valóság a Sixtus ügyben az volt, hogy a király nem tett egyebet, minthogy alkotmányos jogával élve és uralkodói kötelességének eleget téve tapogatódzó tárgyalásokat folytatott magánszemély közvetitésével arra

vonakozólag, hogy milyen feltételek mellett lenne hajlandó az ellenség a háborút befejezni és békét kötni a központi hatalmakkal. Tehát egy általános béke lehetőségei iránt történt tapogatódzás, ami a háborúban szörnyű áldozatokat hozó német népnek épen úgy érdeke volt, mint a Monarchia súlyosan vérző lakosságának. Az akkori entente és egyben nagy német célokat szolgáló bomlasztó propaganda legaljasabb motívuma az volt, hogy nem elégedtek meg a király rágalmazásával, hanem a királyné védtelen személyét is be akarták mocskolni. A királynénak az egész Sixtus-akcióban semminemű szerepe nem volt. Az egyedüli, amit ebben az ügyben tett, annyi volt, hogy a külügyminiszter kérésére levélben kérte fel a belga hadseregben szolgálatot teljesítő bátyját, hogy jöjjön Becsbe, ahol a béke érdekében a király és külügyminisztere tárgyalni óhajtanak vele. Ennyit talán egy királynénak is meg szabad tenni népei érdekében?

Mivel sem a németek, sem pedig az entente oldalán egyre hangosabb szerepet kapóit olasz kormány nem voltak hajlandók egy megegyezésen alapuló békéről tárgyalni, a háború teljes erővel tombolt tovább. A Monarchia katasztrofális télnek nézett elébe és Németországnak többször tudomására hozta, hogy erejének végére ért. Bár az orosz fronton december I5-én fegyverszünetet kötöttek, amit 1918 március 3-án a Bresthitowsky béke követett, mégis Amerika hadbalépése tévén a központi hatalmak helyzete reménytelenné vált. Károly király még most sem adta fel az áradat ellen való küzdelmet, hog\r népeit megmentse a katasztrófától, azonban egyedül állván a gyűlölettől megőrült világban, már nem bírta feltartóztatni az eseményeket. Ahol csak tudott jó példával járt elől. Reggeltől késő éjszakáig dolgozott. Takarékossági okokból a hadsereg főparancsnokság székhelyére, Baden bei Wienbe, egy kis polgári lakásba költözött át családjával. Népkonyhákat állított