Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-09-15 / 9. szám
10-IK OLDAL “KRÓNIK A" 1952 szeptember. n fosztó törvény" volt, annak megalkotásánál ‘'hiányzott a szabad akarat" és a törvényhozás “cselekvési képessége". Éppen ellenkezőleg áll a dolog. Az 1920. évi I. t. c. a királyság ősi intézményét fenntartotta, a külső befolyás pedig nem arra irányult., hogy kit kell kormányzóul megválasztani, hanem csak az ellen nyilvánult meg, hogy a Habsburgház valamely tagja lehessen kormányzóvá választható. Kolosszális túlzás ezt oda minősíteni, mintha az 1920- iki törvényhozók már ezért “cselekvőképtelenek” lettek volna. Ezt a nem egészen szerencsésen használt kifejezést egyébként maga a szerző is lényegesen enyhíti, mikor azt úgy értelmezi, hogy a nemzetgyűlés “csak ideiglenes államfőt választott.” Ez már más, de azért jobb lett volna a cikk gondolatmenetébe egyáltalán nem illő két fenti kifejezést elhagyni, mert félreértésekre adhatnak okot. ami pedig nem lehetett a szerző célja. Ellenben tény az, hogy igenis külföldi követelésre, idegen nyomás alatt jött létre IV. Károly második hazatérési kísérletének meghiúsulása után meghozott, valóban trónfosztást kimondó törvény. Ennek a törvénynek az indokolásában azonban kifejezetten utalás történik a külföldi beavatkozásra s ezzel a törvényhozás maga megállapította a trónfosztó határozat érvénytelenségét. Tökéletesen helytálló Borsi Tivadarnak az a megállapítása, melyben vele egyetért — igen helyesen — Dr. Boross Ferenc is, hogy az 1946. évi I. úgynevezett “törvénycikk” a köztársasági államforma bevezetéséről: egyszerűen semmis, mert orosz megszállás alatt, Moszkva parancsára jött létre. Mikor az akkori budapesti "parlament” ezt az u. n. “törvényt” meghozta, elfelejtette legalább a szemérem látszatának megóvása céljából hatályon kívül helyezni az 1913. évi XXXIV. t. c. 3. paragrafusát, mely ekként hangzik: “Aki a királyság intézményének megszüntetésére irányuló mozgalmat kezdeményez, szervez, vagy vezet, vagy ily mozgalomban más módon tevékeny részt vesz, úgyszintén az, aki nyomtatvány utján vagy pedig irat vagy képes ábrázolat közszemlére tételével, vagy nyilvánosan szóval a királyság intézménye ellen lázit, vagy a királyság intézményét ugyanily módon politikai célzattal megtámadja, öt évig terjedhető fogházzal és továbbá a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztésével és hivatalvesztéssel büntetendő.” Az orosz kommunista nyomás alatt kikiáltott népköztársaság és az annak uralma alatt elkövetett sorozatos gaztettek jók voltak arra, hogy a magyar nép szemében a köztársaságnak még a gondolatát is örökre gyűlöletessé tegyék. V. Utoljára hagytam Dr. Boross Ferenc érdekes cikkének azt a jelen sorok elején már érintett kijelentését, mely szerint Horthy Miklós passzív magatartásával az államfői méltóságról lemondott volna. Nézzünk szemébe ennek az állításnak. Először is: senki se tudja, hogy passzivitásának külső látszata mellett a kormányzó mit tett a nemzet jövőjének minél kedvezőbbé alakítása érdekében. Éppen elegendő oka lehetett arra, hogy amit tett, azt ne bizza az újságírók hirharangjára. Másodszor : a “hallgatólagos lemondás” kifejezés — contradictio in adjecto. -Ar lemondás: kifejezett nyilatkozás, határozott cselekvés,, a hallgatás viszont: nem-nyilatkozás, nem-cselekvés. Hallgatva nyilatkozni, semmittéve cselekedni: képtelenség. Nincs passzív aktivitás, nincs aktiv passzivitás, tehát hallgatólagos lemondás sincs. Egyezzünk meg abban, hogy a hallgatólagos lemondás ötletéről jobb lesz ezentúl inkább — hallgatni. * * * A magyar alkotmány, a magyar közjog: nemzeti szellemünk egyik legragyogóbb alkotása, mely ezer év alatt csiszolódott ki az emberiség jogi kincstárának legértékesebb drágakövévé. Legyünk rá büszkék, védjük és óvjuk olyan féltő szeretettel, mint aminő egyéb ként mindkét cikkből is kisugárzik és ne engedjük ezt az ősi kincsünket kellően alá nem támasztott vagy jóindulatú, de kissé elhirtelenkedett véleményekkel ragyogásában elhomályosítani. Schweiz. DR. K-R A~R. felsőházi tag. II. Nagy örömmel olvastam a Krónika júniusi számában Dr. Boross Ferenc és Borsi Tivadar urak cikkeit. Gratulálok. A 7 éves emigrációnkban először történik meg, hogy egy lap helyet ad egy olyan probléma nyílt megvitatásának, mely a hontalan magyarság kérdéseinek, a bolsevizmus elleni harc után, egyik igen fontos pontja: Kinek és mily alapon van joga beszélni ma az egész nemzet nevében? A kérdésre a vita-forum mindkét cikke lényegileg ugyanazzal a felelettel válaszolt: a jogfolytonosság alapján Horthy Miklósnak, aki ma is Magyarország kormányzójának tekintendő. Hiszen az 1944 október 15-iki puccsot (német megszállás alatt) és ennek másodlagos következményét, az 1946-os Tildy-féle köztársaságot (orosz megszállás alatt) nem fogadhatjuk el kiindulási alapul. Annak idején (Kun Béla proletárdiktatúrája után) a kormányzóság intézménye kényszermegoldás volt, de ezen tulmenőleg alkotmányos jellegéhez nem fér kétség. A legitimizmus elvi (közjogi) álláspont, melynek következményei elől akkor sem lehet kitérni, ha az éppen Horthy Miklós kormányzói mivoltát is érinti. Valóban az Ö személye az az első állomás, amely a teljes restauráció felé vezet. Borsi Tivadar cikke helyesen mutatja meg a középutat a restauráció mint cél és Horthy kormányzósága, mint valóság között. A Horthy korszakot természetesen lehet igy, vagy úgy bírálni, de az nem érinti a probléma lényegét, amely közjogi. A végső ítéletet a történelem fogja kimondani. De ettől függetlenül — miután a történelem ítéletét még nem ismerjük — a magyar emigrációnak bele kell kapaszkodni a jogfolytonosság eme kézzelfogható szálába, amit ma a szintén száműzetésben élő utolsó alkotmányos magyar államfő, Horthy Miklós képvisel. Sem a Kormányzó előrehaladott kora, sem esetleges betegeskedése nem számit a probléma megítélésében; csak egyetlen dolog számit: mi magának Horthy Miklósnak az álláspontja? Reméljük, hogy a kérdés teljes tisztázása céljából az ősz államfő nyilatkozni fog, mely valószínűleg elfogja dönteni ennek a döntő fontosságú vitának a sorsát. Toronto (Ont.) Kanada. H.... K. .. Utóirat. Otthoni hozzátartozóim miatt kérem teljes nevem .mellőzését. III. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Szíveskedjék megengedni, hogy a Krónika júniusi számában megjelent és Borsi Tivadar tisztelt honfitársunk Horthy Miklós kormányzóval kapcsolatos érdekes fejtegeféséhez és a tisztelt Szerkesztőség ezzel kapcsolatos megjegyzéséhez, néhány szót hozzáfűzhessék. Nem akarok itt a vita jogi vonatkozású részleteibe beleszólni, mert ma § tettek idejét és nem a száraz jogi vitatkozások idejét éljük. Engem inkább a vita gyakorlati része érdekel. Letagadhatatlan tény, hogy a magyarság egy nagy része még ma is Horthy Miklósban látja az utolsó független magyar államfőt, akinek uralomra jutását nem nevezhetjük legitimnek, mint ahogyan azt az illusztris cikkíró állítja, de akinek de facto kormányzását 25 esztendő és az ezalatt az idő alatt meghozott magyar törvények legalizálták. Ezen ma meddő dolog vitatkozni! Meggyőzni úgysem fogjuk tudni egymást soha. Tény továbbá az is, hogy volt ennek a 25 esztendőnek sok . hibája, de ugyanúgy volt sok nagyon jó oldala is. Ezekről egyszer majd a történelem fog Ítéletet mondani,, amikor szenvedélyek nélkül lehet a pozitívumokat és negatívumokat a mérlegbe dobni. Ami minket ma érdekel, az egyedül: Magyarország megmentése és ott az alkotmányos közrend helyreállítása a felszabadítás után. Ebben megegyezik a mi, legitimisták és a kormányzópártiak véleménye egyaránt. Hogy a szenvedő országon valóban segíthessünk és annak érdekeit valóban nyomatékkai képviselhessük a külföld előtt, ahhoz első sorban is egységre van szükségünk! Az egységhez azonban első sorban azt kell elérnünk, hogy egy vezető személy mögé tömörüljön az egész magyarság! Előttünk nem kétséges ennek a személynek kiléte, mert fiatal javakorabeli, Isten által olyan tehetségekkel megáldott férfi mögött állunk, aki számunkra legitim jogainál fogva a KIRÁLYT, s nem a trónörököst, — mint ahogyan honfitársunk, Borsi Tivadar nevezi -— jelenti. (Nem a koronázás, hanem az alkotmány szabta jogoknál fogva lesz valaki király és ezek a jogok a Pragmatica Sanctioban vannak lefektetve. A koronázás csak külső szimbólumot és végleges sanctianálást jelent. Az 1921. évi detronizáló törvényt pedig külső nyomásra és a magyar nép akarata ellen mondta ki a parlament!!) Nem kétséges előttem, hogy a tiszteletreméltó kort megélt Horthy Miklós kormányzónak semmiféle szándéka sincs többé Magyarországon valaha is az államfő szerepét ismét elvállalni. Egy nagy történelmi feladat azonban még vár rá, melyet az idő sürget tőle. Ez pedig az, hogy a ma ingadozó és bizonytalanságban tapogatódzó hívei számára nyilt kiáltványban megjelölje azt a férfit, aki ma egyes egyedül hivatott arra, hogy a magyar államot,, mint annak feje, a szabad földön képviselje és aki mögé ma az ország érdekében Horthy Miklós híveinek is egységben fel kell sorakozniuk. Ezzel egyidejűleg szükséges, hogy a személyére letett katonai hüségesküt, valamint az összes jogokat, melyekkel az 1921 óta hozott törvények felruházták, forma szerint haladéktalanul átruházza erre a férfiúra. Rendkívüli idők, rendkívüli lépéseket követel*! nek! Horthy Miklósra vár ma ag a feladat, hogy a magyarság kéí legnagyobb és egyben a királyság államformája mellett hűségesen kitartó, de 1921-ben ketté szakadt táborát egységbe kovácsolja össze ismét és ezáltal az ország sürgős érdekében véget vessen a bennünket egyedül elválasztó meddő , vitának, mely a de jure és de facto államfő kérdése körül folyik az 1921 évet követő huszonöt esztendőre vonatkozólag, amikor Magyarország még független állam volt. Ha ez megtörtént, akkor azonnali további gyakorlati lépések lesznek szükségesek, melyek végre végetvehetnek a mai tarthatatlan és az elnyomott ország számára végzetes emigrációs állapotoknak, melyeket az egymással marakodó és csak a képzeletben meglévő pártokat képviselő politikusok teremtettek meg. Az ország ma észszerű reálpolitikát és azokat az erkölcsöket kívánja meg vezetőinktől, melyek a Monarchia idejében jellemezték a magyar államvezetést. Többről van ma szó, mint miniszterek puha bársonyszékeiről! Az ország jövőjét,, függetlenségét és feltámadását kell kiharcolnunk! Az első -lépést ehhez a fentiek megvalósítása jelenti! Ezt a lépést várja ma türelmetlenül a legitimista és a szabadkirályválasztó magyarság Horthy Miklós kormányzótól odahaza és a hontalanságban egyaránt, mert ahogyan azt a “legnagyobb magyar” Széchenyi István gróf, mondta: “Minden becsületes szívnek legszentebb a hon!” Előre is köszönetét mondva soraim közléséért, megkülönböztetett tisztelettel maradok Szerkesztő Ur hive Lienz, Ausztria, 1952 augusztus DR. TŐREI LÁSZLÓ, több más magyar nevében is.
