Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-01-15 / 1. szám
1952 január. “KRÓNIK A” 9-IK OLDAL Veterans cimü kis füzete, továbbá egy képeslap a szervezet címerével. A szabadságszobrot mutatja ez a címer az egyik oldalán az amerikai, a másik oldalán pedig a magyar lobogóval. Csakhogy a magyar lobogón fájdalommal nélkülözzük a koronás címert, Nagymagyarország drága szimbólumát. Hát ide jutottatok volna már ti is magyar veteránok, hogy megtagadjátok Amerika szabad földjén áz évezredes magyar királyságot és annak koronás, nagyszerű címerét?! Hát ti is valami szerencsétlen negyedik köztársaságról álmodoztok? Nem volt nektek elég három diktatúrába fulladt magyarországi köztársaság? Újra romlásba akarjátok vinni a szerencsétlen magyar népet egy negyedik köztársasággal? Hiszen az éppen úgy a diktatúrába fulladna majd, mint három elődje. Mi, akik a ferencjózsefi Ma-gyarországnak voltunk egykor ka tonai és jelenleg öreg veteránjai, veletek nem vállalhatunk közösséget. Hiszen a nemzet legszebb hagyományát, a magyarság egyetlen reménységét tagadjátok meg. Bármennyire igyekeztek is azon ban hamis magyar lobogót használni, az uj esztendő mégis csak közelebb visz bennünket egy lépéssel a restauráció felé! BOLDOG UJ ESZTENDŐT! A fél világ egén nehéz felhők vannak, amikor ezeket a sorokat írjuk, ez uj esztendő kezdetén. Ezer okunk van az aggódásra, sőt talán félelemre is. Mi azonban mégse kezdjük az uj esztendőt kétségeskedéssel és lemondással. Az ezeresztendős ma gyár múlt, nem engedi, hogy a kétségbeesés húrjait pengessük. A bátorító szó trombitáját szólaltatjuk inkább, mert szent meggyőződéssel hisszük és valljuk, hogy a szenvedések nehéz esztendei után jön a feltámadásnak, az uj életnek áldott korszaka. A magyar nép boldogabb, szabad jövőjének édes hitével kívánunk reményteljes és áldásokban gazdag uj esztendőt úgy Ottó Őfelségének, mint Felséges Hitvesének, valamint minden igaz magyar szívnek e széles föld kerekén! A magyar légionárusok kálváriája A Krónika karácsonyi számában olvastam azt a cikket, melyet Ruby Erzsébet írónő irt Felséges Asszonyunk Regina királynénál tett látogatásáról. Végtelen nagy öröm töltött el amint a cikket végig olvastam és megragadtak Felséges Asszonyunknak szavai, hogy “mit is lehetne tenni az Idegen Légiós magyar katonák érdekében, hogy segítsünk rajtuk?” Valóban fenkölt magyar aszszonyhoz méltó gondolat! . . . Még olyan politikus nem akadt az egész földkerekségén, aki ezekre a szerencsétlen magyar ifjakra gondolt volna, mint Felséges Asszonyunk! Én csak 22 hónapot töltöttem az Idegen Légióban Indochinában, tehát tisztában vagyok az ott szén védő többi magyar testvéreim sorsával és azokkal a nehéz feladatokkal, melyek még rájuk várnak. Ott igazán két tűz között őrlődnek föl. Az egyik őrlő kamra: maga Marseille, Franciaország nagy kikötővárosa, a légiós fészek. Itt irja alá az öt évet minden egyes légiós,, aki a követelményeknek megfelel. De nehogy azt gondolja bárki is, hogy oda mindenki mehet! Mert ott HAZUDNI NEM LEHET. Bárhol is jelentkezett a légióba, Grácba, Klángenfurtba, Innsbruckban, vagy Brégenzben, Salzburgban, — ott mondhat, ki mit akar, azonban mikorra már Marseillebe érkezik, az illető le van igazolva a hazai hatóságok által. Az, hogy valaki katona csendőr, vagy tiszt volt, nem baj, — sőt az ilyen embereket veszik elsősorban számításba, mert tudják, hogy ezek “jó anyagok.” De ugyancsak kapnak a sok szerencsétlen fiatal volt leventén, akiket még 1944-ben hurcoltak el hazulról, a szülői otthonuktól. Amikor a fegyverletétel megtörtént, a szerencsétlen elhurcolt fiatal, tudatlan, jóhiszemű, naiv fiatal emberekkel senki sem törődött. Akadt néhány lelkiismeretlen magyar, aki anyagi érdekből öszszejátszott a megszálló francia hatóságokkal és a szerencsétleneket nagy összegekért eladták az Idegen Légióba. Sajnos már 1946-ban az Idegen Légió 75 százaléka mind magyar fiukból állott. Szomorú, hogy ezeknek a fiuknak 35 százaléka nem él. Az éghajlat tönkre tette őket és elestek a harcokban. Húsz százaléka rokkant lett, kéz és láb nélkül maradtak. Az utánpótlásuk pedig úgy történt és ma is úgy történik, hogy mint fiataloknak sikerül a szeges drótokon keresztül jutniok, mielőtt még az AVO a kezüket rájuk tette volna. Ezekután bárki felteheti azt a kérdést, hogy ha már átjutottak a vasfüggönyön, miért mentek a légióba? Igen ez igy igaz. Ámde olyan embernek, aki átjön, osztrák papírjai nincsenek és igy az első lágerból elmegy földmiveshez dolgozni és ott kap, ha jó gazdája van, 60 shillinget. Ebből a csekély fizetésből lerongyolódik, a sok kukorica kásától a szeme éhesen kopog és kénytelen jobb kereseti lehetőség után nézni. Végre elkerül Klagenfurtig, •— ott már várja a légió beszervezett ügynöke és nagylelkűen beviszi a légiós laktanyába. így jártunk mi is négyen bajtársak. Bevittek bennünket a légiós laktatanyába, az orvosi felvétel megtörténte után, a harmadik napon már vittek Innbruckba, — ahol 168 ember volt egybegyűjtve. Ezekkel együtt vittek Marseilleba, ahol a kiképzés után elvittek oda, ahol már nagyon sok magyar fiú harcolt az ellen .a veszedelem ellen, amely az emberiséget az örökös rabszolgaságba akarja dönteni. Itt tudtam meg, hogy került el a szülői háztól olyan messze ez a sok szerencsétlen magyar fiú, akiket könnyes szemű édesanyák FÖLDALATTI MAGYARORSZÁG. A magyarországi földalatti mozgalmak, — többesszámban, mert több is van belőlük és a legerősebb, mint hírlik az, amely a múlt és jelen keserves tapasztalatai alapján végre nyugalmat, jogrendet, békés szociális és demokratikus fejlődést, egyszóval restaurációt kíván, — ismét jelt adott magáról a világ előtt. A nagy amerikai lapok írják a franciaországi sajtó nyomán, hogy Párisba egy budapesti vörös szakszervezet címkéje alatt a kommunista fő-lapnak, a Szabad Népnek számos oly példánya érkezett, amelynek orosz nyelvoktató rovatába az Egyesült Nemzetekhez intézett orosznyelvü felhívást csempésztek be. Vészkiáltás ez a felhívás, felvázolja az igazi helyzetet és sürgeti a felszabadítást. Mindazt ami benne van, már 1945 óta hangoztatják a szabad magyarság lapjai, közte az amerikai magyar sajtó egyrésze, amely Rákosi Mátyás Budapestre érkezésekor is már figyelmeztetést küldött, hogy Rákosi, maga mögött érezve az orosz vörös hadsereget, nem demokráciát, hanem kommunizmust csinálni jött. Amerikai magyarok egyes újságjai azóta is tántorithatatlanul előljártak a rendszer támadásában, nem törődve azzal, hogy némely tekintélyek vad túlzóknak minősítik őket. Alighanem most is ők fognak igazolódni, azt mondván, hogy sem Európa, sem a magyar nép nem akar többé semmiféle ál-messianisztikus irányzatot, brutális szélsőséget, keresztényidenséget. . . . * * * * A mostani életjeladás újólag bizonyítja, hogy mindaz, amit irtunk, megfelel a valóságnak és egyben megerősiti a tudatot, hogy a magyar földön nincs beletörődés, kapituláció, a magyar népet nem lehet betörni semmiféle, a lelkületével ellentétes jogfosztó, embertelen terrorrendszerbe és jobbágyságba. Beigazolódik az a régi felfogásunk is, hogy a súlypont ma is bent Magyarországon van, az ottlévőkre, évek óta némán szenvedőkre, titkon ellentállókra, a kritikus óra elé készülődökre vár majd a legnagyobb magyar szerep, hogy amikor közeledik az amerikai felmentő sereg, belülről nyilt akcióval segítsék a felszabadulást. . . Sajnos, az annyira áhított óra még messze lévőnek látszik, de a vészkiáltás nem volt hiábavaló, lljabb mementó az Egyesült Nemzeteknek, de külön a nyugateurópai szabad országoknak is, amelyek az utóbbi időben mintha nagyon is elfelejtenék a szolidaritás kötelességét, Európa másik felének rabsorsát. . . És pofon Vishinszkynek aki azt állítja, hogy Amerika dollármilliókkal akar földalatti mozgalmakat csinálni a Vasfüggöny mögötti rabországokban. Nem kell azokat külön megteremteni, ingyen sikeresen elvégezték ezt a munkát már maguk Vishinszkyék a véresen kegyetlen zsarnoki elvakultsággal, amelylyel koldussá, gyarmattá és kommunistává akarják tenni Magyarországot. Kár, hogy amikor Vishinszky emiatt panaszát elüvöltötte a párisi közgyűlésen, nem akadt hang, amely ezt közérthetően megmondta volna neki! várnak haza. De sajnos közülők már igen sok az, idegen földben alussza örök álmát. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy nagyon meglepett, 1949-ben, mikor a kezembe került “Ut és Cél” cimü folyóirat, melyet Sreter Farkas ir Grácban. Sokat gondolkoztunk ennek a tartalmán, majd megállapítottuk azt, hogy Innsbruckból küldték utánunk, de megtudtuk azt is, hogy az illető, aki ezt a jelzett újságot utánunk küldte, 28 kocsival indult el Fertő Rákosról, megrakodva rablott holmikkal. Ott volt aztán minden hü magyarnak alkalma meglátni, hogy ezek a magukat annakidején prszágépitőknek nevezők a sok összerabolt holmikat ott rakták a kocsikra s jöttek e holmikkal Ausztriába. De aki nem volt “test vér”, azokat küldték fölfegyverezve harcolni, visszatartani az ellenséget. Éppen azért bátorkodom óvást emelni, azok ellen a rágalmak el len, melyeket a Krónika novemberi számában egy beküldött tiltakozó levélben olvastunk, hogy egy külföldi magyar leány legengszterezze, gyilkos rablónak nevezze azokat a becsületes magyar fiukat, akik már igen sokan 1941-től a kommunizmus ellen harcolnak, -mely erkölcsileg és politikailag romba akarja dönteni az egész világot. Szentül m.tg vagyunk győződve, hogy egy ilyen leány, aki magyarnak mondja magát, bizonyára azok közül való, akik 1944-ben kiabálták nagy lelkesedve, hogy “kitartás” — és amíg mi valóban kitartottunk, ők a hazug hazafiasságuk leple alatt rabolták az országunkat' és az elrabolt holmikkal jöttek hátra. . . Végül pedig, Felséges Asszonyunk, anyai szeretettel gondol reánk és segiteni akar rajtunk, — ami megtörténhetik akkor, amikor a jó Isten segítségével, Felséges Urunk szólít, hogy egy emberként sorakozzunk fel, mi, magyar légiósok a zászlója alá, hogy Magyarország felszabadításában mi is részt vehessünk. * Kérem a Krónika kedves olvasóit, hogy szíveskedjenek a kiolvasott magyar nyelvű újságokat, magazinokat, nem baj ha régi is, összegyűjteni és elküldeni a légiós kórházba, ahol a beteg légionáriusok szivrepesve várnak egy-egy magyar szót. A cim a következő: Hospital Milifaire Noille Degouse SP. 76 979 T. O. E. Bibliotheque, Indochine, Via France. Egy volt légiós törzsőrmester.
