Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-08-15 / 8. szám

10-IK OLDAL ■“KRÓNIKA” 1952 augusztus EZ A MAGYAR! Helsinkiben, Finnország fővá­rosában most tartották a négy­­évenként megrendezésre kerülő olympiai játékokat. Az olympiai játékok történelmében páratlan eset, hogy azon 54 nemzet fiai vet­tek részt. Először fordult elő, hogy Szovjet-Oroszország hatalmas athlétikai gárdájával megjelent a küzdőtéren, miáltal nagy izgalmat okozott, mert hire megelőzte rop­pant nagy készülődését, azon fel­tett szándékát, hogy a helsinkii Olympiászon minden babért lea­ratva, a világ népei elé tárja, hogy mire képes a szovjet sportban és mindenben! Megjelenése tehát tisztán pro­paganda jellegű volt. Annyit sike­rült is elérnie, hogy a verseny két hete alatt ő vitte a vezetést és má­sodik helyen állandóan az Egye­sült Államok sportgárdája állott. A végküzdelemben azonban Ame­rika egy nagy lendülettel és több­­mint félszáz ponttal maga mögött hagyta az oroszokat s igy a nagy propaganda és készülődés egy­szerre kárba veszett, mert az az Amerika győzte le, melyről azt szereti hirdetni, hogy semmiben sem képes vele versenyt tartani. Mi, Amerikában élő magyarok lélegzet visszafojtva lestük a sport híreket, mert első naptól kezdve, kicsiny magyar népünk a harma­dik helyet ragadta magához és ez a gyönyörű pozíciót végig megtar­totta, sőt nagy pont győzelemmel került Svédország elé, mely a ne­gyedik helyet foglalta el. Szivünk mélyéből örvendünk, hogy az Egyesült Államok sport­ban legyőzte a Szovjetet, mely évtizedek óta készült erre a mér­kőzésre és athlétáinak nem volt egyéb gondja és dolga, minthogy minél nagyobb és külömb ered­ményt érjenek el, mellyel egy má­sik állam se versenyezhessék. És mindennek dacára a betörés és meglepetés nem sikerült, holott Amerikában a lakosságnak nagy­része alig tanúsított érdeklődést az Olympia iránt, hanem érdeklő­dési körét a saját ckrikett, vagy baseball játéka kötötte le. Viszont ha bárkit megkérdeztünk, hogy mi lesz az Olympiász eredménye, mindenki teljes nyugalommal azt felelte, hogy azt pedig Amerika meg fogja nyerni és meg is nyerte! Fentiekben az Olympiásznak általános és az egész világot érin­tő jelentőségét domborítottuk ki, hogy a világhatalomért versenyző két hatalom sport teljesítményét és képességét szemléltessük. Szól­nunk kell azonban a versenynek igazi sportbeli győzteséről, szól­nunk kell kicsiny Hazánk sport­járól s annak világviszonylatbani jelentőségéről. Magyarország versenyzői kilenc­millió elnyomott, megkínzott ma­gyarnak képviselőiként jelentek meg a porondon és a versenyben 308 pontot hoztak össze, mig a 150 milliós Amerika 610-et és a 250 milliós Szovjetunió 556-ot. Ha lakosság létszámát egymással, il­letve az elért eredményekkel arányba állítjuk, akkor kiderül, hogy a magyarság Amerika sport­teljesítményét 8 szorosan, a szov­jetunióét 20 szorosan, Németor­szágét 10 szeresen, Franciaorszá­gét 14 szeresen és Japánét 25 sző­rösen multa felül. Egyszóval a ma­gyar sport minden más nép sport­jához viszonyítva sokszorosan ma­­gasabbfokunak és jobbnak bizo­nyult. Ez a nagy eredményesség kü­lönösen jól esik számunkra most, mikor két héten keresztül a világ összes rádiói akarva-akaratlanul magyar győzelmektől voltak han­gosak és boldogan mondhatjuk, hogy a szovjet elnyomatás alatt sínylődő drága magyar népünk a sporton keresztül megmutatta a vi­lágnak, hogy élünk, létezünk és helyet kérünk magunknak a világ" szabad népei között, helyet ké­rünk, mert külömbbek, jobbak és felkészültebbek vagyunk minden más népnél, mit a testet-lelket foglalkoztató és igénybevevő sport számszerűleg á világ elé tárt. Beleéljük magunkat magyar testvéreinknek és gyermekeiknek helyzetébe, kik Szovjet elnyoma­tás és ellenőrzés alatt édes magyar hazánkért összeszoritott fogakkal és szent lelkesedéssel küzdöttek, hogy a magyar színeket győzelem­­ről-győzelemre vigyék a nagyvi­lág álmélkodására és bámulatára. Szivünk-lelkünk mélyéből kö­szönjük drága magyar fiainknak, hogy a sporton keresztül a világ közvéleményének figyelmét s sze­mét rá irányították az elnyomott és agyonsanyargatott népünkre,, hogy lássák és értsék meg, hogy a Duna medence térségében egy testvértelen nép él, mely ezerév óta harcol, küzd és szenved a ke­resztény világrend védelmében!.... Büszke örömmel és szent lelke­sedéssel öleljük át képletesen drá­ga fiainkat és leányainkat s köny­­nyes, boldog szemmel kiáltjuk fe­léjük, hogy magyar testvéreink tűrjetek, higyjetek és bízzatok, mert most csak a sportban volta­tok tanítómesterei és legjobbjai a világ népeinek, de el fog jönni az idő, mikor minden szenvedésre, minden megpróbáltatásra öröm és boldogság következik, mely vissza adja sokat szenvedett népünknek szabadságát és függetlenségét. Biztosan tudjuk, hogy nincs mesz­­sze már az idő, mikor az otthoni és* az emigráns magyarság egy fe­ledhetetlen boldog érzésben össze­ölelkezik és kisüt felettünk újra a nap, mire olyan nagyon-nagyon várunk! DR. D. L. TORONTÓBAN a KRÓNIKA kapható BÁLINT KÁLMÁN lap­­terjesztő vállalatnál, 726 SPA­­DINA AVE. is. • PAULA NÉNI • páratlanul értékes SZAKÁCS és ÁLMOSKÖNYVE amerikai mértékegységekre megírva 1. SZAKÁCSKÖNYV ii Egy 2. HÁZITANÁCSADÓ II födél 3. - ÁLMOSKÖNYV || alatt. Rendelje meg azonnal Deluxe kiadás ........................... $5.00 Rendes kiadás_________________ $3.75 MATHILD PAULA MISEK 2828 E. 125th STREET CLEVELAND 20, OHIO. (Folytatás.) A DISZ mintegy végsőleg kia­lakult utódja a MADISZ-nak, MINSZ-nek, amelyek a maguk idejében szintén a teljes magyar ifjúság egy szervezetbe vaic to­rn öritését igyekeztek elérni. Az if­júság akkor e törekvéseket meg­buktatta. De akkor még a kommu­nista párt nem uralkodott korlát­lanul az állam felett. A DISZ szer­vezeti alapszabályzata, amelynek alapelve a “demokratikus centra­lizmus” s vezetőit választják, •—­­már úgy van megszerkesztve, hogy minden legkisebb funkcioná­riusa a Párt valamelyik szerveze­tének van alávetve. Bizonyosan senki sem gondol Magyarországon arra, hogy a DISZ szervezeteit ellenállásba vigye a Párttal szem­ben. Azonban a gyárakban, a me­zőgazdaságban s a tanuló ifjúság között is állandó a törekvés a DISZ céljának, módszerének és eszközeinek szabotálására. Sok esetben volt szükség a párt közbe­lépésére az önálló útra tévedt fi­atalokkal szemben. A DISZ sem céljában, sem eszközeiben, sem módszerében a legtávolabbról sem ifjúsági szervezet. A DISZ haj­csárszervezet. Mind a gyárakban, ahol nincs más gondja, mint az újabb meg újabb, magasabb nor­ma; mind a mezőgazdaságban, ahol a parasztság belekényszeri­­tője a kolhoszba; mind pedig az is­kolákban és az egyetemeken, ahol a legszűkebb körű pártfanatizmus és a tökéletesen egyoldalú szak­tudás melegágya lett. Minden cso­portja a Sztálin-ut 60-nak külső képviselete, amely nemcsak sa­nyargat, de büntet és megköveteli rabszolgáitól a “boldog, örömteli ifjúság” mosolyát. Az embertelen, kegyetlen haj­csármozgalom lényegéből követ­kezik, hogy a helyi szervek és a fiatalokkal közvetlenül érintkező tisztségviselők “nemtörődömség”, "hanyagság” leple alatt igyekez­nek mind kevesebb központi uta­sítást végrehajtani. Az ifjúság sze­mében leggyülöletesebb DISZ ve­zetővé lenni és ezért menekül min­denki a “megtiszteltetés” elől. A normarendezés idején a gyári DISZ megbízottak nem mertek a gyárakba bemenni, mert féltek a munkásság dühétől. Általában sok és súlyos kifogás merült fel a DISZ helyi vezetői ellen. Nem egy DISZ bizottság félrevonul. Megfutamodnak a csa­tatérről, megfutamodnak a Párt zászlója alól” — mondja a hiva­talos nyilatkozat. (DISZ kongresz szus, 1950 nov. 18). Ezért mindenütt vezető-válasz­tásokat tartottak. Az uj vezetőség­nek kell eltüntetnie a “laza szer­vezeti életet", a DISZ-en kívül harcoló “számos békeszerető fiút és lányt" beszervezni; sok helyütt ugyanis “800 fiatal közül csak 40 tagja van a DISZ-nek” és sok he­lyütt “az érdeklődés hiánya miatt nincs DISZ szervezet”. (Szabad Ifjúság 1950 december 8). Az emberi erőt meghaladó mun ka kierőszakolása, a DISZ leg­főbb feladata. Kizárólag e szem­ponttól vezetve mondja ki a szer­vezeti szabályzat, hogy az ifjú “harcoljon az erkölcstelenség, va­lamint a tőkés időkből örökölt ká­ros szokások, előitéletek, babonák, az iszákosság, stb. ellen”. (II. fe­jezet 6. bekezdés d. pontja). Babonák alatt a vallásosság ér* tendő, mig az iszákosság a mun­katempót veszélyezteti. Az erkölcs telenség elleni küzdelem kizáróla­gos célja a termelő erő épkézbeu tartásának elősegítése. A MA* DISZ tudatos erkölcstelenségének a nemi kicsapongások propagálá­sának teljesen vége, azonban az általános gyakorlat a nemi erkölcs terén a szabadosság maradt. Nem dicsőítik már hivatalosan a leány­anyaságot. Miután azonban hi­ányzik a szövetségből minden ma­gasabb eszmei s erkölcsi tartalom, képtelen eredményesen küzdeni a káros szenvedélyek és hibák ellen. Sokkal többet ér a fiatalság ép erkölcsi érzéke és a még mindig ható vallásos nevelés, mint a DISZ hivatalos erkölcsvédelme. A DISZ alapszabályzatában csak a “babonák" gyűjtőneve alatt foglaltatik a vallásosság elleni kö­telező küzdelem. A szervezet hi­vatalos lapja, a Szabad Ifjúság, azonban majd minden számában egy oldalon közli azokat a levele­ket, amelyeket diákok Írnak a hi­toktatás ellen és jelentik be, hogy nem járnak hittanórákra. Úgy­szintén helyet kap minden olyan hírnek a közlése is, melynek éle a papság ellen irányul, vagy olyan fiatalok ellen, akik a “klerikális reakció” ügynökévé váltak, mint az a fiatal lány, aki “kulturális fe­th Avenue Public Seivice Bureau 307 ~5th AVENUE, NEW YORK 16, N. Y. (31st St.) Telephones: MU 4-1818 és LE 2-5322-ik éve specializál és szolgálja a magyarságot szeretet­­csomag küldésben és hivatalos pénzátutalásban. IKKA csomagok Magyarországba újból rendelhetők! Világhírű CARE ajánl a vasfüggöny mögött országokba való csomagküldésre. írjon, telefonáljon ma ingyenes körlevélért. MAGYARORSZÁG IFJÚSÁGA LELKI BILINCSEKBEN

Next

/
Thumbnails
Contents