Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-07-15 / 7. szám

10-IK OLDAL “KRÓNIKA” 1952 julius MAGYARORSZÁG IFJÚSÁGA LELKI BILINCSEKBEN (Folytatás.) Bár anyagi téren a rendszer óri­ási beruházásokat hajt végre, igy újabban háromszáz uj fizikai labo­ratóriumot, 1300 rádiót, 3000 hang szórót rendezett be és osztott ki az iskolákban egy év alatt 140 tan­terem kapott uj felszerelést, 18 ezer kétszemélyes padot építettek be, — mégis elkövet az ifjúság mindent, hogy ne részesüljön a “boldog és vidám” szovjet-diák­életből. Természetesen mindezért az “egyházi reakció” a felelős, amely telebeszéli a fiatalok fejét a tanulás nehézségeivel. Ezért akadtak gimnáziumok, ahova a tervekhez viszonyítva 35-65 szá­zalékkal kevesebben iratkoztak be. A Tankerületi Főigazgatóságok feladata volt az üresen maradt is­kolák benépesítése az u. n. “áti­rányítások” utján. Ez úgy történt, hogy a nagyobb létszámú gimná­ziumokból, fé.ggetlenül az érdek­lődéstől, az üresen maradt is­kolák vették fel a diákokat, mint ahogy a bűnbakkeresés kapcsán a Szabad Ifjúság elárulja: “van olyan diák is, akit a XX. kerületi általános gimnáziumból a XII. kér. pedögógiai gimnáziumba soroltak, holott ő nem akart szak­gimnáziumba menni". — "Eger­ben egy diák ipari gimnáziumba kérte felvételét. A bizottság az ál­talános gimnáziumba irányította át”. (Szabad ifjúság, 1950 jul. 28) Ugyanez a helyzet az egyeteme ken is, hol szintén “komollyá vál­ható lemaradásról” kénytelenek beszámolni. Az egyetemre való jelentkezés egyébként már nem az egyetemen történik. A középiskolát elvégző diák volt gimnáziuma igazgatójá­nál köteles jelentkezni s bejelen­teni, hogy melyik egyetem melyik fakultására szeretne járni. Az igazgató, a D. I. Sz. és a tanuló­brigád vezetőjének véleménye ki­séri a jelentkező lapját az egyetem re és csak ezek figyelembevétele után nézik a jelentkező bizonyít­ványát. Tolpai Gábor, az egyetemi ügy­osztály vezetőjének a Társadalmi Szemlében megjelent tanulmánya szerint az egyetemi hallgatók szak megoszlásában jelentős változás történik. A mérnökök számának a harmin­cas évekhez képest roppant emel­kedésén és a jogászok számában beállott földcsuszamlásszerű zuha náson kívül igen érdekes, hogy bár a kommunista rezsim mindent elkövetett az Agrártudományi Egyetem fejlesztése érdekében, a mezőgazda- hallgatók száma mé­gis lecsökkent. Mig a mérnökök arányszáma a rezsim szükségletét megközeliti, a mezőgazdák számá­nak meg kellene kétszereződnie. Jelenleg erre semmi reményük sincs, mert az egyetemi felvételi vizsgákon a diákság nagy része meg sem jelent. Az ösztöndíjak kiosztásánál lep­lezetlenül érvényesülnek az osz­tályszempontok. A különböző is­­kolatipusokban tanulók számára 1950-ben 160 millió forint ösztön­díjat fizettek ki, amiből a 30.000 egyetemi hallgatóra 50 millió fo­rint jutott. A 4500 főnyi munkás szakérettségiző részére azonban külön 24 millió forintot biztosítot­tak. A szakérettségin megfelelt munkás egyetemisták havi 340- 745 forint ösztöndíjban részesül­hetnek, mig a nem munkásból lett egyetemi hallgató 100-325 forin­tos ösztöndíjat kaphat. A Pázmány Péter Tudomány Egyetemből lett Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen mindent megelőzően legfontosabb az Orosz Intézet. Ez az Intézet 1945-ben alakult, akkor csupán nyolc hall­gatója volt. Ez a létszám megma­radt az 1947-48 években is. Azu­tán 1949-ben hirtelen felszökkent az, Intézet tanfolyamaira jelentke­zők száma 500-ra s 1950-ben már több mint 1000 egyetemi hallgató vette fel leckekönyvébe az Intézet tárgyait. Az Intézet keretén belül hat tanszék működik: orosz nyelv s irodalom, marximus- leriinizmus, dialektikus és történelmi materia­lizmus, politikai gazdaságtan, a Szovjetunió legújabb történelme és a Szovjetunió földrajza. A tan­székeken közel 150 magántanár, előadó és tanársegéd dolgozik a professzorokon kívül. Legnagyobb részük orosz anyanyelvű, de ma­gyarul is beszélnek. Feladatuk el­látni és kielégíteni az e tárgyba vágó bárhol jelentkező igényeket. Az Intézet igazgatója Krajevszkij professzor, mig helyettese Erdődi József “elvtárs”. Ez a Intézet lesz a legfertőzőbb egyetemi gócpont. Előírásszerűén itt születnek a leg­jobb tanulmányi eredmények, a legjobb szemináriumi dolgozatok. De talán nem egészen hisztérikus rémlátás Kassai Géza marxista­­leninista professzor ellenséglátása. A professzor ur ugyanis az ifjúság segítségéért kiállt az "ellenséggel” szemben, "akik provokációs kér­désekkel szeretnék a szocializmust építő munkánkat az egyetemen meggátolni”.(Szabad Ifjúság 1950 november 17). S ez az ellenség nem csak tiltott dolgokat kérdez, hanem, ha nem kap választ, nem megy el az előadásokra, nem je­lenik meg a tanulókörben s nem olvassa még a kötelező irodalmat sem. Bármilyen megbízható ifjúság MAGYAR URAK Magyar Urak, Politikus Pártvezérek, a nép fia, szeretettel egyet kérek. Szegény vagyok, bujdosásban semmim sincsen, amíg élek, az én Hazám minden kincsem, áldott földje, magyar honfi vérét itta, — nagy jó Urak, adjátok már nekem vissza! A bölcsőmet ott ringatta Édesanyám. Mária kép volt kis szobánk fehér falán. Ott nőttem fel lassan, — férfi lett belőlem. Miért hagytátok Ti, hogy elvették tőlem? Apám, Anyám sírján kiszáradt a virág. Idegen kenyérrel, enyém a nagy világ. A koronás királyt, elűzni hagytátok. A jó Isten ujját, még ma sem látjátok? Másé szép Hazánknak majd minden darabja. Szent Istvánnak népét, pogány sanyargatja. Ha Ti összefogtok, mint egy ember küzdve, el lesz szép földünkről a sok pogány űzve. Nem puskával, karddal, háborús küzdéssel. Hont szerető szívvel, — nemes, józan ésszel. Nem szerte szét hullva, mint a csépelt kéve. Egyesült erővel harcoljatok érte. A rabságban nyögő sok szív alig dobog. Segítsetek rajtuk, — legyenek boldogok! A rab magyar népnek nincs pártja- vezére. Rabbilincset vertek munkás két kezére. Nincsen máma sehol búzatermő földje. Nincsen semmije már, mind elvették tőle. Szabad Magyar Urak, küzdjetek hát érte! Ezeréves Hazánk, legyen szabad végre. Amig a magyar nép a pogány rabszolgája, nincs most szükség többre, csak egy erős pártra, Szabad magyaroknak, csak egy a Vezére, a szép magyar földért hévül szive vére. Térjetek már egygyé, megszűnik a viszály! A Magyar Vezér él, — az örökös király. ősi Szentkorona, biztonságban várja, hogy dicsfényben hordja Magyarok királya. Az uj Mohács után segítsetek, Urak! Az örökös király, mutatja az utat.- Egyesült erővel, a munkátok tiszta, és csak igy szerzitek szép Hazánkat vissza. (Hollandia) KÉKY BARNA. lakott is egy kollégiumban, a rend szert nyugtalanította, hogy előbb­­utóbb sajátos kollégiumi szellem alakult ki. Ez a szellem megkülön­böztette a bennlakókat az ifjúság többi részétől. Gyakran előfordult az is, hogy egyik-másik kollégium ifjúsága a kommunista Párttal szemben is igyekezett bizonyos mérvű függetlenségre szert tenni. A mindenható Párt megszüntette az ilyen ellenállási gócokat. A di­ákkollégiumok tehát megszűntek és helyükbe az állami diákszállók léptek. A diákszállókban nincs kü­lön szervezeti élet. A diákszállók­ban lakó egyetemisták ideológiai neveléséért és tanulmányi munká­jáért az egyetemi szervezet felelős. Mozgalmi munkát csak a DISZ keretében lehet végezni. A diák­szállókba csak az egyetemi felvé­teli bizottság utalhat be s itt az egyetemista házaspárok is kaphat­nak lakást. A diákétkezőkben ét­kezhetnek,, ahol a havi ellátásért 145-165 forintot kell fizetni. Ezzel az uj rendszerrel megszűnt az ad-« dig külön kezelt kollégiumi ifjú­ság. Egy-két helyen, főként vidé­ken vannak még diákotthonok, ahol van némi belső szervezeti élet is. Számuk azonban oly kicsi, hogy semmi kihatással sincseneki az egyetemi és diákéletre. í Annál mélyebben nyúlik be min­den tanuló és dolgozó ifjü magán­életébe a DISZ, a Dolgozó IfjusájJ Szövetsége. A szervezeti szabály* zat kimondja, hogy “a Dolgozó Ifjúság Szövetsége párton kívüli tömegszervezet, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja közvetlenül ve­zet”. E szervezeten keresztül igy került minden ifjú, párttag és nem párttag egyaránt,, a kommunista párt ellenőrzése alá. A DISZ szer­vezetei ott vannak az iskolákban, egyetemeken, gyárakban, mező­­gazdaságban s a hadseregnél. A DISZ vezeti az úttörő Mozgalmat. A DISZ ott van a magánlakások­ban is. Célja abba^n csúcsosodik ki, hogy “a magyar “ifjúságot fel szabaditónk, a nagy Szovjetunió iránti hűségre, a békefront bölcs( szeretetére”, valamint "hazánk forró szeretetére” nevelje. (I. fe­jezet 2. pont). (Vége köv.) • PAULA NÉNI • páratlanul értékes SZAKÁCS és ÁLMOSKÖNYVE amerikai mértékegységekre megírva 1. SZAKÁCSKÖNYV 2. HÁZITANÁCSADÓ 3. ÁLMOSKÖNYV Egy födél alatt. Rendelje meg azonnal Deluxe kiadás .............................— $5.00 Rendes kiadás................................... $3.75 MATHILD PAULA MISEK 2828 E. 125th STREET CLEVELAND 20. OHIO. Mindenfajta jó hurka, kolbász, sonka, — HAZAI szalámi, — friss hús, stb., igazi HAZAI MÓDI - KAPHATÓ: MERTL IÚZSEF magyar hentesnél 1508 Second Ave. New York RHinelander 4-8292

Next

/
Thumbnails
Contents