Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-07-15 / 7. szám

6-IK OLDAL

“K R Ó N I K A'

1952 julius

VITA—FORUM

MILYEN LEGYEN A SZABAD MAGYAR JÖVENDŐ?

E rovatban a sajtószabadság szellemében helyet adunk hozzánk beküldött egyéni véleményeknek, állításoknak és javaslatoknak, anélkül, hogy közlésük mindenben a Krónika álláspontját is jelentené.

A nagyvilágba szétszóródott, külömböző pártállásu magyaroktól sűrűn érkeznek levelek, melyeknek írói leszögezik, hogy tisztelői és hívei az alkotmányos jogfolytonosságnak- s törvényes magyar királyságnak, de szeretnék és szükségesnek tartják, hogy a külömböző politikai irányokat képviselő magyarok, az ezeréves királyság történelmi alapján szépen összesimuljanak. Kiemelik, hogy saját felfogásuk és politikai elgondolásuk boldogíthatja egyedül, a majdan felszabaduló magyar népet s panaszolják, hogy a mindenki által hirdetett és nagyon vágyott magyar egységet azért nem lehet megvalósítani, mert a külömböző pártállásu egyének, kérlelhetetlen ellenfelei, sőt ellenségei egymásnak, akik hírlapokban, nyomtatványokban, röpiratokban ütik-vágják s ha tehetik kipellengérezik ellenlábasaikat.

A felvetett nagyhorderejű kérdéssel kapcsolatban egy sajnálatos és csaknem általánosnak nevezhető emigráns ténykörülményre mutatunk rá, nevezetesen, hogy vészterhes korunk emigrációban élő magyarjainak legnagyobb része, uj környezetében,, véres-verejtékkel arra törekszik és minden erejét arra összpontosítja, hogy gyökeret verve, magának existenciát teremtsen, hogy az élet kegyetlen viharában helyt tudjon állni, mert váratlan és közveszélyekben bővelkedő korunk ott is meglepetéseket tartogat számukra, ahol jelenleg jó viszonyok között lehet élvezni a nyugodt, békés élet termékeny áldásait.

Existencia teremtése valóban szükséges és nem könnyű feladat, mikor a menekült magyar intelligenciának, a legprimitívebb munkát,, a napszámosságot kell folytatnia, viszont annak főjellegzetessége, hogy aki azt kizárólag életcélul választja, olyan bozotba, vagy őserdőbe kerül, hol minél mélyebbre hatol, annál nagyobb a küzdelme,, több a gondja és a baja. Egyik elért és megvalósított anyagi célt nyomon követi a másik s vége-hossza nincsen, hanem minden munkát és fáradságot felemésztve, egyéb dologra, a közügyekkel való foglalkozásra sem időt, sem fáradságot nem engedélyez, És idővel azon veszik észre magukat, hogy érdeklődési körük a magyar viszonyok iránt egyre szükül s ha az emigráció még hosszú évekig eltart, annyira beletemetkeznek existenciájuk alapozásába és kiépítésébe, hogy a felszabaduló Magyarországra talán már haza sem mennek. És ez fokozott mértékben áll fiatalságunkra, mely a vendéglátó haza

nyelvét és szokásait gyorsan elsajátítja s az uj viszonyokba hamar beleilleszkedik.

Ezen fenyegető veszéllyel szemben a “Hungarista” magyarok úgy védekeztek, hogy nagyrészük ott ragadt első menekülési állomásán: Németországban, vagy Ausztriában, honnan kivándorolni nem akarnak, hanem türelmetlenül számolgatják a napokat és hónapokat, hogy mikor fordul úgy a világsors, hogy hazamehessenek. Magatartásukkal talán öntudatlanul kiteszik magukat veszélynek és vállalják azt a nagy kockázatot, mely egy háborús konfliktussal kapcsolatban reájuk vár. Megjegyzendő róluk, hogy ha ki is vándorolnak, akkor is összetartanak s összetartásukat ébrentartja és éleszti a “Hídverők” és az “Ut és Cél” cimü sajtótermékük. Füti őket a tudat, hogy a háború végén hatalmon Szálasi volt, tehát a felszabaduló Magyarországnak állami és társadalmi berendezkedését Szálasi elvei szerint szeretnék és akarják megvalósítani. Számolnak azzal, hogy Németország előbbutóbb megerősödik s visszatér a nemzeti szocialista ideológia alapjaira s akkor benne olyan hatalmas segítőtársat találnak, hogy sóvárgott álmaikat megvalósíthatják.

Elfelejtik azonban, vagy talán tudják is, Hogy a hatalmas nemzeti szocialista Németország független kis államokat nem tűrt maga körül. Tegyük fel, hogy Magyarországot egyelőre nem olvasztja be birodalmába, akkor is földrajzi fekvésénél, katonai hatalmánál és gazdasági erejénél fogva olyan nyomást gyakorol a magyar ságra, hogy annak úgy kell táncolnia, ahogy azt fújja! Ezen megfelebbezhetetlen tény miatt kell a magyarságnak s a szomszédos kis államoknak olyan államcsoportosulást alkotnia, hogy ennek a veszélynek sem ő, sem szomszédai kitéve ne legyenek. Mert ha a magyarságnak történelme során volt oka félnie a német beolvasztási törekvésektől, akkor ezen a hungárista utón azt egészen rövid idő alatt megkapja, amin azután majd változtatni szánom-bánommal nem lehet!

A Hungáristák ezt a tényt kereken tagadják s állandóan azt fuvolázzák, hogy ilyenekre még gondolni sem szabad, holott ha olvassuk Hitlernek a “M e i n Kampf-ját, abban ilyen bizakodásra egyáltalában nem szolgáló megállapításokat találunk: “Mit keres ez a barbár nép (a magyar) Európában, mikor ezerév alatt csak kerékkötő volt és semmiféle értékkel sem ajándékozta meg a világot”? Megjegyzendő, hogy a “barbár" nevet ők vívták ki maguknak, midőn a római világbirodalom gyönyörű kulturértékeit elpusztították.

Az igazság szempontjából beszélnünk kell arról is, hogy az u.

n, “Hungárista egység” csak látszat-egység, mert a Szálasi hívek a volt Imrédystákkal, Pálffy-Baky és a többi volt nemzeti szociálista párttagokkal szemben teljesen bizalmatlanok és. csak megtűrik maguk között, de hangadók nem lehetnek; annyival inkább nem, mert vezető szerepre alkalmas személy közöttük nincsen — és, ha szerephez jutnak jövőben, — akkor csak kipróbált s érdemeket szerzett 100 százalékos Szálasi pártiakat engednek szóhoz jutni. Ez a vezetést kezében tartó Hungárista társaság, ha arra szüksége van statisztikáért, vagy céljainak megfelelő történelmi beállításért nem megy kölcsönkérni a szomszédba, hanem úgy dobálódzik a számokkal és történelmi adatokkal, ahogy az céljainak megfelel és neki tetszik. Ilyen módon belemuzsikálták a hungárista híveknek fülébe, hogy Magyarországon a magyarságnak 95 százaléka hun gárista volt és ha pl. arról van szó, hogy hány hungárista hősihalott van, akkor a második világháborúban elesett összes magyar hősöket magukéinak vallják, mert szerintük egyedül ők a hétpróbás magyarok és a legjobb keresztények!

Ezen állításokkal szemben valóság az, hogy az emigrációban élő hungáristáknak legnagyobb része Magyarországon rendes, békés ember volt, kiket azonban a hosszú és szenvedéssel teli emigráció súlya, valamint a hazai súlyos állapotok elkeserítettek és elégedetlenekké tettek. Ezt a veszedelmes magyar betegséget — magyar bánatot, a Hidverők-nek és az Ut és Cél tollnokainak nem volt nehéz megnyernie maguknak, mert minden bekövetkezett bajra és nyomorúságra ráhúzták, hogy azt ők előre látták, megmondták s az idő őket igazolta. Őket igazolta a hatalom átvétel, mert megmentették Európát az elözönléstől és ha Szálasi nem szervezi meg a magyar emigrációt, akkor ma független, szabad földön élő magyarság nincsen!

Elfelejtik azonban a jó urak, hogy úgy a magyaroknak, mint a világnak sokkal jobb lett volna, ha a kommunisták a Rajnáig, vagy még tovább előbbre masíroznak, mert ez esetben a máig is vajúdó és megoldatlan kérdés, a szovjet visszaszorítása, Amerika és Anglia által — saját biztonságuk érdekében — megoldást nyert volna és nem szakad rá a világra, az azóta eltelt hétéves bolseviki tatárjárás, hanem ottlehetünk mindnyájan és építhetjük forrón szeretett Hazánkat!

Különben is a németek Szálasi közbejötté, vagy ellenzése ellenére is védték volna Budapestet és a többi magyar védőállásokat, mert a magyar területeknek harctérré változtatása nekik idegen tér volt és semmiesetre sem fájt úgy, mintha a védekezést saját területükön kellett volna megharcolják.

A menekülés kérdésében az a helyzet, hogy azok a nemzeti szociálisták, kik a németek szekerét tolták, Szálasi hatalomba helyezése nélkül is kaptak volna engedélyt és lehetőséget, hogy Nyugatra távozzanak és a menekülés lehetősége évekig nyitva állott

mindenkinek, mit bizonyít, hogy ma sokkal több uj emigráns él Nyugaton, mint amennyi annak idején Szálasival az országot elhagyta.

Ami a Hungárista statisztikát illeti, tény az, hogy a Magyarországon legutoljára megtartott választásokon, melyek általános titkos szavazással történtek, a nemzeti szociálisták, a kereken 400 képviselőségből maguknak negyvenet tudtak biztositani, ami 10 százaléknak felel meg. Ez elég tekintélyes szám és sokkal nagyobb, mint a szociáldemokratáké, kik 5-7 százaléknál több szavazatot összehozni soha nem tudtak. A szociáldemokraták nálunk úgy, mint a többi országokban a munkásság feletti vezetést kaparitották kezeik közé s ugyancsak 5-7 százalékot számláló demokratákkal és liberálisokkal csendes fegyverbarátságban együtt körülbelül akkora tömeget számláltak, mint a Hungáristák. A szociáldemokraták a magyar nép körében gyökeret verni nem tudtak, mert az Isten és vallás néjküli marxizmus, a vallásos és konservativ,, józan magyarságnak nem kellett. A munkásságot is csak azzal tudták magukhoz édesgetni és elkápráztatni, hogy osztályharcuk eredményeként megcsillogtatták előttük a szociáldemokrata párturalom hatalomra jutásának reményét, így látható, hogy háború előtt, a jobb és baloldaliak összlétszáma kb. 25 százalék között mozgott. A fentmaradó 75 százalék, magyarság zöme, nyugodt, higgadt konservatizmusával, az alkotmányos keresztény királyság álláspontján állott és rendithetetlen hive volt a jognak, igazságnak és törvényességnek. Hogy ez az irányzat nem alkotott többet, nagyobbat és maradandóbbat, mint a mit tett, annak okai: rátermettség hiánya a vezetőkben és a zavaros világhelyzet volt. De ha meggondoljuk, hogy a Trianonban egyharmadára zsugorított országot, az utódállamoktól kiüldözött fél millió magyar intelligencia, a háborús jóvátételek, a megszállások és kifosztások nyomorították agyon, akkor el kell ismerjük, hogy a sokat támadott Horthykormányok nagyon sokat tettek, mert hazánkat kiemelték elszigeteltségéből, a rendnek és békés nyugalomnak országává avatták és a második világháború előtti Magyarországnak, kicsinysége da cára is tekintélye volt és barátságát keresték a többi népek.

A felsorolt fenti tények már mind bevonultak a történelem birodalmába s nekünk a ma helyzetével kell számolnunk, hogy jövőnk alakítását eredményesen szol gálhassuk.

Úgy gondoljuk, hogy tárgyilagosan mérlegelünk és nem tévedünk akkor, midőn megállapítjuk, hogy a jelenlegi bolsevizmus, sem a 75 százalékos konzervatív, királyhü, alkotmányos magyarságnak, sem a 25 százalékot kitett nemzeti szociálista, szociáldemokrata, liberális és demokrata magyarságnak nem kell! Ma minden magyar szabadulni akar a testetlelket tönkretevő borzalmas, sátáni bolsevizmustól., mely csak azért tud országunkban és a többi or-