Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-06-15 / 6. szám
1952 junius “KRÓNIK A" 7-IK OLDAL VITA-FORUM E rovatban a sajtószabadság szellemében helyet adunk hozzánk beküldött egyéni véleményeknek, állításoknak és javaslatoknak, anélkül, hogy közlésük egyben a Krónika álláspontját is jelentené. A Krónika a magyar nép jövő kül- és belpolitikája tekintetében Ottó trónörökös 1946 húsvéti üzenete mellett áll. Az államforma dolgában pedig természetszerű álláspontja, hogy miután MINDEN, ami változtatás 1918 október óta az államforma kérdésében történt, külső hatalmi diktátum, hol nyugati, hol keleti megalázó beavatkozás következménye volt, a felszabadulás után a jogfolytonosság rendjének a nemzet saját öntudata iránt tartozó elégtételeként, önmagától értetődően helyre kell állnia. 1. JOGFOLYTONOSSÁG Irta: DR. BOROSS FERENC ügyvéd (Salzburg) Az Államfő és az Országgyűlés alkotmányos életünk két tényezője. E két tényező a magyar jogeszme és jogfolytonosság kizárólagos letéteményese, melyek nélkül minden közjogi cselekmény kezdettől fogva érvénytelen, nem létezőnek tekintendő. Az 1937. évi XIX. t. c. szerint, ha az államfői tisztség megüresedik, az államfői teendők ellátása az uj államfő megválasztásáig az ugyanezen törvénynyel szabályozott Országtanácsra száll át. Az emigrációban sokat vitatott kérdés, hogy alkotmányos életünkben az elmúlt négy évtized alatt mikor jelentkezett olyan törés, amely a jogfolytonosságot megszakította. Vélemények, ellenvélemények hangzottak el, melyekben az egyén politikai beállítottsága, érzelmei tükröződnek vissza s amelyek a közjogi alapot teljesen nélkülözik. E kérdést igyekezünk minden szubjektivitástól mentesen megvilágítani. i-Habsburg házi királyaink 1526-tól 1918-ig — tehát összesen 392 éven keresztül uralkodtak Hazánkban, Uralmukat a Nemzet és a Habsburg ház közötti szerződések biztosították, amelyek közül a legjelentősebb a III. Károly alatt kötött Pragmatica Sanctió, amely közjogi alaptörvényünk. A magyar Nemzet és a Habsburg ház között létrejött szerződések a Habsburg ház uralkodói jogát mindaddig biztosítják, amig a Habsburg ház ki nem hal, vagyis a királyválasztás joga a Nemzetre csakis a Habsburg ház kihalásával száll vissza. Amidőn a magyar Nemzetgyűlés az 1920. évi I. t. c.-val kimondotta a Habsburg ház trónfosztását, a Habsburg házzal kötött szerződést egyoldalulag minden jogos ok nélkül bontotta fel. A törvénynek súlyos fogyatékossága, hogy egyáltalán nem jelöli meg az okokat, melyek a szerződés felbontására késztették. AZ 1920. ÉVI ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉS A TRÓNFOSZTÓ TÖRVÉNNYEL SÚLYOSAN MEGSÉRTETTE A SZERZŐDÉSI HŰSÉGET ÉS EZZEL EZERÉVES ALKOTMÁNYUNKON MÉLY SEBET ÜTÖTT. AZ 1920. ÉVI NEMZETGYŰLÉS TÖRTÉNELMI FELELŐSSÉGÉT CSUPÁN AZ A TÉNYKÖRÜLMÉNY ENYHÍTI, HOGY AZ 1920. ÉVI I. T. C. MEGSZÜLETÉSÉT ÉPPENUGY KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEK IDÉZTÉK ELŐ, MINTAHOGY KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEK OKOZTÁK az 1946. ÉVI I. T. C. MEGSZÜLETÉSÉT IS. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN A NEMZET ÉPPENUGY ELVESZTETTE BEL- ÉS KÜLPOLITIKAI ÖNÁLLÓSÁGÁT, MINTAHOGY A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IS ORSZÁGUNK TELJES FÜGGETLENSÉGÉNEK ELVESZTÉSÉT EREDMÉNYEZTE. Az első világháború után a Nemzet teljes függőségi viszonyba került az Ententével szemben s közjogi berendezkedéseinknél a Nemzet akaratával szemben a Kisentente akarata érvényesült. Az első világháború után a Nemzet nem rendelkezett szabad akarat elhatározási és cselekvési képességgel éppenugy, mint ahogyan a második világháború után is megszűnt a Nemzet szabad akarat és cselekvési képessége. 4 Az 1920. évi I. t. c.-ben a törvényhozás kifejezésre juttatta, hogy a törvény megalkotásánál hiányzott a szabad akarat és cselekvési képessége, mert hiszen csak ideiglenes államfőt választott s ezzel a ténnyel a királyi trón végleges betöltését arra az időre halasztotta, midőn a külpolitikai viszonyok lehetővé teszik, hogy szabad cselekvési képessége birtokában az in integrum restituciót helyreállítsa. A jus striktum elvei szerint tehát nem vitatható tény, hogy a jogfolytonosság 1918. évben megszakadt s ez a szakadás mindaddig tart, amig az in integrum restitucio helyre nem állittatik. Szilárd és egyben rugalmas alapokon nyugvó alkotmányunkon az első erőszakos módosítás az 1920. évi I. t. c.-vel eszközöltetett, amely megindította az ezeréves alkotmányunk szétrombolására irányuló törekvéseket. Ez a törekvés 1946. évben nyert befejezést, amikoris az 1946. évi I. t. c. Európa legtökéletesebb alkotmányát tökéletesen megsemmisítette. Mindazt, amit őseink egy évezreden keresztül fokozatosan építettek fel, barbár kezek lerombolták s ezzel megsemmisítettek egy olyan történelmi multat, amelyből Nemzetünk táplálkozott s amely történelmi múlttal kevés Nemzet dicsekedhetett. Ezeréves alkotmányunkban gyökeredző jogi helyzettel szemben áll a tényleges helyzet, amely szerint meg nem történtté tenni nem lehet azt a tényt, hogy Horthy Miklós az 1920. évi I. t. c.-vel ideiglenes államfővé választatott s mint ilyen 25 éven keresztül ült az államfői székben. Anélkül, hogy feladnánk azon jogi álláspontunkat, hogy az 1920. évi I. t. c. külső befolyás folytán iktattatott be a magyar Törvénytárba s feladnánk azon álláspontunkat, hogy ezen törvényhely az ezeréves magyar alkotmánnyal ellenkezett, ugyancsak jogi szempontok figyelembevételével igyekezünk megvilágítani azt a kérdést, hogy a jelenlegi alkotmányi zűrzavarban ki tekintendő magyar Államfőnek. Az 1920. évi I. t. c.-t követte az 1944. évi X. t. c., amely az Országtanács javaslatára tudomásulvette, hogy Horthy Miklós kormányzó államfői tisztéről lemondott. Formailag ezzel Horthy Miklós kormányzó államfői ténykedése véget ért s igy az 1937. évi XIX. t. c. alapján az uj Államfő megválasztásáig az államfői teendők ellátására az Országtanács jogosult. Mint fentebb már említettük, alkotmányos életünknek két tényezője az Államfő és az Országgyűlés. Bármelyiknek akadályoztatása, alkotmányos jogainak csorbítása, korlátozása' esetén a hozott törvények nem felelnek meg az alkotmány előírásainak s ezek a törvények kezdettől fogva érvénytelenek, nem létezőek. 1944 március 19-én egy idegen katonai hatalom országunkat megszállta. A megszállás ténye önmagában kizárja az alkotmányos tényezők szabad működését, mert a megszálló hatalom puszta jelenléte, akadályozza, korlátozza, befolyásolja az alkotmányos tényezőket szabad cselekvési és akaratelhatározási képességeikben; de azzal a ténnyel, hogy ez a megszálló hatalom az országgyűlés tagjait erőszakosan elhurcolta, megszüntette az Országgyűlés szuverenitását. Az a tény, hogy a megszálló hatalom az Országgyűlés akár egyetlen tagját is elhurcolta, politikai felfogásuk miatt ellenük kényszerintézkedéseket foganatosított, kizárja azt, hogy az Országgyűlés szabad akarata birtokában legyen, mert hiszen bármely képviselőnek elhurcolása a parlament tagjaiban alapos félelmet gerjeszthetett. Amig tehát 1918-ban a jogfolytonosság Magyarországon megszakadt, addig 1944 március 19-ike óta a látszólag alkotmányos formában megnyilvánuló alkotmányos élet teljesen megszűnt, mert az egyik alkotmányos tényező szabad akaratelhatározási és cselekvési képességgel nem rendelkezett. Alkotmányos tényezőink elleni erőszak 1944 október 15-én teljessé lett azáltal, hogy az ideiglenes Államfő is eltávolíttatott az államfői székből. Az nem vitás, hogy a Kormányzó lemondott, a kérdés csupán az, hogy ez a lemondás jogérvénnyel bir-e vagy sem. Jogszabályaink szerint a jogügylet semmis, ha- kényszer, tévedés, megtévesztés vagy csalás forog fenn. A jogi kényszer kétféle: fizikai és lelki. Hatása jogilag ugyanaz, de mig az előbbi ismerve objektiv, addig az utóbbi megnyilvánulási formája szubjektív. Azt a tényt, hogy a lelki kényszer milyen mértékben nehezedik a kényszeritettre, egyedül és kizárólag a kényszeritett döntheti el. Akkor tehát, amidőn a Kormányzó kijelenti, hogy lemondó nyilatkozatát kényszer hatása alatt irta alá, nem férhet kétség ahhoz, hogy az államfői tisztéről lemondó okirat semmis, érvénytelen. Önmagában a kényszeritett nyilatkozata is semmissé teszi a lemondó okiratot, azonban a lemondás körülményei nemcsak támogatják, hanem bizonyítják a Kormányzó azon nyilatkozat át, amely szerint lemondása kényszer hatása alatt történt. E kérdésben az 1944 októberi események közvetlen és érdektelen tanúi sorozatosan megnyilatkoztak s nyilatkozataik alapján megállapítható, hogy Weesenmayer néniét követ Gestapo és NKWD. módszerekkel és eszközökkel bírta reá a Kormányzót lemondó nyilatkozatának aláírására. E kérdéssel foglalkozni tovább szükségtelen, hisz mindez köztudomású tény már. Azok, akik azt hangoztatják, hogy a Kormányzó önként, minden kényszertől mentesen, szabad akaratából mondott le, kizárólag önmagukat és német szövetségesüket akarják igazolni azért a jogtalan, erőszakos cselekményekért, melyeket maguk követtek el. Bár a Kormányzó lemondásának körülményei köztudomásúak, a nyilasok mégis azt állítják, hogy Szálasi Ferenc törvényes államfő volt s a Nemzet akaratából került az államfői székbe. A köztudomású tényeken kívül Szálasi államfői megválasztásának körülményeire vonatkozólag ismertetjük Jakab Mihály kúriai másodelnök vallomásának egyes részleteit. A m. kir. Kúria utolsó elnöke Töreky Géza volt, aki 1944 júliusában nyugdíjba vonult. A kúria elnöki méltósága huzamosabb időn keresztül nem nyert betöltést s a Kúriát másodelnöki minőségben előbb Ternovszky Béla, majd az Ő nyugdíjazása után Jakab Mihály másodelnök vezette. Jakab a Kúria legkiválóbb bírája volt, akinek a magyar jogfejlődés körül hervadhatatlan érdemei vannak. Csak a jognak élt s tragédiája, hogy az események a politikába sodorták. Jakab Mihály mint a Kúria elnöki teendőinek ellátásával megbízott másodelnök egyúttal az Országtanácsnak is tagja, sőt jegyzője volt. A magyar népi demokrácia népbirósága 1948. évben vádiratot
